Így is lehet

Igazi „világos zöldekként” abban hiszünk, hogy elsősorban nem tiltakozással, tagadással, hanem pozitív alternatívák felmutatásával tudunk tenni az oly szükséges környezettudatos életmódra nevelésért. (Ökoszolgálat Alapítvány)

Az Alapítvánnyal egy társasházaknak meghirdetett komposztáló akció keretében kerültem kapcsolatba. Akciójuk célja, értelme nyilvánvaló: a kommunális hulladék csökkentése azáltal, hogy a hasznosítható természetes anyagokat (zöld javakat) ne a szemetes kukákba, hanem a komposztálóba helyezzék a kertkapcsolattal rendelkező lakóközösségek. A komposztálás további haszna a növények ingyen tápanyaggal való ellátása. Nem kell drága pénzen virágföldet, talajjavító szereket vásárolni, helyette ott van a házilag előállított tápanyagdús természetes anyag.

Alkalmas nyersanyag pedig hatalmas mennyiségben áll rendelkezésre, hiszen a fővárosi háztartásokban évente 300 ezer tonna, 180 kilométer hosszú vasúti szerelvényt megtöltő komposztálható, szerves eredetű hulladék keletkezik. Ennek viszont csak a töredékét hasznosítjuk most, a többit, pazarló módon, nagy költségekkel hulladéklerakókba szállítatjuk. A legszomorúbb látvány az, amikor a növényi maradványokat, lehullott lombot, levágott füvet gyömöszölnek fekete műanyagzsákokba, kertvárosi övezetekben, sőt még erdők szélén (!) is, ahelyett, hogy azokat a kertben felállított, komposztálóba tennék. Mintha ez lenne a norma, ez lenne a kívánatos magatartásforma.

Azt hiszem sokaknál nem is az akarattal, hanem az ismeretekkel van baj. Nem tudják, hogy a konyhai zöldség- és gyümölcsmaradványoktól, lejárt szavatosságú élelmiszerektől, fűszerektől, kerti nyesedékektől stb. másképpen is „meg lehet szabadulni”. Ehhez kellenek figyelemfelkeltő, tájékoztató akciók, rövid előadásokkal, útmutató brosúrákkal, és nem utolsó sorban ingyenesen elvihető komposztáló edényekkel. Minél többször, minél több helyen. A közös haszon talán megér ennyi befektetést. Jobban, mint megannyi gázmaszkos, sárga egyenruhás megjelenés, épületelfoglalás, útlezárás, blokád, és még számtalan drága, negatív „környezetvédő” kampány.

A Föld és a mi napunk

Érdemes megnézzük, mi minden foglalkoztatott minket és mi minden foglalkoztatta az embereket a világban április 22-én a Föld napján. Minden év április 22-én van a Föld Napja. Magyarországon 1990-től, világszerte 1970 óta, azaz több mint négy évtizede ünnepeljük a legkülönbözőbb módon a Földet ezen a napon vagy ezekben a napokban, mert szerencsés esetben egész hétvége szól erről.

A Föld Napja alkalmat teremt, hogy olyan eseményeket rendezzenek, amelyek családok tízezreinek nyújtanak lehetőséget – legtöbbször költségmentesen – az együtt szórakozásra, kikapcsolódásra.

Magyarországon, számos civil szervezet és igen nagyszámú nem-civil szervezet, hivatal és város hetek óta készült, kampányt hirdetett, pályázatokat írt ki és játékos vetélkedőkre invitált (Danube Box Duna Ismerettár, Nyíregyháza, Csurgó, Pécs). A cégek, nagyvállalatok, munkaadók a legkülönbözőbb akciókkal mozgósítottak.

A netet böngészve szembetűnő, hogy sokan a takarítás mellett döntöttünk. Volt ‘nagytakarítás’ (Maglód), ‘falutakarítás’ (), ‘Föld napi-takarítás’, ‘szemétszedés’, ‘hulladékgyűjtés’ akciók sora (Budapest, Tata, Eger, Agostyán, Szentendre, Vác, Délegyháza, Halásztelek, Biatorbágy, Sukoró), ‘közút takarítás’ (a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal tartotta meg hagyományos országos tavaszi szemétgyűjtő akcióját), és volt ‘szemét-szüret’ (Bonyhád)! Rendeztek ‘hulladékmentési akciót’, ‘hulladék-kiállításokat’, ‘alkoss hulladékból’ (Hajdúböszörmény) eseményeket.

Gurultak a biciklisták, két keréken és három keréken – mint kritikus tömeg a Critical Mass megmozdulás résztvevői, már nem csak a fővárosban, hanem országszerte (Veszprém, Eger, Budapest, Békéscsaba). A hétvégére szervezett bicikli-túrákról és versenyekről nem is beszélve (Telkibánya, Békésmegye, Nagykáta).

