Élelmiszerpazarlók 2- A jólét hátulütői

Az idei Környezetvédelmi Világnap alkalmából készített összeállításból az derült ki, hogy leginkább a gazdagabb országok polgárai bánnak az élelmiszerekkel pazarlóan (itt olvashatja).

Ezen országok hatalmas hulladéktermelése környezeti, etikai és gazdasági problémákat is felvet. Találóan fejezte ki magát egy német újságíró, amikor azt mondta: “We have become a society of abundance and harbor a throw-away mentality.” (Szó szerinti fordításban: a jólét társadalmává és az eldobás mentalitásának kikötőjévé váltunk.)

4

Nézzük a legnagyobb pazarlók 10-es toplistáját ebből az összeállításból:

1. Amerikában hozzávetőlegesen 48,3 milliárd dollár értékben az élelmiszerek 30 százaléka megy szemétre minden évben. Ez a mennyiség egy főre vetítve 760 kilogrammot tesz ki. A veszteséghez még hozzáírhatjuk az előállítás és a feldolgozás költségeit, az energiát, növényvédő szereket, vizet stb.

2. Angliában ez az egyik legnagyobb környezeti, gazdasági és társadalmi probléma. A háztartásokból évente 7 millió tonna étel, ital kerül ki (átlagosan 470 font értékben), aminek fele még étkezési célra felhasználható lenne. Egy főre itt 560 kg élelmiszer-hulladék jut évente.

3. Kanadában, a világ egyik legjobban táplált embereinek országában évente 27 milliárd dollár értékű élelmet vetnek szemétre. Személyenként számolva ez 640 kilogrammot tesz ki.

4. Németországban csaknem 11 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, aminek több mint fele (60 százaléka) a háztartásokban képződik. Évente átlagosan minden ember 540 kiló élelmet dob ki.

5. Ausztráliában 5,2 milliárd dollár értékben, 4,5 millió tonna élelmiszert pazarolnak el. Fejenként 640 kilogrammot.

6. A dánoknál minden lakosra évente, átlagosan 660 kiló élelmiszer-szemét jut. Ez az 540,000 tonna veszteség 16 milliárd euróra rúg.

7. Norvégiában az éves hulladéktermelés eléri a 335,000 tonnát. Személyenként 620 kiló élelmiszert pazarolnak el a jólétben élő norvég polgárok.

8. A holland fogyasztók, fejenként több mint 610 kg ehető élelmiszer dobnak ki, 2,4 milliárd euró értékben. A gyártók, a forgalmazók, szállodák és éttermek, és szupermarketek hulladék további 2 milliárd euróval járulnak hozzá a veszteségekhez.

9. Malajziában, a konyhákból nap, mint nap közel egymillió kilogramm ételt kerül a szemétbe.

10. Finnországban minden évben a fogyasztók, az élelmiszer-szolgáltató szektor, a kiskereskedelmi szektor és az élelmiszeripar együtt 335-460,000,000 kg (fejenként 460 kiló) élelmiszer-hulladékot „termelnek”.

2

És hogy állunk mi? A toplistán ugyan nem említenek bennünket, de a szemétdombra tőlünk is jut bőven. A fejenkénti 40 kiló ugyan meg sem közelíti a jóléti államok számait, elégedettségre még sincs okunk. Az az évi 400,000 tonna élelem, amit kidobunk, nagyon sok éhes száj betömésére lenne elegendő. A következő részben ezért azt nézzük meg, mit lehet tenni a pazarlás ellen.

Télen-nyáron nyár a bringásoknak

Már a Mercopress dél-amerikai hírügynökség is felfigyelt az európai kerékpározási szokások megváltozására. Gazdasági válság vagy környezettudatos, zöld szemlélet? Teszik fel a kérdést megjelent tudósításokban (itt olvasható).

biketowork

Zöld blogként kimondottan örülünk ennek. Néhány hete már mi is írtunk erről (itt). A távoli amerikai kontinensen, természetesen minden európai kultúrában jártas embernek Koppenhága és Amszterdam jut eszébe a biciklizés kapcsán.

Európai körképükben azonban arról számolnak be, hogy olyan tradicionálisan autós városokban, mint Milánó is „lenyomják” a négy keréken közlekedőket a bringások.

Az Európai Unió 28 tagországából mindössze kettőben (Luxemburg és Belgium) adtak el több autót, mint kerékpárt.  Ma már Olaszországban is több helyen vezették be a jól bejáratott párizsi vagy londoni kölcsönzési modellt. Az autóeladások száma az 1964-es szintre esett vissza (1,4 millió).

