Egyél hódot!

Én, az ökotudatos fiatal, bizony soha ki nem mennék a Sziget Fesztiválra. Persze sátram, az van, abban ülök naphosszat, hogy egyáltalán ne is hagyjak ökológiai lábnyomot, és védem a fákat, ezért aztán hódot eszem.


A Sziget maga a fertő – és ebben semmi ultranacionalista, fajmagyar felhang nincs, csupán ténymegállapítás. De kezdjük az elején: a Hajógyári szigetet Természet anyánk nem dübörgő ricsajozásra teremtette, hisz ha így lenne, akác helyett hangszórófa nőne a földből. A talajtakaró százféle vadvirág, fűféle és bokor, nem pedig pogózó lábak. A sátrakban – vagy mellettük – elhevert emberek letapossák, sőt, egyenesen kiirtják a buja vegetációt. A színpadoknak helyet csináló munkagépek pedig sebesre tépik a földet. De ez még semmi. Rengeteg a külföldi, amivel nem etnikai jellegű a gond, sokkal inkább az, hogy messziről jönnek. Kocsival, repülővel, alig néhányan vonattal – mind, mind növeli a bolyongókra mért emberi csapás számát. Persze jön magyar is, ám azoknak rengeteget kell fáradniuk, hogy összekaparják a drága jegy árát, tovább menetelve az ökokatasztrófa felé.
És akkor még nem is beszéltünk a szemetelésről. Ahol kihullik a kezükből, ott is hagyják mindazt a remek másodlagos nyersanyagot. Pazarlás a köbön. De nem csak hulladékkal szemetelnek, a hangorkán is terheli a környezetet. Ki ne látott volna megzavarodott denevéreket bolyongani az alkonyi félhomályban céltalanul, miközben ősi otthonukat elbitorolta a popzene. És az a rengeteg, veszendőbe menő energia, a milliónyi megawatt, ami öncélúan ömlik ki a hangszórókból. Hát pfuj!
Az igazság azonban az, hogy sem nem vagyok nagyon fiatal, sem pedig haragos sötétzöld. A fenti eszmefuttatást nemrég volt szerencsém – talán csak a hódos rész kivételével – meghallgatni egy hiperaktivistától. Bármit mondtam is, meggyőzhetetlen volt, így hamart véget is ért a meddő disputa. Meséltem neki GDP-ről, a Sziget szelektív kukáiról és a direkt hulladékgyűjtésre alkalmazott személyzetről, a kibocsátás-csökkentésért tett erőfeszítésekről, mindhiába. Persze nem is ő fog hiányozni a Fesztiválról.
Nem tisztem védeni egy olyan rendezvényt, ahova magam jószántából aligha látogatnék ki. Azonban nem tudok elmenni a forradalmár mélyzöld logika, sőt, még inkább a világgal és a benne élőkkel szemben támasztott elvárás mellett. Amellett, hogy összekeverik a céltudatos gondolkozást a korlátoltsággal, a megújító lendületet a rombolással. Miközben a hódot majszolják, figyelmükbe ajánlanám, hogy a világot mindig a kompromisszumok tették komfortosabbá, a jó kompromisszum pedig onnan ismerhető fel, hogy egyik fél sem érzi győztesnek magát tőle. Jó étvágyat kívánunk és azt, hogy ezt a békát nyeljék le.

Fűtés termálvízzel – beleizzadsz

Magyarország a gyógy- és termálvizek országa – erre a szlogenre építettünk már több kormányzati programot és országimázs-kampányt is. Egyik se jött be igazán: a német társadalombiztosítás már csak nyomokban támogatja nyugdíjasai magyarországi lábadozását, az apró településeken nyakra-főre épített termálstrandokat pedig a helyiek képtelenek fenntartani. A víz azonban itt maradt, kérdés: mire használjuk?

