Az eldobható pelenka környezetszennyező hatásai

Kép forrása: http://olcsoajandekok.boltaneten.hu

A napokban egy tévéreklám hallatán megütötte a fülemet egy megdöbbentő szám, mégpedig, hogy egy átlagos gyermeket születésétől fogva a szobatisztaság kialakulásáig körülbelül 4500 alkalommal teszünk tisztába. Nem is olyan régen én is részese voltam ennek a gyakorlatnak. Persze a szám hallatán gyorsan utána számoltam, valóban lehetséges, hogy az elmúlt hét év során 9000!!! pelenkával növeltem az ökológiai lábnyomunkat? Igen, sajnos a szám reális. Megdöbbentett a tény, először az, hogy 9000 alkalommal csináltam (na jó, ha hozzáveszem a „segítő kezeket”, hétezerszer, aztán jött a felismerés, hogy én is részese voltam ennek a környezetvédelmi szempontból nem elhanyagolható problémának. Bevallom, többször próbálkoztam a mosható pelenkával (sokkal modernebb, mint korábban), illetve az ÖKO (részben lebomló) eldobható pelenkával, de sajnos egyik sem vált be annyira, hogy megmaradtam volna mellette.  Ennek kapcsán kicsit utána olvastam, hogy mi is történik a pelenkákkal miután küldetésüket teljesítették.

A hulladék káros hatásai

  • A fent említett mennyiség gyermekenként 1 tonna hulladékot jelent.
  • A pelenkák lebomlási ideje a becslések szerint közel 100 év
  • Elégetésük a bennük lévő műanyag miatt környezetkárosító
  • A lerakókban bomló pelenka metánt termel (a széndioxidnál is károsabb gáz)

A gyártás

A pelenka felépítése: egy nedvszívó vattaréteg, valamint egy víz- és levegőzáró polietilén külső borítóból áll. A nedvszívó réteget adó vattaszerű anyagot fából nyerik, mivel a gyártáshoz a legmegfelelőbb a puhafa, ezért hatalmas erdőket irtanak ki, hogy helyükre puhafa erdőket telepítsenek, ezeket műtrágyával és növényvédő szerekkel kezelik. A gyártás során rengeteg vizet használnak fel, melyet erősen szennyezve juttatnak vissza. Mindezek, az ökológia egyensúly megbomlásához vezetnek.

A reklámok állításával ellentétben, nem biztos, hogy valóban bőrbarát

Az orvosoknak komoly egészségügyi ellenvetései vannak azzal kapcsolatban, hogy mennyire bőrbarátok valójában az eldobható pelenkák. A kisbaba alsóteste órákon keresztül van teljesen légmentesen lezárva (dunsztolva), minek következtében egyre gyakoribbak a különböző gombás és bakteriális fertőzések. A vizeletben lévő baktériumok, három óra elteltével ammónia tartalmú vegyületeket kezdenek termelni, melyek maró hatásúak. Ezért 3 óránként kellene kicserélni a pelenkát (még több szemét!), de ezt a szülők kényelmi, illetve anyagi szempontból nem teszik meg. Az olcsóbb, ezért egyre népszerűbb pelenkákból gyakran kerül a baba bőrére nedvszívásra használt szilikon, ez a zselé a kicsi bőrén irritációt okozhat, felszívódva mérgező hatású.

Jó hír, hogy egyre több környezettudatos szülő választja újra a textilpelenkát

Környezetvédelmi, egészségügyi vagy takarékossági szempontból egyre többen választják újra a textilpelenka korszerűbb változatát. Ezek a nadrágpelenkák sokkal jobban tartják a nedvességet korábbi társaiknál, könnyen moshatók, és hamar megszáradnak. A pelenkák egy nagy nedvszívó képességű belső réteget tartalmaznak, így a gyermek bőre nem ázik fel, ugyanakkor a bőrével érintkező textil biztosít annyi nedvességérzetet, ami korábbi szobatisztává váláshoz vezethet. A baba lábai között lévő textil terpesztartást biztosít, ami segíti az egészséges csípőízület kialakulását. Három – négy hónapra elegendő eldobható pelenka árából megvásárolható az a mennyiség, ami a baba szobatisztává válásáig elegendő lehet.

