„Kaméleonszerű az egész

és a mélyén a modernség gyűlölete munkál.”

Érdekes rövid esszé-részletet olvastam, amely 2009-ben jelent meg, Kovács Gábor tollából, és amelyet a Liget irodalom és ökológia folyóirat közölt. Az esszé a zöldmozgalom két meghatározó irányzatáról villant fel kritikai véleményeket: a mérsékelt zöldekről és a radikális, szélsőséges zöldekről. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, mennyire nem egységes a zöldmozgalom, még akkor sem, ha az elmúlt harminc évben változó intenzitással, de igen nagy hatást igyekezett gyakorolni a politikai gondolkodásra és a közgondolkodásra, a közvéleményre.

Tapasztaljuk, láthatjuk, hogy az „igazi zöldek” nem csak radikális gondolkodók, hanem radikális megoldásokat ajánlanak. Az esszé-részlet olyan elemzőket is bemutat, akik egészen szélsőségesnek ítélik a mélyökológiai gondolkodók felfogását. Egyikük szerint „a mélyén a modernség gyűlölete munkál.” Így jellemzi értelmezésében Luc Ferry az ún. mélyökológiát. Igen éles kritikusként a francia filozófus olyan kihívó megállapításokat tett, amely szerint a mélyökológia, az önmagáért való természetszeretet és poszthumanizmus merev elvrendszere a gondolkodásmód veszélyes keveredését mutatja. Ezek a koncepciók arra mutatnak, hogy támogatóik elutasítják az egyéni szabadság és a liberális demokrácia intézményrendszerét, és sajátosan ötvözik a jobb- és baloldali totalitarizmusok elemeit a modernség elképzelései köréből származó koncepciókkal. Ferry szerint a mélyökológia elméleti struktúrája, gondolkodásmódja eklektikus – innen a kaméleonhoz hasonlítás – és a megállapítás, hogy e gondolkodásmód mögött egyszerű gyűlölet van.

Bármilyen alakban jelenjék is meg, a mély-ökológiát mindig a modernség gyűlölete, a jelenkor iránti ellenséges érzület vezérli. (…) A mély-ökológia eszménye olyan világ, melyben a letűnt idők és a távoli jövendő lenne elsőbbségben a jelennel szemben. Innentől semmi kétség, miért hánykolódik szakadatlanul a konzervatív forradalom romantikus motívumai és a „haladó” antikapitalista forradalom között. (…) Ez sokszor neurotikus formát ölt, olyannyira, hogy kimondhatjuk a mély-ökológiáról: bizonyos gyökereivel a nemzeti szocializmus jobboldali szélsőséges talajába kapaszkodik, néhány hajtása pedig a kulturális balosság legszélsőségesebb változata.”

Ez a kritikai értelmezés nyilván vitatható és sokakat meglep éles, politikai párhuzamaival. Ugyanakkor úgy vélem, aláhúzza azt a fajta zöld-agressziót, amely sokunk számára elfogadhatatlan. Az esszé írója rámutat, s itt az esszét idézem: „Ferry szenvedélyes ítélete vitára ingerlő, ám nem szabad elfelejteni, hogy ő sem vonatkoztatja az ökológia egészére, s nem tagadja az ökológiai kérdésfelvetés relevanciáját. Amikor azt mondja, hogy a demokratikus ökológia teljességgel elfogadható számára, arra a mérsékelt reformista ökológiára gondol, amely nem radikális életformaváltást és zöld forradalmat hirdet, hanem a meglévő társadalmi és politikai struktúrákat akarja környezetkímélőbbé tenni. Erre persze a radikális zöldek azt válaszolják, hogy ez csak kozmetikázás, s nem változtatja meg a technológiai világrendet, amelynek legfőbb tulajdonsága amúgy is a félelmetes asszimilációs készség. Az 1968 utáni történések bizonyítják ezt: a fogyasztói társadalom meglepő könnyedséggel fogyasztotta el a forradalmat is; az életmód forradalmának jelszava a piacon vásárolható életstílusok reklámcímkéjévé lett.”

Az esszé-részletet teljes terjedelmében elolvashatják itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

egy × négy =