Függőleges erdő épül

Forrás: http://www.stefanoboeriarchitetti.net

A Milánóban megvalósuló projekt egészen egyedi megoldást kínál a városi létforma egyre súlyosbodó kihívásaira, mint a zöld területek csökkenő aránya, a légszennyezettség, és a növekvő energiafogyasztás.Az ötlet Stefano Boeri, olasz építész nevéhez fűződik. A Függőleges Erdő (Bosco Vertcale) lényege a nagyváros újra erdősítése, a környezet regenerációja és a városi biodiverzitás fenntartása.A lakások előtti teraszokon a legkülönfélébb fajokból, összesen 900 fát (3-9 méteresek) és számos cserjét ültetnek majd el, ezzel 1 hektárnyi erdőt hoznak létre. Jelenleg a hetedik emeletnél tart az építkezés, a végeredmény pedig egy 110 és egy 76 méteres ikertorony lesz, és a világ első függőlegesen épített mesterséges erdeje.

Forrás: http://www.stefanoboeriarchitetti.net

Környezetvédelmi szempontból lényeges, hogy a fák öntözését a háztartások által előállított, úgynevezett szürke vízzel (szennyvíz) oldják meg, melyhez egy öntözőrendszert építenek ki. Európa egyik legszennyezettebb nagyvárosáról lévén szó, nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a függőleges erdő hozzájárul a város levegőjének tisztításához, a növények növelik a páratartalmat, széndioxidot nyelnek el, miközben oxigént termelnek. Emellett megvédik az épületet a káros napsugaraktól, nyáron árnyékot adnak, télen pedig a kopasz ágak átengedik a napsugarakat, így optimalizálják az energiafelhasználást, ezen felül még védelmet nyújtanak a széllel szemben és nem utolsó sorban csökkentik a zajhatást. (További részletek és képek az építkezésről, az építésziroda honlapján.)

Kukázó vadállatok

Az utóbbi időben elég sokat olvastam kukázó medvékről, vaddisznókról, rókákról, nyestekről, sőt még jegesmedvékről is. A medvék Erdélyben (Tusnádfürdőn, Brassóban stb.); a rókák már nálunk is (Budapesten a 12. kerületben, a Gellért-hegyen, a Sas-hegyen, a Duna-parton, a Rákos- és a Szilas-patak mentén; Pécsett, Sopronban, Kiskunfélegyházán stb.) fosztogatják a szemetesládákat; a nyestek előszeretettel bontják a házak szigetelését; az északi sarkvidék csúcsragadozói pedig a turisták, kutatók csomagjaiból lopják ki a fogkrémet (!). Azt már régóta tudjuk, hogy a mosómedvék az amerikai házak körül ólálkodnak, de várható, hogy előbb-utóbb nálunk is megjelennek.

Az állatok kitűnően alkalmazkodnak a környezethez, urbanizálódnak. A jelenséget részben az élőhelyek csökkenésével, az élelemforrások beszűkülésével, részben a város kínálta előnyökkel, a szemétben is előforduló élelemmel és a télen is melegebb városi mikroklímával magyarázzák.

Lehet-e, kell-e, egyáltalán ez ellen valamit tennünk?  A kérdés jogos, mert a vadállatok kukázását a híradások nagy része többnyire csak vicces, jópofa, ártalmatlan dologként tálalják, pedig egyáltalán nem az.  Elég az éhes állatok támadásaira, vagy az általuk terjesztett betegségekre gondolnunk.

„Akárhányszor egy-egy vadállat táplálékkal, illetve élelemforrással köti össze az ember jelenlétét, és függeni kezd ettől a forrástól, fellép az ember és állatok közötti konfliktus. A szemétben turkáló állatok ráadásul különböző kórokozókat szedhetnek össze például a rothadó ételmaradékokból, amelyeket szőrükre, lábukra tapadva a városba vihetnek, vagy terjeszthetnek a városon belül. Az egyes fajok egymástól kapott fertőzésének is nagyobb a kockázata, mivel a szemétkupacok nagy sűrűségben vonzzák az állatokat, ezáltal a zoonózisok (az állatról emberre terjedő betegségek) terjesztésének lehetősége is megnő.”

Az állatok kukázásának megszüntetésére már többféle módot is kieszeltek, de áttörést nem sikerült elérni. Próbálkoztak távolabbi vidékre történő átköltöztetéssel, a szemételhordás időpontjának megváltoztatásával, alacsony feszültségű árammal ellátott kerítéssel. Mindhiába, az állatok ragaszkodnak élőhelyükhöz és a könnyen megszerezhető élelemhez.

