A Fekete tányéralma az év gyümölcse

Hasznos missziót teljesít a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. azzal, hogy kevésbé ismert, vagy rég feledésbe merült gyümölcsfajtákat népszerűsít a fogyasztók és kertészek köreiben. Most éppen úgy, hogy „gyümölcsfa versenyt” hirdetett, de ezen túl más programokkal, interaktív térképekkel, közterületi gyümölcsfa-ültetésekkel, kulturális- és edukációs programokkal is segíti a fajták és felhasználási lehetőségük megismerését. Erre szükség is van, mert valljuk be őszintén, hogy néhány szakembert leszámítva, nem sokan tudtunk még csak a fajták létezéséről sem. Pedig ezek a gyümölcsök ugyanolyan ízletesek, ha nem ízletesebbek, mint azok a megszokott fajták, amiket a kertekben, piacokon manapság látunk. Ismerkedjünk meg velük röviden, hátha kedvet kapunk termesztésükhöz.

Fekete tányéralma

A tányéralma egy Erdélyből származó, ősrégi magyar gyümölcsfajta, amelyre sokan emlékezhetnek nagyszüleik gyümölcsöséből, vagy mint népszerű rétesalma. A viszonylag vastag héjú gyümölcs igen zamatos, fűszeres illatú, és érdekessége, hogy helyes tárolás mellett ősztől akár márciusig is képes ellátni bennünket friss ízekkel. Az év gyümölcsfajtája mindemellett egy rendkívül jól termő, ellenálló fajta is, amely országszerte bárhol termeszthető, mivel jól alkalmazkodik a környezetéhez.

01

Pipacs 1 meggy

Szuperélelmiszer, amely gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, így jótékonyan hat a szervezet egészséges működésére. A Pipacs1 a csonthéjas és bogyós gyümölcsök között is kitűnik: antioxidáns tartalma a legtöbb gyümölcsét meghaladja. A Pipacs 1 ráadásul nem csupán superfood, magas melatonin tartalmának köszönhetően kozmetikai szerek alapanyaga is lehet.

02

Fekete berkenye

A világ legegészségesebb gyümölcsei között jegyzik. Antocianintartalma háromszorosa a fekete ribiszkéének. A berkenyéből kellemes zamatú dzsemet és ivólevet, illetve bort, likőrt is lehet készíteni. A nyers gyümölcslé kiváló diabetikus ital. A gyümölcsöt a gyógyszeripar vérnyomás-szabályozó alapanyagként használja. A gyümölcs ásványelem-összetétele kedvező táplálkozás-élettani szempontból.

03

Forrás: www.mkszn.hu

Tűzérzékelő madárház

madarhaz

Egy okos találmány segítségével ma már ezek az etetők nem csak a madarak téli élelmezését szolgálják, hanem tűzjelzésre is felhasználhatók. Amire, az utóbbi élvekben egyre nagyobb méreteket öltött erdőtüzek miatt nagy szükség is van. A napelemmel működő madáretetők belsejében füstjelző van, ami egy 3G-s SIM-kártya segítségével azonnal üzenetet küld a tűzoltóknak. A beépített GPS vevőnek köszönhetően a tűz pontos helyét is jelzi az etető, ezzel is meggyorsítva az oltást. A projekt fő célja, hogy fenntartható és innovatív módon védjék a környezetet, a madáretetők 100%-ban újrahasznosított fából készültek.

madarhaz2

Sajnos egyelőre csak a prototípusok készültek el, és azokat is csak Észak-Spanyolország erdeibe telepítették. Bár a kísérlet helyszínének megválasztása indokolt, mivel itt nagyon gyakoriak a tűzesetek, évente átlagosan 50 erdőtűz van (2015-ben például a terület csaknem 40%-a leégett). Nálunk sem sokkal jobb a helyzet. Hazánkban az erdei tüzek relatív gyakorisága az utóbbi évtizedekben megnövekedett, állítja a Nébih, és nincs okunk ebben kételkedni.

madarhaz3

Ennek okai az éghajlati szélsőségekben, a kevesebb csapadékban, a magasabb éves átlaghőmérsékletben, valamint a hótakaró nélküli telek sorozatában keresendők. Jellemző, hogy a klímaváltozás következtében a korábbinál forróbb nyarakon nem csupán az erdőtüzek száma növekedett meg, hanem esetenként a tűz terjedési sebessége és intenzitása is. A hevesebb erdőtüzek a korábbinál nagyobb területet érinthetnek és nehezebb eloltani őket. A keletkező erdőtüzek mérete, néhány kivétellel, nem haladja meg az 50 hektárt. Az 1 hektárnál kisebb tüzek aránya átlagosan 30%. A legtöbb gondot az „átlagos méretű” tüzek okozzák, amelyek az éves tűzesetszám 60-65%-át teszik ki, átlagosan 5,9 hektáros területtel.

Forrás: http://highlights.stscope.com/a-vilagelso-tuzerzekelo-madarhaz/

Vörös por

Kívülálló számára nehezen értelmezhető vitába keveredett a Greenpeace magyarországi szervezete egy tatai környezetvédelmi vállalattal. A vita lényege, hogy érvényes-e jelenleg a cégnek az almásfüzitői vörösiszap-tározók befedésére szóló engedélye. A cégnek öt évente kérnie kell a Győri Kormányhivatalnál az engedélye megújítását. Ezt húsz éven át mindig megkapták, de a legutóbbi, 2015-ben esedékes megújításra nem bólintott rá a hatóság. A cég fellebbezett, és amíg jogerősen nem zárul le a folyamat, érvényes engedély birtokában dolgozhatnak. Ennek a jogosságát vitatja most a Greenpeace, mert szerintük ez csak kiskapu, és emiatt kéri a Legfőbb Ügyészséget, hogy a jogerős bírói döntést megelőlegezve, függessze fel az egyébként már közel 96 százalékban elvégzett munkát. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint viszont egyértelműen érvényes az engedélyük. Állítják, nincs kiskapu, hiszen nem csak az ő szerződésük tartalmazza azt a kitételt, hogy a régi engedély mindaddig érvényes, amíg jogerős döntés nem születik a megújításról. Sőt! Bíznak abban, hogy a fellebbezési folyamat végén megkapják az újabb öt évre szóló működési engedélyt. Úgy értékelik ugyanis, hogy csak jogi fogalmakon, azon van vita köztük és a hatóság között, hogy milyen ún. kódra sorolják be a tevékenységüket. Magát a rekultivációs munkát, annak hasznosságát nem vitatja a hatóság.