Természetismerő szakvezetéssel egybekötött kirándulások, arborétum látogatások (Kecskemét) és faültetési túrák és faültetési akciók (Eger, Bakony, Börzsöny, Veresegyháza, Nyíregyháza és Beregi-sík, Márokpapi, Zalaegerszeg, Hajdúböszörmény, Fertőszentmiklós) sokadalma várta az embereket. Múzeumok (Győr), városi parkok, sétányok és közösségi házak voltak a helyszínek, ahol vetítettek, előadtak, játszottak és interaktív-kiállításokat (Székesfehérvár, Eger, Kiskunlacháza) látogattak.

Öko-Kupa (Bakony), tucatnyi Föld napi és környezetvédelmi vetélkedő és un. energia-suli (Lilafüred, Miskolc, Siófok, Budapest, Gödöllő, Győr, Szentendre, Katalinpuszta, Szendehely, Baja), ‘fenntarthatósági akadályverseny’ (Tihany), ‘megújuló energia rajzpályázat’ (Pécs), ‘zöld életmód tanácsadás’ (Pécs), ‘futóverseny’ (Óbuda), Föld Napja fesztiválprogram (Szeged) és kistérségi verseny (Sajószentpéter) is volt ezen a hétvégén! Csak, hogy néhányat említsek.

Örömmel, őszinte örömmel láttam, hogy a szemét elleni harc vitte, viszi a pálmát. Ez kérdéseket is felvet. A Föld Napja a mi napunk, mint, ahogy az év 365 napja is az, a mi napunk. Miért épp április 22-ére készülődve vagy aznapra időzítjük a szemetünk (merthogy nem csak e nap, hanem maga a szemét is a miénk) elleni látványos harcot? Miért állunk neki, pesti belsőkerületi lakók és szentendreiek, nagyvárosok és kis falvak, községek közösségei, iskolák és közutak mániákus használói, autósok ezrei, hogy éppen ezen a napon szemetet szedjünk?

Ezúttal nem bánkódom, hogy nincs igazán válasz kérdéseimre, mert még tart az a jó érzés és a felett érzett öröm, hogy ezekben a napokban nem volt határa a kreativitásnak, a szabad ötletelésnek és megvalósításuknak, hogy ezen a napon a vetélkedőket, a versenyeket mi mind megnyertük.

És maga a Föld is, ő is nyert, egy kis előnyt.

Megjegyzés a blogbejegyzéshez: az említett helyszínek nem tükrözik az összes eseményt, helyszínt! Akiket érdekelnek az említett helyszínek, a közösségek és a részletek, azoknak figyelmébe ajánlom a következő link-et: http://www.fna.hu/afoldnapja/rendezvenyek

Közvélemény-kutatási furcsaságok 3.

– Tud már autót vezetni a lányod?

– Tudni tud, de konkrétan még nem.

Korábbi bejegyzésemben már idéztem a Gfk egyik kutatási eredményét, amely szerint a magyarok elsöprő többsége, 92 százaléka a környezetszennyezést nagyon, vagy rendkívül komoly problémának tartja. Ráadásul azt is megállapították, hogy kevés olyan ország van Magyarországon kívül, melynek lakosai ilyen nagy számban gondolkodnának hasonlóképpen.

Saját kutatási tapasztalataim viszont ezt egyáltalán nem támasztják alá. Én több településen is azt vizsgáltam, melyek azok a problémák, amelyek a leginkább foglalkoztatják az ott élő az embereket, amelyek sürgős megoldásra várnak? A válaszadók túlnyomó többsége a munkalehetőségek növelésére és az infrastruktúra fejlesztésére szavazott, a környezetvédelem javítására viszont – egy kivétellel – alig. Nagykőrösön például 4,5%, a Körös-zugban 1,3, Kispesten 17,3 de még egy erősen szennyezettnek tartott ipari városban, Százhalombattán is csak 30 százalék volt a környezetszennyezést – spontán módon – problémának tartó emberek aránya. A fent idézett autóvezetési példánál maradva (amely egyébként a családi legendáriumunk egyik gyakran felidézett adomája) tehát a válaszadók általánosságban nagy, a saját település viszonylatában, konkrétan viszont kisebb súlyú problémának tartják a környezetterhelést. Mivel lehet ezt a jelenséget magyarázni? A módszertani problémákon (különböző nagyságú, összetételű minták, adatfelvételi időpontok, kérdésfeltevések) túl ennek az lehet az oka, hogy másképpen értékeljük a környezetszennyezést, ha csak önmagában, és másképpen, ha az aktuális, bennünket közvetlenül érintő gondokhoz viszonyítva szemléljük. Általánosságban, elvontan aggódhatunk a környezetért, de bennünket otthon valami egészen más nyomaszt.

