Stresszoldó biciklizés

A Concordia Egyetem (Montreal) kutatói 123 – különböző eszközzel munkába járó – munkavállaló szellemi állapotát vizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kerekezők kevésbé érzik magukat stresszesnek műszakjuk kezdetén, és egész nap jobban teljesítenek, mint az autóval vagy tömegközlekedéssel érkező társaik. A kutatók a résztvevők munkanapjának első 45 percét vették górcső alá a hangulat (ami gyakran az illető személyiségétől is függ), és a stressz-szint (amit könnyen befolyásolhatnak külső tényezők) faktorai mentén. Megállapították, hogy a biciklivel közlekedők stressz-szintje jelentősen alacsonyabb volt az első 45 percben, ugyanakkor a hangulatuk és a kerékpározás között nem találtak összefüggést. A kutatás vezetője kijelentette, hogy „a kerékpározás jó módja annak, hogy a munkavállaló remek napot szerezzen magának”.

02

Korábbi felmérések már bizonyították, hogy a nap kezdete nagy hatással van a későbbi hangulatunkra és teljesítményünkre – befolyásolhatja, hogyan fogadjuk a különböző történéseket, és hogyan reagálunk azokra. Például kimutatták, hogy a gyalog, vagy kerékpárral munkába járók fittebbek, vékonyabbak, megfelelőbb a vérnyomásuk, az inzulin- és koleszterinszintjük, mint azoknak, akik a munkába járás inaktív formáit választják. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a kerékpárral munkába járó személyek átlagosan 15%-al kevesebb napot hiányoznak a munkahelyükről, mint mások. A mostani kanadai kutatásnak viszont az volt az újdonsága, hogy a különböző eszközökkel (kerékpárral, autóval, tömegközlekedéssel) érkezők munkában töltött első perceire fókuszált és hasonlította egymáshoz.

01

forrás: profession.hu

A kerékpározás tehát pozitív hatást gyakorol a munkavégzésre, de azért, előnyei mellett nem árt figyelembe venni hátrányait is. Előnyei: javítja az erőnlétet, a keringési rendszert, fogyaszt, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, nyugodtabbá, produktívabbá tesz, növeli az állóképességet, és még védi a környezetet is, ugyanis jelentősen csökkenti a városok széndioxid kibocsátását. (Ez jelentős előny még akkor is, ha a kerékpárok előállításához szintén nyersanyagra és energiára van szükség, és meg kell oldani az elhasználódott eszközök sorsát is.)

03

Hátrányai: biciklizés után illik lezuhanyozni, váltóruhát venni. A kerékpározás a forgalmas városi környezetben nem igazán egészséges, a maszkok pedig kényelmetlenek. Az úttesten, járdán cikázó bringások magukra és másokra is veszélyesek lehetnek. Összességében azért mégis inkább az előnyök vannak túlsúlyban. Nem árt ezt tudni, mert hazai felmérések szerint munkába leginkább autóval vagy tömegközlekedési eszközzel járunk.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.