De mi az alapprobléma, miért „szállt rá” a Greenpeace a cégre? Ennek megértéséhez vissza kell tekintenünk az időben. Almásfüzitőn volt egy timföldgyár, ami 20 évvel ezelőtt bezárt. Amikor még működött, összesen nyolc tározóba (ebből hét van Almásfüzitő térségében, egy Neszmélyen) töltötték a timföldgyártás melléktermékét, a vörösiszapot. Az elmúlt évtizedekben a tározókba lerakott vörösiszap megszilárdult, a felső, laza porszerű rétegét viszont a legkisebb szél is felkapta, vörös felhőbe borította a környéket, környezeti katasztrófát idézett elő. Így nézett ki a táj, mielőtt elkezdték a tározók lefedését.

voros por1

Ennek megszüntetésére kapott jogosítványt a Tatai Környezetvédelmi Zrt. Talajhelyettesítő anyaggal fedik le a tározók felszínét, a honlapjukon részletesen megismerhető, hogyan állítják elő. A rekultivációs technológiájuk lényege: biológiai lebontással hulladékokból talajpótló anyagot állítanak elő, és ezt terítik a tározók felszínére. Ebben a lakosság is támogatja őket, mint a Magyar Nemzet Online hírportálnak nemrég nyilatkozó helyi polgármester is állítja.

A Greenpeace a kolontári tragédia után kezdte támadni a céget, elfogadhatatlannak tartotta, hogy a cég által gyártott takaróanyagba hulladék is kerül, és olyan technológiát alkalmaznak, amelyre megítélésük szerint jogszerűen engedélyt sem kaphattak volna. A környezetvédelmi cég szerint viszont erről szó sincs, állítják, hogy biodegradációs technológiájuk nemzetközileg ismert és alkalmazott, és neves szakértők is igazolják eljárásuk helyességét, valamint a hulladékok hasznosítását az EU is támogatja. Ha a hulladékokból előállított talajhelyettesítő anyag nem elfogadható, akkor ugyanezen az alapon be kellene tiltatni a pet palackokból készített pulóvereket, hulladék gumiabroncsok felhasználását játszóterek, futópályák talajához, hangfogó falak burkolatához, elhasznált olajak alkalmazását biodízel és kenőanyag gyártásához. Nyilvánvalóan nem ez a megoldás. Ha már nem tudjuk megakadályozni létrejöttüket, legalább hasznosítsuk újra.voros por2

Korábban a radikális környezetvédők még abszurdabb javaslattal álltak elő: bontsák el a befedett tározókat, és a benne található 17 millió köbméter vörösiszapot vigyék máshová, teljesen zárt tározókba. Igen ám, de azzal nem kalkuláltak, hogy ezt az irdatlan mennyiséget csak környezetkárosító módon lehetne elszállítani. Közel tíz éven át tartana a munka úgy, hogy naponta 100 teherautó rója az utat Almásfüzitő és a kijelölt új tározók között. Nem is beszélve arról, hogy vajon hol fogadnák be ezt a teljesen feleslegesen megbolygatott vörösiszapot. Nekik csak azt a környezetvédő alapszabályt javasolhatjuk: ha használni nem tudsz, legalább ne árts!

Misztikus erdők

erdo_1Különös látványt nyújt a lengyelországi Nyugat-Pomerániában az az erdő, amelynek 400 fája egyazon irányba görbül. A faállományt 1930 körül ültették az akkori Németországban. A fák egy éles 90-fokos fordulat után hagyják el a földet, mielőtt kecses ívben visszafordulnának függőleges helyzetükbe. Senki sem tudja, miért hajlanak így, de vannak, akik a havazást, és vannak, akik szándékos beavatkozást okolják e furcsa jelenségért.  A fák növekedési irányát, hajlatát ugyanis mesterségesen is lehet befolyásolni.  Erre magam is gyanakodtam, amikor Heves megyében Zöld Henrik kolléga megmutatta ezt az „ikerfát”.

erdo_2

Nem valószínű, hogy manipulálták volna viszont azt a belgiumi erdőt, amelynek talaját sűrű, kékeslila színű virágszőnyeg borítja.  A neten éles vita bontakozott ki arról, hogy a növény harangvirág, jácint vagy kékcsengő (bluebell), de a lényeg nem ez, hanem az, hogy az erdő misztériumát, titokzatosságát, gyönyörűségét még a fotókon is nagyszerűen lehet élvezni.

erdo_3

 

A Föld napja

„Hány néma csonk az erdők helyén,
s hány mérgezett folyó
még megbocsát, s új életre kél,
de több esély
nem kapható.” (A Föld dala)

Összeszámolta már valaki, hogy az ünnepeinken (karácsony, húsvét, március 15., november 23. stb.) kívül hány jeles napot, világnapot tartunk egy évben? Én 314-et számoltam össze, köztük a Föld napját. Azt a napot, amelyet 1970 óta április 22-én ünneplünk. Mi magyarok cselekvő módon, mert sok településen ekkorra szervezik a nagy tavaszi nagytakarítást, szemétszedéssel, faültetéssel, utcai növények kihelyezésével.

A nap alkalmas figyelemfelkeltő rendezvények, ismeretterjesztő előadások megtartására, cikkek megjelentetésére, villámcsődületek szervezésére. Mellékszál, de meg lehet említeni, hogy a Föld napjában rejlő népszerűségnövelő lehetőséget már a bulvár hírességei is felfedezték. Kim Kardashian például egy erdei poszter előtt, bikiniben pózolva hívta fel a figyelmet erre a napra.

Talán nem szerénytelenség, ha megemlítem, hogy ezen a blogon, mi egész évben azért küzdünk, amit a Föld napjának szervezői célul tűztek: felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Csak néhány példa, arról, hogyan értelmeztük a Föld Napjának jelmondatát (Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?)

