Használt ruhák körforgása

Igazán környezettudatos ember nem a kukába dobja használt ruháit, inkább felajánlja másoknak. A ruhák eljuttatásának többféle intézményesült módja van. A különböző egyházak, karitatív és civil szervezetek folyamatosan fogadják a ruhaadományokat, de alkalmanként vállalatok, önkormányzatok, iskolák stb. is szerveznek ilyen akciókat.  A kedvezményezettek többnyire a hajléktalanok, szegények, de előfordul, hogy mások, például kismamák, akik koraszülött gyermekei számára gyűjtenek nehezen beszerezhető, drága ruhákat egy babamama portálon.

A szervezett ruhagyűjtés mellett megjelentek spontán kezdeményezések is. Vannak, akik lusták elvinni egy gyűjtőpontra, vagy nem is tudják, hol van ilyen, ezért egyszerűen kirakják az utcára, kapualjakba, kerítésekre, lépcsőkorlátokra, aztán vigye, aki akarja.A ruhák többsége el is kel hamar, de néha látom, napokig ott maradnak, eső áztatja, kutyák marcangolják, szóval az idő múltával ezek is csak a szemét mennyiségét gyarapítják.

A bizalmatlanság is oka lehet ennek az új szokásnak. Vannak, akik azért nem adják le használt ruháikat az erre hivatott szervezeteknek, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy adományuk a megfelelő helyre kerül, sokkal inkább azt, hogy azokat más célokra használják fel. És ennek hangot is adnak, valahogy így.

Nem adományozok semmilyen szervezeten, alapítványon, egyesületen keresztül. Inkább személyesen adakozok, így legalább tudom, hogy biztos jó helyre kerül, amit adtam.

Szerintem is így kell csinálni, mert itt már nem csak anti-lop, már mindenki. Mennyi alapítványt tettek már tönkre a vezetőik. Én sem adok alapítványoknak, csak annak, akit biztosan tudom, hogy nem adja tovább és szüksége van rá!”

Vajon igazuk van? Nem tudom, de az biztos, hogy több szervezet gyűjtési módja, kommunikációja alkalmat is ad a gyanúra. A G.L.H. Kft. például több száz településen helyezett ki ruhagyűjtő konténereket a forgalmasabb pontokon. Hol van a probléma? Ott, hogy már a ruhagyűjtő konténerek felirata is becsapós, az ugyanis csak arról tájékoztat, hogy a ruhagyűjtést a Magyar Vöröskereszt támogatója a G.L.H. Kft. végzi. Tehát nem a Vöröskereszt megbízásából, hanem annak neve felhasználásával gyűjt. Ügyes. Akár az a semmire sem kötelező szöveg is rákerülhetett volna, hogy a Vöröskereszt ajánlásával, ahogyan azt már a kereskedelmi reklámokból megszokhattuk. Persze ez sem lenne gond, ha a vállalkozás történetesen nem egy ruha nagykereskedő lenne, aki, leginkább használt ruhákkal, ipari anyagokkal, törlőrongyokkal foglalkozik, és, ha ruhagyűjtő tevékenységét transzparensen végezné.

„A gyűjtőkonténerek egy turiellátó, a GLH Kft. tulajdonát képezik, azokból a cég emberei szedik össze és szortírozzák a ruhákat. A Magyar Vöröskereszt pedig (más civilszervezetekkel együtt) előzetes igénylés alapján kap a begyűjtött mennyiségből. Ezt használják a lakossági segélyezésre. De hogy a partner GLH mennyi ruhát gyűjt be, és mit csinál azzal a mennyiséggel, amit nem igényelnek tőle a segítőszervezetek, arról semmit nem tudtak mondani, mondván: más cég üzleti ügyeibe nincs belelátásuk”. http://www.hir24.hu/gazdasag/2013/01/11/turkaloba-kerulhet-a-ruhaadomany/

Persze lehet, hogy ez a cég teljesen ártatlan, és valóban a rászorulók ügyét szolgálja. De vannak olyanok is, akik biztosan nem. Fejér megyében fordult elő, hogy egy hasonló konstrukcióban és módszerrel dolgozó cég az általa begyűjtött több mint ezer tonna ruhaadománynak csak kis részét adta át a segélyszervezetnek, a többit értékesítette. Az eladásból ugyan szintén juttatott a Vöröskeresztnek, de csak a bevétel egy százalékában.