Lomizók a határszélen

Volt, amikor a lomizók tevékenységét szimpátiával szemléltem, mert sajátos módon igaz, de mégiscsak szétválogatták, újrahasznosították a hulladékot, amelynek révén még némi jövedelemhez is jutottak. Ma már nem egészen így vagyok ezzel, különösen, ha látom, mit hagynak maguk után. Az pedig egyenesen felháborít, amikor az iparszerűen űzött lomizás „melléktermékeit”, a használhatatlan, az értékesítésre alkalmatlan anyagokat erdőkben, külterületek gödreiben, utak menti árkokban rakják le. Itt már nem szegénységről, hanem igénytelenségről, egoizmusról, mások semmibevételéről van szó.

Ez történik a nyugati határszélek tiszta, ápolt településein is. Nem ma kezdődött, már évek óta tart. A probléma a következő. Magyarok kimennek a közeli osztrák településekre, ahonnan lomokat hozhatnak el különböző helyekről, de csak „csomagban”, azaz a feltétellel, hogy minden kidobásra ítélt holmit el kell hozniuk, és nem csak a számukra hasznosíthatóakat. A feleslegtől pedig a fent leírt módon szabadulnak meg. Persze nem csak ők, hanem az ausztriai munkavállalásból hazatérők, és – no lám – maguk az osztrák állampolgárok is. Többen állítják, hogy az osztrák házaknál takarítók, lakásfelújítást vállalók csak akkor kapnak munkát, fizetséget, ha magukkal hozzák a sittet, a takarítási szemetet. Az osztrákok hozzáállása azért is visszatetsző, mert miközben saját országukat, településüket, portájukat büszkén óvják, másokéval szemernyit sem törődnek, sőt még le is szólják.

A hulladék lerakása önmagában is probléma, de tetézi a bajt, hogy egy-egy rakományt újabbak követnek, napok alatt illegális lerakókká változtatva a környéket. Ezeket persze nem sokáig hagyják a helyszínen, a lakosok jelentik, az önkormányzat pedig eltakaríttatja. Még akkor is, ha tudják, sziszifuszi munkát kell végezniük.

Az illegális lerakást nehéz tetten érni, még inkább bizonyítani. Nagylózson mesélték, hogy hiába fotóztak le egy ilyen akciót, a bíróságon a vádlott azt mondta, hogy ő nem kirakta a kocsijából a hulladékot, hanem éppen összeszedte azt. Egy-két helyen a lakosság, polgárőrök, mezőőrök figyelik a területen közlekedő gyanús autókat, és van ahol térfigyelő (ál) kamerákat helyeznek ki. Fertődön sikerült tetten érni egy osztrák vállalkozót, aki éppen 3 teherautónyi használt komputert rakott le illegálisan, ellene eljárást folytatnak, a végeredmény több mint kétséges. Persze nem lehet minden szemétrakást a „sógorok” nyakába varrni, de tény, hogy sok az árulkodó jel. „Volt, hogy névvel és címmel ellátott, lejárt osztrák bankkártyát találtak a szemétkupacban, de sokszor még ez sem elég. A büntetést ritkán fizetik be a külföldiek, behajtani pedig szinte lehetetlen”.

A probléma sajnos addig nem fog megoldódni, amíg lesz rá megrendelő, amíg a kiváltó okokat (hulladékexport) nem sikerül megszüntetni. Márpedig mindig lesz megrendelő, mert Ausztriában jóval többe kerül a hulladék elszállítása és elhelyezése, és a bírság összege is körülbelül tízszerese a magyarországinak. Jó pár évvel ezelőtt egy osztrák politikus azt nyilatkozta, hogy Magyarország rendbetételét az ország kitakarításával kellene kezdenünk. Rendben, ha ők meg elvágják az utánpótlási vonalakat.

Tudatos vagy környezettudatos vásárlók?

Tanulságos adatokat tett közzé az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) „Zöldlista” programjának keretében készült felmérésből. A kutatás keretében tavaly az adventi hétvégéken országszerte tizenöt hipermarketben csaknem hétezer vásárlót kérdeztek meg vásárlási szokásaikról a program munkatársai.