Buzdítottunk a vízzel, élelmiszerekkel való takarékosságra. Tiltakoztunk a lég-, talaj-, víz-, zajszennyezés, és a szemét minden formája ellen. Kiálltunk a játszóterek, utcák, aluljárók tisztaságáért, pozitív példák ismertetésével serkentettük olvasóinkat településük szépítéséért. Ellenvéleményt fogalmaztunk meg a palagáz és lignit kitermelése, felhasználása ellen. Felhívtuk a figyelmet az állatok (madarak, békák, kutyák) védelmére, Megmértük olvasóink ökológiai lábnyomát, beszálltunk az Év fája versenyébe, támogattuk a szelektív gyűjtést, a környezettudatos nevelést, és népszerűsítettük a környezetbarát megoldásokat (házi praktikák, biciklis ötletek, használt ruhák cseréje). Akit komolyan érdekel a téma, annak érdemes körülnézni régebbi anyagaink között is.

zoldszine

A palagáz lenne a megoldás?

A föld mélye hatalmas palagáz mezőket rejt, amelyek kitermelése eddig nem volt gazdaságos. Egy texasi mérnök technológiájának köszönhetően azonban már elfogadható áron is hozzá lehet férni. Különösen ott, ahol kedvezőbbek a talajviszonyok. De mennyi ez az elfogadható ár? A korábbi kitermelésnél olcsóbb, de a „hagyományos” gáznál még mindig két-háromszor drágább. Különösen akkor, ha a tengerentúlról, tankerekben, cseppfolyós halmazállapotban kell szállítani.

A cseppfolyósított gáz árát a szállításon, cseppfolyósításon és visszagázosítás költségein túl még a gáz fűtőértéke, szennyezőanyag-tartalma is befolyásolja. Ehhez még hozzátehetjük a cégek által áthárított externális költségeket (természeti környezet károsodása, a környéken lakók egészségi helyzetének romlása, lakóházaik elértéktelenedése stb.), persze ezeket más energiaforrások során sem nagyon számolják fel. A lengyel és ukrán mezők feltárásával biztosan elfogadhatóbb lesz az ár is, de erre még várnunk kell.

De mi is ez a palagáz, amiről oly sokat írnak a lapok? A talaj alatti geológiai pala-alakzatok apró üregeiben megrekedt gázt nevezik így, amelyet a pala nagy keménységű, nem vízáteresztő, zárt pórusú csapdáiból rétegrepesztéssel, (fracking) tudnak kiszabadítani. A művelethez nagy mennyiségű, homokot, vizet és vegyi adalékokat (rákkeltő hatású benzolt és formaldehidet) kell bepumpálni a földbe, majd visszaszivattyúzni. Ez az, ami a környezetvédőknek nem tetszik, mert a vegyszerek a föld alatt természetesen előforduló veszélyes anyagokkal keveredve elszennyezik a talaj alatti vizeket.

A Trial Exhibits, Inc. animációja eredetiben itt tekinthető meg. A magyar fordítást a Fracktivisták: Erdély a palagáz-kitermelés ellen önkéntesei készítették

Akinek nincs ideje a 7 perces videót megnézni, itt egy ábra is a kitermelés menetéről:

1

Forrás: mtvsz.hu

A vízszennyezésen kívül számlájára írható környezeti kockázat még a földrengés, a fáklyázásból és a vegyi anyag szivárgásából adódó légszennyezés, valamint a szállítás miatt bekövetkező tengeri katasztrófák. Ez utóbbiakkal kapcsolatos hír, hogy vízre bocsátották a világ eddigi legnagyobb, 488 méter hosszú tankerét (Prelude), amely cseppfolyós gáz szállítására is alkalmas. Szakértők állítják, hogy a tankerek biztonságosak, de, hát tudjuk, a Titanicról is ezt mondták. A tartályok belső falai minőségi acélból készülnek, hőszigetelő anyag burkolja őket, kívül pedig beton- vagy acélhéj védi a környezetet. A tankhajók hűtésre is képesek. Talán ezeknek a szuperbiztonsági megoldásoknak is köszönhető, hogy ez idáig komoly baleset nem történt a tengereken.

2

Forrás: AFP/Getty Images

A földrengésre viszont bizonyítékot találtak Ohióban. 2014. március 4. és 14. között 77 a Richter-skála szerinti 1-3-as erősségű földrengést észleltek. „Ez volt az egyik legnagyobb erejű földmozgás, amelyet a gáz- és olajkitermelés új módszerével összefüggésbe hoztak az Egyesült Államokban. Az állami hatóságok két nappal a rengések után bezáratták az üzemet. (…) A kitermelést végző társaságnak nem volt szerencséje, mert rejtett törésvonal húzódott meg a forrás alatt”.- írja a pestisracok.hu

A Természetvédők Szövetsége idézi az EU Flash Eurobarometer 2012 végi reprezentatív felmérését, amely szerint (Magyarországról 1003 főt kérdeztek meg) a hazai lakosság 16%-át nagyon aggasztaná, 36%-át eléggé aggasztaná, ha a közelében palagáz projektet indítanának. A következő 30 évre vonatkozóan pedig a magyarok 74%-a a megújuló energiaforrásokat tette meg prioritásnak, 21%-uk az energiahatékonyságot, 12%-uk a hagyományos fosszilis tüzelőanyagokat és 12% az atomenergiát, és csak 6%-uk a nem hagyományos fosszilis tüzelőanyagokat (palagáz, stb).

A kutatás eredményeivel kapcsolatban két ellenérvet is fel lehet hozni. Az egyik (és ezt a saját tapasztalataim is megerősítik), az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs a palagázról, tehát olyasmiről alkotnak véleményt, amiről nem is tudnak, vagy nem tudnak eleget. Igaza volt Bourdieunak, a neves francia szociológusnak, amikor azt mondta: „a közvélemény-kutatásnak az az egyik legalattomosabb veszélye, hogy kényszerhelyzetbe hozza az embereket: azok olyan kérdésekre kénytelenek válaszolni, amelyeket még soha nem tettek fel maguknak; vagy egészen másra válaszolnak, mint amit kérdeztek tőlük.”

4

Francia tüntetők a palagáz ellen

De van itt még más is. Egy másik kutatásból éppen az derül ki, hogy a megújuló energiaforrások népszerűsége pusztán elvi szintű, mivel „a lakosság jelentős többsége, 69 százaléka meghatározó szempontként említette az energia árát. A lakosság nagyobb része nem lenne hajlandó többet fizetni az energiáért, ha azt drágább energiaforrásokból állítanák elő – még ha az megújuló is.”