A megoldás a hulladék gondosabb kezelése, megfelelő tárolása, időben történő elszállítása, tehát az utánpótlás megszüntetése, megszerzésének megnehezítése lehet. Fontos, hogy a hulladékot mindig lezárt zsákban tegyük a biztonságosan befedett gyűjtőbe, és a kertes házak teraszain, külső asztalain se hagyjunk soha szabadon élelmet.  Az „élelemkínálat” megszüntetése rendkívül fontos a vadállomány épsége, megmaradása érdekében is, nehogy éppen a kukázás miatt veszítsék el azt a képességüket, hogy a vadonban szerezzenek maguknak táplálékot.

Átdolgozott festmények

Dr Iain Woodhouse, az erdők műholdas feltérképezésének szakértője, az Edinburgh-i Egyetem tudósa, képszerkesztő program segítségével híres festők tájképeiről tüntette el a fákat, hogy felhívja a figyelmet a globális erdőirtásokra és a fák értékére. Hangsúlyozta, „a fák létfontosságú erőforrások, üzemanyagforrások, menedékül szolgálnak, számos faj -köztük az ember- számára táplálékot nyújtanak, illetve a széndioxid elnyelése által segítik az egészséges légkör fenntartását”, idézte a tudóst a BBC hírszolgálata. (Az átdolgozott képeket itt tekintheti meg)

Három festmény került átdolgozásra:

Constable: Szénásszekér

 

 

 

 

 

Van Gogh: Olajfák sárga égbolttal és Nappal

 

 

 

 

 

Seurat: Vasárnap délután Grande Jatte szigetén

 

 

 

 

 

Forrás: BBC.co.uk

A madarak védelmében – mert annak az egynek ez számít

A madárvédelem aktualitásához nem férhet kétség, a madárpusztulás ugyanis Európa-szerte és Magyarországon is drámai méreteket öltött.  Ennek az elszomorító folyamatnak több oka is van. Ezek közül első helyre a felelőtlen embereket tenném. Azokat, akik szántóikon, kertjeikben – sokszor tiltott, forgalomból kivont – ártalmas növényvédő, permetező szereket használnak, akik ünnepeiken petárdákat durrogtatnak, megunt macskáikat szabadon eresztik, akik kedvtelésből, vagy kereskedelmi céllal fognak be, ölnek meg madarakat. A másodikra a civilizáció nem szándékolt következményeit: a közúti és légi közlekedést, a villamosenergia-szállító hálózatot, általában a környezetterhelő ipart, köztük – talán némileg meglepő módon – még a környezetkímélő célzattal létrehozott szélerőmű-parkokat is.

Mit lehet tenni? Az emberi felelőtlenséget szigorú szabályozással, szankciókkal, vagy éppen speciális támogatásokkal, ha teljes mértékben nem is, de vissza lehet szorítani, és – az érintett ipari, mezőgazdasági, közlekedési szereplők közreműködésével – a civilizációs ártalmakat is lehet csökkenteni. Nézzünk néhány pozitív példát. Az elmúlt években – remélem még most is – olyan agrártámogatásokhoz is hozzá lehetett jutni, amelyek odúk, költőládák kihelyezésével a madarak védelmét szolgálta. Kár, hogy a támogatásra csak az agrár-környezetgazdálkodási programokban részt vevők, illetve a Natura 2000 területek földhasználói jogosultak. Az autópályák mentén olyan védőfalakat emelnek, amelyek a madarak röppályáját emelik az út fölé, aminek köszönhetően a madarak elkerülik a járművekkel való ütközést. A repülőtér közelében költő madarakat veszélytelenebb területekre (Hortobágyra) telepítik át, illetve betanított vándorsólyommal, vagy egy-egy madárfaj saját, veszélyre figyelmeztető hangjával tartják távol őket.

Az ütközés és áramütés elkerülésére az E.ON többféle védelmi megoldást is alkalmazott saját vezetékrendszerén, és azt is vállalta, hogy 2020-ig a teljes hálózatot madárbaráttá alakítja. Így például a szabadvezetékeket földkábelre cserélte a Hortobágyi és Körös-Maros Nemzeti Parkok mintegy 100 kilométeres szakaszán. Burkolt vagy szigetelt szabadvezetéket alkalmazott; az oszlopok fejszerkezeteinek madárvédelmi szempontból alakította át, gólyafészek-tartókat helyezett ki; az ütközés szempontjából veszélyes szakaszok vezetéksodronyait a madarak figyelmét felhívó „madáreltérítőkkel” látta el; kiülőket létesített, költőládákat helyezett ki.

