Kizöldülő olimpia

Még négyet kell aludni és kezdődik a várva várt olimpia. Arról ugyan nincs sok hír, hogy a nyári sportkavalkád első felvonásában, a lengyel-ukrán közös rendezésű fociebén vezető szempont lett volna a környezetvédelem, azonban ha Schmitt Pál ígéretéhez híven az ötkarikás játékok és a zöld gondolat összefüggéséről írja PhD-jét, érdemes lesz sokat jegyzetelnie Angliában.


Bár az eredeti elképzelés – minden idők legzöldebb olimpiája – úgy tűnik, nem valósul meg, apró ötleteket mégis érdemes ellesnie akár a 2016-as rendezés jogát elnyerő Rio de Janerionak, akár a 2020-as kandidálóknak (Tokió, Isztambul és Madrid izgulhat). Személyes kedvencem – talán vízilabdás múltam vagy a kezdeményesés felett érzett értetlenségem okán – a medencés sportok körül kialakított víz-blokád. A szervezők szerint ugyanis az úszók, műugrók, vízilabdázók és szinkronúszók – bocs, ha valakit kihagytam – testéről annyi és olyan vegyszer, krém, kitudjami jut a vízbe, hogy a nagy sportolásban kiloccsanó habokat külön elvezető-rendszerbe kell felfogni, majd az így nyert folyadékot kizárólag vécék öblítésére használják fel.
Persze wc lesz bőven, hiszen csak az olimpiai falu 45 hektárt foglal el. Az épületek energiaellátására természetesen szélerőműveket építenek, amelyek később 1200 környékbeli lakást szolgálnak ki. A legfrappánsabb energiaszerzési mód mégiscsak az emberi erőkifejtésen alapul – méltón a három hétnyi tömény sportoláshoz. Az olimpiai stadiont és a nemrégiben megnyitott Westfield Stratford City bevásárlóközpontot különleges járda köti össze, amely a lépések keltette mozgási energiát képes átalakítani elektromossággá, majd akár 3 napig tárolni is azt. Az újrahasznosított gumi felületű járólapok – a tervezők szerint – lépésenként egy led izzó fél perces világításának megfelelő áramot „állítanak elő”. Érdemes lenne elgondolkozni rajta, hogy 2016-ban már a rekortán alá is beépíthető lenne. És ha már LED, természetesen a legtöbb turista látványosság megvilágítását is ilyen, energiahatékony izzókra cserélték.


A rendezőkben akadt még energia, hogy a tarajos gőtéket és varangyokat időlegesen deportálják az olimpiai falu helyszínéről, de gyorsan megnyugtatjuk az állatvédőket, az utolsó döntő után (reméljük Magyarország érintett lesz abban is) azonnal vissza is telepítik őket. A versenyekre kilátogatók pedig ingyen használhatják érvényes belépőjegyükkel a helyi tömegközlekedést, amelybe új, gázüzemű buszokat állítottak szolgálatba.
Mindebből vajmi keveset fogunk látni a tévé előtt, de sebaj. Drukkoljunk felszabadultan és ne aggódjunk a tarajos gőtékért!
Gretna Green

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + tizenhárom =