Ilyen esetek után azokat is meg kell értenünk, akik nincsenek bizalommal a gyűjtők iránt, akik aggódnak, hogy felajánlott ruhadarabjaik végül turkálókba kerülnek, és így nem a szegényeken segítenek, hanem, akaratukon kívül csak az arra érdemtelenek pénztárcáját dagasztják. Sovány vigasz, hogy környezetvédelmi szempontból így is, úgy is jól járunk, mert a használt ruhák végül is hasznosulnak.

Reklámmedvék

Kép forrása: http://mypinoy.tv/

Világéletemben utáltam, amikor állatokat ruhába öltöztettek. Cirkuszinak, megalázónak érezem, és többnyire én szégyellem magam mások helyett is. Legalább ennyire ostoba, amikor emberi tulajdonsággal ruházzák fel őket, vagy fordítva, embereket öltöztetnek be állatnak. Mint ahogyan azt tették a Greenpeace jegesmedve kampányában. Nem akarom felmelegíteni a témát, csak annyit mondani azoknak, akik nem hallottak róla, vagy már elfelejtették, hogy egy jegesmedvének öltözött alak, Bódy Szilvivel tolja annak luxusautóját egy Shell kút előtt, így tiltakozván a vállalat északi sarki környezetszennyezése ellen. Mellesleg a playmate autója lézerblokkolóval volt ellátva, ami önmaga karikatúrájává tette a környezetvédők szándékait. (A Zöld színe blogon megjelent korábbi bejegyzés a témában, itt olvasható. itt található)

Vannak, akik ennél továbbmentek, egyenesen a jegesmedvét tették meg reklámvédjegyüknek. A Coca-Cola már több évtizede alkalmazza őket reklámfilmjeiben, eleinte feltehetően csak az állatok iránti fokozott figyelem (állat és gyermek a színpadon, mindig siker), és nyilvánvaló asszociációs lehetőségei (sarkvidék-hideg-hűtött kóla), később a környezetvédelemmel rokonítható hatása miatt.

A filmek ostobák, de népszerűek, ebből a szempontból érthető, hogy a cég antropomorfizált jegesmedvékkel kínálgatta eladásra termékeit. Ezzel azonban az egészségvédők nemtetszését is kiváltották, leginkább az amerikai egészségügyi hatóságokét, akik, éppen ezekkel a „kólamedvékkel” vágtak vissza.  Az általuk szponzorált Real Bears című filmben például azt láthatjuk, hogy a mértéktelen kólafogyasztás miatt a jegesmedvék elhíznak, impotensek lesznek, kihullnak fogaik, s egyiküknek – a cukorbetegség következményeként – még a lábát is amputálni is kell.  A film nagyon népszerű, csak a Youtube-on több mint 2 millió látogatója volt 2012 októbere óta.

Talán ennek az antireklámnak is köszönhető, hogy januárban, egy közös program erejéig, a Coca-Cola összeállt a WWF nemzetközi környezetvédő szervezettel. Az Arctic Home nevű kampányuk célja a sarki jégtakaró, a jegesmedvék élőhelyének megőrzése, egyedülálló élővilágának megóvása és a figyelem felhívása a klímaváltozás veszélyeire. A WWF törekvéseit a vállalat kommunikációs erejével és erőforrásaival támogatja, emellett felkéri a kólamárka kedvelőit, hogy felajánlásokkal járuljanak hozzá a kampány sikeréhez. Ezt szolgálja a Coca-Cola Zero (tehát cukormentes) új dizájnos doboza, amelyet erre a célra fejlesztettek ki. A dobozban levő kód segítségével, sms-ben lehet egy dollárnyi összeget adományozni a WWF-nek.