Meglehet, lesznek, akik fanyalognak, kevésnek tartják a vállalatok hozzájárulását, védelmi megoldásainak kiterjesztését. Még azt is mondhatják, a cégek ezt saját érdekükben teszik, óvják vagyonukat, biztonságukat, ily módon is javítani kívánják elismertségüket. Lehet, de én úgy vagyok ezzel, hogy minden segítő szándéknak, minden egyes megmentett madárnak tudok örülni. Mint az a bibliai gyermek, aki a vihar által kisodort kagylókat dobálta vissza, jóllehet tudta, hogy ezzel a cselekedetével csak néhányat tud megmenteni. De azoknak ez számít!

Harmónia a szemétdombon – Újrahasznosított zenekar

Forrás: http://www.inhabitots.com/

Létezik egy különleges dél-amerikai falu, Ceteura. A Paraguay folyó partján fekvő település gyakorlatilag egy szemétlerakó tetején helyezkedik el. A nyomornegyedbe naponta 1500 tonna szemét érkezik a környékről. Az itt élő családok nagy része számára az egyetlen jövedelemszerzési forrás a szemétdomb, ahol még felhasználható, újra értékesíthető „kincseket” keresnek. Évekkel ezelőtt Favio Chavez, egy helyi ökológiai szakember, illetve amatőr zenész, elhatározta, hogy zenélni tanítja a helyi gyerekeket, tette ezt akkor még a saját hangszereivel. Egy idő után viszont több volt a tanulni vágyó fiatal, mint a hangszer, ekkor Chavez elhatározta, hogy megpróbál hulladékból hangszert készíteni. Az első hangszer óta a „Újrahasznosított zenekar” már felvirágzott, jelenleg 25 tagból áll. A tehetséges diákok és fiatalok régi fém tartályokból, hulladék fából, edényekből és egyéb hulladékból készült hangszereken játszanak, melyekhez az alapanyagot a szeméttelepen gyűjtik össze. Az így készült eszközök hangja nagyon hasonlít az eredeti hangszerekére.

A történetet egy amerikai filmrendező, Graham Townsley dolgozza fel, “Landfill Harmonic” címmel, a dokumentumfilm várhatóan 2013-ban lesz látható. Részletek a filmből már megtekinthetőek az Interneten

Energiatakarékosság vagy rezsicsökkentés?

A 10 százalékos energiacsökkentés interpretációi felszínre dobtak néhány olyan szempontot, amit érdemes lenne ezen a blogon is megvitatni.

Az intézkedést támogatók legfőbb érve az, hogy az energiaárak oly mértékben megnövekedtek, amelyek már az alacsonyabb jövedelműeken kívül a középosztály tagjainak megélhetését is veszélyeztetik. A rezsiköltségek időről időre stabilan emelkednek, a családok jövedelmük lassan irreálisan nagy részét költik a lakás fenntartására, illetve a lakhatásra. (HVG) Becslések szerint a családok jelentős hányadánál (50%) a létfenntartási kiadások felét, további 20 százaléknál még ennél is többet költenek rezsire. Szociális szempontból tehát indokolt az intézkedés, de vajon ez a megfelelő mód a rezsi csökkentésére? A környezetvédő szervezetek szerint nem. Ők úgy vélik, ennél hatékonyabb és hosszabb távon is biztatóbb megoldás lenne a takarékosság. Például energiatakarékos eszközök (izzók, hűtő- és mosógépek stb.) használatával; nagyobb fokú tudatossággal, odafigyeléssel (pl. fürdés helyett zuhanyozás, szobahőmérséklet csökkentése, mosási hőfok megfelelő beállítása stb.); és főként a lakások fűtésének, hőszigetelésének, gépészeti berendezéseinek modernizációjával; vagy alternatív energiaellátó rendszerek beiktatásával a mostani csökkentés többszörösét is el lehetne érni.  Mindezek valóban hozzájárulnának a családok rezsiköltségének további csökkentéséhez? Mindenképpen, bár szerintem ezek is csak hosszabb távon hoznák meg a kívánt eredményt. Miért gondolom ezt?