Energiaválság, kifogyó szénhidrogén tartalékok, globális klímaváltozás, fenntartható fejlődés – és még hosszan lehetne sorolni a legnépszerűbb és leginkább közszájon forgó ideákat a hatékony energiagazdálkodás megokolására. Ennek szellemében mi sem tűnik logikusabbnak, minthogy váltsuk ki a költséges és energiapazarló távfűtést, helyébe állítva a természet adta meleg vizet. Akárha az arab öbölben az olaj, hazánkban – kis túlzással – bárhol ásunk egy elég mély kutat, onnan 30 foknál melegebb víz tör fel. Nosza, kössük vezetékre, be vele a radiátorba és örülünk. Már ha minden ilyen egyszerű lenne.
Félre ne értsétek, nem a sajtban találtuk fel a lukat. Itthon már legalább 20 – azaz húsz – település használ ilyen vagy olyan mértékben középületek, sőt, Szentesen lakóházak fűtésére termálvizet. A szakági szövetség szerint az ország összes energia-szükségletének 0,4 százalékát állítjuk már így elő, és 2020-ra, a Nemzeti Fejlesztési Terv előirányzatai szerint ezt a számot 1,1 százalékra kell feltornásznunk. Ehhez mindössze – tavalyi adatok alapján – 100 milliárd forintnyi állami támogatásra lenne szükség. Nem őrjítő összeg nyolc évre lebontva. Persze gazdasági válságban minden fillér előkotrása komoly feladat, de a legnagyobb – és eddig lehetetlen vállalkozásnak tűnő – feladat a bürokrácia legyőzése.
Erre pedig jobb nem is gondolni. Ugyanis amit elveszel – szól a jogszabály –, vissza is kell rakni oda, ahonnan kinyerted. Ez magyarán annyit jelent, hogy a földből kinyert termálvizet a fűtés – vagy egyéb felhasználási mód – után vissza kell sajtolni a talajba. Az elv rendben is lenne, hisz a víz sem kifogyhatatlan energiahordozó. Azonban… De előbb egy kis épületgépészet kezdőknek. A termálvíz ásványi anyagokban és gázokban gazdag, ami a reumának ugyan jót tesz, a csöveknek azonban nem. Így felhasználás előtt szűrni, „tisztítani” kell. Általában a vízből kinyert gázok hordozzák a hőenergiát, de a visszamaradó folyadék is alkalmas lehet fűtésre. Fürdőzésre, termál-típusú felhasználásra azonban már nem. Ennek ellenére jelentős anyagi áldozatokat kell hoznia annak, aki ehhez a módszerhez ragaszkodva kutat ás a kert végében – a törvény szerint mindjárt kettőt is.
Az adminisztratív szigor miatt bőséggel ráfizetéses a termálvíz fűtési rendszerek kiszolgálása. Míg a legmodernebb technológiák felhasználásával épülő passzív házak megtérülési ideje 10-15 év, addig a termál-vizes társaiknál ennek sokszorosa, sőt, könnyedén meghaladhatja az épület tervezett élethosszát is.
A képlet tehát egyszerű: alapanyag van, technológia bőséggel áll rendelkezésre, azonban a törvényhozó jobbnak látta elrettenteni mindazokat, akik ökotudatos építkezésbe vágnának. Lubickoljunk csak a termálstrandon, ne otthon az olcsó melegben!

Kizöldülő olimpia

Még négyet kell aludni és kezdődik a várva várt olimpia. Arról ugyan nincs sok hír, hogy a nyári sportkavalkád első felvonásában, a lengyel-ukrán közös rendezésű fociebén vezető szempont lett volna a környezetvédelem, azonban ha Schmitt Pál ígéretéhez híven az ötkarikás játékok és a zöld gondolat összefüggéséről írja PhD-jét, érdemes lesz sokat jegyzetelnie Angliában.


Bár az eredeti elképzelés – minden idők legzöldebb olimpiája – úgy tűnik, nem valósul meg, apró ötleteket mégis érdemes ellesnie akár a 2016-as rendezés jogát elnyerő Rio de Janerionak, akár a 2020-as kandidálóknak (Tokió, Isztambul és Madrid izgulhat). Személyes kedvencem – talán vízilabdás múltam vagy a kezdeményesés felett érzett értetlenségem okán – a medencés sportok körül kialakított víz-blokád. A szervezők szerint ugyanis az úszók, műugrók, vízilabdázók és szinkronúszók – bocs, ha valakit kihagytam – testéről annyi és olyan vegyszer, krém, kitudjami jut a vízbe, hogy a nagy sportolásban kiloccsanó habokat külön elvezető-rendszerbe kell felfogni, majd az így nyert folyadékot kizárólag vécék öblítésére használják fel.
Persze wc lesz bőven, hiszen csak az olimpiai falu 45 hektárt foglal el. Az épületek energiaellátására természetesen szélerőműveket építenek, amelyek később 1200 környékbeli lakást szolgálnak ki. A legfrappánsabb energiaszerzési mód mégiscsak az emberi erőkifejtésen alapul – méltón a három hétnyi tömény sportoláshoz. Az olimpiai stadiont és a nemrégiben megnyitott Westfield Stratford City bevásárlóközpontot különleges járda köti össze, amely a lépések keltette mozgási energiát képes átalakítani elektromossággá, majd akár 3 napig tárolni is azt. Az újrahasznosított gumi felületű járólapok – a tervezők szerint – lépésenként egy led izzó fél perces világításának megfelelő áramot „állítanak elő”. Érdemes lenne elgondolkozni rajta, hogy 2016-ban már a rekortán alá is beépíthető lenne. És ha már LED, természetesen a legtöbb turista látványosság megvilágítását is ilyen, energiahatékony izzókra cserélték.


A rendezőkben akadt még energia, hogy a tarajos gőtéket és varangyokat időlegesen deportálják az olimpiai falu helyszínéről, de gyorsan megnyugtatjuk az állatvédőket, az utolsó döntő után (reméljük Magyarország érintett lesz abban is) azonnal vissza is telepítik őket. A versenyekre kilátogatók pedig ingyen használhatják érvényes belépőjegyükkel a helyi tömegközlekedést, amelybe új, gázüzemű buszokat állítottak szolgálatba.
Mindebből vajmi keveset fogunk látni a tévé előtt, de sebaj. Drukkoljunk felszabadultan és ne aggódjunk a tarajos gőtékért!
Gretna Green