Az eltérésre az is magyarázat lehet, hogy a média – saját természetét követve – a környezetszennyezést, a globális felmelegedést eltúlozva tálalja, akkor is, ha erre nincs megbízható információja, akarva-akaratlanul orientálva, manipulálva a híradások fogyasztóit. A média valóságtorzító, egyben a közvéleményt befolyásoló hatását jól illusztrálja az az amerikai kutatás, amely a rendőrségi jelentéseket vetette össze a médiumok címlapjain megjelenő bűnügyi hírekkel.

Az eredmény sokkoló. New Yorkban például a bűnesetekről szóló híradások között a gyilkosság 27,2 százalékos arányt képvisel, míg a rendőrségi jelentések szerint a tényleges előfordulási arány csak 0,4 százalék. Az oaklandiak még inkább retteghetnek, ha hisznek a lapoknak, mivel ezekben 69,2 százalék a gyilkossági hírek aránya a valóságos 0,8 helyett.

Gyanítom, ha a környezetvédelmet hasonló vizsgálatnak vetnénk alá, hasonló eredményre jutnánk. Pusztán a média környezetszennyezéssel kapcsolatos híradásait figyelve a világ végveszélyben van, talán már nem is létezik. Ha nem is konkrétan.

Természetes vagy mi idézzük elő?

A “globális felmelegedés (global warming)’” kifejezés hallatán tíz emberből tízen automatikusan Földünk klímaváltozásának, felmelegedésének mesterségesen előidézett – azaz mi, emberek által előidézett felmelegedését, változását értik. Több mint 100 éve figyelik szakemberek e jelenséget. A politikusoknak és az átlagembernek, a közvéleménynek mára egyértelműen az az álláspontja, hogy az emberiség felelős ezért a felmelegedésért. Ha azonban utánajárunk a vezető klíma-szakemberek kutatási beszámolóinak, akkor meglepődünk. Elismert független és kormányok által is finanszírozott kutatóprojektek bizonyítják, hogy a felmelegedés természetes. Pontosabban, a felmelegedés egy természetes folyamat következménye – döntő arányban.

Számos tudományos cikk számol be arról, milyen hiányos és milyen aránytalanul kevés kutatás szentel figyelmet annak, hogy tényszerűen és szisztematikusan bizonyítsa – az emberi életmód a felelős. Úgy tűnik, mégis megelégszenek, megelégszünk az igen elterjedt – ám korán sem megalapozott – meggyőződéssel, az ember tevékenysége és életmódja felelős a klímaváltozásokért, a globális felmelegedésért. Azaz felmelegítünk!

Különös egyetértés ez, amely igen erősen befolyásolta és támogatta a legutóbbi 10 év ún. környezetvédő politikusait és azokat a kampányokat, amelyek különböző moratóriumokat, illetve korlátozásokat tűztek ki célul. Jó néhány ilyen kampány, mint például Al Gore amerikai alelnök kampánya az új széntüzelésű erőművek építése ellen, sikerrel járt. Sikerüket annak a konszenzusnak köszönhetik, amely szerint a Föld klímájának érzékenysége igen magas. Anélkül, hogy belemennék tudományos ismertetésekbe, kérdésfelvetésemhez elég annyit tudnunk, hogy ez a bizonyos magas földi klíma-érzékenység (high Earth’s climate sensitivity) az a Föld ún. radioaktív behatásokra adott hőmérsékletben mérhető válasza, reakciója.  Ilyen radioaktív behatás mindössze kétféle van: az egyik a Föld által elnyelt napfény, a másik a Föld által kibocsátott infravörös energia.

A NASA és Al Gore nem kevesebbet állítanak, minthogy túl sok széndioxidot bocsátunk a légkörbe, és ezzel támasztják alá, hogy “mintegy tízévente bekövetkező 0,25 és 0,5 Celsius fok közötti melegedés várható, amennyiben az emberiség továbbra is fosszilis tüzelőanyagokat használ’“. Ezt mindenki elhitte. Vagy mégsem?