Nincs elegendő – saját, állami, közösségi – forrás a rosszul épített lakások, elavult fűtési rendszerek lecserélésére. Nem tudom, hogy a 4,4 milliós lakásállomány hány százaléka szorulna megújításra, de az biztos, hogy milliós nagyságrendről lehet szó. 2012-ben a kormány 1,6 milliárd forintot biztosított erre, ami kb. 400 lakás korszerűsítésre volt elegendő, ám, ha ennek tízszeresét költenék évente, az is nagyon kevés lenne. A lakossági források nagyobb arányú bevonása pedig jövedelmi korlátokba ütközik.

A környezettudatos fogyasztók tábora örvendetesen nő, de még nagyon sokan vannak, akik megszokásból, érdektelenségből nem törődnek az energiahatékonysággal, akkor sem, ha tudják, ezzel sokat spórolhatnának. A takarékosság főként beállítódás kérdése, márpedig tudjuk, az attitűdök nehezen változtathatók. (A rezsicsökkentés legnagyobb hibájának éppen azt róják fel, hogy elkényelmesít, nemhogy erősítené, gyengíti az egyéni felelősséget.)

Nem megfelelő a tájékoztatás. Sok zöld szervezet – külön-külön – foglalkozik ezzel, de információik kevés emberhez jutnak el, azok is csak alkalomszerűen. Sokat segítene ezen, ha állami segítséggel, összehangolt, a teljes népességre kiterjedő, erőteljes felvilágosító kampányt lehetne szervezni.

Különböző okok miatt maguk a lakosok is csak mérsékelten látnak lehetőségeket háztartásuk rezsiköltségeinek csökkentésére. A GKI Fenntartható Fejlődés Évkönyvének erre vonatkozó adatsora szerint takarékosságról leginkább az áram- és vízfogyasztásnál, legkevésbé a közlekedés és a fűtés esetében lehet szó.

Kérjük, értékelje egy 5 fokozatú skálán (ahol 1 egyáltalán nem, 5 nagy mértékben), hogy az Ön háztartása reálisan milyen mértékben tudna takarékoskodni, fogyasztását csökkenteni az alábbi területeken a következő egy év során!

(nem fűtési célú) áramfogyasztás

3,19 pont

fürdőszobai vízfogyasztás

3,11 pont

konyhai vízfogyasztás

3,07 pont

háztartási hulladék képződése (visszaváltható termékekkel, komposztálóval)

3,03 pont

közlekedés (tömegközlekedésre, biciklire váltás)

2,83 pont

fűtés

2,79 pont

GKI Zrt. (lakossági felmérés, 2010. október)

A poszt címében szembeállítottam az energiatakarékosságot a rezsicsökkentéssel (vagy-vagy), pedig valószínű, hogy együttes alkalmazásuk (is-is) lenne inkább üdvözítő. Ezt indokolja a családok jövedelmi helyzete, az energiaszámlák magas aránya a családi büdzsében, a rendelkezésre álló források szűkössége, és nem utolsó sorban a sokszor pazarló, az egyéni felelősséget nélkülöző fogyasztói mentalitás.

 

 

Megesszük a jövő nemzedék kenyerét

Év eleji listakészítés a tennivalókról – így foglalható össze Szabó Marcellal, a jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettessel folytatott beszélgetésünk. Szóba került Paks felújítása, a Szigetköz megmentése, a talaj kizsigerelése. Mit tesz a hosszú titulusú jogvédő azért, hogy ne együk meg a jövő nemzedék kenyerét.