A közzétett adatokból kiderül, hogy a válaszadók kétharmada mindig, egynegyede a nagy bevásárlások alkalmával bevásárlólistát készít, vagyis tudatosan készül a vásárlásra. Tartós táskát, kosarat visz magával a válaszadók 70 százaléka, eldobható zacskót csak a megkérdezettek 19 százaléka használ. Mindig a helyi árukat választja a válaszadók mintegy 51 százaléka, 29 százaléka pedig akkor, ha azok olcsóbbak. Kedveltek a nagy kiszerelésű termékek és az utántöltők, főleg a tisztító- és tisztálkodási szerek esetében. Ezek a kutatás pozitív eredményei. Amelyek kétség kívül hordoznak tudatos elemeket, de nem feltétlenül környezettudatosakat, ahogyan az, a kutatás eredményeinek interpretációiban elhangzott. Tartós táskát, kosarat nem csak azért visznek magukkal a vásárlók, mert környezetbarátok lennének (persze van, aki igen), hanem mert a saját hordozóeszközüket megszokták, nem kell fizetni érte, esetleg jobban kézhez áll, nagyobb az űrmérete stb. A nagy kiszerelésű és utántöltős termékek vásárlásának is lehet a környezettudatosságnál egyszerűbb indoka: fajlagosan kevesebbe kerülnek. A helyi áruk preferenciájánál sem a környezettudatosság, hanem a minőség, illetve a bizalom az elsődleges szempont: sokan vagyunk úgy, hogy a magyar termékekben (főként élelmiszerek esetében) jobban bízunk, mint a kétséges minőségű, tartalmú külföldiekben. Ezt a beállítódást elég jól mutatja a piaci kommunikáció: az eladók előszeretettel írják ki kínált termékeikre, hogy magyar (szentesi, kalocsai stb.).

Közelebb visznek a környezettudatos vásárlás feltérképezéséhez azok a kérdések, amelyek a csomagolásra vonatkoznak. A kutatást végzők megállapítása szerint az előre csomagolt termékek még mindig nagyon kelendőek, pedig a többszörösen vagy feleslegesen fóliázott áruval nő a csomagolási hulladék mennyisége, a környezet terhelése. Ugyancsak háttérbe szorult a környezettudatosság, ha az ajándékok csomagolásáról volt szó. A válaszadók 42 százaléka még mindig a hagyományos karácsonyi csomagolást használja. Az újrafeldolgozott papírból készült csomagolókat 29 százalék, a többször felhasználható papírtasakokat pedig 36 százalék keresi.

Összességében örülök, hogy saját erőből, nagy mintán ilyen fontos témáról végzett közvélemény-kutatást az OHÜ. Sajnálom viszont, hogy a tudatos vásárlás és a környezettudatos vásárlás fogalma ennyire összekeveredett, ráadásul akármelyik megközelítést nézzük, fontos, tudatosságot mérő indikátorok maradtak ki. Ha a tudatos vásárlót célozták volna, be kellett volna vonni a jogok, az ár/minőség, az előnyök/hátrányok ismeretét, egészségre gyakorolt hatását (tartósítószerek, adalékanyagok). Ha pedig a környezettudatos vásárlót, jobban ki kellett volna munkálni a különböző csomagolóanyagokhoz (fémdoboz, visszaváltható üveg stb.) való viszonyulást, és be kellett volna vonni takarékossági (tartósság, energiafelhasználás), környezetbarát (pl. nem mérgező) szempontokat is.

Persze értem, hogy a kutatás az OHÜ saját, Zöld lista program egyes elemeit tesztelte, abban pedig csak ezek az elemek szerepeltek: bevásárlólista, bevásárlótáska, nagyobb kiszerelésű termék, kevésbé csomagolt termék, hazai idény termék, újrahasznosítható csomagolás.

Mégis úgy vagyok vele, ha már ennyi pénzt, energiát fordítanak egy kutatásra, megérné a témát sokkal alaposabban, körüljárni. Mindannyiunk hasznára.

Az elektromos autók elterjedése várható a következő években

Forrás: hg.hu

Jó hír, hogy az elkövetkezendő években az elektromos járművek elterjedése prognosztizálható, ami nem csak a levegőszennyezés visszaszorítása szempontjából fontos, hanem energiatakarékossági szempontból sem elhanyagolható változás lenne, emellett hozzájárulna a megújuló energiaforrások elterjedéséhez is. A tiszta üzemanyagok elterjedésének három fő akadálya van: a drága járművek, az alacsony fogyasztói hajlandóság, és a töltőállomások alacsony száma. „Ez egy ördögi kör” fogalmazott Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, melynek lényege, hogy sem töltőállomásból, sem járműből nincs elég. Ameddig nem épül ki megfelelő számú töltőállomás, kevesen lesznek hajlandóak elektromos autót vásárolni, ezen az infrastruktúra kiépítésével lehetne segíteni, de ameddig nincs elegendő fogyasztó, addig az infrastruktúra sem épül ki.  A töltőállomások tekintetében jelentős eltérés van az Európai Unió területén belül, a legjobban ellátott országok, Németország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország és az Egyesült Királyság.