Ezek után mindenki azt gondolhatja, rengeteget tud sok fontos és felelős ember a Föld klíma-érzékenységéről. Meglepődnének (én is meglepődtem), hogy ez mennyire nem így van! A neten is fellelhető ezernyi szakvélemény, kutatók és intézetek közlései szerint eddig az egyik legnehezebb, ha nem lehetetlen bizonyítási kísérlet, hogy a Földnek valóban magas a klíma-érzékenysége. Sőt, egészen friss közlések szerint, a “tudományos közösség alapvetően hibázott, amikor évekre lebontott és kimutatott klímaváltozásokról beszélt”. S így tévesen jutott arra következtetésre, hogy a Föld klíma-érzékenysége igen magas, holott műholdas tényfeltárás ennek ellenkezőjét igazolja, vagyis, hogy igen alacsony (…)”[1]

Klímaszakemberek még ennél is messzebb mennek: úgy vélik, a klímaváltozásokért és a felmelegedésért, maga a Föld klímájának rendszere, szerkezete felelős. És a felmelegedés csak úgy történik – a mi segítségünk, hozzájárulásunk nélkül.[2]

Vezető szakemberek szerint a globális felmelegedés körüli hisztéria és az, ahogyan ezt a politikusok felhasználták és felhasználják, valójában a Föld szegényeinek okoz kárt.

A téma ma csak kifejezetten szakmai, tudományos körökben téma. A politikusok és a közvélemény úgy tűnik, marad a téves konszenzusnál. És az igazi kérdést nem teszi fel az átlagember: felmelegedés vagy felmelegítés? Számomra érthetetlen módon, mintegy belegyezve saját bűnösségünkbe, elfogadjuk: a globális felmelegedés az felmelegítés.

Önök tudják-e miért?


[1] http://www.drroyspencer.com/global-warming-natural-or-manmade/

[2] Blogbejegyzésemben támaszkodtam Dr. Roy Spencer publikációira. Kutatásait a NASA, a NOAA és a DOE támogatja. Egyetlen alkalommal sem vett részt olajtársaságok által közvetlenül vagy közvetetten finanszírozott kutatásban. Könyve a Climate Confusion elérhető az amazon.com-on. Ajánlom figyelmükbe.

Lenyomatok

The Miami Herald: „Egy machetével lőtte le a szomszédját”.

Olvasói komment. „Egyértelmű! Hol lehet machetéhez lőszert kapni?”

Ne legyen kétségünk, sok amerikai olvasó elhitte, hogy a machetével lehet lőni. Ahogyan sok magyar is elhitte a Greenpeace néhány abszurd állítását az almásfüzitői tározókról, például arról, hogy egy tízemeletnyi megszilárdult vörösiszaptömb képes belecsúszni a Dunába; hogy a vörösiszapból kioldódó anyagok, minimális mennyiségben is képesek veszélyeztetni Budapest ivóvizét; hogy a veszélyes anyagok összekeverésével azok hatása összeadódik és egy még veszélyesebb elegy jön létre. Biztos az is sokakat megtévesztett a Greenpeace bombasztikusnak szánt híre is (amelyet egyébként a bulvársajtóból vett át), miszerint már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken lehetett látni az Ajka melletti iszaptározó gátjának repedését. A probléma csak az, hogy a gát nem ott repedt meg, ahol az iszapömlés történt, és a műholdfelvétel is máskor készült, nem a katasztrófát megelőző napon.

De nem is erről akartam beszélni, hanem azokról a címsorokról, amelyek sokszor a fenti abszurd üzeneteket egyszerűsítik könnyen befogadható, értelmezhető formára, amelyek aztán hosszú időre meghatározzák az adott cégről, szolgáltatásról, termékről alkotott benyomásainkat, érzéseinket. A témánál maradva, nézzük, milyen kép maradhatott meg lenyomatként a nézők, hallgatók, olvasók emlékezetében az almásfüzitői vörösiszap-tározókról.

A bulváros szalagcímek szerint Almásfüzitőn nem „lefedni, hanem elfedni akarnak”, csak „bűvészkednek a hulladékkal”; „mérget raknak méregre”, amely veszélyes elegyet képezve „időzített hulladékbombaként” fenyegetnek egy „újabb vörösiszap katasztrófával”, még „a kolontárinál is nagyobbal”. A „mérgek, nehézfémek”„beszivárognak a Dunába”, „ömlik az ipari szenny”, „veszélybe sodorva Budapest ivóvizét”. Az „almásfüzitői tározó mellett arzénszivárgástól”, „rákos megbetegedésektől félnek”. A helyzet orvoslása érdekében az „ügyészséghez” és az „európai unióhoz fordul a Greenpeace”. Méreg, ipari szenny, hulladékbomba, veszélyeztetés, rákos megbetegedések, feljelentések – összegezhetjük a legerősebb hívószavakat a Greenpeace akcióit követő sajtómegjelenések támadó hangvételű címeiből.

