Néhány napja jelent meg egy rövid hír az Index Tudomány rovatában, ami gondolkodóba ejthet minden embert, aki képes arra, hogy saját érvrendszerének szajkózása mellett más nézőpontokat is figyelembe vegyen.
A téma nagyon aktuális, tekintve, hogy a „hagyományos” és a megújuló energiaforrásokról lesz szó.(Egyelőre szándékosan nem beszélünk Paksról, mert azt gondoljuk, hogy akkor lesz érdemes írnunk erről, ha a politikai sárdobálás helyébe a szakmaiság lép majd.)
Szinte minden globális és hazai sajtóorgánum is kitörő örömmel fogadta a kaliforniai Ivanpah Solar Electric Generating System (Ivanpah Napelektromosság-termelő Rendszer) működésének megindulását. Az 1600 hektáron elterülő naperőmű az előzetes számítások alapján biztosítani tudja Kalifornia állam 140 ezer háztartásának energiaszükségletét. A beruházás cca. 2,2 milliárd dollárba került. A „Golden State” legmelegebb pontjainak egyikén épült (ahol egyébként a napsütéses órák száma legalább kétszer annyi átlagosan, mint a legnapfényesebb magyar városban, Szegeden).
Írtunk már korábban (ha netán nem olvasta, itt megtalálja) a „zöld” energiákról, ezt nem akarjuk megismételni. Most csak néhány gondolat jutott újra eszünkbe a gigantikus méretű erőmű kapcsán.
A tények röviden: a napenergia ugyan környezetbarát, könnyen elérhető, környezetkímélő energiaforrás, azonban a termelt energia mennyisége nehezen megbecsülhető. Mindezek mellett azt is meg kell említenünk, hogy a beruházás kivitelezése, működtetése jelentős környezetterheléssel jár.
A néhány napos működés máris rávilágított (akár szó szerint is) egy igen komoly problémára: a 300.000, számítógép által vezérelt tükör felett elrepülő madarak egyszerűen megperzselődnek a kb. 500 Celsius fokos forróságban.
Ritka állatok, köztük héják, sólymok, papagájok esnek áldozatul a működésnek. Amerikai környezetvédők tették fel a kérdést (ebben a tudósításban), hogy megéri egyáltalán a naperőmű „környezetbarát” technológiájának működése, ha közben számos faj kipusztul?
Félre ne értsék, nem a megújuló energiaforrások ellen vagyunk! Sőt! Csak arra akartuk figyelmeztetni olvasóinkat, hogy még a környezetvédelemben sem minden fekete, vagy fehér, ahogy egyes szervezetek -saját érdekeik miatt- azt a közvélemény felé kommunikálják. Minden szempontot mérlegelve, a technikai fejlettségünk egyelőre ott tart, hogy nem biztos, hogy a zöld energia minden esetben valóban óvja a környezetet.
Várjuk tehát a lelkes aktivistákat egy kis magunkat odaláncolós kaliforniai tüntetésre! (Feltéve persze, hogy nem tartják helyesnek az állatok pusztulását.)
Visszajelzés: A madarak és bélák védelmében- A zöld színe és visszájaA zöld színe