Egy portugál bringás újság szerkesztője, Pedro Carvalho elmondta, hogy Portugáliában „egyre többen bicikliznek divatból, de azért van gazdasági háttere is döntésüknek.”

Hogy a déli tájakról kicsit északabbra kanyarodjunk: Londonban az utóbbi 10 évben 66%-kal, mintegy napi 500 ezerre nőtt a kerékpáros utazások száma a városban. Mindenképpen érdemes a biztonsági kockázatokról is szót ejtenünk, hiszen novemberben két hét alatt hatan vesztették életüket gázolás következtében. Veszélyes lenne a metropoliszokban való tekerés? Nem állítjuk azt, hogy veszélytelen. Semmi sem az. De egészséges és természetesen környezetbarát. Nagyban csökkennének a rizikófaktorok, ha minél többen ülnének kerékpárra.

16_qa1__t470

Télen is ajánljuk! Itt olvasható néhány jó tanács az öltözködéssel kapcsolatban. Nem kell megijednünk: ahogy svéd-magyar barátom mondta, nincs túl hideg, csak nem megfelelő öltözék. Az időjárás egyébként is egy olyan körülmény, amit leginkább a sztoicizmus belenyugvó attitűdjével érdemes fogadnunk. :)

Bízzunk benne, hogy továbbra is ebbe az irányba mutatnak majd a trendek. Nyeregbe fel!

Szörfözni Rióban? Nem menő!

Rio de Janeirónak látszólag kijut mostanában a jóból. Előbb 2014-ben a labdarúgó világbajnokság egyik központja lesz a város, majd 2016-ban itt tartják a nyári olimpiai játékokat. Sokan kétkedve fogadták, hogy képes-e lesz megfelelő körülményeket biztosítani a brazíliai metropolisz. Sőt többen felvetették, hogy egyértelműen politikai hátterű a FIFA és a NOB döntése is: támogatni akarják a világ egyik legdinamikusabban fejlődő iparral rendelkező országát.

Sajnos a fenti kifogások nem alaptalanok. A mélyszegénység, a kosz, az egészségtelen környezet, amiben emberek milliói élnek, nem az európai viszonyokhoz szokott embernek való. Különösen a környezetvédelem területén látványos a 6,5 milliós Rio lemaradása.

rio-2016-olympics-logo

A Washington Post tegnap közölte azt az anyagot (itt találja), amiben a szörfös sportolók számolnak be a pályabejárásról. Pontosabban arról, hogy „gusztustalannak”, „visszataszítónak” tartják a tervezett helyszínt. Allen Norregaard, London dán születésű bronzérmese elmondta: „20 éve vitorlázom a Földön mindenfelé, de ez a legszennyezettebb hely, amit valaha láttam. Igazán sajnálom, mert a város és a környék szép lenne, de a víz rendkívül szennyezett. Koszos és tele van szeméttel.” 

A szervezők azt ígérik, hogy a játékok kezdetéig 80%-kal csökkentik az öbölbe kerülő szennyezés arányát, azonban az egészségükért aggódó sportolók ettől sem nyugszanak meg. Úgy gondolják, hogy a kampányszerű takarítás legfeljebb arra elég, hogy elfedje a problémákat, de az évtizedes kosz és szemét hatása kiszámíthatatlan szervezetükre nézve.

A versenyzők műanyag-szigeteket, ajtókat, hűtőket, fadarabokat láttak mindenfelé, többször meg kellett állniuk az előttük úszó akadályok miatt. A már említett Norregaard fokozta az ijedséget: „biztosan nem úsznék benne. Láttam embereket bemenni a vízbe és kijönni vörös foltokkal. Nem tudom, hogy mi van benne, de hogy nem egészséges, az biztos.”

Ba-_82cIAAEjsH9

 A helyiek azt mondják, hogy a víz sosem volt tiszta, azonban évről évre romlik a helyzet.  A kormány ígéri a helyzet megoldását, de mindeddig semmilyen lépés sem történt.

A hazai sportolók igyekeztek tompítani sporttársaik ijedségét. Robert Scheidt, helyi szörfös elmondta, hogy „az öböl valóban nem a legmegfelelőbb hely az úszásra, de számtalanszor szörföztem már ott és nem lett semmi bajom.”

