Környezetvédelem: meggyőzéssel, vagy kényszerítéssel?

Ma már szinte általánossá vált környezetünk kisebb-nagyobb mértékű szennyezése. Bizonyítékot nem is kell bemutatnunk, elég kilépnünk az utcára, ahol szétszórt papírdarabokat, sörösdobozokat, nem egyszer elhasznált eszközöket, telefirkált falakat, kapukat láthatunk. Különösen a nagyvárosok lepusztult, slumos részein vált tragikussá a helyzet. Mit lehet az ilyen, tömegessé vált normasértés ellen tenni? Hogyan lehet védekezni ellene, hiszen a környezet óvása leginkább attitűd kérdése, ami bizony nehezen változtatható. Szisztematikus, kitartó, kreatív munkával is csak hosszabb távon számíthatunk eredményre. Már csak emiatt is érdemes körülnéznünk a világban, mások mit és hogyan csinálnak? Van egy angol szervezet, amelyik színvonalas kampányokkal hívja fel a figyelmet mindennapos környezetszennyezéseinkre, és veszi rá az embereket a helyes viselkedésre. Helyi közösségeket, akciókat szerveznek, oktatási programokat indítanak, keresik az együttműködési lehetőségeket az önkormányzatok, vállalkozók és a lakosság között. Csupa olyasmit tesznek, amit környezetvédő szervezetek nálunk is. A különbség nem is ebben, hanem szervezettségükben, következetességükben, és egyik-másik kampányuk ötletességében, látványosságában van. Nézzünk ez utóbbira három példát.

Ne hagyd ott a kutyagumit!

A briteknél is probléma a parkokban, járdán hagyott kutyapiszok. A kutatások szerint a kutyasétáltatók többnyire az éjszaka leple alatt „vétkeznek”, amikor úgy vélik, senki sem látja őket. Innen jött az ötlet, hogy olyan plakátsorozatot helyezzenek el, mely nappal töltődik és éjszaka világít „Figyelünk téged!” felirattal. A kutyasétáltatók a kutatás szerint ugyanis sokkal felelősségteljesebbek, ha azt hiszik, látják őket. A kísérlet állítólag sikeres, ugyanis néhány hónap alatt 46%-kal csökkentette az otthagyott kutyagumi mennyiségét.

1

Ne dobd el a cigarettacsikket!

Kevesen tudják a cigarettacsikkről, hogy viszonylag hosszú a lebomlási ideje, és azt, hogy több olyan veszélyes anyagot is tartalmaz (kadmiumot, arzént, és ólmot), amelyek a füstszűrővel együtt  a természetbe, majd onnan a táplálékláncba is bekerülhetnek. A dohányzás visszaszorítása ellenére is hatalmas mennyiségről van szó. Egyes becslések szerint a világban évente 4,5 trillió cigarettacsikk keletkezik. ”A természetben vagy az utcán eldobott csikk bemosódik a csatornákba, és onnan eljuthat az élővizekbe – folyókba, tavakba, óceánokba. A kimosódó mérgező anyagok komoly veszélyt jelentenek a vízi ökoszisztémákra. Rengeteg olyan beteg teknőst és madarat fognak be a vízpartokon, amelyeknek gyomrába cigarettacsikket találtak.” (forrás)

A Keep Britain Tidy az alábbi kisfilmmel küzd ez ellen. Ahhoz, hogy érzékelhessük a probléma nagyságát, súlyosságát, megváltoztatták az arányokat: mindent elborító, hatalmas csikkek között botorkálnak, botladoznak az emberek. Egyértelmű és látványos az üzenet: az otthagyott, és nem ártalmatlanított csikkek mindannyiunkat – dohányosokat és nemdohányzókat – veszélybe sodornak.


 

Ne szemetelj az utcán!

Saját szememmel láttam, ahogy egy gyermek csokoládét majszolt a bolt előtti padon, majd a csokoládé papírját nemes egyszerűséggel kiejtette a kezéből és ott is hagyta. Mellette ülő apja csak nézte, de nem szólt rá, nem érdekelte az ügy. Figyelmeztettem, de ő csak rám mordult, mi közöm hozzá, ha nem tetszik, szedjem össze én. Hogy ilyesmi nem csak nálunk fordul elő, bizonyíték az angol mozikban vetített kisfilm. A megoldás bizarr, de feltehetően hatékony. A főszereplő domina nem szexuális játékra, hanem saját szemetének felszedésére kényszeríti alkalmi partnerét.

