1. menedzsment kategória: és az EBAE díjat nyerte …

Május 24-én, az EU céges, pontosabban üzleti vállalkozások kategóriában hirdetett nyerteseket a környezetvédelmi pályázatán, a European Business Awards for the Environment pályázaton. Korábbi blog-bejegyzésben beszámoltam a díj történetéről, amely 1990-ben került első alkalommal kiosztására, azóta pedig kétévente ítélik oda.[1] Idén kilenc tagállamból választottak 14 finalistát és közülük szavazták meg az 5 kategória nyertesét. 2012 Európai Üzleti Díj a Környezetvédelemért kiválóságai az angliai Marks and Spencer (menedzsment/vállalatirányítás díj), az angliai Aquamarine Power (termék kategória/technológia díj), a belgiumi UMICORE (eljárás, alkalmazott folyamatok díj), a német INESUS GmbH (fenntartható fejlődés témájában folytatott nemzetközi együttműködés díj) és a szlovákiai Slovenské elektrárne (üzlet és biodiverzitás díj).

Az idei díjazott országok köre igen meghatározó és egyben sokatmondó: az angolok három jelöltet juttattak a 9 tagállamos döntőbe és kettő nyert is, a németeknek két finalistája volt, egyikük befutott. Két hely maradt mindössze a másik 7 tagállamnak, végül egy-egy belga és szlovák cég nyert.

A nyertesek és pályázataik megérdemlik, hogy több figyelmet szenteljek nekik, mint egyszerű felsorolást. Kezdem az angolokkal!

„.. mert B Terv nincs!”

Az angliai Marks and Spencer Magyarországon is ismert, elsők között teremtette meg a divatosabb, szélesebb irodai munkaruha, kosztüm-választékot, egyelőre Budapesten és 3 vidéki nagyvárosban. A magyar és a közép-kelet európai piacon közép-magasan pozícionált ruhakereskedés, ruházati lánc saját márkájával az M&S-sel, és márkáján belül bővülő, a legkülönbözőbb divatokat és korosztályokat megcélzó brand-ekkel (így pl. a Per Una-val) lett népszerű. Angliai hálózata (600 üzletből álló lánca és nyugat-európai üzletei) viszont kereskedőházzá, kvázi bevásárló-központtá növekedtek, így a bútortól és lakás-, konyha-felszerelésektől kezdve a fogyasztásra kész élelmiszereken át, a minőségi friss élelmiszerek széles választékát kínálják. Világszerte 40 országban vannak jelen. Örök újítók, mert létezik ilyen üzleti kategória! 1930-ban nyitja első nagyáruházát (London, Marble Arch) és márkázott kávézókat is bevezet a piacra. 1934-től kutató-laboratóriumot működtetnek, hogy a cég munkáját és textil alapanyagai fejlesztését támogassák. 1948-tól már önkiszolgáló részleggel várja a vásárlókat – elsőként és óriási sikerrel.

A Marks and Spencer menedzsment kategóriában nyert. A M&S ‘Plan A’ (az ún. Á Terv) programja nem kevesebbet vállal, mint hogy az egész vállalati struktúrán keresztül érvényesíti a fenntartható fejlődés stratégiáját. 2007-ben indították és 180 konkrét elkötelezettséget vállaltak: a zöld-beszerzés területén, a fair-trade irányában, a hulladékgazdálkodásuk alakításában, a biodiverzitás megőrzése érdekében, a CSR területén, és számokhoz kötötték a széndioxid kibocsátás csökkentését és energia-felhasználásuk hatékonyságának növelését.

A program profitorientált. A ’Plan A’ az Á Terv 2010/2011-es üzleti eredménye nettó 7 millió angol font. A terv része, hogy közvetlenül megszólítják több mint 21 millió állandó vásárlójukat is, akik heti rendszerességgel vásárolnak náluk. 2020-ra minden egyes termékük megfelel, minimum egy ún. Á Terv kategóriának, azaz fair trade termék, vagy organikus termék vagy ún. free-range termék lesz. Európa szerte teret nyernek a fair trade, méltányos kereskedelem szabályait követő vállalkozások, amelyek minimanizálják a környezetre esetleg kifejtett negatív hatásukat és elvetik, tiltják a kizsákmányoló munka minden formáját. Az organikus termékek, illetve a szabad tartású vagy kifutótartású (free-range) tenyésztésekből származó hústermékek pedig már Magyarországon is külön jelzést kapnak.

Mindez már közvetlenül befolyásolja nemcsak a vásárlók választási szokásait, hanem az M&S termékeket gyártók, a legkülönbözőbb beszállítók és a beszállítók nyersanyag-előállítóinak üzleti stratégiáját is. A hatás, ha csak a jelenlegi termékszámokat vesszük figyelembe, ami meghaladja a 2,7 milliárd darabszámot – is kiemelkedően jelentős.

Az Á Terv egyik szlogenje mindent elárul: „.. mert B Terv nincs!” Azaz, nincs választási lehetőség, ezt a tervet végig kell csinálni, meghatározott időn belül a felelős környezeti magatartást kell gyakorolni és gyakoroltatni, cégen belül és cégen kívül, minden kapcsolati és függő rendszerben, céges és egyéni, személyes vonatkozásban egyaránt.[2]

 


[1] http://azoldszine.stscope.com/2012/05/17/europai-uzleti-dijak-a-kornyezetvedelemert/

[2] Megjegyzés: következő blog-bejegyzésemben az Aquamarine Power skóciai céget, a termék kategória nyertesét mutatom be, majd sorban mind az 5 kategória nyertesét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 2 =