Január végén az Európai Bizottság előterjesztette a „Tiszta energiák a közlekedésben” elnevezésű csomagot, melynek része az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítését előmozdító irányelv-tervezet is. A Bizottság 2020-ra kötelező célokat tűz ki a töltőállomások minimális számát illetően, valamint EU-szinten szabványos csatlakozódugaszt ír elő, ennek tükrében Magyarországon 2020-ra 68 ezer töltőállomást kell kiépíteni, melyből 7 ezer nyilvános kell, hogy legyen. 2011-ben jött létre a Nemzeti Megújuló Energia Platform (MEP), melynek legfőbb célkitűzése, hogy tagjainak törekvéseit összefogva a megújuló energiaforrások hasznosítását hazánkban előmozdítsa. A MEP támogatja az EU javaslatát, véleményük szerint azonban a kitűzött célok teljesüléséhez kötelezni kellene a nyilvános parkolókat működtetőket (áruházak, mélygarázsok, mozik, színházak stb) a töltőállomások kiépítésére. Véleményük szerint változtatni kellene az áramszolgáltatás jogi szabályozását is, mivel jelenleg csak azok értékesíthetnek elektromos áramot, akik áramkereskedői engedéllyel rendelkeznek.

Hulladékháború – egy társadalmi konfliktus csirái

„Fizessen mindenki annyit, mint amekkora a szemétdombja! Tegyenek vonalkódot a kukára, a gyűjtő kocsi ürítéskor beolvas, és a számlázás annyi-amennyi. Persze mindig lesznek, akik vásárolnak 70-es edényt, és a hulladékukat átpasszolják másnak az edényébe, mert az övék már rég megtelt. Van ilyen nemcsóró pali több is az utcánkban. A rohadék a hal belsőséget a szelektív üveges ufóba dobja, ne az ő kukájában bűzölögjön. Sötét beállta után csempészi a hulladékát máshova. Szabadúszó, munkanélküli milliomos több évtizede adót nem fizet. Miért ne lehetne két családnak közös kukája? Vagy lehet?” (kukori kommentje)

A környezeti szempontokat is figyelembe vevő hulladékkezelési rendszerek bevezetése majd mindenhol konfliktusokat szül, mert érdeket sért. Szolgáltató és önkormányzat, szolgáltató és környezetvédő, de fogyasztó és fogyasztó között is, ahogyan azt a fenti idézet is jól mutatja. A konfliktus alapvető oka legtöbbször anyagi természetű, mert az új rendszer többe kerül. Többe, mert a szelektív gyűjtésen alapuló környezetbarát szisztéma eleve drágább, és mert az EU a kiépítésre adott támogatás fejében önrészt és önfenntartó működtetési képességet követel. Nem volt ez másképpen Sopron és környékén sem, ahol, részben kényszerből, mert a hulladéktárolók megteltek, részben saját elhatározásból, egy új, korszerűbb rendszer bevezetése mellett döntöttek. 39 településből létrehoztak egy társulást és sikeresen pályáztak EU-s pénzekre. A támogatás mértéke azonban 70 százalék volt, a fennmaradó önrészt a forráshiányos településekből összeálló társaság csak bankhitellel tudta biztosítani. Amit viszont törleszteni kell. Törleszteni pedig csak a szállítási díj megemelésével tudnak, ez pedig tiltakozást vált ki a lakosságnál, illetve a településvezetők egy részénél. (Ez utóbbiak nem csak a lakosság pénztárcáját, hanem nyilván saját újraválasztási esélyeiket is óvnák. Ami persze nem bűn, de fontos szempont a kialakult helyzet reális értékeléséhez.) Nem értik, miért kerül többe a szolgáltatás éppen most, amikor a kormány rezsicsökkentés akar elérni a szemétszállításnál is. A szállítás díját még csak-csak megfizetnék, de az új rendszer „környezetvédelmi felárát” már nem szívesen. A szállítási felár viszont jelentős: a tarifa ugyanis három forint kilencven fillérről öt forint ötven fillérre emelkedik, amiért „a családok semmiféle pluszelőnyt nem kapnak”, ahogyan az egyik polgármester fogalmazott.