Blogunk vitába szállt korábbi kijelentésével, miszerint a gazdasági válság egyik legnagyobb vesztese a környezetvédelem. Álláspontunk szerint a pénzhiány innovatív, energiatakarékos megoldásokra sarkall mindenkit.
– Valóban van a válságnak egyfajta pozitív hatása, ám ez inkább abban nyilvánul meg, hogy nem valósulnak meg olyan környezetkárosító beruházások, amelyek máskülönben felépülnének. Abban is van igazság, amit mondanak, hiszen az emberek, a döntéshozók a krízis hatására fogékonyabbak olyan kérdésekre, amelyek korábban kevésbé mozgatták meg őket, így például az energiatakarékos házak építése egyre többeket érdekel. Ma ez még nagyon költséges és az emberek többsége meg sem engedheti magának, de már az egyszerű hőszigetelés is nagyon sokat segítene a jelenlegi környezetterhelésen. Ezzel párhuzamosan kezd egyre köztudottabbá válni, milyen rossz irányba halad a világ. Nem biztos, hogy a mindennapi életben ezt mindenki pontosan meg tudja fogalmazni, de azt sokan tudják, hogy mind a biodiverzitás-, mind a klíma-védelem zsákutcába jutott. A gazdasági válság egyértelmű negatív hatása, és a korábbi állításomban is erre utaltam, hogy miközben az államoknak direkt és indirekt módon egyre több pénzt kellene költeniük a környezet védelmére, a jelenlegi globális krízisben erre egyszerűen nincs mód. Nem feltétlenül konkrét dolgokra akarok rámutatni, de a jövő nemzedékek iránti méltányosság értelmében bizonyos pénzeket meg tudnánk spórolni magunkon, a saját generációnkon, de nem spórolhatunk meg a gyerekeinken és unokáinkon.
Ön nem említ konkrétumokat, majd megtesszük mi. Miközben Európa éppen elfordulni látszik az atomenergiától, Magyarországon Paks fejlesztése van napirenden.
– Muszáj ennek kapcsán arról beszélnem, hogy mi az én feladatom és mi nem. Az a kötelességem, hogy az olyan lépések megtétele ellen tiltakozzam, amelyek a jövő nemzedékek alkotmányos jogait érintik. Ami nem az én hivatalom feladata, hogy alternatív környezetpolitikát készítsünk. Atom-energia ügyben az a dolgunk – amit az elődöm is nagyon jól csinált –, hogy mindenkiben tudatosítsuk: mi a döntés tétje. Ehhez pedig minden információt a döntéshozók és a polgárok rendelkezésére kell bocsátanunk. Paks fenntartása a legakutabb és legizgalmasabb kérdés. Mind az atomenergiával, mind a szén alapú energiatermeléssel kapcsolatban nagyon komoly aggályaink lehetnek, mivel mindkettő jelentősen terheli a környezetet. Az előbbi jelentős kockázatával, a hulladékkezelés megoldatlan kérdéseivel, utóbbi pedig a légkör szennyezésével és az energiaforrások kimerülésével okoz nehézséget. Személyes meggyőződésem, hogy a megújuló energiaforrások használata célszerűbb lenne. Azonban ha a továbbhasznosítás mellett születik döntés, akkor arra kell törekedni, hogy a legjobb technológiákat használják a felújítás, élettartam-növelés során.
Nagyon politikus választ adott. Talán ezért nem szeretik annyira bizonyos zöld csoportok.
– Kire gondol?
Például a Reális Zöldekre. Bős-Nagymaros kapcsán kemény kritikákat kapott.
– A Reális Zöldeknek, azon kívül, hogy a nagymarosi vízlépcső felépítését szorgalmazzák, nem látom, hogy milyen más, környezetvédelmi kérdést képviselnek. Mintha olyan speciális környezetvédelmi csoport lennének, amelynek a fő célja egy erőmű-beruházás megvalósulása. Szokatlan kombináció. Az ember életében vannak nagy szerelmek, nekem a Duna-ügy ilyen. Abban reménykedem, hogy ez a szerelem makulátlan marad. Egyetemista korom óta azt szeretném elérni, hogy a Dunát visszatereljük az eredeti mederbe. Látom a rengeteg megoldatlan környezeti problémát a Szigetközben, amelynek egy részét a Duna visszaszerzése megoldaná, más részéhez egyéb intézkedésekre lenne szükség. Azt szeretném, ha megvalósulna az, amit az országgyűlés 1991-ben elhatározott és létrejönne egy osztrák-szlovák-magyar nemzeti park a Szigetközben.
Jövőképnek szép, de milyen konkrét, rövid távú céljai vannak?
– A jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettesi tisztség legfontosabb feladata az Alaptörvény P cikke szerint bevezetett „nemzet közös öröksége” fogalmával kapcsolatos. Ez az örökség az erdőkre, a természetes vizekre, a földekre, a biológiai sokféleségre, különösen a hazai állat és növényfajtákra mondja ki, hogy e természeti erőforrásokat a jövő nemzedékek számára alkotmányos kötelezettség legalább olyan jó állapotban örökül hagyni, mint ahogy most vannak. Ebből a legkonkrétabb cselekvési kötelezettségem most a készülő erdő-törvénnyel kapcsolatos. Az Országos Természetvédelmi Tanács már tárgyalta a törvény új tervezetét, amely aggodalmakra ad okot. Miután még egy formálódóban lévő tervezet, nem mennék bele a részletekbe, de amennyire lehet, az együttműködő alkotmányosság híve vagyok, ezért minél előbb jelezzük az aggályainkat, annál több esélyünk van a tényleges javításra. Nem az a fő célom, hogy sokat szerepeljek a sajtóban, inkább hasznos szeretnék lenni. Úgy látom, hogy a javaslat visszalépést jelent a környezetvédelem jelenlegi szintjéhez képest, az erdészeti-gazdasági érdekeket előtérbe helyezi a környezetvédelemmel szemben. A másik, szintén akkut probléma a termőfölddel kapcsolatos. A mezőgazdasági termőterületek tulajdonviszonyai fontos kérdést jelentenek, hiszen minél inkább segíti a törvény a kisebb tulajdonosokat, annál nagyobb az esély arra, hogy nem vállalkozásszerűen fogják a földet használni, hanem egy több nemzedékre szóló, családi erőforrásként, amelynek megőrzéséért a kisközösség mindent el fog követni. A latifundiumokat el kell kerülni. A talaj kimerülésével kapcsolatban sokkal kevesebb szót hallunk, mint a tulajdonviszonyokról, pedig azt mondják a szakértők, hogy jelenleg is túlhasználjuk a mezőgazdasági termőföldet, kizsigereljük. Mint a jövő nemzedékért felelős ombudsman-helyettes mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy ne együk meg a jövő nemzedékek kenyerét.