Természetesen cáfolatokról, sőt pozitív hangvételű szalagcímekkel is találkozhattunk, jóllehet ezek mennyiségben és hatásban is elmaradnak a szenzációhajhász megközelítésűektől. Ezek szerint „újrahasznosítás, ártalmatlanítás”, „talajjavítás folyik az almásfüzitői tározóknál” és „akkreditált vizsgálat bizonyítja, hogy biztonságban van a Duna és a környék élővilága”. „Almásfüzitő nincs veszélyben”, „semmilyen anyag nem szivárog a tározókból”, a „vörösiszap megszilárdult”, „elbírja az embert”, csak „a Greenpeace riogat katasztrófával”. „Rendben vannak a Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélyei”, a „jogszabályoknak megfelelően adott ki engedélyeket az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség”, és „a vidékfejlesztési miniszter szerint is szabályszerűen működik a Tatai Környezetvédelmi Zrt.” Ennek igazolásaként a cég „meghívta az Európai Unió képviselőit az almásfüzitői vörösiszap-tározóhoz”. Biztonság, jogszerűség, szabályszerű működés, újrahasznosítás, ártalmatlanítás összegezhetjük a legerősebb hívószavakat a Tatai Zrt. akcióit követő sajtómegjelenések támogató hangvételű címeiből.

Az, hogy végül mi marad meg ebből az üzenetkavalkádból, sok mindentől függ: az eljuttatni kívánt tartalom érdekességétől, a közreadó médiumtól, de leginkább a befogadó hiszékenységétől, beállítódásától. A híreket szenzációvá, botránnyá transzformáló, erős, felhívó címeknek nyilvánvalóan nagyobb az esélye a fogyasztó figyelmének felkeltésére, emlékezetében való megmaradásra, még akkor is, ha ezek tartalma nyilvánvaló hazugság, ostobaság, blődség. Amelyek szerint a machete lőfegyver, a rák gyógyítható szódabikarbónával, a vörösiszap tömb belecsúszhat a Dunába, és amelyek nagy komolyan megállapítják, hogy „a szennyezett levegőjű városok sokkal veszélyesebbek, mint a tiszták” (The New York Times).

Új adó, amely kérdőjelet vet fet

A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek – az előírások betartása és az alapos hatósági munka mellett is – potenciális veszélyforrást jelentenek a lakosságra és a környezetre, és szükség esetén a beavatkozóktól is speciális képzettséget és eszközöket igényelnek, ezért az érintett üzemeknek a jövőben katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetniük. Az új katasztrófavédelmi törvény 2012-től bevezeti a katasztrófavédelmi hozzájárulást. Az új közterhet a veszélyes anyagokkal foglalkozó vállalkozásoknak kell majd megfizetni.”[1]

Az érintettek köre, vagy ahogyan a jog nyelvezete meghatározza őket, az adóalanyok, ezúttal csak két kör. Az egyik kör, a veszélyes anyagokat feldolgozó üzemek üzemeltetőinek köre, a másik kör mindazok, akik ugyan üzemeltetőnek nem minősülnek, de a „a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó külön jogszabály (ADR egyezmény) szerinti veszélyes áruk tárolását, gyártását és feldolgozását végzik”.

Nem lesz adóalany állami és önkormányzati szerv, sem az egészségügyi szolgáltatók, akik eleve közfinanszírozásban részesülnek, sem olyan gazdálkodók, akik veszélyes anyagok tárolását azért végzik, mert közvetlenül lakossági kiskereskedelemben forgalmaznak ilyeneket, sem a nettó 50 millió forint alatti éves árbevételt produkálók köre, sem az atomenergiáról szóló törvény alanyai.

Ez egy új adó, amelyet katasztrófavédelmi hozzájárulásnak hívnak. Az adó mértéke a veszélyes tevékenységgel összefüggésben keletkezett – a jövedéki adó és az energiaadó összegével csökkentett – éves nettó árbevételének 0,1 százaléka. Igen jelentős összeg. Ha több ilyen veszélyes tevékenységet végez valaki, akkor az után a tevékenység után köteles az új adót megfizetni, amelyik a legnagyobb összeget, hozzájárulást eredményezi.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága most március 31-ig írta össze az új adóalanyok körét. 2012. június végéig az adóalanyoknak nyilatkozniuk kell az előző év adatai alapján számított katasztrófavédelmi hozzájárulásukról és ennek az összegnek a 40%-át be is kell fizetniük, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számlájára. Ez a hatóság nyilván ellenőrizni fog, és október végéig arról is dönt, milyen fennmaradó összeget fizessenek meg az adózók év végéig. A hatóság azzal számol, hogy éves szinten 1,5 milliárd bevételhez jut, döntően a veszélyes üzemek befizetéseiből, illetve a kiszabható büntetésekből. Mert a hatóság büntethet is, milliós nagyságrendben.