Én ezt nem egészen így gondolom, noha megértem, hogy a családokra rótt újabb terhek miatt lesznek, akik ellene ágálnak.

Közvetlenül valóban nem jutnak a családok pluszelőnyökhöz, legfeljebb annyihoz, hogy – a szelektív gyűjtés, komposztálás révén – kevesebb lesz az elszállítandó szemét mennyisége. Ami viszont csak azoknak jelent könnyebbséget, akik több kukáért fizetnek, vagy akiknek alkalmanként nem elég a gyűjtőedény űrmérete. Azt is előnynek kell tekintenünk, amit sajnálatos módon a lakosok egy része egyáltalán nem tart annak, hogy nem szennyezik tovább saját környezetüket: nem ássák el a kertben, nem égetik el az udvaron, vagy – horribile dictu – nem rakják le a települések határába, útszéli árkokba, erdőkbe.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy hulladékügyben kötelezettségeink vannak, aminek teljesítésében mindannyiunknak van tennivalója. Országosan a hulladékká váló csomagolóanyagok legalább 50 százalékát már most is hasznosítani kellene, a lerakással ártalmatlanított, biológiailag lebomló szerves anyagok mennyiségét pedig 2014-ig 35 százalékra kellene mérsékelni.

A környezet hulladékterhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése, az emberi egészség védelme, a természeti környezet megóvása, az erőforrásokkal való takarékoskodás megéri a többletráfordítást? Válságos időkben ez egyáltalán nem költői a kérdés. Szerintem igen, mert a ráfordítás mértéke nem elviselhetetlenül nagy, különösen akkor, ha az önrész mértékét, és ennek következtében a szemétszállítási díjak tarifáit valóban le lehet csökkenteni.

Környezetvédelmi vállalat Európa legjobbjai között

A múlt héten Európa tíz legjobb vállalkozása közé sorolták a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-t. Úgy gondolom, hogy büszkeségre ad okot, hogy a rangos megmérettetésben előkelő helyezettet ért el egy magyar cég, de még nagyobb öröm ez, ha arra gondolok, hogy ez a cég a környezetvédelem területén tevékenykedik.

Az European Bussiness Awards (EBA) 2007 óta kerül megrendezésre, a szakmai zsűri a kiemelkedő vállalati eredményeket, az új ötleteket, az innovációt díjazza. Idén, „Az Év Vállalkozója” kategóriában, 600 cég indult Európa 29 országából, a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. tulajdonos vezérigazgatóját, Deák Györgyöt az első tíz legjobb közé választották. „Különösen büszkék vagyunk arra, hogy környezetvédelmi társadalmi vállalatként működünk” – emelte ki Deák György, a társaság vezérigazgatója.

A bioenergetikai szektorban tevékenykedő vállalat 1990-ben alakult, országos hálózatot hozott létre hulladék anyagok, elsősorban a használt sütőolaj begyűjtésére, melyből energia termelhető. A használt sütőolaj begyűjtése, feldolgozása és a tisztított növényi olajok importja biztosítja a magyarországi és a környező országok biodízel üzemek alapanyag ellátását. A cégcsoport a Magyarországon képződő szerves hulladékok 100%-át, a nem szerves, illetve veszélyes hulladékok 90%-át kezelni tudja, komplex hulladék feldolgozási szolgáltatást nyújtva partnereinek. Tevékenységei közé tartozik továbbá a zsírok takarmányozási célra történő értékesítése, valamint tisztított növényi olajok és zsírok nagykereskedelme.

A Biofilter Környezetvédelmi Zrt. 23 éve, egyszemélyes vállalkozásként indult, ma már a cég közel kétszáz embernek ad munkát. Az első évben 36, mára 4 ezer tonna használt sütőzsiradék környezetszennyező hatásától óvja meg a természetet. A vállalat országos begyűjtő hálózattal, két magyarországi feldolgozó üzemmel, négy telephellyel rendelkezik, illetve franchise hálózatot működtet Görögországban és Romániában.

Az EBA szakmai zsűrije 2013 áprilisában választja ki a legjobbat a tíz vállalat közül. Drukkoljunk a Biofilternek!

