Zöld fény vagy Kékfény?

Avagy, hogy kerül Paks a Kékfénybe?

Igen, nem tévednek, jól látják, a kérdésem valóban ez, hogy kerül Paks a Kékfénybe? A ritmusos, pörgő izgalmat igérő zene és a felvezetés így szólt: „Nemzetközi bűnbandák, kuruzsló tanárnő, idősek kifosztásra szakosodott bűnbandák, utazó bűnözők és egy megdöbbentő összeállítás, arról, hogy évente 60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak Magyarországon. Önök a Kékfény adását látják.” Nos, nem néztem, csak a háttérben hallgattam, így is elég megdöbbentő volt. A hírek is és valahol az a szakmaiatlanság, amelybe gyakorta belefutunk. Ahogyan a szerkesztőségek egyenlőséget tesznek jogszerű és jogszerűtlen, felügyelt, engedélyezett és engedélyeket átjátszó, a hatóságot megtévesztő gyakorlat között.  Mert úgy tűnik, ennek a szerkesztőségnek is egy fontos, a zene dobogtassa meg a fáradt vénákat, a felvezető szenzációhajhász felsorolása pedig hozza a nézőszámot.

A felvezetés szerint „60 millió tonna veszélyes anyagot szállítanak évente Magyarországon”. Ennyi, nem több. Az, hogy ez egy bűnügyi műsorban szerepel, eleve azt sugalja, hogy teszik ezt jogtalanul, engedély nélkül – a gonoszok. Csodálkozom. Magyarország egyike azon tagállamoknak, ahol a veszélyesanyag-szállítást a legszigorúbban szabályozzák. Mert, ugye egyikünk sem feltételezi, hogy veszélyes anyagaink nekünk nincsenek, hogy nap mint nap azzal, ahogyan mint átlagemberek élünk, szemetelünk, mosunk, festünk, nem termelünk sok sok száz és ezer tonna veszélyes anyagot. Amit ugye ideális esetben össze is gyűjtünk és el kell szállítani. Ráadásul fogyasztási mániánkban gyártjuk a műanyagokat, és működtetjük az ipart, a vegyi és gyógyszeripart, amelyre egyébként büszkék vagyunk. És ugye a veszélyes anyagokat, még ha azok ipari anyagok is – el kell szállítani.

De hogy kerül Paks a Kékfénybe? Miért dönt úgy a szerkesztőség, hogy krimibe illő zenei aláfestéssel az elmúlt 10 év „négy kirívó katasztrófájaként” a tiszai cián szennyezést, a Paksi Atomerőmű balesetet (?), a dorogi hulladékégető szennyezést és a kolontári gátszakadást és iszapömlést sorolja.

Mondhatom, egészen egyszerűen úgy, hogy a szerkesztő riporter a nukleáris hulladékkal, a honi nukleáris energiát termelő Paks felemlegetésével oldotta meg a legegyszerűbben – és tegyük hozzá a legrövidebb asszociációs idővel – azt, hogy a kedves néző egyből tudja, milyen komoly dologról van is itt szó. És milyen ügyes a hatóság, hogy ezeket a veszélyes anyagokat szállító gazembereket lefüleli.

Végül megnyugszom, csak egy pr-be hajló filmről, időzített tudósításról van szó, amely arra volt hivatott, hogy bemutassa a hazai Katasztrófavédelem Iparbiztonsági Főfelügyeletének csapatát, akik a veszélyes anyagokat jogtalanul Magyarországon keresztül szállítókra lecsapnak. Hatékonyan és szakszerűen. Mondom, megnyugodtam. Csak az idegesít, hogy a tudósítás akaratlan (akarva?) beleavatkozott abba, ahogyan ezek után az átlag néző a veszélyes anyagokat, a veszélyes hulladék szállításáról szóló híreket nézi majd. A néző, aki épp oly háttérzajként bele bele hallgatott nézett ebbe a riportba, legközelebb, ha a Paksi atomerőmű veszélyes anyagainak szállításáról hall majd, azt fogja gondolni, hogy „Kékfénybe vele!”. És ez ostobaság, no meg képmutatás. Veszélyes képmutatás.

A Kékfény adását megnézheti on-line (A rendhagyó összeállítás az adás 7.percében, 6:10-nél kezdődik).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc + 18 =