Márpedig a megújuló energia ára, nemhogy csökkenne, ellenkezőleg, nő. Az energiahivatal adatai szerint a nap- és szélerőművekben termelt áram kötelező átvételi ára 2008-ban 26 forint 46 fillér volt kilowattóránként, 2015. január 1-étől viszont már 34,39 forint lesz. Összehasonlításképpen: az atomerőművünkben 2014-ben 12,7 forintért állítottak elő áramot.

Összességében tehát azt rakhatjuk össze a különböző híradásokból, hogy a palagáznak vitathatatlan előnyei, de komoly hátrányai is vannak. Megoldás lehet az áremelkedés megfékezésére, növelheti az ellátás biztonságát, csökkentheti a kiszolgáltatottságot, hosszú távra képes megoldani energiaszükségletünket. Hátránya viszont, hogy nagy a vízigénye, földrengést, éghajlatváltozást, talaj- és víz- és levegőszennyezést okozhat, és nem zárhatjuk ki a tengeri szállítás következtében előálló baleseteket sem. Az egyértelmű állásfoglaláshoz azonban kevés a laikus tudása, ehhez hiteles szakemberek, elfogulatlan elemzése szükséges.

fb

A Greenpeace és a világvége

Biztos, hogy az árvíz a legalkalmasabb kommunikációs felület vélt igazunk megjelenítéséhez? Biztos, hogy félelmet is lehet kelteni a kívánt hatás elérése érdekében

Régóta figyelem a Greenpeace és a Tatai Környezetvédő Zrt. konfliktusát az almásfüzitői vörösiszap-tározók miatt. A vita lényege: jelent-e valós veszélyt a – szocializmus éveiben – a Duna partjára telepített tározó, vagy sem? A vita ugyan időnként elmérgesedik, de voltaképpen mindkét fél szerepének megfelelően viselkedik: a radikális zöld szervezet a tőle megszokott, érzelmi telítettségű attraktív akciókkal támad, a vállalat pedig érvényes hatósági engedélyekkel és tudományos érvekkel hárít. A vita az utóbbi időben elcsendesedett, de aztán jött az árvíz, és a Greenpeace úgy vélte, kihasználja a fokozott figyelmet, és ismét színre lép. És ez baj. Baj, mert nem a segítségét ajánlotta fel, nem önkénteseket toborzott, hanem vészjósló híreket dobott be az amúgy is megrémült lakosságnak.

Először azzal riogatott, hogy az árvíz beborítja a Dunába a tározót, ha nem most, majd később. Aztán persze kiderült, hogy ez fizikai képtelenség, ilyesmi nem fordulhat elő még egy sohasem látott árvíz esetén sem, mivel a megkeményedett millió tonnányi vörösiszap mozdíthatatlan. Ekkor elővettek egy másik panelt, a bemosódás veszélyét. Azt állítván, hogy nem a gátak magasságával van a baj, hanem a szivárgással. Ami bármikor bekövetkezhet. Ez ugyanúgy hangzik, mint a világvége ígérete. Az is bekövetkezik, bekövetkezhet egyszer. Persze a GP okosabb a világvégeváróknál, mert nem határoz meg időpontokat. Majd, valamikor, bármikor, hosszú távon.

Semmi kifogásom nincs, ha a környezetvédők fellépnek az általuk veszélyesnek tartott jelenségek ellen, még akkor sem, ha ezt harsányan teszik, és akkor sem, ha nyilvánvalóan nincs igazuk. De az kifejezetten káros, amikor a katasztrófahelyzetben a félelmet tovább gerjesztik, az árvízveszélyt még egy vörösiszap-veszéllyel is megfejelik, csak azért, hogy a figyelmet magukra vonják. Ez így nem tisztességes, és egyáltalán nem jellemző az igazi környezetvédőkre!

 

Propaganda

A propaganda célja az emberek véleményének befolyásolása, meggyőzése. Lehet használni egy-egy gondolat, termék, vagy felfogás népszerűsítésére, de lejáratásra, hangulatteremtésre is. A propaganda technikája: speciális szavak használata vagy éppen bizonyos szavak elkerülése, mellyel az ellenség által (általában) el nem követett bűnöket tudatosítja az emberekben, és egyúttal félelmet kelt, általában mozgósítja őket a cselekvésre.”

Általában a zöldek szokták ezzel vádolni az ipari vállalatokat, de azért a környezetvédő mozgalmároktól sem áll távol. Ékes bizonyítékát adja ennek egy minapi blogbejegyzés, amely az almásfüzitői vörösiszap elszállításáról elmélkedik, mindenféle tárgyi tudás, vagy ami még rosszabb, annak bármiféle igénye nélkül. Írtam is egy rövid kommentet a poszthoz, amit most kiegészítenék néhány gondolattal.

Már többen, több helyen is megpendítették (legújabban éppen az említett blogon), hogy az Almásfüzitőn tárolt vörösiszapot kiporzás-mentesítő lefedés helyett inkább el kellene szállítani, ez lenne az „egyetlen normális megoldás”, kerül, amibe kerül, az emberélet mégiscsak fontosabb. Merthogy, ha ott hagyják, ahova közel 50 éven át, még a szocializmusban tették, akkor tönkreteszik az ott élők egészségét, életkörülményeit. Ilyenkor mindig elmerengek azon, vajon belegondoltak-e abba, mivel járna több mint 12 millió tonna megszilárdult vörösiszap kibányászása és elszállítása? Pénzben, de főként környezetszennyezésben? Hány tonna port kellene az ott élőknek lenyelni és hány kamion kipufogógázát kellene a lakosságnak beszívni? És ez milyen egészségi kockázatokkal járna? Meg aztán hova vinnék? „Melyik európai ország látná szívesen? Vagy ha a magyar példán felbuzdul minden olyan ország, ahol gyártottak ilyet, hová lehetne vinni? Ázsiába, Afrikába? Ott is biztosan örülnének neki. Én nem tudom, ki kivel van, de szerintem az mondja, hogy el kell innen vinni, akinek valamilyen érdeke fűződik hozzá. Tudtok ilyen szálat az ügyben?”- teszi fel a kérdést nagyistvanlista kommentelő. Valóban, a különböző független szervezetek, akikre név nélkül hivatkozik a bejegyzés szerzője, úgy oldanák meg a problémát, hogy arrébb rúgnák a dögöt. Not in my backyard. Azaz rakják, ahová akarják az iszapot, csak ne az én kertembe, udvaromba!