Bumeráng – az energiafordulat nemkívánatos hatásai

Valószínű hidegzuhanyként érte az atomenergia ellen küzdőket a német energiafordulat hatásairól szóló friss beszámoló. Ismeretes, hogy a német kormány azt a célt tűzte ki, hogy a nyolc legrégebbi, a biztonsági vizsgálatok miatt szünetelő atomerőművet azonnali hatállyal, a fennmaradó kilencet pedig 2022-i határidővel leállítja, a kieső energiát pedig megújuló forrásokból fogja fedezni. Sokan gondolhatták, hogy az átállással lesznek – elsősorban ellátási, kereskedelmi – problémák, de azt talán mégsem, hogy az eredmény az eredeti szándékkal éppen ellentétes lesz. Azt, hogy nő a környezetkárosító széntüzelésű erőművek, és csökken a szén-dioxidot egyáltalán nem kibocsátó energiaforrások részaránya. Ennek alapvetően az ár az oka: a szén olcsóbb, mint a gáz, az alternatív energiára pedig – annak drágasága miatt – nincs kereslet. Nincs, még abban a Németországban sem, ahol a lakosság környezettudatossági színvonala és anyagi helyzete kiemelkedően jó. Annak ellenére sem, hogy háromnegyedük tavaly még támogatta az energiafordulatot, 91 százalékuk pedig számolt az energiaárak növekedésével is. De talán ennyivel nem. Egy átlagos, négytagú német háztartásnak ugyanis 47 százalékkal, kilowattóránként 3,6 eurocentről 5,3-ra, évi viszonylatban 250 euróval emeli meg az áramszámláját. Ennek egy közvélemény-kutatás szerint az lett az eredménye, hogy a németek 77%-a most már jobban aggódik a villamosenergia-árak emelkedése, mint az atomerőművek léte miatt!

A vállalatok is tartanak a változástól, elsősorban ennek ellátás-biztonsági kockázatai miatt. A német kereskedelmi kamara (DIHK) 2300 vállalat bevonásával végzett adatfelvételének eredményei szerint a felmérésben résztvevők átlagosan mínusz 12,6 pontra értékelték az energiafordulat vállalatokra gyakorolt hatását.(A nagyon rossznak megfelelő minősítést mínusz száz ponttól, a nagyon jónak megfelelőt plusz száz pontig terjedő skálán lehetett értékelni.)

Vajon milyen eredményeket hozna Magyarországon egy ilyen energiafordulat? Hogyan fogadná a köztudottan árérzékeny lakosság, és a hasonlóképpen költségérzékeny vállalati szféra az áramtermelés 40 százalékát biztosító paksi atomerőmű kiváltása miatti árnövekedést? Mennyien lennének hajlandók megfizetni a pluszköltségeket, és milyen ellátás-biztonsági kockázatokat kellene ezért elviselnünk? Fukusima után sokunkat aggodalommal tölthetnek el az atomerőművek meghibásodásának lehetőségei, de mivel pótolnánk az erőmű esetleges felszámolása miatt kieső energiát? Persze amit meg tudnánk és meg is akarnánk fizetni! Azon a Magyarországon, ahol az áramfogyasztók 5,3 százaléka, a gázfogyasztók 9,2 százaléka és a távhőfogyasztók 14,7 százaléka van tetemes fizetési hátralékban. Azon a Magyarországon, ahol az árnak kiemelt szerepe van a vásárlói döntésekben (Nielesen, Gfk). Szerintem általában is kevesen fizetnék meg a zöld energia felárát, ezekben a válságos időkben pedig nagyon kevesen. A fogyasztók, már csak ilyenek, ha tehetik, azonnal az olcsóbb szolgáltatók, az olcsóbb termékek felé mozdulnak. „Magyarországon nem létezik olyan, hogy fogyasztói lojalitás. Azzal senki sem törődik, hogy kevesebb kilowattórát fogyasszon, de ha 10 fillérrel olcsóbban tudja megszerezni azt az energiamennyiséget, egy pillanatnyi gondolkodás nélkül szolgáltatót vált.”

Ezt alátámasztják a közvélemény-kutatások is. A TNS Hoffmann 2011-es felvételéből például kiderül, hogy a megújuló energiaforrások népszerűsége pusztán elvi szintű, mivel csak a válaszadók 31 százaléka lenne hajlandó „kicsit többet” fizetni a megújuló, de drágább energiáért, „a jelenlegi többszörösét” viszont legfeljebb három százalékuk vállalná. Gyanítom, egy németországihoz hasonló áremelkedés még ezt a kevés támogatót is elvinné.