Az új adónem – nevezhetjük hozzájárulásnak, de attól még új adó lesz – kérdéseket vet fel. Elsősorban egy új adónem ilyen formában való bevezetésével és igen korlátozott körű adóalanyiságával kapcsolatban. Megfelelő és hatékony módja-e ez annak, hogy a hazai katasztrófavédelem bevételhez jusson? Nem sérti-e a piacgazdaság alapvető gazdálkodási szabályait, annak elvárható tervezhetőségét? És még sorolhatnám. Vagy, hogy mi indokolja a katasztrófavédelmi hatóság új döntéskörrel és felügyeleti, illetve ellenőrzési és büntető-jogkörrel való felruházását, hiszen ott vannak a környezetvédelmi hatóságok. És még sorolhatnám.

És néhány tudatosan zöld kérdés, ráadásnak. Csökkenthető-e a veszélyes anyagok előállítása és felhasználása ily módon?

Zacskóban: műtrágya

Mi fogyasztók és az óriási veszélyesanyag felhasználók és tárolók, mint az egészségügyi szolgáltatók köre – fogunk-e ennek következtében tudatosabban dönteni, hasznosítani anyagokat, annak érdekében, hogy a veszélyes anyagok felhasználása fokozatosan visszaszoruljon, vagy azokat nem veszélyes anyagokkal helyettesíteni lehessen. Ezek az igazán fontos kérdések és célkitűzések. Vagy tévedek?

Azt gondolom, hogy a válasz ezekre a kérdésekre nem az új adónem, még ha azt a döntéshozó katasztrófavédelmi hozzájárulásnak hívja, akkor sem.


[1] Forrás: napi.hu

Elméletben már jók vagyunk!

A Nielsen legfrissebb kutatása a vállalatok felelősségvállalásáról szól, aminek kapcsán szóba kerül a környezetvédelem is.

Felmérésük szerint a magyar válaszadók közel kétharmada (61 %-a) előnyben részesíti azokat a cégeket, amelyek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás iránt, sőt egyharmaduk (32 %) hajlandó lenne többet is fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha az közcélokat támogató vállalkozástól származna.

Én az ilyen tét nélküli elköteleződéseket ugyan mindig kétkedve fogadom, de itt nem a bekövetkezés valószínűsége, hanem a viszonyulás, az attitűd a fontos. Hiszen a megkérdezettek azt is mondhatták volna, hogy egyáltalán nem érdekli őket a társadalmi felelősségvállalás, és az ilyen célokért síkra szálló vállalatok termékeiért, szolgáltatásaiért eszük ágában sem lenne többet fizetni.

De mik is ezek a közösségi célok, amelyeket támogatni kellene a vállalatoknak? Számomra meglepetés, hogy a válaszadók közül a legtöbben (65%) a környezet megóvásához való hozzájárulást említették, megelőzve olyan célokat, mint a mélyszegénység, az éhezés megszüntetése (62%), rendes bért fizető munkahelyek (59 %) létesítése; az ivóvíz elérhetőségének növelése (56%).

Ezeken kívül sokan gondolják azt, hogy a vállalatoknak közre kellene működniük a természeti csapások következményeinek enyhítésében (44%), a kis- és középvállalkozások támogatásában (43%); különböző kórok, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák, a krónikus tüdőbaj vagy a diabétesz leküzdésében (42%).

Ez egy környezetvédő számára kifejezetten jó hír, mert azt jelenti, hogy a magyarok közül sokaknak a társadalmi felelősségvállalás kapcsán a környezetvédelem is az eszébe jut. Más kutatások is megerősítik, hogy az attitűdökkel nincs különösebb probléma, annak ellenére sem, hogy a környezettudatos emberek aránya némileg elmarad az európai átlagtól. A hazai lakosság egyharmada tekinthető környezettudatosnak, és további egynegyede pedig legalább attitűdjében nem zárkózik el a környezetvédelmi céloktól.

Csak az a fránya gyakorlat ne lenne! Mert hiába fontos sokaknak a környezetvédelem, ha kevesen hajlandók tenni is érte. Ez azonban nem csak a mi problémánk. Nielsen egy másik, tavaly készített kutatásából kiderül, hogy a fogyasztók nagy része (83%) világszerte úgy véli, hogy fontos a cégek részéről a környezetvédelmi programok vállalása, de csak a 22 százalékuk lenne hajlandó többet fizetni a környezetbarát termékekért, azaz mély szakadék van az egyénekre és a vállalatokra rótt felelősség között.

