Környezetvédelemi vágyaink és a valóság

Forrás: www.greenfo.hu

Egy érdekes vizsgálatra hívta fel a figyelmet a Greenfo, környezetvédelmi információs portál. Amerikai kutatók 19 környezettel kapcsolatos kifejezést vizsgáltak a Google keresőrendszer segítségével 2004-2009 között, és arra az eredményre jutottak, hogy az éghajlatváltozás (és az ehhez köthető globális felmelegedés) kivételével az összes többi téma iránt csökkent a társadalom érdeklődése. A kezdeti időponthoz képest a terminus végére világszerte kevesebben kerestek rá a természetvédelem, a környezetvédelem, a madárvédelem, a biodiverzitás, a környezetszennyezés, vadvilág stb. témáira.

A negatív irányú tendencia okaira nem sikerült magyarázatot találni, de a következmények világosak. Ha ugyanis igaz, hogy lanyhul az érdeklődés, akkor csökken a politikusokra nehezülő társadalmi nyomás, már nekik sem lesz annyira fontos ügy a környezet védelme, maguktól pedig nem fognak érte sokat tenni. Legalábbis annyit biztosan nem, amennyit a környezetvédők szeretnének.

Sajnos nálunk még senki sem végzett ennyire komoly és átfogó elemzést, így nem igazán tudjuk, hányadán állunk. Csökken, stagnál, vagy éppen nő a társadalom érdeklődése a környezeti témák iránt, vagy ami még fontosabb, többet, kevesebbet tesznek környezetük megóvása érdekében? Környezetvédőként magam is szeretném hinni, hogy a helyzet javul, mert látom, és az adatok is ezt igazolják, hogy egyre többen használják a szelektív gyűjtőket, a kerti komposztálókat, és – most mindegy, milyen okból – egyre többen vásárolnak tudatosan. A Tetra Pak/Gfk országos reprezentatív felmérése szerint, eltérő rendszerességgel ugyan, de immár a magyar lakosság 55%-a gyűjti szelektíven az italos kartondoboz hulladékot. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség pedig azt mutatta ki, hogy a vásárlók kétharmada listával, tudatosan készül a vásárlásra, 70 százaléka tartós táskát, kosarat visz magával. Köreikben kedveltek a nagy kiszerelésű termékek és az utántöltők, főleg a tisztító- és tisztálkodási szerek esetében.

Ám az is tény, hogy a (lakossági) környezetszennyezés sem szűnt meg, még csak nem is mérséklődött, sőt néha az az érzésem, inkább fokozódott. Nap, mint nap találkozom a szomorú valósággal: autók között lerakott akkumulátorokkal, kibelezett tévé készülékekkel, bútorokkal (!), erdőkben, árokpartokon hagyott autógumikkal, hűtőgépekkel, és mindenhol szeméttel.

Azt is érzékelem, hogy a környezetvédelmi témák iránt nincs intenzív érdeklődés a neten, legalábbis, amikor a látogatók, a lájkolók és a kommentelők számát nézem. A Greenfo – megismételvén az amerikai kutatás néhány elemét – is arra a megállapításra jutott, hogy az érdeklődés nálunk is csökkent. És nem csak az érdeklődés, hanem ezzel összefüggően az aktivitás is. Legalábbis egyes helyi kutatások ezt mutatják. Egy székesfehérvári vizsgálatból például kiderült, hogy az előző évhez viszonyítva jóval kevesebb lett azok aránya, akik környezetük megóvása érdekében hajlandóak lennének szelektíven gyűjteni a hulladékot (- 37%), csökkenteni a saját autójuk használatát (-40 %), drágább, de környezetbarát termékeket vásárolni (-31%). Saját kutatásaimból pedig még azt is tudom, hogy egy-egy településen a sürgető, megoldásra váró problémák között a környezetszennyezés hátul szerepel, messze lemaradva a munkahely hiánya, az infrastruktúra hiányosságai és az ellátási nehézségek mögött.

Szóval a környezetvédelem területén vannak pozitív és negatív jelek, de azért remélem, hogy előbb-utóbb a pozitívak kerülnek túlsúlyba, a valóság pedig megközelíti vágyainkat.

Kólaszabadság

Forrás: zsirfa.hu

Úgy látszik, a kólagyártóknak néha az állatok fontosabbak, mint az emberek. Ennek a meghökkentő állításnak két, közelmúltban napvilágot látott hír az alapja. Az egyik arról szól, hogy a Coca-Cola a WWF-el összefogva akciót indított a sarki jégtakaró, a jegesmedvék élőhelyének megőrzése, egyedülálló élővilágának megóvása érdekében. Szép, nemes, a jegesmedvék nevében is köszönöm! Még akkor is, a környezetvédelem címkéjének felhasználásának szándéka nyilvánvaló.

A másik hírben viszont arról olvasok, hogy New Yorkban a legnagyobb kólagyártókat tömörítő American Beverage óriási kampányt indított egy egészségvédelmet célzó helyi rendelkezés ellen. Történt, hogy Bloomberg, New York polgármestere csökkenteni akarta a cukros üdítőitalok kiszerelését, tehát nem az üdítőket tiltotta volna be, csak korlátozta volna a flakonok méretét. A polgármester ettől a lépéstől a fogyasztás csökkenését és ennek következtében az elhízás és cukorbetegség visszaszorulását várta volna, természetesen más, hasonló célokat szolgáló beavatkozásokkal együtt.

