Egy osztrák és egy német cég termékei voltak még versenyben az angliai Aquamarine Power cég Oyster nevű alternatív, megújuló energia-termelő terméke, vagy pontosabban tiszta elektromosságot előállító szerkezete mellett az Európai Üzleti Díjak A Környezetvédelemért 2012 (1)döntőjében. A döntősök valamennyien taroltak a hatékonyságnövelés területén. Az osztrák cég kiemelkedően növelte energiafelhasználási hatékonyságát egy amúgy is kiváló termékének, a németek otthon működtetendő erőművek területén újítottak jelentőset. A nyertes azonban az angliai alternatív energiaforrások kiemelkedő fejlesztője lett az Oyster (Az Osztriga) nevű hullám-energia technológiát „halászó” szerkezetével.
A szél-erőművekről sokat hallottunk, a hullám-erőművekről már jóval kevesebbet. Bevallom, engem teljesen meglepett a hír, hogy ez hamarosan egy multi-milliárdos piac és maga a technológia és a szóban forgó szerkezet pillanatok alatt megnyert magának. Az ember a fejéhez kap, és azt mondja „hát persze …” a hullámzó tengerek, az óceánok energiáját lehalászhatjuk és felhasználjuk, mint alternatív energiaforrást, ha lesz, ha van rá megfelelően sűrű halászhálónk, hullám-energia csapdánk! Nos, szó szerint így van.
A skóciai központú Aquamarine Power cégről világszerte a hullám-energia felhasználás úttörőjeként írnak. Ennek az alternatív energiaforrásnak a piacán egyelőre mindössze két vagy három cég van, aki jelentős fejlesztést tudott bemutatni és működtetni. Az egyik az Aqamarine Power part közeli szerkezete, amely szó szerint befogja a hullámok erejét, energiáját és azt tiszta villamos energiává alakítja. Az Osytert sokan egy nyíló fedelű úszó bójához hasonlítják, amely a partközeli hullámokon ringatózik, együttmozog a hullámokkal. A szerkezetet a tengerfenéken rögzítik és a nyíló, csapkodó fedele, vagy csapóajtója, szinte teljesen a víz szintje, a hullámok alá merül, azok előre és hátra csapják, mozgatják. Ez az oda-vissza mozgás két hidraulikus dugattyút tart működésben, amelyek igen magas nyomású vizet pumpálnak a partra egy tengeralatti csővezetéken keresztül. Ez az erős vízáradat, vízsugár hajtja a hagyományos vízenergia-turbinát.
Mint minden igazán zseniális szerkezet, voltaképpen egyszerű és könnyen telepíthető a végtelen hosszú tengerpartok, óceánpartok mentén. Alternatív használata is lehetséges az alternatív energiaforrás szerkezetnek. A tengervíz sótalanítás eljárásához szolgáltat nagyon alacsony befektetéssel előállítható és helyben azonnal hasznosítható energia-forrást.
Helyben 190 000 otthon ellátására alkalmas a 250MW kapacitású új Oyster hullám-farm, azaz energia-farm, ahol ez az egyelőre mindössze hatvan munkatársat alkalmazó kis világ-cég a partra tereli a hullámok energiáját. Valamennyien igazi „hullám-lovasok”- vallják.
A tengerparti országoknak ez több mint esély. A piaci előrejelzések és a terméket, a szerkezetet egymás után díjazó, nemzetközi szervezetek szerint, gyakorlati megoldás. Jelenleg a már telepített kapacitás megközelíti a 64GW (gigawatt) kapacitást. Ha itthon nem is, de a legközelebbi és legtávolabbi tengerpartokon mi is élvezhetjük majd ennek a tiszta és megújuló energiaforrásnak előnyeit.
(1) Május 24-én, az EU céges, pontosabban üzleti vállalkozások kategóriában hirdetett nyerteseket a környezetvédelmi pályázatán, a European Business Awards for the Environment pályázaton. Korábbi bejegyzésem a menedzsment kategória győztesét, ez a bejegyzésem a termék/szerkezet kategória győztesét mutatja be.