A Magyar Rovartani Társaság a 2016-os évre is meghirdette az ÉV Rovara „versenyt”. Ezzel a hatodik alkalommal indított kampánnyal az a célja, hogy felhívja a társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ami, valljuk be, ránk is fér, mert ugyan látjuk, halljuk őket, de igazából keveset tudunk ezekről a kis élőlényekről. Jövőre három „versenyző” küzd a megtisztelő címért: a nagy szarvasbogár, a mezei tücsök és a kisasszony szitakötő. Lássuk, röviden mit érdemes tudni róluk a rovartanban nem járatos hétköznapi embereknek.
Nagy szarvasbogár
Mókás és harcias élőlény. Aki már látott (hím) szarvasbogarat repülni, egyetért velem, hogy nagyon mulatságos. Nőstényt keresve, esténként szinte teljesen függőleges testhelyzetben repül, kész csoda, ha a madarak nem kapják el. Szarva, amely csak a hímnek van, elérheti a test méretének a felét is, de zsákmányszerzésre nem, csak harcra, védekezésre alkalmas. Ha ugyanis egy nőstényre több hím is ráakad, látványos küzdelemre kerül sor közöttük, melynek célja, hogy a fogóként használt szarvakkal megragadják, és a hátára fordítsák az ellenfelet – vagy ledobják egy faágról. A vesztes fél ezután pár perc múlva életét is veszíti.
A mezei tücsök egy apró, zömök, mindössze 20-26 milliméter nagyságú, ám ehhez képest meglehetősen nagyhangú rovar. Ciripelő hangját nem a szájszervével (amely csak ásásra és táplálkozásra alkalmas), hanem a szárnyain levő fésűs barázdák összedörzsölésével adja. Főként este, éjszaka aktív, növényi anyagokkal táplálkozik, de kisebb rovarokat is fogyaszt. Zenéjüket májustól augusztus elejéig hallhatjuk.
Ez a rovar egyáltalán nem kisasszonyos. Először is ragadozó, másodszor pedig nem csak a barnás árnyalatú nőstényeket, hanem a fémes kék színű hímeket is így nevezik. Lárváik az oxigénben gazdag, gyorsan áramló vizet kedvelik, a víz alatti kövek alatt, a parti zóna vízinövényei között vagy a fennakadt gallyak és vízbe hullott falevelek között vadásznak kisebb gerinctelenekre. A kifejlett példányok olykor messzebbre is elrepülnek a patakoktól, de nem kedvelik a zárt erdőségeket. Inkább az utak, tisztások napsütötte helyein láthatók. Szintén ragadozók, repülő rovarokat fognak.
Bővebb információk és szavazás itt!
A kisasszonyszitakotore szavazok.