Címke: árvíz

Homokzsákok és az építkezés kultúrája

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az árvíz levonultával megkezdődnek a helyreállítási munkák: a sérült épületek, utak rendbehozatala, az ideiglenes védművek lebontása, a homokzsákok, építési anyagok elszállítása, az átázott épületek fertőtlenítése.  Így volt ez az idei árvíz után az egyik leginkább veszélyeztetett településen, Nagymaroson is. Az árvíz után egy-két héttel helyreállt a rend, a várost meg lehetett közlekedni, a bátrabbak már a Duna partra is lemerészkedtek.

A környéket kedvelők öröme mégsem lehet teljes, mert az árvíz után két hónappal még mindig szürke port szórt szemükbe a szél, a bicikliút és a focipálya környékén felhalmozott homokzsákok egy része továbbra is bontatlanul hever szanaszét, úgy, ahogy az árvíz után ideszállították. Pedig a Duna-Dráva Cement Kft. váci gyára felajánlotta a környékbeli településeknek (Nagymaros, Kismaros, Verőce stb.), hogy jelképes összegért megsemmisíti az árvízi védekezésből visszamaradt, veszélyes hulladéknak számító homokzsákokat.

Az egész nem nagy ügy, mondhatnánk, mert a hulladékokat (mert ebben az esetben a homokzsák is hulladék) a város kevésbé frekventált helyére hordták, és nyilván egyszer el is szállítják, vagy szabályosan deponálják. Ami miatt szót érdemel, az egy általánosabb jelenség: az építkezés kultúrája.

Nem tudom, másnak is szemet szúrt-e, hogy nálunk minden építkezés (és ebből a szempontból az árvízi védművek építése, bontása is az), hosszan tartó felfordulással, szeméttel, kosszal, porral jár. A kivitelezők nem törődnek a környezet rendjével, a környéken élők túlzónak egyáltalán nem nevezhető igényeivel: időnként takarítsák fel a szétszórt homokot, szedjék össze az építési hulladékokat, szállítsák el a törmeléket, tartsák tisztán környezetüket.

Azt lehetett hinni, hogy a külföldi cégek megjelenésével az építkezési kultúra is változni fog, de nem. Inkább ők is alkalmazkodtak a hazai „szokásokhoz”. Megteszik azt, amit a saját országukban egyébként nem tehetnének. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért van ez így. Miért nem lehet egy kicsit erre is figyelni, miért nem lehet úgy építkezni, bontani, helyreállítani, hogy nem terheljük meg feleslegesen a környezetet?

A Greenpeace és a világvége

Közzétéve Szerző:
Válasz

Biztos, hogy az árvíz a legalkalmasabb kommunikációs felület vélt igazunk megjelenítéséhez? Biztos, hogy félelmet is lehet kelteni a kívánt hatás elérése érdekében

Régóta figyelem a Greenpeace és a Tatai Környezetvédő Zrt. konfliktusát az almásfüzitői vörösiszap-tározók miatt. A vita lényege: jelent-e valós veszélyt a – szocializmus éveiben – a Duna partjára telepített tározó, vagy sem? A vita ugyan időnként elmérgesedik, de voltaképpen mindkét fél szerepének megfelelően viselkedik: a radikális zöld szervezet a tőle megszokott, érzelmi telítettségű attraktív akciókkal támad, a vállalat pedig érvényes hatósági engedélyekkel és tudományos érvekkel hárít. A vita az utóbbi időben elcsendesedett, de aztán jött az árvíz, és a Greenpeace úgy vélte, kihasználja a fokozott figyelmet, és ismét színre lép. És ez baj. Baj, mert nem a segítségét ajánlotta fel, nem önkénteseket toborzott, hanem vészjósló híreket dobott be az amúgy is megrémült lakosságnak.

Először azzal riogatott, hogy az árvíz beborítja a Dunába a tározót, ha nem most, majd később. Aztán persze kiderült, hogy ez fizikai képtelenség, ilyesmi nem fordulhat elő még egy sohasem látott árvíz esetén sem, mivel a megkeményedett millió tonnányi vörösiszap mozdíthatatlan. Ekkor elővettek egy másik panelt, a bemosódás veszélyét. Azt állítván, hogy nem a gátak magasságával van a baj, hanem a szivárgással. Ami bármikor bekövetkezhet. Ez ugyanúgy hangzik, mint a világvége ígérete. Az is bekövetkezik, bekövetkezhet egyszer. Persze a GP okosabb a világvégeváróknál, mert nem határoz meg időpontokat. Majd, valamikor, bármikor, hosszú távon.

Semmi kifogásom nincs, ha a környezetvédők fellépnek az általuk veszélyesnek tartott jelenségek ellen, még akkor sem, ha ezt harsányan teszik, és akkor sem, ha nyilvánvalóan nincs igazuk. De az kifejezetten káros, amikor a katasztrófahelyzetben a félelmet tovább gerjesztik, az árvízveszélyt még egy vörösiszap-veszéllyel is megfejelik, csak azért, hogy a figyelmet magukra vonják. Ez így nem tisztességes, és egyáltalán nem jellemző az igazi környezetvédőkre!