Ebben a kampányban mindkét szervezetnek megvan a maga haszna. A Coca Cola hiteles partnere segítségével javíthatja imidzsét, környezetbarát színben tüntetheti fel magát, új lendületet adhat reklámtevékenységének, visszamenőleg is értelmet adhat jegesmedvéi szerepeltetésének, és nem utolsó sorban ösztönözheti, növelheti eladásait is. A WWF pedig forrásokhoz és ismertséghez jut, nem is kevéshez. A Coca-Cola a kampány keretein belül évente 1 millió euróval támogatja a WWF sarkvidéki munkáját, beleértve a tudományos kutatásokat is. Ezen kívül a kólásdobozos adományokból is szép summa gyűlhet össze, és nem mellékesen a szervezet ismertsége is növekedhet. A WWF neve, tevékenysége így olyan célcsoportokhoz is eljuthat, amelyek elérésére egyébként esélye sem lenne.

Jó vagy rossz ez a „házasság”? Nekem többnyire nincs kifogásom, ha egy támogatott környezetvédő akcióból a támogató is hasznot húz, de itt, mintha túlmennének az elfogadható mértéken. Persze nem szeretném a véleményemet senkire sem ráerőltetni, döntse el mindenki maga, hol húzható határ a kölcsönös előnyöket ígérő üzlet és az őszinte együttműködésen alapuló környezetvédelem között?

Március 22. – A Víz Nemzetközi Világnapja

Ma van a Víz Nemzetközi Világnapja.  Az idei év a nemzetközi vízügyi együttműködés éve! – „Jusson a Földön mindenkinek tiszta ivóvíz!” szlogennel.  1994 óta emlékezünk meg március 22-én természeti kincsünkről, a VÍZ-ről.  Az ENSZ 47. közgyűlése,1994-ben a Víz Világnapjává nyilvánította március 22-ét, hogy felhívja a kormányok, szervezetek, magánemberek figyelmét a víz elengedhetetlen szerepére az életünkben. A felhívás célja, hogy védjük környezetünket, ezen belül a Föld vízkészletét. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Ezt célozza meg az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot. Földünk felszínének 71%-a víz, ebből mindössze 2,5% édes víz, a többi sós. Csak az édesvíz alkalmas ivásra, öntözésre, tisztálkodásra, főzésre stb. Földünk ivóvíz ellátottsága drasztikusan csökken, ezáltal az egyik legnagyobb globális környezetvédelmi probléma.   A világon egyre jelentősebb az ivóvíz probléma. Az ivóvíznek sajnos nem csak a mennyisége csökken, hanem minősége is fokozatosan romlik, hiszen édesvizeink egyre szennyezettebbé válnak az emberi, mezőgazdasági és ipari terhelés által. A szennyezés forrása, az ipar által kibocsátott szennyvíz, a mezőgazdaság vegyszerekkel, gyom-és rovarirtókkal, műtrágyával szennyezi a vizet, de mi emberek is komoly mértékben járulunk hozzá a problémához, mosószereket, kozmetikumokat, savakat, lúgokat juttatunk a természetbe.

A szomorú tények: Az ENSZ jelentése szerint, hat emberből egynek nem jut tiszta ivóvíz. Tanulmányok szerint 2025-re a vízhiányos országok lakossága fél milliárd körül lesz. Legfőképpen Afrikát és Dél-Ázsiát érinti a probléma mindene. 2080-ra megközelítőleg 2,3 milliárdan nem jutnak majd ivóvízhez. Az egy főre jutó ivóvíz mennyisége a világ különböző részein

  • 573 l – USA
  • 385 l – Olaszország
  • 250 l – Svájc
  • 150 l – EU
  • 130 l – Németország
  • 110 l – Magyarország
  • 87 l – Kína
  • 10 l – Mozambik

A Víz – H2O A víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék. A víz az egyetlen olyan anyag a Földön, amely mindhárom halmazállapotában megtalálható, szilárd halmazállapotban jég, légnemű halmazállapotban gőz. Egy átlagos felnőtt ember szervezete 50 l vizet tartalmaz. Egy ember évente több mint 1000 liter folyadékot iszik. A veséken naponta 180 liter testnedv folyik át.

