Májusban kampányt indított a Mol a használt sütőolaj leadásának ösztönzésére. (A begyűjtött használt sütőolajból bioüzemanyagot készítenek.) A kampányban 178 MOL kút vesz részt, ezeken a helyeken lehet az otthon összegyűjtött olajat flakonokban, üvegekben leadni. Erről május 1. és június 1. között több országos televízióban, rádióban, napi, heti és havilapban is hírt adnak. A leadott hulladékért cserébe mindenki egy serpenyőt formázó hűtőmágnest, illetve egy egyedi kóddal ellátott kupont kap, amellyel egy weboldalon regisztrálhat a MOL sorsolásos játékára. Számos nyereményt, köztük élmény-utalványokat, illetve fődíjként egy 20 fős grillpartyt sorsolnak ki a vállalkozó kedvű, környezettudatos játékosok között. Három szerencsés nyerteshez pedig Segal Viktor sztárséf látogat el, aki segít a vasárnapi ebéd elkészítésében, és felszolgálásában.
A kezdeményezést nagyon jónak tartom, főként azért, mert a lakosok túlnyomó többségének fogalma sincs, miként szabadulhatna meg ettől a hulladékfajtától. Rosszabb esetben a mosogató vagy a WC lefolyójába önti, kályhában elégeti, a kertben elássa; jobb esetben megeteti az állatokkal. Egy Nyugat-Dunántúlon készült kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek között alig voltak olyanok, akik a maradék háztartási sütőolajtól környezetbarát módon szabadultak volna meg.
Feltehetően kevesen gondolták végig, hogy a lefolyóba, csatornába, kukába való kiöntéssel, az elásással, elégetéssel súlyosan szennyezik a környezetet. Nem tudták, vagy nem érdekelte őket, vagy egyszerűen nem is volt elérhető közelségükben átvevőhely, így aztán kevesen is éltek ezzel a lehetőséggel. Voltak, akik újrahasznosították, fűtőolajnak, üzemanyagnak használták, nem éppen egészség- és környezetbarát módon.
A háztartási sütőolaj elhelyezése
*Mivel a kérdésre több választ is lehetett adni, a végösszeg szükségszerűen eltér a 100 százaléktól.
A háztartási sütőolajat kukába vagy lefolyóba kiöntők (38,5%) legnagyobb arányban a nők (41,9%), a fiatalabbak (50,5%), a felsőfokú végzettségűek (43,8%) és a városokban élők (45,9) csoportjaiban fordul elő. Sajnos saját, közvetlen környezetemben élők körében is elég kevesen vannak, akik tudják, hova tehetik, hova vihetik az összegyűjtött folyékony hulladékot. Ebben tanácstalanok még azok is, akik az egyébként környezettudatosan élnek.
Néhány visszajelzés olvasóinktól a témával kapcsolatban:
- A maradék sütőolajat összegyűjtöm, és többször is felhasználom. Otthon az udvarra öntöttem, itt a WC-be.
- Most hallottam, hogy a MOL átveszi a benzinkutakon. Ha az közel lesz, oda fogom vinni. Régebben, amikor még nem voltam tudatos környezetvédő, bizony bedobtam a kukába. Az olajat elástam a kertben. Kb. 10 éve nem teszek ilyet.
- Összegyűjtöm, mert az egyik barátom el szokta vinni üzemagyagnak.
- Összegyűjtöm befőttes üvegekbe, és amikor már 4-5 megtelt, elviszem a MOL kútra.
- Külön edénybe gyűjtjük, majd kitesszük a szemétbe.
- Zacskóba és ki a kukába!
- Az olajat egy befőttes üvegben lezárva a kukába dobom.
- Összegyűjtöm, és az állatoknak adok, főzök vele kutya-macska ebédet.
- Legutóbb a benzinkútnál akartam leadni, de a gumiszerelő műhelyben elkérték, mivel ezzel kiválóan lehet fűteni az olajkályhát.
- Sajnos kiöntöm szappanosítva a WC-be. Nincs infóm arról, hogy a lakossági háztartási olajat hol gyűjtik.
- Nem használok étolajat, én kókuszzsírral sütök, főzök. Régebben összegyűjtöttem és elvittem s leadtam a benzinkútnál.
- Ha kevéske olaj marad, az megy a WC-be, meleg víz és mosogatószer keverékével. A többit a pincében gyűjtjük és rendszeresen elviszi a közös képviselő a pár méterre lévő gyűjtőhelyre.