A Zöldszíne blog szerkesztősége nincs a felelős, környezettudatos ipari fejlődés és az ebből következő gyarapodás ellen. Azonban nem fogadhatjuk el, hogy a profitmaximalizálás felülírjon mindenfajta más megfontolást. Fel kell emelnünk a hangunkat a Föld egyik leghíresebb partszakaszának (Copacabana) tönkretétele ellen. Legnagyobb bánatunkra beigazolódni látszanak a megfogalmazott kritikák. Ne legyen igazunk!

Shoppingböjt – Ne Vásárolj Semmit! Nap

Az idén több mint hatvan országban több százezer embert vártak egy egynapos vásárlási szünetre. Azt, hogy végül mennyien vettek részt a Ne Vásárolj Semmit! akcióban, nem tudhatjuk, mert erről nincs semmilyen forgalmi adatunk. Viszont gyanítjuk, és az erre vonatkozó részinformációk is azt támasztják alá, hogy a vásárlók túlnyomó hányada nem is tud erről. Ennek okát én kisebb részben a szervezők médiaügyetlenségében, nagyobb részben a fogyasztók ellentétes érdekeiben látom. Általában is, de karácsony előtt különösen, nehéz visszafogni az embereket a vásárlástól. Így aztán nem is hallják meg az üzenetet. Mivel a téma érdekelt, megnéztem egy régebbi kutatást és megkérdeztem munkatársaimat, közeli ismerőseimet, mi a véleményük az akcióról, annak céljáról, üzenetéről.  Ez utóbbinak persze statisztikai érvényessége nincs, viszont segít megérteni az erről való gondolkodást.

kosár

A Gfk egy korábbi vizsgálata (itt) azt a meghökkentő eredményt hozta, hogy minden negyedik magyar hallott már a Ne vásárolj semmit napról, és hat százalékuk (kb. félmillió ember!) részt is vett az akcióban, azaz egyáltalán nem ment boltokba azon a napon. Ez nehezen hihető, olyannyira, hogy maguk a kutatók is érezték, ezt meg kell magyarázniuk. „Az ilyen jellegű, egy személy, vagy egy esemény ismertségét felmérő kutatások során általánosságban igaz ugyanis, hogy a megkérdezettek nem kívánnak úgymond kínos helyzetbe kerülni, ezért bizonyos arányban akkor is igennel válaszolnak, ha valójában még soha nem hallottak a megkérdezés tárgyát képező napról, vagy személyiségről.” Ha nem is pontosabb, de hihetőbb arányt kaptam saját, ismerősi körben végzett gyorskutatásomból, amiből az derült ki, hogy válaszadóim túlnyomó többsége tőlem hallott először erről az akcióról. Viszont meglepő, hogy pusztán a kampány elnevezéséből még ők is rájöttek, mi lehet a kezdeményezés célja, küldetése. Megállni egy pillanatra az őrült rohanásban, felhívni a figyelmet a tudatos, megfontolt vásárlásra, a túlfogyasztás, a felesleges felhalmozás káros hatásaira.

A ‘mi lehet a kampány célja’ kérdésre adott legjellemzőbb válaszok:

-visszaszorítani a nagyfogyasztói társadalom vásárlási lázát, tudatos vásárlásra buzdítani, annak elkerülésére, hogy sok kacatot, felesleges és haszontalan tárgyat vásároljunk, ami a kukában landol és végül a környezetet szennyezi.

-a kampány célja az lehet, hogy felhívja a figyelmet a túlfogyasztásra. Megmutatni, hogy ki lehet bírni több napot is, ha előre tervezünk és megfontoltan gondoskodunk.

vásárlók

A kampány céljait a többség elfogadhatónak, bár betarthatatlannak tartja. Nem, mert megváltoztak a szokásaink, másképpen viszonyulunk a vásárláshoz, mint a korábbi szűkösebb időkben. Kis túlzással, ma már szinte minden időpontban, minden elérhető, vágyainknak jószerével csak anyagi helyzetünk állíthat korlátot.  A vásárlás sajátos időtöltéssé vált (shoppingolás); a legnagyobb vásárlási helyekre hatalmas szórakoztató-ellátó ipar települt; a kereskedők újabb és újabb vásárlásélénkítő akciókkal, mindent elsöprő kereskedelmi hirdetési kampányokkal csábítják a vevőket. Sikeresen. Csak egy példa: az amerikai Fekete pénteken (amely ugyanerre a napra esik, mint a Ne vásárolj semmit nap), 6,6 százalékkal nőtt a forgalom.

iStock_000015602168Small

Szélmalomharcnak tűnik ez ellen vásárlási böjttel kampányolni. Talán, ha nagyobb és következetesebb médiatámogatást kapna az ügy, ha a kezdeményezők ügyesebben kommunikálnának, ha többféle, érdekes kiegészítő eseményeket szerveznének a kampány köré, akkor nagyobb ismertségre, elismertségre tehetnének szert, talán még a tudatos vásárlók száma, aránya is növekedne. De azért jó tudni, hogy a kommunikáció sem mindenható, az legfeljebb hozzájárulhat a szemlélet formálásához, az attitűdváltáshoz, de megváltoztatni önmagában nem tudja.