Meggyőzéssel, vagy kényszerítéssel- tettük fel a kérdést a poszt címében. Mi a szelídebb megoldások mellett tettük le a garast, annak ellenére, hogy elismerjük, a szigornak is lenne helye a nemkívánatos jelenségek visszaszorításában. Mondjuk úgy, ahogyan ezt Rudy Giuliani tette anno New Yorkban, amikor zéró toleranciát hirdetett a kisebbnek tartott szabálysértések, a szemetelés, a graffitizés, a koldulás vagy az utcai vizeléssel szemben is. Talán túlzásnak tűnik, de nem az, ha elfogadjuk a „betört ablak elméletét” (James Q. Wilson-George L. Kelling), amely szerint, ha egy ilyen ablak kijavítatlanul marad, sokan gondolhatják, senki nem törődik a házzal, szabad a préda. Előbb-utóbb újabb ablakokat törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed. Ugyanez történik az illegális szemétlerakókkal, először csak egy-két zsákot tesznek ki, amit az utánuk jövők már lerakóhelynek vélnek, és tovább gyarapítják a „gyűjteményt”. Pontosan úgy, ahogyan az egyik, korábbi posztunkban megírtuk. Jó lenne ennek most már véget vetni! Figyelemfelhívással, meggyőzéssel és büntetéssel.

Falfirkászok

A graffitisek társadalmát a legalitás és a tehetség dimenziói szerint oszthatjuk nagyobb csoportokra. Nem állítom, hogy e két dimenzió között erős összefüggés lenne, de nem is zárom ki. Már csak azért sem, mert a legálisan dolgozóknál érvényesül valamiféle kiválasztódás és főként kontroll: azért bárkit nem engednek még a lepusztult tűzfalak közelébe sem. A legális falfestők nagyobb része többnyire jó minőségű munkával örvendeztet meg bennünket, ahogyan ezt már ezen a blogon is többször bemutattuk (itt és itt). Egy, a graffiti világában jártas blogger az alábbi típusokat rajzolta meg erről a kívülállók számára kevésbé ismert társaságról. Na, nem tudományos alapossággal, hűvös elemzői szemszögből, hanem értékorientáltan, az értelmezést-befogadást irányító módon.

A művészek. „Rengeteg képet lehet látni tőlük, amelyek hatalmas falfelületeket díszítenek, lenyűgöző módon. Ők igazi művészek! Megrendelésre dolgoznak, alaposan megtervezik a téma aktualitását, a környezetben elfoglalt helyét a falfelületnek, az esztétikai látványát, és ezek után látnak munkához. Tehetségesek, képzettek, kreatívak. Talán elfogult vagyok, de én ide sorolnám ezt a lakóterület karakteres figuráihoz, hangulatához jól igazodó életképet.

1

A másolók. Képviselőik tehetségesek, de képzetlenek. Próbálják leutánozni az első csoportban lévő művészeket, több-kevesebb sikerrel. Lelkesen vállalnak vasúti kocsi, kuka festést, hogy gyakorolhassanak. Néhányan közülük több tucat kuka után, akár megrendelést is kaphat kisebb cégektől az üzlet falának dekorálására.

Nagyfejű-borsóagyúak. E csoport tagjainak se tehetsége, se képzettsége, de még ízlése sincs. A gond az, hogy ezt ők nem is sejtik magukról. Meggyőződésük az, hogy tiszta, frissen festett falat nem lehet elképzelni az ő munkájuk nélkül, ezért sürgősen telefirkálják absztrakt vonalakkal, logókkal, politikai tartalmú szlogenekkel.

2

Analfabéták. Sajnálatos módon, a tanító nénijük minden igyekezete, plusz korrepetálása ellenére sem tanultak meg írni. Szegényeknek nem finomodott a keze sem olyan apró tárgyakhoz, mint a ceruza, vagy a toll, ezért csak a festékszóróval tudnak bánni. Több százszor próbálják leírni a nevüket, hátha egyszer sikerül, de csak a kezdőbetűkig képesek eljutni.

3

Primitív tahók. Identitászavarral küszködő egyének, akik a falakra firkálnak férfi és női szerveket különböző pózokban, eldöntendő, hogy melyiket is válasszák közülük.” Én ebbe a típusba sorolnám azokat, akik közlekedési táblákat, utcatáblákat, hirdetéseket, parkolóórákat rongálnak meg, teszik szinte olvashatatlanná pusztán azért, hogy jelük egy ideig ott maradhasson.

