Nagy ígéretek a Föld Napja alkalmából

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”- szól a Föld Napjának jelmondata. Közel 180 országban (köztük hazánkban is) emlékezünk meg valamilyen módon április 22-én az életet adó ökoszisztémánkról. 2013 óta a Google keresőfelülete is animált logóval „ünnepel”.

Természetesen az ipari óriáscégek a társadalmi felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés divatos terminusait használva, ekkorra időzítik a témával kapcsolatos bejelentéseiket.Az amerikai elektronikai cégek közül, idén az Apple tartogatta erre az időpontra „Better” (tükörfordításban: Jobb) c. kampányfilmjének megjelenését. Nem kívánom alaposabb kritika tárgyává tenni a cégcsoport bejelentését, sőt mindenképpen örülök neki, hiszen a Föld Napjának jelmondata is arra biztat, higgyünk abban, hogy egyenként is sokat változtathatunk környezetünkön.

3

Lisa Jackson, az Apple igazgatóhelyettese írta egy nyílt levélben: „érezzük annak a felelősségét, hogy bármit teszünk, szem előtt kell tartatunk a környezeti ártalomcsökkentést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy „zöldebb” anyagokat használunk és folyamatosan új eljárások feltalálásán dolgozunk, hogy megóvjuk környezeti erőforrásainkat.”

A kampánnyal egy időben jelentették be azt is, hogy a Kaliforniában (Cupertino) építendő új központjuk 30%-kal kevesebb energiát fog használni, mint a hasonló méretű épületek, ráadásul egy 7000 fából álló ligetet is telepítenek köré, hangsúlyozván környezetvédelem iránti elkötelezettségüket. Mindemellett arra továbbra is figyelnek arra, hogy új készülékeik kevesebb anyagot tartalmazzanak, mint a korábbiak (pl. az iPad Air kb. 1/3-dal könnyebb, mint elődei). Az Apple üzletekben mostantól újrahasznosítás céljából minden ilyen márkájú terméket visszavesznek, nem is kell „cserébe” újat vásárolnunk.  Az Észak-Karolina állambéli központjuk pedig már most is teljes egészében „tiszta” energiával működik (napenergia).

Tim Cook, az Apple ügyvezető igazgatója így nyilatkozik a Twitteren a cég környezeti filozófiájáról: „jobb állapotban szeretnénk hagyni a Földet, mint ahogy megkaptuk. Büszkék vagyunk az eddigi sikereinkre, de azzal is tisztában vagyunk, hogy sok dolgunk van még a jövőben is.”

1

Örömteli azt tapasztalnunk, hogy egyre inkább a közbeszéd része lesz a fenntartható fejlődés, s egyre többen tesznek is érte. Ugyanakkor arra azért kíváncsi lennék, hogy mi van a kirakat mögött? Jó, hogy az Egyesült Államokban található központjaik ilyen környezetbarát technológiával és alacsony károsanyag-kibocsájtással működnek, de arra is kíváncsi lennék, hogy milyen állapotok uralkodnak azokban a kínai, malajziai gyártóegységeikben, ahol történetesen az én iPhone-omat összeszerelték. Nem akarok túlzottan szkeptikus lenne, de gyanítom, hogy ez a szemlélet egyelőre csak az aggódó sajtónak és a felszínes környezetvédőknek szól. Ázsia meg úgy is messze van…