Vigyázzunk rá!

 Ez a nap jó alkalom arra, hogy mindannyian végiggondoljuk, hogy mi az, amit mi magunk is megtehetünk a vízért, nemcsak a Víz Világnapján!

Ide kattintva néhány jól hasznosítható tippet találunk.

Újrahasznosított híd – a világ első konténerhídja

Újrahasznosított teherszállító konténerekből épülhet meg az a 160 méter hosszú híd (ECOntaniner Bridge), ami a Tel Aviv mellett fekvő, hajdani hulladéklerakó helyén kiépített, Ariel Sharon Parkhoz vezet.

Forrás: www.archdaily.com

Israelben, Tel Aviv mellet fekszik az Ariel Sharon Park, aminek különlegességét az adj, hogy egy hajdani hulladéklerakó „tetején” építették ki. A hulladéklerakóban 25 millió tonna szemét gyűlt össze 1998-as bezárásáig. A mélyben rothadó szemétből metán szabadul fel, amit a közeli erőműben elektromos árammá alakítanak át. A felszínen pedig egy teljesen biztonságos, egészségre és a környezetre nézve teljesen ártalmatlan pihenőövezetet hoztak létre. Ám a környezetbarát projekt itt még nem fejeződik be, sőt! Mondhatnám azt is, hogy itt kezdődik.

Forrás: www.archdaily.com

Ki gondolná, hogy évente nyolcszázezer teherszállító konténert selejteznek le világszerte. Sokféle megoldási javaslat készült már az újrahasznosításukra, de a Yoav Messer Architects építésziroda egy rendhagyó ötlettel állt elő. A Tervek szerint, egy 160 méter hosszú hídnak a szerkezetét építené meg konténerekből, mely a fent említett Ariel Sharon Parkba vezetne. A híd, ami gyakorlatilag egy fedett folyosó, gyalogosok, motorkerékpárok, és kerékpárosok számára nyújtana lehetőséget a park megközelítésére. A folyosókon kilátókat nyitnának, melyek egyrészt a folyamatos friss levegő biztosítását, másrészt a kilátást szolgálnák. A belső felületét fapallóval borítanák, a világításhoz és ventillátorok működtetéséhez, a konténerek tetején elhelyezett napkollektorok biztosítanák az energiát. A híd belső falát időszakos kiállítások kivitelezésére használnák fel, természetesen környezetvédelmi, újrahasznosítási témákban. A konténerhíd 70%-ban előre gyártott elemekből készülne, így kivitelezése komoly idő-, költség- és energia megtakarítást jelenten. További részleteket a tervekről, itt találhatóak.

Női fehérneműk és környezetvédelem

A ruhaipart az utóbbi években komoly támadások érték, közöttük olyan óriásokat is, mint a Zara, a Diesel, az Adidas, a Nike,a  Puma stb. A kifogások a gyártás során  felhasznált vegyi adalékanyagok egészségkárosító és környezetet (pl. vízháztartást) szennyező voltára irányultak. Nem vitatom, a zöld kritika célja nemes, a fogyasztókat védi, de nem tudom maradéktalanul eloszlatni a gyanúmat, hogy itt másról is szó lehet. Például a konkurencia háttérmunkájáról. Ebből a szempontból érdemes lenne egyszer számba venni, mely cégek maradnak ki rendszerint a kampányokból, kiket nem állítanak pellengérre, mert az bizony sokat elárulhatna az öldöklő verseny kellős közepén indított leleplező akciók mögöttes szándékairól.