De nem csak ez az egyetlen gond az érvelésben. Ha nem emberi sorsokról lenne szó, még mulatságosnak is tartanám a rákos megbetegedésekre való hivatkozást. Merthogy azt állítják, hogy a vörösiszap-tározók közelében levő utcában „a rákos megbetegedések jóval az ország átlaga fölött vannak”. Hát ezt vajon hogy számolták ki? Kiszázalékolták az utca lakónépességre eső megbetegedések számát, majd összevetették az országos átlaggal? Egy ilyen kis utcában akár egy megbetegedés is összehoz 10-20 százalékot. Vagy bármi más. Például, ha egy atomfizikus, idegcsőelzáródásos csecsemő, álomkórós stb. él itt, garantáltan meg fogják haladni az országos átlagot. Statisztikára tehát csak az hivatkozzon, aki ért is hozzá. Különben úgy jár, mint az egyszeri statisztikus, aki az étteremben két szelet rántott húst evő gazdag ember, és az ablakból őt néző hajléktalan fogyasztásáról megállapította: ők fejenként, átlagosan egy szelet húst ettek.

Tekinthetnénk a fenti hibákat egyszerűen tudatlanságnak, de nem erről van szó. A rövid, negatív üzenetek megerősítéséhez ugyanis mellékelnek egy, a Greenpeace megbízásából készített propagandafilmet is, amelyben a megszólaltatott interjúalanyok a vörösiszap-tározót teszik felelőssé néhány megbetegedésért. A filmben a tározó közelében élő laikusokat kérdeztek, aki hallottak már ilyesmiről, feltételeznek bizonyos összefüggéseket, de érdekes módon orvost, ÁNTSZ-es munkatársat egyet sem. Konkrét egészségügyi adatok semmi, tények semmi! Csak a fent említett rosszul elvégzett összehasonlítás. Nem nehéz megjósolni, hogy Magyarországon bármelyik utcában felkutathatunk olyan, nyilatkozni is hajlandó embereket, akik már találkoztak olyanokkal, akik állítólag hallottak arról, hogy a környéken, talán éppen ipari tevékenység miatt, rákos megbetegedések voltak. Hát persze!

E nélkül még tekinthetnénk a posztot egy szokásos, hozzá nem értő, de véleményt alkotó internetes fontoskodásnak, de a film feltöltése tudatos hatáskeltésre, manipulációra utal. Emlékezzünk csak a propaganda meghatározására: az el nem követett bűnöket tudatosítja az emberekben, és egyúttal félelmet kelt, így akarván mozgósítani őket – a kommunikációt szervezők által kívánatosnak tartott – cselekvésre. Azt hiszem, a hivatkozott posztban pontosan erről van szó!

Viczián cáfolati cikk – Szakértő szemmel az almásfüzitői vörösiszap-tározókról

A korábbi blogbejegyzéseinknek köszönhetően megkeresett minket Sajgó Zsolt, akinek az almásfüzitői vörösiszap-tározók kapcsán írt anyagát változtatás nélkül közzétesszük .

Az almásfüzitői vörösiszap-zagytározók környezetgeomorfológiai viszonyai” és „Az ember környezetformáló tevékenységének történeti változásai a Komárom-Esztergomi síkság és a Nyugati-Gerecse területén” továbbá Az ember környezetformáló tevékenységének történeti változásai a Komárom-Esztergomi-síkság és a Nyugat-Gerecse területén PhD értekezés című anyagok témájában kialakult viták lezárására, készítette: Sajgó Zsolt

Az immár két éve történt kolontári eseményeket követően rengeteg írás látott napvilágot. Politikai és civil szerveződések egyaránt véleményt nyilvánítottak az ügyben. Szinte azonnal fókuszba kerültek azok a létesítmények, ahol a média bármilyen kapcsolódást vélt felfedezni. Így kerültek reflektorfénybe az egykori Almásfüzitői timföldgyár vörösiszap-tározói is. Az írott és elektronikus médiát azonnal elöntötték almásfüzitői tározókkal kapcsolatos vélt, vagy valós igazságokat, féligazságokat tartalmazó megjelenések. Ezekből a szerzők szinte minden esetben próbáltak messzemenő következtetéseket levonni, úgy hogy vélhetően nem rendelkeztek autentikus információkkal.

Nem is rendelkezhettek, hiszen ha valaki veszi a fáradságot, és próbálja a világhálón felkutatni a korábban keletkezett és publikált, vagy hozzáférhető anyagokat, akkor igen keveset talál.

Tulajdonképpen hozzáférhetően egyetlen szerzőtől származnak a 2010-es évet megelőzően a timföldgyár tározóira vonatkozóan írások. Ez az anyag ifj. Viczián István „Az almásfüzitői vörösiszap-zagytározók környezetgeomorfológiai viszonyai” című, a Földrajzi értesítőben publikált tanulmánya. A később megjelent írások zöme erre, illetve ennek az evolúciójából származó írásokra utal, vagyis a legtöbb esetben körbehivatkozásokkal találkozni. Ezen igazából kevés csodálkoznivaló van, hiszen ilyen jellegű műszaki létesítmények kevés embert érdekelnek olyan szinten, hogy érdemben foglalkozzanak vele. Persze mindez csak addig van így, ameddig nem történik valamilyen a kolontárihoz hasonló, sajnálatos, szomorú esemény.

Az almásfüzitői létesítmény kapcsán még 2010 októberében megjelentek olyan írások, melyek a kolontárinál nagyobb káreseményt, súlyosabb környezetkárosodást jövendöltek. Kijelentéseiket a nevezett forrásanyagra hivatkozva tették, teszik. Nem mindegy tehát, hogy az idézett anyag megállapításai, azoknak műszakisága, megalapozottsága mennyire helytálló.

Mivel szakmai pályafutásom során többek között létesítménytervezéssel, környezeti állapot-felvételezéssel, hidrogeológiával, sőt vörösiszap-kármentesítéssel is foglalkoztam, felkeltette érdeklődésemet a publikáció. Az anyagot áttanulmányozva, a forrásoknak utánajárva, azokat megismerve, továbbá saját és a fellelhető, elérhető műszaki információs források, dokumentációk, szakanyagok alapján az alább részletesen kibontott észrevételek fogalmazódtak meg bennem.