4

A lakosság persze nem tesz ilyen finom különbséget az egyes alkotók és alkotásaik között. Többnyire bosszankodik, ha tehetné, azonnal leradíroztatná mindet. Ezt bizonyítja egy felmérés, amely a budapesti Országbíró lakótelepen (XIII. kerület) készült még 2010-ben. (Sajnos frissebbről és átfogóbbról nincs információnk, de akinek van, feltétlen szóljon! ) Ennek adataiból az derült ki, hogy a többség (66%) elutasítja a falfirkát, függetlenül annak minőségétől. 17 százalékuk szerint a graffitik általában rontják az épületek képét, bár akad közöttük egy-két szép is. Mindössze 5 százalékot képviselnek azok, akik szerint a graffiti művészeti alkotás. (A maradék 12 százalék viszont már észre sem veszi, annyira hozzászokott a látványhoz.) A falfirkák elutasítása tehát egyértelmű, amihez hozzájárul az alkotások igen alacsony művészi színvonala, és persze az anyagi kár, amit a falak megtisztítása, újrafestése okoz.

7

Mit lehet tenni az illegális falfirkák ellen? Nem sokat, pedig a törvényeket szigorították, de a tettenérés, bizonyítás nehéz. Erre kínál most jó megoldást a cseh szakemberek által kifejlesztett számítógépes program (TagBust), amely nem más, mint a falfirkászok kézjegyéről és a városban látható egyéb falfestményekről készített fotográfiák rendőrségi adatbázisa. Amikor a hatóságok őrizetbe vesznek egy falfirkászt, akkor a program összeveti az érintett személy alkotását az adatbázisban lévő munkákkal, figyelembe véve a stílust és az írásmódot. Állítólag már mi is érdeklődünk az eljárás iránt. Meglátjuk, mire megyünk vele…

5

9

6

Barátom, a fa

Nem vicc, a kilencvenes években állítólag volt ilyen szeminárium az egyik bécsi egyetemen. Ezen jót nevettünk egy konferencián, amikor az ott tanító professzor arról mesélt méltatlankodva, hogy ilyen hülyeségekkel kell foglalkozniuk, ahelyett, hogy földrajzot meg történelmet tanítanának. Akkor egyetértettem vele, most meg már nem. Szeretem a fákat, ha úgy tetszik,”barátom a fa”. Ezért lelkesen támogatok minden olyan kezdeményezést, amely a fákkal kapcsolatos, néha még fotózom is őket. Hm. Őket. És figyelemmel kísérem az aktuális „faversenyeket”, amelyből több is van.

Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája mozgalom célja az adott őshonos fajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés mind az erdész szakemberek, mind a nagyközönség számára. Náluk 2014-ben a mezei juhar, 2013-ban házi berkenye, 2012-ben pedig a zselnicemeggy végzett az élen.

Mezei Juhar

A mezei juhar

Másfajta „versenyt hirdetett az Ökotárs Alapítvány, náluk 2010 óta olyan fák „vetélkedhetnek”, melyek különlegesen fontosak a körülöttük élő közösségeknek. Tavaly a 19 méter magas, 650 centi törzskerületű tatai öreg platán lett az első, megelőzve a szattai hársfát (a Túlélés fáját) és a rácpácegresi Nagyszederfát (Lázár Ervin „égig érő fáját”.)

a tatai

A tatai öreg platán (Forrás: tata.hu)

Egy évvel korábban a gödöllői vadkörtefa, kettővel pedig az egri platánfa lett a győztes.

A gödöllői vadkörtefa

Az egri platánfa

Az élen végző fákat be lehet nevezni az Európai Év Fája versenyen, melyhez most Tata város önkormányzata országos kampányt indít. Érthető, szeretnének nyerni, ezzel is városuk jó hírét kelteni. A rangos elismerés megszerzése egyáltalán nem reménytelen. Korábban már többször is sikerült, így lett első a felsőmocsoládi öreg hárs (2012), az egri platánfa (2013), és második a gödöllői vén vackor (2014). A remény beteljesedéséhez azonban szavaznunk is kell!

tatai fa

A tatai platán (Forrás: Platán Restaurant & Cafe)

Versenyen kívül én is beneveznék, mégpedig ezzel az ikerfával, amely Heves város határában, nem messze a Kisvadász vendéglőtől láttam. Nem fotoshop, nem tükrös, trükkös kép, valóban ilyen. Nem tudom, az ott élő közösségnek mennyire fontos, egyáltalán tudnak-e róla, de az biztos, hogy egészen különleges.

A hevesi ikerfa