Bumeráng – az energiafordulat nemkívánatos hatásai

Valószínű hidegzuhanyként érte az atomenergia ellen küzdőket a német energiafordulat hatásairól szóló friss beszámoló. Ismeretes, hogy a német kormány azt a célt tűzte ki, hogy a nyolc legrégebbi, a biztonsági vizsgálatok miatt szünetelő atomerőművet azonnali hatállyal, a fennmaradó kilencet pedig 2022-i határidővel leállítja, a kieső energiát pedig megújuló forrásokból fogja fedezni. Sokan gondolhatták, hogy az átállással lesznek – elsősorban ellátási, kereskedelmi – problémák, de azt talán mégsem, hogy az eredmény az eredeti szándékkal éppen ellentétes lesz. Azt, hogy nő a környezetkárosító széntüzelésű erőművek, és csökken a szén-dioxidot egyáltalán nem kibocsátó energiaforrások részaránya. Ennek alapvetően az ár az oka: a szén olcsóbb, mint a gáz, az alternatív energiára pedig – annak drágasága miatt – nincs kereslet. Nincs, még abban a Németországban sem, ahol a lakosság környezettudatossági színvonala és anyagi helyzete kiemelkedően jó. Annak ellenére sem, hogy háromnegyedük tavaly még támogatta az energiafordulatot, 91 százalékuk pedig számolt az energiaárak növekedésével is. De talán ennyivel nem. Egy átlagos, négytagú német háztartásnak ugyanis 47 százalékkal, kilowattóránként 3,6 eurocentről 5,3-ra, évi viszonylatban 250 euróval emeli meg az áramszámláját. Ennek egy közvélemény-kutatás szerint az lett az eredménye, hogy a németek 77%-a most már jobban aggódik a villamosenergia-árak emelkedése, mint az atomerőművek léte miatt!

A vállalatok is tartanak a változástól, elsősorban ennek ellátás-biztonsági kockázatai miatt. A német kereskedelmi kamara (DIHK) 2300 vállalat bevonásával végzett adatfelvételének eredményei szerint a felmérésben résztvevők átlagosan mínusz 12,6 pontra értékelték az energiafordulat vállalatokra gyakorolt hatását.(A nagyon rossznak megfelelő minősítést mínusz száz ponttól, a nagyon jónak megfelelőt plusz száz pontig terjedő skálán lehetett értékelni.)

Vajon milyen eredményeket hozna Magyarországon egy ilyen energiafordulat? Hogyan fogadná a köztudottan árérzékeny lakosság, és a hasonlóképpen költségérzékeny vállalati szféra az áramtermelés 40 százalékát biztosító paksi atomerőmű kiváltása miatti árnövekedést? Mennyien lennének hajlandók megfizetni a pluszköltségeket, és milyen ellátás-biztonsági kockázatokat kellene ezért elviselnünk? Fukusima után sokunkat aggodalommal tölthetnek el az atomerőművek meghibásodásának lehetőségei, de mivel pótolnánk az erőmű esetleges felszámolása miatt kieső energiát? Persze amit meg tudnánk és meg is akarnánk fizetni! Azon a Magyarországon, ahol az áramfogyasztók 5,3 százaléka, a gázfogyasztók 9,2 százaléka és a távhőfogyasztók 14,7 százaléka van tetemes fizetési hátralékban. Azon a Magyarországon, ahol az árnak kiemelt szerepe van a vásárlói döntésekben (Nielesen, Gfk). Szerintem általában is kevesen fizetnék meg a zöld energia felárát, ezekben a válságos időkben pedig nagyon kevesen. A fogyasztók, már csak ilyenek, ha tehetik, azonnal az olcsóbb szolgáltatók, az olcsóbb termékek felé mozdulnak. „Magyarországon nem létezik olyan, hogy fogyasztói lojalitás. Azzal senki sem törődik, hogy kevesebb kilowattórát fogyasszon, de ha 10 fillérrel olcsóbban tudja megszerezni azt az energiamennyiséget, egy pillanatnyi gondolkodás nélkül szolgáltatót vált.”

Ezt alátámasztják a közvélemény-kutatások is. A TNS Hoffmann 2011-es felvételéből például kiderül, hogy a megújuló energiaforrások népszerűsége pusztán elvi szintű, mivel csak a válaszadók 31 százaléka lenne hajlandó „kicsit többet” fizetni a megújuló, de drágább energiáért, „a jelenlegi többszörösét” viszont legfeljebb három százalékuk vállalná. Gyanítom, egy németországihoz hasonló áremelkedés még ezt a kevés támogatót is elvinné.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

5 × egy =