Arra sincsenek információim, hogy ezek a támadások okoztak-e bármilyen kárt a gyártó, forgalmazó cégeknek, de tény, hogy – akár a forgalom, akár az image védelme miatt – többen technológiai változtatásokat vezettek be, vagy ígérték meg, hogy teljesen kivonják a veszélyes vegyi anyagokat termékeiből, és különféle környezetbarát akciókat indítottak. Utólag és proaktívan is. De nem csak a megvádolt cégek élnek ilyen eszközökkel, hanem, azok is, akik – kereskedelmi, vásárlásösztönző, image-javító – fantáziát látnak a környezetvédelem zászlóra tűzésében. Ezek közül kiemelek egyet, az Intimissimi éppen most futó „Megéri újrahasznosítani” kampányát.  Az akció prospektusa szerint bármilyen márkájú, régi fehérneműt kuponra cserélnek, amelyet boltjaikban, beszámítanak valamilyen megvásárolni kívánt Intimissimi termék árába, de csak a vételár 20 százalékának erejéig. Tehát itt lényegében egy 20 százalékos árengedményes akcióról van szó, amelynek keretében megszabadítanak néhány megunt holminktól, amelyekből aztán különböző használati tárgyakat készíttetnek. Rendben, a marketing szempontot és a mögöttes szándékot is értem, de mit szólnak mindehhez a fogyasztók? Más kutatási lehetőség híján megkérdeztem nőnemű munkatársaimat, ismerőseimet. Az válaszok nagyon egy irányba húznak. Az akciót majdnem mindenki jónak, ötletesnek tartja, bár maga egyáltalán nem venne részt benne. Nem, mert használt, intim ruhadarabjaikat nem szívesen adnák át senkinek, pláne nem egy fehérneműket áruló elegáns boltban. Ez fenntartásokat, rossz érzéseket kelt bennük.  Ráadásul úgy vélik, nem sokat nyerhetnek az ügyleten, az így kapott engedmény kevés ezeknél a márkás, de drága termékeknél.  Többen félreérthetőnek, bonyolultnak is tartják az akció szabályainak leírását, különösen azok, akik csak a neten tájékozódtak. Mutatok néhány tipikus véleményt interjúalanyaim válaszaiból.

Fenntartásom van a férfi és női alsó visszaváltásával, ez nekem valahogy nem vonzó, semmiképpen sem élnék ezzel a lehetőséggel.

Nekem alapvetően tetszik ez az akció, már a gyakorlatban is láttam, és gondoltam is rá, hogy részt veszek benne.

Alapvetően tetszik az ötlet, de attól, hogy az ember a bugyiját és a melltartóját (is) kell, hogy leadja, van bennem valami rossz érzés.

Én személy szerint nem élnék a lehetőséggel, mivel szerintem a fehérnemű egy intim dolog, és nem szívesen vinném be, hogy kapjak cserébe egy kupont.

Ha most vennék valami új Intissimit, összeszedném otthon a fehérnemű szemetet, s kapok, amit kapok, elvinném, ne foglalja tovább a helyet a fiókban. Tényleg évekig pakolgat az ember régi ruhákat, mert nincs szíve kidobni.

Nem tetszik, hogy egy vonzó, igen egyszerű üzenetről (a cuccok kuponértéke) kiderül, hogy egyáltalán nem is annyi, és nem is pont úgy.

Bonyolult, ha rendesen elolvassa az ember, akkor kiderül, hogy nehézkes a felhasználása, ráadásul ez egy jó drága márka. Egyébként pedig szkeptikus vagyok az újrahasznosítást illetően is.

Túlságosan bonyolultnak tartom a részleteket. Komoly fejszámolás kell az üzletben, hogy mennyit is ér a kuponom, és még akkor is lehet, hogy ha számolgattam, hogy csalódás ér a kasszánál.

Szerintem azt a lehetőséget kihagyták, hogy az én környezet-tudatosságomra építsenek, szóval, hogy egyszerűen jót teszek már azzal, ha visszaviszem ezeket a ruhadarabokat!

Arra azért kíváncsi lennék, kinek, milyen véleménye, netán tapasztalata van erről, vagy akár más, ruhaipari környezetvédő akcióról.

Zöld túlzások – 1.