A Viczián István publikációja címében hivatkozott érdekes anyagok geomorfológiai kutatások és vizsgálatok alárendelten foglalkoznak az almásfüzitői timföldgyár és a timföldgyár által korábban (1950-97) tározókban elhelyezett vörösiszap környezeti hatásaival, és annak megszüntetésére, csökkentésére végzett rekultivációs tevékenységgel. Az általam megfogalmazottak elsősorban csak az utóbbi értékelések véleményezésével foglalkoznak.

Előzetesen meg kell állapítanom, hogy egy ekkora léptékű műszaki beavatkozás, mint a vörösiszap-elhelyezés és rekultiváció igen sokféle szakma, így többek között a geológia, geomorfológia, geotechnika, hidrológia, vegyészet, hulladékgazdálkodás, szennyezésterjedés, környezet-egészségügy együttes tevékenységét igényli. A szakszerű értékelés egyes területek részanyagainak szintetizálásával, jelentős szakmai múlt után feltételezhető.

A fentiek alapján szerző(k)nek nem felróható, ha korlátozott lehetőségeikből adódóan a környezetvédelmi értékelésekbe tévedések kerültek, amelyek helyreigazítása, és a valós állapot rövid összefoglalója szükséges. Szükséges, mert sajnos a szakmai közvélemény határán, vagy inkább azon kívül, ezen tévedések nagyobb súlyt kaptak a kelleténél, és az írás egyes megállapításaival visszaéltek. Fontos a helyreigazítás különösen azért is, hogy a nem megalapozott állítások feleslegesen ne riogassák a lakosságot, és ne kényszerüljön az ország túlzott mértékű és drága beavatkozásokra. (lásd USA-Superfund: Az USA-ban a felhagyott szennyezett területek kármentesítését célzó programot törvénybe iktatták (Superfund Program). A kármentesítés egyik fontos kérdése a szennyezett területek minősítése, a kármentesítési prioritások meghatározása, ezekhez a minősítési és prioritási kritériumok kiválasztása. Ezen a téren is eltérőek a vélemények. A két szélső esetet az ún. „Holland jegyzék” és az „USA-megközelítés” képviseli. Az első a szennyezőanyag-koncentráció szabványosított határértékeire támaszkodó szemlélet. Ennek alapján határozzák meg a kármentesítés (beavatkozás) szükségességét, s a tisztítás mértékét is a határérték (célérték) alapján jelölik ki. A kockázatelemzést a beavatkozás sürgősségének meghatározásához, ill. a későbbi munkafázisokban a tisztítási technológia kiválasztásához használják fel (Hollandia). Az USA-szemlélet ezzel szemben az egyedi megközelítést képviseli, amennyiben minden egyes vizsgált területen egyedi kockázatfelmérések segítségével és az egyedik kármentesítési célok figyelembevételével történik a prioritások meghatározása.)

A legfontosabb észrevételeimet megpróbáltam tematizáltan, röviden blokkokba foglalni, amely természetesen nem teljes körű, csak néhány fontosabb elemet emel ki. Törekedtem a közérthető, de műszakilag korrekt megállapításokra.

 

  1. Elhelyezkedés, geológia, hidrológia

Almásfüzitőn a timföldgyártás során keletkezett 15 millió tonna vörösiszapot a Duna mentén árvédelmi töltéssel védett, jelenleg mentett oldali, volt árterületen, hét tározóban (I-VII kazetta) helyezték el. A tározók összterülete mintegy 200 hektár. A fő védvonal az elmúlt 50 évben feladatát megfelelően teljesítette, gátszakadás nem volt.

A hulladéktározók a Duna teraszán létesültek. Az üledék összlet változóan 10-20 m vastagságú, döntően felfelé fokozatosan finomodó, homokos kavics, amelyet általában 2,5-5,0 m öntésiszap zár le, ezen üledéksorokat kiegészíti egy alluviális (üledékes eredetű) agyag, homokos agyag betelepülés. A Duna árvizei a part mentén a lerakott finom üledékből természetes gátat képeztek, amely mögött a vízkiöntés visszamaradt és mocsaras területek alakultak ki (lásd korábbi részletes talajszelvényeket). E folyamat a Duna mentén általános.

A hordalékkúpjába bevágódott Duna kis és közepes vízállás esetén megcsapolja a talajvizet, míg tartós nagyvíz esetén a laza, üledékes víztartóba benyomul, és megemeli a talajvíz szintjét. Így kétféle jellemző talajvízmozgás alakulhat ki. Az év jelentős részében a D-felől szivárgó talajvíz a Duna mentén É-K-i irányban éri el a Duna medrét, míg tartós nagyvíz esetén átmenetileg a Dunával párhuzamosan szivárog K-i irányban, és a homokos kavics összletben tározódik.

Kijelenthető, hogy a talajvízforgalom döntően a homokos kavicsban zajlik le (szivárgási sebesség, vízmennyiség). Magas Duna-vízállás esetén sem alakul ki jelentősebb összefüggő talajvíz eredetű belvíz. Így az forrásanyagban leírt belvíz eredetű összefüggő vízfelületek nem jöhetnek létre, szigetekként kiálló tározókkal. A VII. kazetta K-i vége körül magas Duna-vízállás esetén a nem gátazott, nem zsilipezett Szőny-Fűzítői-csatornán beáramló víz önti el a VII. gáttest határoló részeit.

  1. A vörösiszap jellemzői, elhelyezésének körülményei

A vörösiszap a timföldgyártás hulladéka. Nátronlúgos folyadékfázisban került kihelyezésre. Nehézfémtartalma általában kismértékben meghaladja a természetes talajokét, együttes tömegarányuk a vörösiszapban 0,15%. A nehézfémek közül a Cr, Co, Ni feldúsulása említhető mértékű.