Gyanítom, ezek az arányok nálunk is érvényesek, sőt, a jelenlegi gazdasági helyzet és a magyarok hagyományosan erős árérzékenyége miatt, az eltérés még nagyobb is lehet.

Zöld fény vagy Kékfény?

Avagy, hogy kerül Paks a Kékfénybe?

Igen, nem tévednek, jól látják, a kérdésem valóban ez, hogy kerül Paks a Kékfénybe? A ritmusos, pörgő izgalmat igérő zene és a felvezetés így szólt: „Nemzetközi bűnbandák, kuruzsló tanárnő, idősek kifosztásra szakosodott bűnbandák, utazó bűnözők és egy megdöbbentő összeállítás, arról, hogy évente 60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak Magyarországon. Önök a Kékfény adását látják.” Nos, nem néztem, csak a háttérben hallgattam, így is elég megdöbbentő volt. A hírek is és valahol az a szakmaiatlanság, amelybe gyakorta belefutunk. Ahogyan a szerkesztőségek egyenlőséget tesznek jogszerű és jogszerűtlen, felügyelt, engedélyezett és engedélyeket átjátszó, a hatóságot megtévesztő gyakorlat között.  Mert úgy tűnik, ennek a szerkesztőségnek is egy fontos, a zene dobogtassa meg a fáradt vénákat, a felvezető szenzációhajhász felsorolása pedig hozza a nézőszámot.

A felvezetés szerint „60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak évente Magyarországon”. Ennyi, nem több. Az, hogy ez egy bűnügyi műsorban szerepel, eleve azt sugalja, hogy teszik ezt jogtalanul, engedély nélkül – a gonoszok. Csodálkozom. Magyarország egyike azon tagállamoknak, ahol a veszélyesanyag-szállítást a legszigorúbban szabályozzák. Mert, ugye egyikünk sem feltételezi, hogy veszélyes anyagaink nekünk nincsenek, hogy nap mint nap azzal, ahogyan mint átlagemberek élünk, szemetelünk, mosunk, festünk, nem termelünk sok sok száz és ezer tonna veszélyes anyagot. Amit ugye ideális esetben össze is gyűjtünk és el kell szállítani. Ráadásul fogyasztási mániánkban gyártjuk a műanyagokat, és működtetjük az ipart, a vegyi és gyógyszeripart, amelyre egyébként büszkék vagyunk. És ugye a veszélyes anyagokat, még ha azok ipari anyagok is – el kell szállítani.

De hogy kerül Paks a Kékfénybe? Miért dönt úgy a szerkesztőség, hogy krimibe illő zenei aláfestéssel az elmúlt 10 év „négy kirívó katasztrófájaként” a tiszai cián szennyezést, a Paksi Atomerőmű balesetet (?), a dorogi hulladékégető szennyezést és a kolontári gátszakadást és iszapömlést sorolja.

Mondhatom, egészen egyszerűen úgy, hogy a szerkesztő riporter a nukleáris hulladékkal, a honi nukleáris energiát termelő Paks felemlegetésével oldotta meg a legegyszerűbben – és tegyük hozzá a legrövidebb asszociációs idővel – azt, hogy a kedves néző egyből tudja, milyen komoly dologról van is itt szó. És milyen ügyes a hatóság, hogy ezeket a veszélyes anyagokat szállító gazembereket lefüleli.

Végül megnyugszom, csak egy pr-be hajló filmről, időzített tudósításról van szó, amely arra volt hivatott, hogy bemutassa a hazai Katasztrófavédelem Iparbiztonsági Főfelügyeletének csapatát, akik a veszélyes anyagokat jogtalanul Magyarországon keresztül szállítókra lecsapnak. Hatékonyan és szakszerűen. Mondom, megnyugodtam. Csak az idegesít, hogy a tudósítás akaratlan (akarva?) beleavatkozott abba, ahogyan ezek után az átlag néző a veszélyes anyagokat, a veszélyes hulladék szállításáról szóló híreket nézi majd. A néző, aki épp oly háttérzajként bele bele hallgatott nézett ebbe a riportba, legközelebb, ha a Paksi atomerőmű veszélyes anyagainak szállításáról hall majd, azt fogja gondolni, hogy „Kékfénybe vele!”. És ez ostobaság, no meg képmutatás. Veszélyes képmutatás.

A Kékfény adását megnézheti on-line (A rendhagyó összeállítás az adás 7.percében, 6:10-nél kezdődik).

 

Bulvár-környezetvédelem?