Konklúzió:

Szerintem nem túl sok a jelentősége. Az emberek a saját érdekeiket nézik, nekik így kényelmes, hogy minden nap, minden időben meg tudják venni, ami eszükbe jut. 

Egy-egy ilyen magányos, évente egyszer bekövetkező egynapi akció a fogyasztásra buzdító hangzavarban valószínűleg alig hallható. Mindazonáltal nem szólni valamiképpen a túlfogyasztás veszélyéről hiba lenne.

Jónak gondolom, hiszen sokszor feleslegesen veszünk meg olyan dolgokat, amire talán nincs is szükségünk, csak pusztán az akció, vagy szeszély miatt vesszük le a polcokról. 

Palagáz

Újabban sokan a palagáz kitermeléstől remélik az energiaárak csökkentését, ami ellen viszont a környezetvédők tiltakoznak. Az olcsóbb „piszkos” vagy drágább zöld energia kell a fogyasztóknak? Melyik szempont az erősebb?

gyuri 2

 A környezetvédelem legnagyobb „ellensége” gyakran az ár, abban az értelemben, hogy sokan nem hajlandók megfizetni a környezetbarát termékek, szolgáltatások felárát, vagy fordítva, ha tehetik, olcsó, akár környezetszennyező megoldást választanak. Legdurvább példája ennek, amikor szegény emberek szemetet (műanyag palackot, olajos rongyot, kátrányos fát stb.) égetnek mérgező füstöt okádó kályhájukban. Van egy ismerősöm, aki pet-palackokba gyömöszölt újságpapírral növeli a fűtőértéket és nem érti, miért probléma ez.

Köztudott, és a kutatások is ezt igazolják, hogy mi magyarok nagyon árérzékenyek, vagy másképpen, ártudatosak vagyunk, vásárlásainkkor leginkább azt nézzük, mi mennyibe kerül, és kevésbé figyelünk egyéb szempontokra, még akkor sem, ha hosszabb távon biztosan nyerhetünk vele. Például az energiatakarékos eszközökkel, amelyek ugyan drágábbak, de alacsonyabb fogyasztásúak, így hamar megtérül az áruk.  De vajon, csak mi vagyunk ennyire árérzékenyek? Egyáltalán nem, mert ebben nagyon is hasonlítunk az európai átlagra (itt olvashat róla).

Sőt, még a gazdag és környezetvédelemre is adó németeknél is sokat számít az ár, olyannyira, hogy 77%-uk már ma is aggódik az atomerőművek bezárása után várható áremelkedés miatt.

gyuri3

Szakértők szerint a palagáz megoldás lehet az áremelkedés megfékezésére, emellett a kitermelés növeli az ellátás biztonságát, csökkenti a kiszolgáltatottságot, az importot és fenntarthatóvá teszi a fogyasztói társadalmak egyre növekvő igényeit.  Megítélésük szerint a fosszilis energiahordozók nem iktathatók ki, mert „a megújuló energia önmagában nem képes fenntartani a fogyasztói társadalmakat. Ennek fő oka az általuk igényelt hatalmas mennyiségű áram és olaj, melyek egyszerűen nem állíthatók elő megújuló energiaforrásokból, mivel csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésünkre, a tárolási nehézségekről és hatástalanságról már nem is beszélve. Végső soron azonban az alapvető kérdés továbbra is a költség.”

A környezetvédők viszont, az eddigi tapasztalatokra hivatkozva élesen támadják, sőt tüntetéseket szerveznek a palagáz kitermelés ellen. Ők úgy vélik, ez a technológia komoly környezeti és közegészségügyi (?) aggályokat vet fel. Veszélyezteti a talajvíz és a levegő minőségét, nagy a vízigénye, földrengést, éghajlatváltozást is okozhat (bővebben itt).

gyuri1

 Megfizethetőség tehát vagy környezetvédelem? A közvélemény-kutatásokból úgy tűnik, egyelőre az előző áll nyerésre.