Nem szemét, hanem szent!

Találkoztunk egy indiai kezdeményezéssel, amely jól illusztrálja, hogy a környezetvédelemmel – nagy örömünkre – egyre többen és többet foglalkoznak, az élet minden területén.

Tulsi_5

Fotó: operationworld.org

India a Föld második legnépesebb országa, lakosságszáma ma már több mint 1,2 milliárd, akiknek a mindennapjaiban a vallás igen fontos szerepet játszik. Az itt élőknek kevesebb, mint egy százaléka vallja magát ateistának. Az emberek közel 80 százaléka hindu vallású. E vallás nagy istenháromsága: Brahma, a teremtő, Visnu, a megtartó és Síva, a romboló isten. Minden főistenséghez alsóbb rangú istenek és szellemek sokasága tartozik, akiknek többféle neve, megjelenési formája lehet.

Nem csoda tehát, hogy India lakosságának gondolkodását és viselkedését éppúgy, mint a közösségi életet és a politikát átjárja, meghatározza a vallás. Természetesen a szakrális tárgyak, eszközök, kiegészítők piaca emiatt hatalmas üzlet. Ennek a piacnak egy érdekes, a környezetvédelmet is érintő vonatkozása, hogy a gyártók, a csomagoláson gyakran istenségek ábrázolásával teszik vonzóbbá a terméket, mert így kelendőbbek.

Tulsi_4

Ez a jó üzleti elgondolás súlyos következménnyel jár. Egy egyszerű csomagolást kidobunk a szemétbe, vagy szelektíven hasznosítjuk. De hogyan lehetne a szemétbe dobni valamit, amit egy istenség képe díszít. Egyszerű: sehogyan. Nem dobják ki a hívők, hanem fák tövébe teszik, vagy a folyókba szórják, ezzel a „szakrális szemeteléssel” viszont a környezetet szennyezik nap mint nap.

Tulsi_2

A HelpUsGreen frappáns, mindenki számára elfogadható megoldást talált. Tiszteletben tartja a vallási meggyőződést, nem bántja a kereskedelmi elvárást, és segít a környezeten is. Különleges csomagolóanyagot állítottak elő, természetes alapanyagok felhasználásával: 100%-ban komposztálható papírt, amelybe a Tulsi növény magjait keverték. Így a csomagolás önmagában is szakrális kiegészítő, hiszen a Tulsit a hinduk vallási növényként ültetik otthonaikban, templomaikba, és felhasználják vallási szertartásaikhoz. A hívők tehát, miután elvégezték vallási rituáléjukat, a szent bazsalikomot, a Tulsit elültethetik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 5 =