Lehet-e a környezetvédelem bulváros, lehetnek-e a környezetvédők bulvárhősök? Abban az esetben bizonyosan, ha céljaik eléréséhez, a figyelem felkeltéséhez, a mozgósításhoz bulvár eszközöket is használnak. Például, ha egyes eseményeket leegyszerűsítve, hatásait eltúlozva, szenzációként tálalva médiaeseményt kreálnak. A bulvár alapvetően az érzelmekre épít és megbotránkoztatni akar. Ehhez látványos akciókat, erős kontrasztos színeket, rikító, meghökkentő háttereket használ. A bulvár eszköztárában belefér a tények eltorzítása, „kreatív átalakítása”, a köznapi ember számára ellenőrizhetetlen információk közlése, a hiteles mérési eredmények elhallgatása is. Egyáltalán nem veszélytelen, mert táplálja a hiedelmeket, indokolatlan félelmeket kelthet.

Vannak ilyen módszerekkel dolgozó környezetvédők? Ennek eldöntéséhez nézzünk néhány hiedelemre épített, tipikusan bulvár témát a környezetvédők repertoárjából.

1. Mérgező anyagok határértéken felül, százalékban, tonnában, ahogy riasztóbb

Arzén, molibdén határértéket sokszorosan meghaladó mértékben kerülnek a Dunába, veszélybe sodorván Budapest ivóbázisát, állította a Greenpeace az almásfüzitői vörösiszaptározók kapcsán, egyben követelte az ügyészségtől az intézmény bezárását. A Greenpeace tájékoztatóján elfelejtették megemlíteni, hogy saját mintavételük nem szabályosan történt, és azt is, hogy az általuk mért mennyiség milyen arányban van a Duna hatalmas víztömegével. Komoly, hozzáértő szakember számítása szerint közepes vízállásnál, az ellenőrző kutakban mért legnagyobb értéket alapul véve „370 mikrogramm arzént tartalmazó víz 0,00636 mikrogrammal emeli meg a dunavíz arzéntartalmát, a 2000 mikrogramm molibdéntartalom 0,034 mikrogramm növekedést okoz. Ez a növekedés a ma ismert és rendelkezésre álló elemzési módszerekkel gyakorlatilag kimutathatatlan.”

2. Az ipari tevékenység különböző betegségeket, köztük rákot okoz

Ez a környezetvédők aduásza. Ezt dobták be például a százhalombattai, az oroszlányi, a litéri erőműveknél, az almásfüzitői tározóknál, és szinte mindenhol, ahol a környezetvédők nyomatékot kívántak adni álláspontjuknak. A rákkal való fenyegetés azért lehet hatásos, mert kellően félelmetes, és a laikusok számára ellenőrizhetetlen. A félelem még a szakértelemnél is erősebb, hiszen hiába állították az orvosok, hogy az adott térségben előforduló betegségek és az ipari tevékenység között összefüggés nem mutatható ki, a környéken lakók ellentétes állításával szemben semmi esélyük sincs. Pláne, ha erre még kívülről is ráerősítenek, mint azt tették a Rákosok utcája című film alkotói.

3. A veszélyes anyagok összekeveréséből még veszélyesebb elegyek keletkeznek 

A szálló porhoz „hozzáadódik az erőmű által kibocsátott kéndioxid, a vörösiszap összekeveredik a szennyvíziszappal, így új, még veszélyesebb kombinációk jönnek létre. Mintha minden veszélyes elem kémiai reakcióba léphetne egy másikkal. Ezt az abszurd feltételezést cáfolta látványosan egy környezetvédelmi szakember, aki „nyilvános kémiaóráján” sósavat kevert össze nátrium hidroxiddal, majd az új elegyet jóízűen kortyolgatta, és nem lett tőle semmi baja.

Ezekkel, a többnyire megalapozatlan, ám a környező lakosságot kellőképpen megrémítő üzenetekkel szemben nagyon nehéz védekezni. Nem elég tudományos eszközökkel bebizonyítani, hogy ez nem így működik, a magyarázat hosszadalmas, bonyolult, márpedig az ilyen inkább gyanakvást szül. A hiedelmeket cáfolni, a félelmeket lebontani csak következetes, egyszerű és frappáns kommunikációval lehet, de akkor sem mindig eredményesen. Valahogy a rémületkeltés mindig eredményesebb a megnyugtatásnál. A félelem újabb félelmeket szül, irigységet, bizalmatlanságot, gyűlöletet kelt, és olyan világot teremt, amelyben senki sem érzi jól magát. Talán ezt is mérlegelni kellene a bulvár-környezetvédelemben hívőknek.

„A felszínes, érdekesnek beállított álinformációk és féligazságok folyamatos közlése olyan torz világkép kialakítására ad lehetőséget, amely a valóságtól idegen, valójában nem létezik, s csak a bulvár szereplői és a média által mesterségesen megalkotott világot mutatják be.”  Forrás