Élet a vörösiszapáradás után

Az ajkai vörösiszapömlés – az emberáldozatok és az ingatlanokban keletkezett károk mellett – súlyos ökológiai pusztítást is végzett. Patakok, folyók élővilága semmisült meg, földek váltak lényegében használhatatlanná. Sokan akkor több évtizedre becsülték azt az időt, amíg a vizeket meg lehet tisztítani, a földeket pedig ismét alkalmassá lehet tenni növénytermesztésre. Szerencsére nem így történt. A Torna-patak és a Marcal folyó növény- és állatvilága regenerálódott, a víz minősége javult, helyreállt a talajélet, a termőföldeken ismét lehet aratni. Igaz, „csak” kísérleti jelleggel, 14 vörösiszaptól megtisztított hektáron, energianövényeket. Lehet erre mondani, hogy másra ez a talaj nem is jó, és azt is, hogy az iparinövény-lobbi megint jól dolgozott, mivel itt is azonnal kihasználta a kínálkozó lehetőséget energianövény termesztésére.  És lehet azt is mondani, hogy a termőföldek nem erre valók. Még a vörösiszappal szennyezett devecseri földek sem, pláne azután, hogy a talajélet regenerálása  megtörtént, így immár korlátozás nélkül lehetne rajtuk bármit termeszteni.

Köszönhetően a gyors beavatkozásnak: a szennyezett talaj lefejtésnek, elszállításának és 10 ezer liter baktériumtrágyával való feltöltésnek, amit adományként kaptak a gyártóktól.

Az energianövények idetelepítésének vannak előnyei és hátrányai. Előnyei közé sorolható, hogy ismét lesz bevételük a helyi gazdáknak, fosszilis energiát vált ki és még munkaalkalmat is teremt. A tervek szerint az itt learatott növényeket az ajkai erőműben égetnék el, és az önkormányzati intézmények fűtését is az energianövényekből előállított biomasszával oldanák meg. A biomassza előállításához pedig jelentős képzetlen munkaerőt alkalmaznának. Hátránya lehet viszont, hogy termőföldeket von ki az élelmiszer-termelésből, hosszabb távon megváltoztatja a talaj minőségét (élővilágát, összetételét), és a keresztbeporzás révén megváltoztathatja a környék vadon élő növényvilágát is. De ha mindezek a kétségek cáfolódnak is, pusztán az, hogy egy újabb monokultúrában termesztett növényt vezetünk be, – az elfoglalt (vagy művelés alá újonnan bevont) terület miatt – nagy terhet jelent az élővilág számára.” 

Az, hogy az előnyök és hátrányok mérlegének mi lesz a végeredménye, nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy a két évvel ezelőtti holdbéli, sivár tájon újra sarjadt az élet. Szerintem most ez a legfontosabb.