Gyenge másolat: Rio+20

Sántít az egyezmény, kavics került a szandáljába, homokszem került a gépezetbe… Ilyen és hasonló idézetek sokaságával tudósított a nemzetközi sajtó, és nem csak a bulvár, hanem olyan tekintélyes konzervatív hetilapok, mint a The Economist is – a hétvégi Rio+20 Föld-csúcsról. A hasonlatok egyértelműen arra utalnak, hogy valami nem működött, nem az történt, amit a sajtó, a közvélemény a Rio+20 eseménytől és legfőképpen eredményként elvárt.

Több mint 100 állam- és kormányfő igyekezett megegyezésre jutni az ENSZ Fenntartható Fejlődés Konferenciáján Rio de Janeiróban a múlt héten. Pontosan húsz évvel a riói Környezet és Fejlődés Világkonferencia (1992) után tartott Föld-csúcson egy igen terjedelmes, 283 pontból álló egyezményt terveztek elfogadni a résztvevő országok. A tervezetet 130 ország szakemberei, küldöttsége készítette, tárgyalta, szövegezte. Címe a ’The Future We Want’, azaz A jövő, amit mi akarunk – volt.

 

Az ENSZ dokumentumok nem a jóváhagyás pillanatában születnek, hanem a valódi munka azt megelőzően, hosszú egyeztetési folyamatban zajlik. Döntő jelentősége van a fogalmaknak, a választott szavaknak. Nem mindegy például, hogy egy egyezmény szövege ’erős elkötelezettséget’ vagy ’erős kötelezettséget’ vagy ’erős kötelezettségvállalást” használ. A WWF (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) szerint az egyik korábbi Rio+20 egyezménytervezet szövege 50 alkalommal használta a „bátorítja/bátorítjuk” és „szorgalmazza/szorgalmazzuk” (encourage) kifejezést. Ezzel szemben mindössze 5 helyen a „mi fogjuk/tesszük” (we will) kifejezést. A „támogatja/támogatjuk” 99 helyen szerepelt a dokumentumban, és jellemző, hogy a „szükséges/kötelezően alkalmazandó” (must) mindössze 3 mondatban fordult elő.

Nos, a bátorítás, szorgalmazás és a támogatás egészen messze áll annak jelentőségétől, hogy valaki – ebben az esetben a világ több mint 190 országa – kötelezően alkalmazandónak ítél, fogad el valamit, amit aztán meg is fog tenni.

Valami tehát nem stimmelt, már az előkészítő, szövegező szakaszban sem. Az Európai Unió klímaváltozás biztosa Connie Hedegaard, június 19-én, a tervezet elkészültekor egyszerűen gyengének nevezte azt, és mindenfajta gátlás nélkül a Twitter-es online felületen a következőket írta: „Önmagáért beszél a tény, hogy senki sem volt boldog a teremben, amikor elfogadtuk a tervezet szövegét (…). Olyannyira gyenge.”

A The Economist keresetlenül és egyértelműen fogalmaz, amikor „gyáva, kitérő és kompromisszumokkal teli” szövegnek ítéli a mostani egyezményt a 20 évvel ezelőttihez képest. Elemzésük szerint azt a néhány használható ötletet is „felhígították” az elfogadott változatban, amely a tervezetben még valami reményre adott okot. Ilyen használható ötlet volt például, hogy új, környezetbarát mutatókat dolgozzanak ki a világgazdasági fejlődési mutatók helyett[1] illetve az, hogy a 2015-ben amúgy is érvényét vesztő célszámokat megváltoztassák olyan kulcs fejlesztési területeken, mint az élelmiszer-biztonság és a megújuló energia. De ezek is csak megfontolandók maradtak. Azt a javaslatot pedig, hogy a világ óceánjait együtt „kezelje” a világ, egyszerűen elhalasztották 3 évre.[2]

Érthetetlen számomra, hogy miért nem halasztották el magát a csúcstalálkozót. A Rio+20 eredménytelen verziója lett elődjének. Egyértelműen nem az „A jövő, amit mi akarunk”.

Csak egy gyenge másolat.

 


[1] Kiváló ismertetést írt erről az ún. IWI mérőszámról vagy új GDP pluszról az origo, cikkének 3., A természet kizsákmányolása fejezetében. A teljes origo elemzés ezen a linken olvasható: http://www.origo.hu/idojaras/20120619-vert-helyzetbol-indul-a-rioi-foldcsucs-ensz-konferencia-a-fenntarthato.html

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

tizennégy + 2 =