Az egyértelműen nem rögzített „nehézfémek” fogalmat környezeti szempontból használva, a vörösiszapokra vonatkozó legfrissebb adatok az alábbiak szerint összegezhetők:

Kémiai elem Vörösiszap jellemző koncentráció tartomány mg/kg (MÁFI, Bálint Anal, MTA KK AKI) Talaj Magyarországon szokásos tartománya mg/kg (MÁFI)
As 27-176 <2,5-230
Cd <0,2-2,4 <0,5-12,8
Cr 74-721 2,7-473
Co 63 1,5-18
Cu 60 4-400
Hg <0,2-2,8 0,02-1,1
Ni 26-322 5-58
Pb 7-177 4-286
Zn 35-155 12-2166

Az összeállításból látható, hogy a nehézfém-koncentrációk mind a vörösiszapban, mind a talajban széles tartományban ingadoznak. Az azonban megállapítható, hogy az egyes fémekre vonatkozóan a vörösiszapban mért koncentrációk általában a hazai talajokra jellemző tartományon belül maradnak. Ez alól kivétel a Cr, Co, Hg, Ni, de a túllépés ezek esetében sem jelez olyan szélsőséges dúsulást, ami környezet-egészségügyi kockázattal járna.

Megállapítható tehát, hogy a vörösiszap talajokhoz viszonyított hétszeres nehézfém-dúsulására vonatkozó általánosított megállapítás módszertanilag és értékét tekintve sem megalapozott.

A szerző szerint a vörösiszap „víztartalmát hosszú idő után sem veszti el.”

Közismert a gélek öregedési folyamata, amely a víztartalom, illetve a vízmegtartó képesség csökkenését is eredményezheti. A folyamat rendkívül lassú, de a vízutánpótlás megakadályozása, vagy csökkentése a jelenséget gyorsítja. Ez tapasztalható Almásfüzitőn, ahol a zagy (szuszpenzió) → gél állapotok után a rendszer a szilárdulás irányában fejlődik tovább. A folyamatban szerepet játszanak a betöményedő pórusoldatban lejátszódó kémiai átalakulások is (pl. karbonátosodás). A rekultivációval elősegített kedvező szilárdulási folyamatok révén az almásfüzitői tározók esetében a kolontári katasztrófa zagyár-mechanizmusától nem kell tartani. (Egyébként a publikáció idézett állításával a közvetlenül azt követő mondat is ellentmond:„Térfogata magas víztartalma miatt a hőmérséklet és csapadékviszonyoktól függően változó.”)

A publikált anyag alapján „A vörösiszap erősen lúgos kémhatása és a nehézfémek magas koncentrációja miatt II. veszélyességi kategóriába tartozó veszélyes hulladéknak minősül …” (86. old.)

Ennek az állításnak csak az első fele helytálló. Az egyes nehézfémek koncentrációja, illetve ezek összes mennyisége alapján azonban a vörösiszap nem meríti ki a Hulladékgazdálkodási törvényben (2000./XLIII.), illetve a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII. 18.) Korm. rendelet és a veszélyes hulladékokról szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet jogszabályokban rögzített kritériumait. (Különben a hulladékok veszélyességi osztálykategóriákba sorolására vonatkozó jogszabály már a publikáció megjelenésekor sem volt hatályban, így ezzel a hulladék eleve nem jellemezhető.)

A tározók körgátjai helyi öntéstalajból készültek, az eltávolított humusz alól a finomszemcsés iszapréteget építették be a gátba. Az építésről fellelhetőek a létesítési felmérések és tervek. Az adottságoknak megfelelően az alluviális agyag beépítése prioritást élvezett. Az I-VI. kazettáknál csak a finomszemcsés talajból képzett gátak és az öntéstalaj finomszemcsés rétege biztosít védelmet, míg a VII. kazettánál fóliát is beépítettek a tározó szigetelésére.

A terület fent említett földtani felépítése jelentősen eltér a kolontári sérült tározó földtani felépítésétől. Így a „mocsárra” való építés vádja és annak vélt következményei megalapozatlanok és pánikkeltőek egyes média megjelenésekben.

Az először 50 évvel ezelőtt és utoljára 15 évvel ezelőtt elhelyezett iszap a kihelyezést követően a szállító folyadék tartalmát jórészt elvesztette. A határoló felületen a vörösiszap fokozatosan átkarbonátosodik, szilárd kérget képez. A vörösiszap hulladéktest belső tömege mintegy 30-40% víztartalmú sűrű iszapszerű kolloid tartományú géles anyag, amely ha nem volna védőgát sem mozogna nagyobb mértékben oldalirányban, és semmiképpen nem okozhatna egy gáttörés a kolontárihoz hasonló katasztrófát, sőt a Dunát sem veszélyeztetné.

Ezért a gát jelenleg már elsősorban nem a vörösiszap hulladék visszatartását kell, hogy biztosítsa, hanem a felszíni vizeket (csapadék) tartja távol, illetve vissza a gáttal biztosított térben.

A vörösiszap felszíne a kihelyezést követően kiszáradt, és a környezetet (települések, növényzet) folyamatosan szennyezte, és nem a jelenleg Kolontáron kifogásolt mértékben, hanem a térség „fuldoklott” a vörösiszap portól.

E helyzet megszüntetésére kezdődött el a tározók rekultivációja, amely az I-VI kazettáknál (124 ha) teljesen befejeződött és a VII. kazettánál (76ha) 70%-os. A maradék 30% döntően folyamatosan lepelszerűen vízzel borított a kiporzás megelőzésére.

A körgátak állapota a fellelhető adatok és a bányakapitányság által hozott határozat alapján, a többszöri geotechnikai felülvizsgálat szerint megfelelő. Nincsen a gátak funkcióját veszélyeztető károsodás (gátelcsúszás, szakadás). Ennek geológiai és tárolt anyag (földnyomása) szempontjából nem adottak a feltételei.

  1. Rekultivációs tevékenység

A rekultiváció elsődleges célja a kiporzás megszüntetése, továbbá a felszínközeli zóna talajvízháztartása egyensúlyi állapotának kialakítása és a biológiai élettér létrehozása volt.

A megoldás hosszas helyszíni kísérletek (talaj, hidrológia, növényzet stb.) után egy kb. 1,5m vastag kvázi talajréteg kialakítása volt, amely a vörös iszap felett biztosítja az önálló talajvízháztartást minimális függőleges vízforgalommal, a növényzet telepítéséhez a szükséges talajszerkezetet és tápanyagot. A rekultiváció kezdeti szakaszában többszöri módosítás után alakult ki a jelenlegi, „beállt” technológia.

A növénytelepítésnél elsődleges szempont volt a tájazonos élővilág létrehozása.