A birodalom persze visszavágott, nagyszabású kampányuknak meg is lett az eredménye, a lakosság 60 százaléka melléjük állt, és az üdítőgyártók által indított eljárást is megnyerték a bíróságon. Ha igazak az állítások, ami szerint a cukrozott italok nagyban veszélyeztetik az emberek egészségét, feltehetjük a kérdést, a kólagyártóknak van-e annyira fontos az emberélet, mint a jegesmedvéké? Persze kampányuk nem csak az egészségről, hanem a szabadságról is szólt, arról, – csakúgy, mint más legális szerek, a dohányzás, alkohol esetében –, hogy azt azért mindenki maga dönthesse el, mit eszik, iszik, mi a helyes és mi a helytelen. Az egyik fogyasztó jogvédő (!) egyenesen így fogalmazott: „minden New York-i igyon egy jó nagy kortyot a szabadságra”.

Emlékszem, Svájcban hasonló vitát folytattak le annó a biztonsági öv használatáról.  A kötelező használatot elutasítók ugyanígy érveltek, szerintük ez kizárólag egyén felelőssége, hiszen baleset esetén is legfeljebb magának árthat vele, másoknak nem. A biztonsági öv kötelező használata mellett érvelők viszont azt mondták, ez nem csak az egyénre tartozik, ugyanis ha a balesetben megsérül, a közösség adóiból kell kezelni, eltartani.

Ki mit gondol erről? Igazuk van a kólagyártóknak, ha a szabadsággal érvelnek?  Tényleg, van-e, lehet-e joga, beleszólása egy közösségnek, hogy minket, magunktól is megvédjen?

Csak a szegények szemetelnek? – Illegális hulladéklerakás

„Arra, hogy szemetes, koszos a város sok mindent lehet mondani “kifogásként”, csak azt nem, hogy ez az alacsony életszínvonal meg szegénység meg ilyesmi miatt van. Olyan, hogy “megélhetési szemetelés” tudtommal nincs, ez a kultúra, illem és intelligenciaszint alacsony mivoltát jelzi.” (maques’sparks )

Van egy nem kívánatos hatása is a szelektív gyűjtésnek. Mint minden környezetkímélő technológia, a szelektív rendszer is többe kerül, ez pedig arra késztethet fogyasztókat, hogy különböző eredetű hulladékaikat erdőkbe, árokpartokra, parkoló autók közé rakják le. Erre a szegénység lenne a magyarázat? Nem zárhatjuk ki a kapcsolatot, de az biztos, hogy a szemetelésnek nem az anyagi korlát a legfőbb oka. Igaz, hogy a kisjövedelmű lakosok a nettó jövedelmük akár 2-3%-át is a hulladékdíjra költik, (ami látszólag nem nagy összeg, de van, akiknek ez bizony sokat számít), de az is, hogy az önkormányzatok komoly kedvezményeket adnak az igazán rászorulóknak, például a 70 éven felülieknek, nagycsaládosoknak, fogyatékosoknak stb.

Azzal, hogy a hulladékot műanyag zacskókban, zsákokban kiviszik az erdőbe, valójában csak azok nyerhetnek, akik annyi hulladékot halmoznak fel, ami nem fér el, vagy nem tehető be egy kukába (sitt, festékek, gumiabroncs, akkumulátor stb.). Meg azok, akik – a chipes edényekben elszállított – hulladékmennyiség után, arányosan fizetnek, de ilyen még kevés helyen van. Azoknak viszont, akik nem ilyen rendszerben szállíttatnak, akkor is fizetniük kell, ha történetesen nincs mit. Ha pedig az ingatlan tulajdonosa nem tudja, vagy nem akarja a díjat kiegyenlíteni, annak is elszállítják hulladékait, ám díjhátralékát a jegyző be fogja rajta vasalni. Persze, ha tudja, de ez más kérdés.

Az illegális hulladéklerakás, szemetelés tehát nem igazolható szegénységgel, még akkor sem, ha kétségtelen, gyakran együtt járnak. Nem, mert takarékossági szempontból sincs mindig értelme, ráadásul más módja is van a hulladék csökkentésnek. Ami rendelkezésére áll mindenkinek, jövedelmi helyzetétől függetlenül. Nem érdemes a szemetet erdőbe vinni, autók közé lerakni, ha van más, környezetkímélő egyben takarékos megoldás is.

Gyűjthetünk szeletíven, papírtól, üvegektől, pet palackoktól már most is nagyon sok helyen szabadulhatunk meg ilyen módon. Komposztálhatunk, ettől nem csak a hulladék mennyisége lesz kevesebb, hanem értékes humuszhoz is jutunk. Jelezhetjük postaládánkon, hogy nem kérünk reklámagyagokat. Meghibásodott tárgyainkat, megjavíttathatjuk, és használt ruháinkat sem kell feltétlen kidobnunk, tovább is adhatjuk másoknak. Vásárlásainkkor előnyben részesíthetjük a tartós termékeket, a kimért élelmiszereket, amelyeket szövet, papír szatyorban, kosárban is hazaszállíthatunk. A konyhában papír helyett használhatunk törlőruhákat, csomagoló szalvéta helyett konyharuhát, vagy dobozokat, drága tisztítószerek helyett szódabikarbónát, ecetet. A lejárt gyógyszereke visszavihetjük a gyógyszertárba, veszélyes anyagokat a hulladékudvarba, a háztartási sütőolajat a benzinkutakhoz. Aki komolyan gondolja, itt még újabb tippeket is találhat. http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/kis-gondolkodas-kis-odafigyeles-nulla-hulladek Saját tapasztalatból mondom, a hulladékmennyiség kis odafigyeléssel felére, harmadára csökkenthető. A társasházban, ahol élek, régebben két kukára volt szükségünk, de amióta szelektíven gyűjtünk és használjuk a komposztálót is, már egy is elég. Ha valaki nekem nem hinne, higgyen az osztrákoknak. Ausztriában háztartásonként és évente száz kilogramm kommunális hulladékot szállítanak el, míg nálunk ennek a három-négyszeresét. Van hova fejlődnünk!