Környezetbarát termékek piaca – attitűdök, akadályok

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de az én saját attitűdöm összecseng annak a kutatásnak az eredményeivel, amit 2013 januárjában az Európai Bizottság megbízásából, 28 tagállam polgárai között végeztek el, „Az európaiak attitűdjei a környezetbarát termékek egységes piacának kialakításával szemben” címmel készített.

 

A kutatás az európai polgárok vásárlási szokásait és attitűdjét vizsgálta a környezetbarát termékekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy az emberek többsége, több mint háromnegyedük hajlandó lenne többet fizetni egy környezetbarát termékért, a környezet megóvása érdekében, 89% gondolja azt, hogy a környezet szempontjából nem mindegy, hogy milyen terméket vásárolunk.

Mi az oka, ha mégis a hagyományos terméket választjuk? Sokan, köztük én is, úgy érezzük, hogy nem megbízható információkkal rendelkezünk a termék tulajdonságaival kapcsolatban. A vásárlók alig több mint fele elégedett a rendelkezésre álló adatokkal a vásárolt termék környezeti hatásaival kapcsolatban. Leginkább a Franciák, a Belgák és a Portugálok bíznak a környezetbarát termékekben, kevésbé bizalmasak az emberek Németországban, Hollandiában és Romániában. Az európai polgárok fele úgy gondolja, hogy gyakran állítanak valótlan vagy félrevezető információkat a cégek saját termékükről. Az emberek kétharmada hajlandó lenne többet fizetni, ha biztos lehetne abba, a hosszabb ideig (minimum 5 évig) garantálják a termék megbízhatóságát. Szomorú tény, hogy a válaszadók majdnem 50 százalékával előfordult az elmúlt egy év során, hogy egy tartós terméket nem javíttatott meg, inkább újat vásárolt helyette, mert ez a megoldás kifizetődőbbnek tűnt.

Másfelől a cégek, akik szeretnék termékeik pozitív környezeti hatását kiemelni, rengeteg kormányzati és magánkezdeményezés által támasztott akadályba ütköznek. Gyakran többször is fizetniük kell azért, hogy a fogyasztókat megfelelő információkkal lássák el.

Janez Potočnik környezetvédelmi biztos a kérdésben így nyilatkozott: „Természetesen mindannyian örülnénk, ha több környezetbarát terméket látnánk a polcokon. A felmérés azonban azt mutatja, hogy a legtöbbünket összezavarják a termékek környezetbarát jellegére vonatkozó gyártói információk, és nem bízunk bennük. Ez nem jó a fogyasztóknak, és azoknak a cégeknek sem kifizetődő, amelyek valóban igyekeznek környezetbarát termékeket kínálni. Különböző vállalkozások és más érintettek bevonásával olyan hiteles tájékoztatáson dolgozunk, amelyet a fogyasztó a vásárláskor valóban igényel. Ez kedvező hatással lesz a piacok fejlődésére, továbbá új innovációs és beruházási lehetőségeket nyit meg a zöld gazdaságban.”

 A felmérés teljes anyaga itt olvasható.

Forrás: itt

Zöld kereskedelem?

Manapság a kereskedelem sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi szempontokat. Nem is teszi. Egyre több olyan cég van, aki környezetkímélőbbé teszi  üzletmenetét, irodáit, felhívja vásárlói figyelmét a termékek tulajdonságaira, akciózik, de akár magát a környezetvédelmet is üzlete részévé teszi.

Persze amikor a kereskedők valamilyen áruvásárlással összekötött környezetvédelmi, természetvédelmi akciót hirdetnek, mindig gyanakodhatunk. A jól felépített program, hangzatos kommunikáció mögött rendre felfeslik a nyers üzleti érdek: a környezetvédelmet használják egyes vásárlórétegek (pl. fiatalok, városban élők, iskolázottak, nők) megnyerésére, a fogyasztás élénkítésre.

