Vörösiszapos ideák és a valóság

A kolontári tragédia után az egyik vezető zöld téma a magyarországi vörösiszap tározók állapota, környezeti kockázatainak mérlegelése volt. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen Magyarországon összesen mintegy 60 millió tonna vörösiszapot tárolnak különböző – nyitott és zárt – tározókban. A vörösiszappal kapcsolatos környezetvédő kritikák zöme is tárolással, a zagy kezelésével, illetve a tározók későbbi rekultivációjával függ össze. Az egyik hazai tározó ellen például a fő kifogás az volt, hogy az egykoron, a Duna mellé telepített létesítmény instabil, alul nem megfelelően szigetelt, ezért szivárog, a mérgező anyagok bekerülnek a folyóba, veszélyeztetvén Budapest ivóbázisát. Ezt ugyan a hivatalos mérések egyáltalán nem igazolták, a hiedelem tovább él. Csakúgy, mint a felhalmozott vörösiszap más, biztonságosabb környezetbe való elszállításának (!), vagy kibányászásának, hasznosításának ötlete. Ahhoz, hogy megítélhessük a magyarországi gyakorlatot, viszonyítási alapként érdemes körülnézni a világban, annak is a nyugati felén, ki, hogyan oldja meg vörösiszap-gondjait.

Franciaország déli részén, Gardenne-ban az ajkaihoz hasonló timföldgyár működik. A gyár évente átlagosan 250 ezer tonna vörösiszapot süllyeszt el a tengerben. A Robin Hood nevű környezetvédő szervezet becslése szerint eddig 20 millió tonnányit nyomtak bele a vízbe. A gyár erre azt mondja, hogy az iszapot megtisztítják, a veszélyt jelentő lúg tartalmat annyira lecsökkentik, hogy a teljes semlegesítést a tengervíz már be tudja fejezni.

Olaszországban, Szardínia szigetén is közvetlenül a tengerpart mellett találhatók a vöröiszap-tározók. Kialakításukkor figyelembe vették, hogy közel legyen a gyárhoz (szállítási költség ne legyen magas). Mindenképpen szárazföldi tározót akartak, mert, ha a tengerbe rakják le a vörösiszapot, akkor veszélyeztetik a halászatot. De a tenger azért mégis közel legyen, hogy a sós vízzel csökkenteni tudják a zagy lúgosságát. A levegőszennyezés elkerülésére vizet hagynak a vörösiszap tetején.

Németországban egyetlen olyan tározó van, amelyet a mai napig töltenek vörösiszappal. Az Elba folyó torkolatától nem messze, Alsó-Szászországban, Hamburg és Cuxhaven között, Stade-Bützflethben, egy 16 méter magas gát mögött gyűjtik a vörösiszapot. A lúgot előbb kimossák, az iszapot vezetéken szállítják a tározóba. A tározó láptalajra épült, épített műszaki védelme nincsen alul. A 19 millió tonna vörösiszapra a gyár vezetése szerint gépekkel is rá lehet menni, azaz egy gátszakadás esetén sem fordulhatna elő a kolontárihoz hasonló tragédia. A gyár azt tervezi, hogy további 6 méterrel megmagasítja a gátat, és akkor még 20 évig tudja használni a tározót – ez, mondjuk, annyira nem tetszik a helyieknek. Utána befedik és növényeket telepítenek rá – a tervek szerint. Addig a hatóságok minden évben mérik a kiporzást a tározó környékén.

 

Az Egyesült Államokban az úgynevezett száraz technológiát alkalmazzák. Ezen felül a timföldgyárak állami támogatást kapnak, hogy rendben tartsák a vörösiszap-tározókat. A támogatás mögött az áll, hogy az USA-ban stratégiai tartaléknak tekintik a vörösiszapot, a benne lévő értékes, ritka földfémek miatt.

Görögországban 2006-ig a tengerben helyezték el a vörösiszapot, ám azóta nagy nyomású szűrőkön tisztítanak, és a száraz lerakást vezetik fokozatosan be.

És akkor mi a helyzet nálunk? Magyarországon jelenleg egyedül Ajka körzetében folyik bauxitbányászat. A timföldgyártásból visszamaradt vörösiszapot a település melletti tározókban tárolják. Az egyik ilyen tározó gátja szakadt át 2010 októberében Kolontárnál. Korábban Mosonmagyaróváron és Almásfüzitőn is működött timföldgyár. Mindkét gyár több mint 10 éve bezárt, a tározókban felhalmozott vörösiszap mára már megszilárdult. Mosonmagyaróváron körülbelül 8 millió tonna vörösiszapot tárolnak, a 70 hektáros terület legnagyobb része rekultivált, egy kisebb területen pedig veszélyes hulladék-lerakót üzemeltet a tulajdonos MOTIM.

A legnagyobb volumenű gyártás Almásfüzitőn volt. Nyolc tározóban több mint 15 millió tonna vörösiszap van. Hét tározót a Tatai Környezetvédelmi Zrt. kezel, a közeli Neszmélyen lévő nyolcadikat pedig egy osztrák cég. A tatai vállalat 1986 óta fedi le ipari komposztálással előállított mesterséges talajjal a tározókat. A 167 hektáros terület 80 százaléka már fedett. Jelenleg a legnagyobb, VII-es tározón dolgoznak, a 76 hektár körülbelül kétharmada fedett. A vörösiszapba nem kevernek semmit, így hasonlóan Amerikához, itt is kibányászhatók lesznek az értékes anyagok. A vörösiszapban lévő ritka földfémek, illetve kisebb mennyiségben nehézfémek kinyerése ugyanis jelenleg nem gazdaságos. Ha valaha lesz olyan technológia, amellyel megéri a bányászat (másodlagos nyersanyagbázis), a fedőföld egyszerű eltávolítása után könnyen hozzáférhető, és feldolgozható a vörösiszap.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

2 + 19 =