A túlzó környezetvédőket én két nagyobb csoportba sorolom: az egyikbe a túlbiztosítókat, a másikba – stílszerűen szólva – a kákán is csomót keresőket. Mindkettő magatartása bosszantó, mert többnyire sokba kerül nekünk, pénzt, energiát emészt fel fölöslegesen, és még árthat is a környezetvédelem ügyének. A túlbiztosítókat még csak-csak megértem, mert ők végső soron jót akarnak. Legfeljebb rosszul teszik, de a hivatásos ellentmondókat, a mindenbe belekötő tudálékosokat nem, mert ők igazából nem a környezetet védik, csak ennek ürügyén a maguk fontosságát hangsúlyozzák.

Németh László írt hasonló jelenségről, a „bajszociológusokról”, akik ott is valamilyen probléma: szenvedés, nyomor, konfliktus után szimatolnak, ahol ilyen nincs.

Mindkét típusra találtam példát, méghozzá egyazon projekt keretében, a Nabucco gázvezeték – még el sem kezdett – építésének kapcsán. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség határozatában azt olvasom, hogy „a kétéltűek védelme érdekében a vezeték elhelyezésére kialakított árok falát legalább az egyik oldalon rézsűsen kell kialakítani, vagy 50 méterenként 3-5 méter szélességben rézsűt kialakítani, ahol a beeső állatok el tudják hagyni az árkot. A nyitott árkot kétnaponta (aszályos időszakban naponta), illetve a betemetés előtt természetvédelmi szakemberrel át kell vizsgáltatni és az esetlegesen bent maradt állatokat ki kell menteni.”

Tudom, hazánkban kiemelt védelmet élveznek a kétéltűek, a felügyelőséget törvények kötelezik, és ez így van jól. De az talán túlzás, hogy rézsűt vagy rámpát kell építeni, plusz az időjárás függvényében kétnaponta, naponta a terepet is át kell vizsgálni. (Csak mellékesen, a magyarországi szakasz hossza 383, 4 km.) Nem lenne elég az egyik? Mondjuk egy kesztyűs, vödrös ember, aki időnként végigsétál az árkokban, és kimenti a beesett állatokat?

A másik eset ennél ellentmondásosabb. A Fenntarthatóság Felé Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat (van, aki e szervezetet ne ismerné?) közreműködésével készült, projektet kritizáló tájékoztatóban a repülőgépes ellenőrzés vélt, és meglehetősen felnagyított káros hatásait ugyan sorra veszik, de ennek környezetvédelmi előnyeiről mélyen hallgatnak.

A modern távfelügyeleti technológia használata ellenére kéthetente repülőgépes bejárást terveznek a vezeték teljes szakaszán. Így elmondhatjuk, hogy nagy valószínűséggel a vezeték fenntartása során végzett repülőgépes megfigyelés, különösen a Natura 2000-es területek esetén, igen komoly károkat okoz majd, elsősorban a madárpopuláció, a károsanyag-kibocsátások és a zajhatások tekintetében. (…) de a lakott területek mentén, vagy akár a gazdálkodásra használt területek környékén is.”

Kezdjük azzal, hogy a repülőgépes megfigyelésre mindannyiunk biztonsága, és a környezet fokozott védelme miatt van szükség. Más szénhidrogén vezetékeknél szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a szivárgási helyek 80%-át a levegőből derítik fel. A kutak és csővezetékek, szennyeződések ellenőrzésén kívül ez a módszer lehetőséget nyújt a közvetlen környezet megfigyelésére: a veszélyes hulladék, az illegális lerakás helyének meghatározására, a légszennyezés, a folyók szennyezettségének felmérésére, más nyomvonalas létesítmények (pl. légvezetékek) ellenőrzésére.

Egyáltalán nem hiszem, hogy ezektől a kis gépektől kellene félteni az útvonal menti települések lakosságát, földterületeit, vagy akár a Natura 2000 élővilágát. Ha a fenti szervezeteknek igaza lenne, akár be is tilthatnánk a légi közlekedést, utazzon mindenki úgy, ahogy tud, még inkább, ahogy ezt a túlzó környezetvédők szeretnék, gyalogosan, vitorlással, biciklivel. Azt azért elvárnám, hogy először ők induljanak, mondjuk egy tengerentúli útra.

