Túl sok a kerékpár Amszterdamban!?

Amszterdamban nem csak a vízből, kerékpárból is sok van. Ami a kerékpárok számát illeti, úgy tűnik, hogy a város elérte a határait.Amszterdam mára eljutott odáig, hogy próbálja kordában tartani a kerékpározást. Abszurd, de a nyolcszázezres városban becslések szerint a kerékpárok száma meghaladja a nyolcszáznyolcvanezret. Gyakori, hogy valakinek 2-3 kerékpárja is van. A kormány becslése szerint négyszer több a kerékpár mint az autó. Az elmúlt 20 évben a kerékpárok száma 40 százalékkal nőtt. A városban történő összes utazás 32 %-a történik kerékpárral, míg 22%-ka autóval.

A híresen kerékpárbarát, Koppenhága városi tanácsa minden évben kiad egy listát, az első 20 kerékbár-barát városról, melyben Amszterdam az idei első helyezett, hasonlóan a korábbi évekhez. A lista főként Európai országokból áll, de megtalálható rajta Tokio, Rio de Janeiro és Montreal is.

 

Sok amszterdami szerint a legnagyobb problémát a kerékpárok parkolása okozza a városban, ahol szinte több a víz, mint a száraz felület. Túl sok a kerékpár a vasútállomásokon, bevásárlóközpontok közelében, lakott területen, mindenhol, szerte a városban. Mindenki próbálja leparkolni a kerékpárját ahol arra alkalmas lámpaoszlopot, padot, fát talál. Ám problémát okoznak a robogókkal közlekedők is, egyre gyakrabban használják a kerékpárutakat, ami igen balesetveszélyes, bár a robogók száma mindösszesen 3 százalék, a közlekedési baleseteknek 16 százalékát okozzák. A nehézségek ellenére sem kívánják korlátozni a kerékpározást, keresik a megoldást. A város vezetése a következő két évtizedben, 135.000.000 dollárból kívánja fejleszteni a kerékpáros infrastruktúrát, melynek része 38 000 új parkoló létrehozása is.

Nem tudom, mások hogy vannak vele, én mégis irigylem a problémát.

Forrás: itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − hét =