De haragudhatunk-e azért, hogy a kereskedők hűek maradnak természetükhöz? Ha ily módon is növelni szeretnék forgalmukat, miközben azért tényleg tesznek valamit az ügyért? Mint például az az amerikai, energiatakarékos és környezetbarát életformára buzdító honlap, amely 250 dollár értékben olyan ajándékkártyákat árul, amelyekkel környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat lehet vásárolni. Például légtisztítókat, festékeket, organikus bébiruhákat, hűtő-, fűtő-berendezéseket vagy akár az otthonok energiafelhasználását figyelemmel kísérő szoftvereket.

A kereskedelmi konstrukcióról beszámoló – mellesleg igen jól szerkesztett, míves hírlevélből  megtudhatjuk, hogy  az One Clean Planet nem pusztán akció, hanem jól felépített üzleti vállalkozás. Olyan, amellyel nem csak a kereskedő, de a vásárló és talán a környezetvédelem is jól jár. A vásárlók pénzt takaríthatnak meg, és a háztartásuk kisebb ökolábnyomáért is sokat tehetnek.

Egy másik érdekes konstrukcióra, az Intimissimi  „Megéri újrahasznosítani” kampányára már ezen a blogon is felhívtuk a figyelmet. Az akció prospektusa szerint bármilyen márkájú, régi fehérneműt kuponra cserélnek, amelyet boltjaikban, beszámítanak valamilyen megvásárolni kívánt Intimissimi termék árába, de csak a vételár 20 százalékának erejéig. Tehát itt lényegében egy 20 százalékos árengedményes akcióról van szó, amelynek keretében megszabadítanak néhány megunt holminktól, amelyekből aztán különböző használati tárgyakat készíttetnek.

Van-e zöld kereskedelem, tettem fel a kérdést a címben. Szerintem egyelőre nincs, vagy legalábbis nem nagy mértékben.  A kínálat ugyanis nem elég. Ahhoz, hogy a zöld kereskedelem kiteljesedjen több olyan vásárló is kellene, aki keresi és hajlandó is megfizetni a zöld felárat. Közvélemény-kutatásokból tudjuk, hogy a hajlandóság meglenne a tudatos vásárláshoz, de az árérzékenység ma még nagyon erős korlát.

Norvég minta

Olvasom a hírt, hogy Európa szemetéből csinál pénzt és állít elő energiát – az olajban egyébként gazdag – Norvégia. Az északi országba Svédországból, Olaszországból és az Egyesült Királyságból tonnaszám viszik a szemetet, hogy ott helyi cégek szétválogassák és elégessék azt. Van olyan norvég város, ahol az energia felét szemétégetésből nyerik. És a norvégok túlnyomó többségének, 71 százalékának nincs kifogása az ilyen típusú energiatermelés ellen, legfeljebb attól tartanak, hogy a külföldről érkező szemetet nem válogatják szét rendesen.

Hundertwasser
District Heating Plant Spittelau, Vienna 1988-1992
Photographer: Hubert Kluger
© 2013 NAMIDA AG, Glarus

Ez számunkra azért lehet meglepő, mert a hazai környezetvédők egyöntetűen elutasítják a szemétégetőket, van, aki ennek indokairól harcos brosúrát is írt.

A bökkenő viszont az, hogy a szemétégetést az a Norvégia végzi, amelynek környezetvédelme mintaszerű. Hogy is van ez? A norvégok (és tegyük hozzá mások is, finnek, svédek, osztrákok stb.) ne tudnák, hogy környezetet szennyeznek? Egy abszolút tiszta ország ennyire felelőtlen lenne? Vagy egészen másról van szó? Lehetséges olyan technológia, amely biztonságos, környezetkímélő, amely minimálisra csökkenti a kibocsátást?  Lehetséges gondosan szétválogatott és „tisztának” tartott szemetet elégetni, olyanokat, amelyek nem szabadítanak fel káros anyagokat?

Ha már szemetet termelünk, mi a jobb, az elfogadhatóbb megoldás eltüntetésére? Az égetés, a lerakás? Az energiaigény elégséges indok lehet-e az égetésre? Kinek adjak igazat ebben a kényes kérdésben? Ki a hitelesebb, az égetést ab ovo elutasító zöldek, vagy a világ legkörnyezetvédőbb országa? Számomra ez egy igazán komoly dilemma.

Kép forrása: www.hundertwasser.com