Vállalati zöld akciók 1.

A civilek sokszor gyanakvással szemlélik a vállalatok Társadalmi felelősségvállalás keretében végzett környezetvédelmi programjait. Sokan azt gondolják, hogy, a cégeket hátsó szándékok vezérlik, vagy így akarják leplezni káros tevékenységüket, vagy ezzel akarnak másokkal szemben versenyelőnyre szert tenni. A zöldek nevet is találtak erre: greenwashing, azaz a valós problémák megoldása helyett vállalati image javítás. Ahelyett, hogy pénzüket és energiájukat inkább a kimerülő erőforrások takarékos használatára, a megújuló erőforrások használatára való áttérésre, vagy a hulladékok keletkezésének a minimalizálása fordítanák.

Van ebben igazság, mégis úgy gondolom, nem kellene a fürdővízzel a gyereket is kiönteni, és minden vállalati kezdeményezést zöldre mosással meggyanúsítani. Lehetnek olyan programok, amelyek nem vezetik félre a fogyasztót, nem festenek hamis képet a vállalatról és még hasznosak is a közösség számára. Magam is találkoztam ilyenekkel, közülük emelek ki két figyelemre méltó akciót. Az egyik a MOL sütőolaj visszagyűjtő, a másik a Pannon Lapok Társasága Környezettudatos cselekvésre buzdító programja.

Sütőolaj visszagyűjtés

Még a környezettudatos háztartásoknak is gondot okoz a használt étolaj biztonságos elhelyezése. Van, ahol átveszik a hulladékudvarok, lerakók, de van, ahol, belátható közelségben nincsenek is ilyen lehetőségek. Nekik kíván segítséget adni a MOL azzal, hogy a lakossági használt sütőolajat és zsiradékot a benzinkútjaikon elhelyezett speciális gyűjtőhordókba helyezhetik. Ráadásul, aki veszi a fáradságot, és ahelyett, hogy a lefolyóba öntené, a kijelölt MOL-benzinkutakra viszi a használt sütőolajat, ajándékba egy praktikus gyűjtőedényt kap, amelyben kényelmesen, csöpögésmentesen tudja tárolni addig, míg nem jár egy kijelölt MOL-benzinkútnál, ahol leadhatja a sütőolajat.

A MOL akciója – a vállalat motivációjától függetlenül – azért nagyon hasznos, mert a nehezen lebomló használt olajok lefolyókba, szemetes kukákba töltése komoly környezeti károkat okozhat. (Csatornadugulás, talaj- és vízszennyezés.) Becslések szerint egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet! Az így begyűjtött használt olaj viszont nem szennyez, ráadásul hasznosítható is, bioüzemanyagot lehet belőle előállítani.

Környezettudatos cselekvésre buzdítás

PLT lapjai – a veszprémi Napló, a Fejér Megyei Hírlap, a Vas Népe, a Zalai Hírlap és a Dunaújvárosi Hírlap – minden évben valamelyik környezeti problémára (szemétlerakás, vízszennyezés) hívják fel a figyelmet. Az immár négy éve tartó szemléletformáló program lényege a természeti környezet megóvására irányuló közösségi cselekvés inspirálása.

2009-ben olvasóik bevonásával közösségi programot indítottak a környezetszennyezés ellen, Tegyünk rendet a környezetünkben címmel. Az akció során 91 illegális szeméttelepet jelzett a lakosság, ezek eredményeként 14 hatósági eljárás is indult, felszámoltak 16 nagyobb illegális szeméttelepet, s ezekről a lapokban 75 jelentősebb publikáció jelent meg a PLT lapjaiban.

2010-ben a vizek védelmében cselekedtek, az Életünk a víz címmel indított programjukban arra szólítottak fel, hogy óvják közösen az élővizeket. Lakossági fotópályázatot hirdettek a veszélyeztetett, szennyezett forrásokról, patakokról, tavakról, de a legfőbb siker az volt, hogy minden megyében vizes élőhelyet fogadtak örökbe iskolák, közösségek, vállalva azok környékének tisztán tartását.

S még ebben az évben a parlagfű ellen is összefogást hirdettek a lapok, Tiszta levegőt! Tegyünk együtt a parlagfű ellen címmel. Az olvasók ekkor is a lapok mellé álltak, 150 parlagfüves területre hívták fel a szerkesztőségek figyelmét, s a bejelentések kapcsán 133 hatósági eljárás is indult.

2011 az erdők éve volt a PLT megyéiben. Nagy terjedelmű írásokban tárták fel erdeink állapotát, foglalkoztak az erdők, lakosság által leglátogatottabb helyeinek megismertetésével, az erdőkben fellelhető vad szeméttelepek felszámolásával, s az erdőkárosításokkal, mint például az engedély nélküli falopások feltárásával. Volt az akciónak további két látványos eleme is: a napilapok szerkesztőségei erdőültetésre hívták a helyi média tagjait, továbbá rajzpályázatot hirdettek az óvodások és az általános iskolások körében, melynek eredményeként a szerkesztőségekbe összesen 2779 rajz és makett érkezett. (Forrás: Győrffy István, PLT)

Az idén összefoglalták eddigi eredményeiket, és ezt egy látványos kiállításon (Üvegház) mutatták be a IV. Országos Klíma Csúcson.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy − egy =