Kampányok helyett

Dinamikus épületenergetikai adatbázis létrejöttét ígéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A munka épp egy év múlva érne be, amikorra elkészül a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia. Hosszú távú tervezés fundamentuma lehet a nagy mű, ez kívánja ugyanis megalapozni a 2030-ig terjedő időszak háztartási primerenergia igény 30 százalékos csökkentését. A szándékot csak támogatni, a megvalósulást csak segíteni lehet – több okból is.

Fotó: flickr.com

Környezeti terhelésről hallva majd’ mindenkinek füstöt okádó gyárkémények és a dugóban araszoló, pöfögő kocsisorok jutnak az eszébe. A világ nálunk fejlettebb és a jelentősen fejletlenebb régióiban ez igaz is lehet. Magyarországon azonban a legnagyobb széndioxid kibocsátók a lakóépületek. A 4,2 milliós hazai épületállomány körülbelül 70 százaléka felújításra szorul, amelyből minden tízedik esetben már új építés lenne indokolt. Az energiafelhasználás 40 százaléka a rossz állapotú épületekhez kötődik, ráadásul ennek kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írható.
A mindenkori kormányzat jellemzően adminisztratív intézkedésekkel igyekezett eddig változtatni a helyzeten, tekintettel a szűkös pályázati forrásokra. Ide sorolható a lakásépítéseknél ma már kötelező energetikai tanúsítvány, de a szociálpolitikai támogatások odaítélésekor is meghatározó szempont az építeni kívánt ház energetikai besorolása. A jelen szabályozás szerint búcsút inthet mindenki az állami dotációnak, ha nem legalább B kategóriás épületet tervez.
De nem elég a probléma ismerete a megoldáshoz, nagyon pontos adatokra és ebből kialakított, hosszú távú megvalósíthatósági tervekre van szükség – vagyis stratégiára. Az évente meghirdetett, erősen korlátos és változó összegű korszerűsítési pályázatok meg sem karcolták a probléma felszínét, mindössze hozzájárultak egy-két építőipari kisvállalat életben maradásához. Ezt is fontos eredménynek tartjuk, csak vajmi kevés köze van a környezetvédelemhez. Azonban a megfelelő adatok birtokában szervezett, kellően kibélelt állami támogatás rendszere mindkét célt egyszerre valósíthatná meg: kis lépésekkel két évtized alatt eljuthatnánk a jelenlegi szint 70 százalékára, emellett folyamatos és kiszámítható munkát adnánk az ezzel a területtel foglalkozó iparnak.
És ami talán még fontosabb is, mint a fentebb említett célok: képessé válnánk stratégiában gondolkozni. Pénzínség idején gyakran megfeledkezünk a ma gondjain túlmutató problémákról – és jellemzően a környezetvédelem ilyen (kivéve vörösiszap-ömlés idején). A kormányzat zöld szervei valamint a civil szektor ide vonatkozó ágazata azonban időről időre igyekszik a világ tudtára adni, hogy élnek és létezésük komoly jelentőséggel bír. Ilyenkor találkozunk a szemétgyűjtő akciókkal, az iskolásokat felvilágosító kampányokkal vagy a sötétzöldek gerilla-marketingjével. Értjük, hogy ezek az életjelek fontosak, ám nem a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem okán, csupán e szervezetek létének legitimációjában.
Rászoktunk, hogy kampányban gondolkodjunk – mert látványos, mert képes nagy tömegeket megmozgatni, mert ezzel kerülhetünk be a tévébe. De valódi következménye mindennek sosincs. A legjobban szervezett állami vagy civil fellángolás sem hagy nyomot a bolygón, csupán a sajtófigyelés lesz vastagabb. A valódi cél szürke, hosszú, egyhangú évek sora alatt elért eredmény. Nincsenek óriási ugrások, csak apró lépések, belőlük azonban számolatlanul sok – stratégiai gondolkodás nélkül viszont csak reflektorfényben ugrálunk egy helyben. Mozduljunk csöndben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

4 × 4 =