Energiatakarékossági világnap

Ma van a nemzetközi energiatakarékossági világnap. Magyarországon 2000 óta rendezik meg, hogy az energiatakarékosságra, a környezettudatosságra és a fenntartható fejlődésre hívják fel a figyelmet. Világszerte az egyik legégetőbb környezetvédelmi probléma, mely sürgős megoldásra vár, az energiaforrások kimerülése, fontos, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, hogy a föld készletei végesek. Kérdés, hogy hogyan lehet rávenni az embereket arra, hogy valóban odafigyeljenek az energiafogyasztásra és takarékosságra, hogy mindenki megtalálja saját felelősségét.

Idén a mai napon átadásra kerülnek a Parlamentben az Energiatudatos Vállalat címek, valamint az Energiahatékony Vállalat díjak. Március folyamán világszerte számos energiatakarékosságot népszerűsítő programot szerveznek. Az egyik legnagyobb ilyen akció, a már évek óta megrendezett, Föld Órája, ami egy világméretű önkéntes kezdeményezés, megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

 

Energiatolvajok

Ebben a bejegyzésben nem vámpírokról, hanem valóságos tolvajokról lesz szó. Az áram- és gázlopások évente 15-30 milliárd forint kárt okoznak. Mondhatnánk, fájjon ezért a szolgáltató feje, ha nem tudnánk, hogy az ellopott energia árát előbb-utóbb, valamilyen formában (társasházak közös költsége, ártarifa) nekünk kell megfizetnünk. Sokszor azok számláit is, akik erre egyáltalán nem szorulnak rá. Terjed a szervezett, iparszerű lopás, egyre gyakoribb, hogy cégek, tehetősebb magánszemélyek is csalnak. „Az egyik áramszolgáltató kommandója járt már olyan, full extrás villában, ahol a medencét, a gépkocsifeljárót fűtötték lopott árammal, de Balaton-parti, négycsillagos wellness-szállodában is, ahol megbuherálták a mérőműszert.”

De mi köze van a lopásnak, és az abból származó kárnak a környezetvédelemhez? Nem költői kérdésnek szántam, mert első látásra valóban erőltetettnek tűnhet az összekapcsolás. Pedig van kapcsolat. A lopás során a kifolyó, csöpögő olaj talajszennyezést; a rosszul szigetelt, szakszerűtlenül bevezetett gáz- és villanyvezetés tűzet és légszennyezést okozhat. Előfordult, hogy egy ikerház egyik felében megcsapolták a vezetéket és az így keletkezett tűzben leégett mindkét lakrész.

A lopásnak ezeken kívül van még két, kevésbé nyilvánvaló vetülete is, forrásokat von el a környezetvédelemtől és energiapazarlásra ösztönöz. Az ellopott energia árát, vagy annak legalább egy részét környezet- és természetvédelemre (pl. madárvédő szigetelésekre, erdős, fás területeken burkolt vezetékekre) is lehetne fordítani. Erre nem érv, hogy a 9 százalékos, garantált hálózati veszteségben amúgy is elismerik a kieső milliárdokat, mert akárhova könyveljük, a veszteség mindenképpen veszteség marad.

A lopott árammal ráadásul nem érdemes spórolni, úgymond az „ingyen van”, márpedig ami ingyen van, annak nincs is értéke. „Rettenetesen meg fog növekedni a környezetterhelés, hiszen aki lopja az áramot, az természetesen leszarja a takarékosságot. Ráadásul attól még, hogy nem fizetnek az áramért, csak fogyasztják, azt – igen jelentős környezetterhelés árán – azért még elő kell állítani.” 

Mit lehet ez ellen tenni, egyáltalán mit tehetnénk mi, környezetvédők ennek visszaszorításáért? Nem sokat, de annyit mindenképpen, hogy az összefüggésekre rámutatunk, és szerény eszközeinkkel munkálkodunk annak az attitűdnek a megváltoztatásán, amely most még szolidáris a tolvajokkal, a környezetet ilyen módon is károsítókkal szemben, amely elismeri vagányságukat, „bátorságukat”, bármilyen sokba is kerül ez nekünk.