Az I-VI kazettáknál a rekultiváció befejezése után a növényzet gondozása, után-telepítése folyamatosan történt. A természetes növény és állatvilág döntően visszaállt.

A hulladék lefedését biztosító kvázi talajréteg kialakítása – a hatóságok engedélyei szerinti – komposztálási eljárással történik. Hangsúlyozni kell, hogy nem magas szervesanyag-tartalmú hulladékokból (trágya stb.) komposztálással állítanak elő komposztot, hanem talaj vázképző anyagok és szervesanyag-tartalmú anyagokból keveréssel, lassú komposztálással alakul ki a fedőréteg anyaga. A felhasznált anyagok döntően különféle hulladékok, amelyek így hasznosulnak.

A térségben 550-650 mm az éves csapadékmennyiség, a kiugróan szélsőséges 2010. évben a 900 mm-t is meghaladta. A vizsgálatok szerint a tágabb környezetben az evaporáció kb. 350mm, amelyhez járul még a növényzet transpirációja, vízfelhasználása, amely nagyobb vízigényű növények esetén teljesen, illetve döntő mértékben felhasználja a maradék csapadékot.

A 1,5 méteres kvázi talajréteg alatt tömör, karbonátosodott rossz vízelvezető vörösiszap zóna található, ezért a felső talaj önálló vízháztartásával számolhatunk, csekély és időszakos függőleges vízforgalommal.

  1. Szennyező hatások, monitoring

Ebben a pontban alapvetően két szempontból véltem ellentmondásokat felfedezni.

A talajvízáramlás témájában a legfontosabb észrevételt a cikkben véleményem szerint az alábbi megállapításokat tartalmazza:

„Minden kazetta alatt megfigyelhetünk alacsonyártéri szinteket, a magas ártéri terasz testében futó, mély fekvésű, élő és elhagyott folyó és patakmedreket. Ezek ma is a kitüntetett zónái a talajvíz áramlásának, Az eltemetett medrek jelen állapotukban is összegyűjtik és vezetik vízgyűjtő területük felszíni és felszín alatti vizeit, így a zagytérben lévő szennyezett vizeket is.”

Fontos leszögezni, hogy a felszín felé csökken a vízszivárgás sebessége a víztároló rétegben. Minél durvább a szemcseméret, a vízáramlás annál kisebb ellenállásba ütközik. A durvaszemcsés üledékbe mélyült korábbi medrek, lefűződések, mellékvízfolyások elhagyott medrei az eredeti rétegsornál finomabb üledékkészlettel rendelkeznek, vagyis ezekben akadályozottabb a vízáramlás, így itt lényegesen korlátozottabb, mint az eredeti üledék rétegsorban.

Fentiekhez kapcsolódik a másik fontos megállapítás:

„Nem tartom szerencsésnek, hogy a talajvízfigyelő-kutak(at) nem a talajvíz áramlásának kitüntetett zónáiban – vagyis nem a Duna felöli oldalon ……..alakították ki…..”

Valójában, a cikk állításával szemben, a Duna felőli oldalon is vannak vízmonitoring pontok. Kétségtelen, hogy a kazetták D-i oldalán számuk lényegesen nagyobb. A monitoring rendszerek tervét azonban a szakértők a jelen publikáció vizsgálódási körén túl, sokkal szélesebb szakmai összefüggések alapján alakították ki. A kazetták É-i oldalán a gát rézsűlába és a Duna partvonala közötti sáv oly szűk, hogy ott kút telepítésére és üzemeltetésére alkalmas helyet kijelölni nehéz. Ettől függetlenül, ebben a zónában a Duna hordalékában mintázható víz oly mértékben a folyam hatása alatt áll, hogy abban erősen érvényesülnek a parttal párhuzamos áramlási összetevők is. Ennek következtében a Duna-víz bekeveredése – a vízállástól is függően – erősen maszkírozza a tározók felől érkező áramlási összetevő vízkémiai jellemzőit, ami így ebben a parti sávban meglehetősen egységes, átlagosított képet kell, hogy mutasson. Ezzel szemben a tározók D-i oldala mentén, magas vízállás idején a talajvíz D-i áramlását lassú folyamatok jellemzik, ezért a felszín alatti víz összetételét gyors keveredési jelenségek nem átlagosítják, azt a víztartóval, és az abban szerepet játszó szilárd fázisokkal kialakuló oldhatósági és szorpciós-deszorpciós egyensúlyok, tehát a helyi adottságok határozzák meg. Ennek megfelelően a védendő mezőgazdasági, ipari és lakóterületi ingatlanok felé kazettánként szükséges a megfigyelést biztosítani.

A tározók lefedésével a kiporzás miatti levegőszennyezés megszűnt. A felszín alatti (talajvíz) és közvetetten a Duna szennyezésének vizsgálatára monitoring kutak létesültek, D-i irányban 11 db, míg a Duna felől 3 db kút.

A monitoring kutak helyének kijelölésénél a jellemző talajvízmozgás nyomon követése volt az elsődleges szempont, ezért a tározók határán a D-felől érkező, volt kisvízfolyások elfedett medrébe is kerültek figyelőkutak.

A rekultivációs időszak alatt a figyelőkutak folyamatosan üzemeltek, azaz rendszeres mintavételezés, vizsgálat volt. A vízminőségi idősorok egyértelműen szennyezéscsökkenést jeleznek. A szennyezés elsősorban magas Na koncentrációban, magas fajlagos vezetőképességben, lugos pH értékben mutatkozott. A toxikus fémek értékei, különösen korábban, rövid időn belül is erősen változtak.

A talajvíz oldott fémtartalma legtöbb esetben a szennyezettségi határ alatt volt, néhány esetben azonban a határértéket meghaladta.

A vízminőség-vizsgálatok adatsorainak értékelése egyértelműen azt mutatja, hogy a rekultivációnál felhasznált kvázi talaj hulladék komponenseinek nincs talajvízszennyező hatása. Célszerűnek látszik a monitoring hálózat bővítése.

Fentieket a valós helyzet tisztázása végett kívántam kibontani, és érthetőbbé tenni az olvasók számára, elkerülendő, hogy a forrásanyagból hibás információt, vagy hibás környezetből kiemelt információt rosszhiszeműen, esetleg eltorzítva pánikkeltésre használjanak a későbbiekben.