Korábbi bejegyzésemben arról írtam, okos találmányok segítségével hogyan lehet hulladékból építőanyagot, tüzelőanyagot és vízszűrőt előállítani. Most elsősorban azokból az eljárásokból válogattam, amelyek meg is valósultak, bizonyítván, hogy a találmány nem egy-egy feltaláló agyszüleménye, soha el nem készülő megváltó gondolata, hanem technikailag kivitelezhető, pénzügyi, környezetvédelmi hasznot is hozó, rendszerbe állítható alkalmazás.
Mesterséges talaj (vagy ipari komposzt) hulladékból
Bár egyes zöld szervezetek támadják, nemzetközileg elfogadott és alkalmazott módszer a hulladékok komposztálása, amely anyagot különböző hasznos célokra is fel lehet használni. Például mezőgazdasági talajok javítására, bányák, tározók rekultivációjára. Magyarországon a TKV Zrt. fejlesztett ki egy eljárást, amelynek lényege, hogy bontható/lebomló és vázképző hulladékokból, valamint oltóanyagokból, aerob biológiai kezeléssel úgynevezett „mesterséges talajt” (fedőréteget) hoznak létre, amellyel például a vörösiszap-tározók porzás mentesítését, vagy roncsolt területek rekultivációját tudják költséghatékonyan és környezetbarát módon elvégezni. A komposzthoz olyan alkotóelemeket használnak fel, amelyek a természetes talajhoz hasonló szerkezetűvé válnak, és az abban található anyagokra bomlanak le, valamint a talaj legfontosabb összetevőit tartalmazzák. Olajtartalmú hulladék – például a kocsimosók olajos iszapja –, szennyvíziszap, pernye és szennyezett föld keverékét hasznosítják, így azok nem hulladéklerakóba kerülnek. Az olajtartalmat a szennyvíz aktív mikroorganizmusai és olajfaló baktériumokat tartalmazó oltóanyag segítségével csökkentik; a szervetlen komponensek adják a talaj vázszerkezetét, a pernye a szikesedést is gátolja. Fontos, hogy az ilyen jellegű tevékenység csak az engedélyekben meghatározott módon, a szerves és nem szerves összetételű hulladékok irányított kezelésével végezhető.
Metanol hulladékból
Két magyar feltaláló, Raisz Iván és Barta István, egy rendkívül hasznos, az üzemanyaggondokon és a hulladékprobléma megoldásán egyszerre javító eljárást dolgozott ki.
A 2011-ben Green Oscar díjjal is jutalmazott környezetbarát technológiájuk egy tonna kommunális hulladékból 300 kg – üzemanyagként, üzemanyag adalékként, valamint műanyaggyártásra is egyaránt felhasználható – metanolt és cseppfolyós szén-dioxidot képes előállítani úgy, hogy közben nincs szén-dioxid-kibocsátás. Számításaik szerint a metanol szemétből történő előállítása alig több mint 30 forint kilogrammonként, világpiaci ára pedig megközelíti a 100 forintot, ami felfoghatatlan nagyságrendű profitot eredményezne, nem szólva az ország energia-kiszolgáltatottságának csökkentéséről. Ilyen hírekkel persze gyakran találkozhatunk, de itt már többről van szó, ugyanis 40 százalékos EU-támogatás bevonásával sikerült létrehozniuk egy konzorciumot, amely elindította a projekt kísérleti telepének felépítését Miskolcon. A feltalálók reményei szerint a hatósági rendszerbiztonsági vizsgálatok befejezése után szeptembertől már teljes kapacitással fognak dolgozni. Ez igazán jó hír!
Hulladékkezelési irányító rendszer
Bár nem magyar fejlesztés, de jelentősége miatt érdemes a német Tegos cég irányító rendszerét (Enwis) ebben a posztban bemutatni. Szoftverük ugyanis automatizálja a számlázást (képes számlát generálni a teljesített megrendelésekből, szerződésekből – beleértve az időszaki gyűjtőszámlákat is); nyilvántartja az edény- és járműparkot; megtervezi az ellátandó járatokat, és a dolgozói nyilvántartást is vezet. Ezen felül figyeli a lerakók és raktárak állapotát, készleteit, bármennyi telephelyről legyen szó. A rendszer abból a szempontból is egyedülálló, hogy leköveti a hulladékkezelés, -ártalmatlanítás, -keverés és -szétválasztás folyamatait. A rendszerhez számos további alkalmazás is kapcsolható. A gyűjtőautók és -edények azonosítására és folyamatos követésére szolgál egy egység, amely a szemeteseket RFID azonosítóval, a járműveket pedig flottakövetéssel ellátva, bármely percben képes megmondani, hogy az adott kukát mikor ürítették, térképen jelöli az ürítés helyét, a gyűjtőjármű teljes útvonalát.
Nem akarnék a cég fogadatlan ügynöke lenni, de ha ez mind igaz, akkor a magam részéről feltétlenül támogatnám az eljárás magyarországi elterjesztését. Különösen azért, mert képes leköveti a hulladékkezelés, -ártalmatlanítás, -keverés és -szétválasztás folyamatait.