Hulladékhasznosítás 1. – Zöld találmányok

Gyakran hallhatunk olyan találmányokról, amelyek gyártó híján elsikkadnak, jobb esetben lecsap rájuk egy tőkeerős, élelmes cég, viszi külföldre, de legalább hasznosul, rosszabb esetben örökre elvész az érdekek dzsungelében vagy a hivatalok útvesztőiben.  Nem lenne haszontalan tehát, ha minél többen, minél több helyen felhívnánk a figyelmet azokra a magyar hulladékkezelési technológiákra, eszközökre, amelyek könnyebbé, olcsóbbá és főként környezetkímélőbbé tehetnék életünket. Még akkor is, ha laikusként nagy kockázata van annak, hogy esetleg olyan találmányt is felkarolunk, amelyik később – műszaki, üzleti, kereskedelmi okok miatt – esetleg nagy melléfogásnak bizonyul.

Építőanyag hulladékból

Kommunális hulladékból gyárt nagy szilárdságú építőanyagot a Szilplast Kft. Az eljárás lényege: magas hőmérsékleten, mechanikai eljárással, szinte molekuláris méretűre aprítják fel a hulladékot, majd a szemcséket drazsírozzák, bekenik tűzforró, folyékony műanyaggal. Az így kapott anyagból 2,5 cm vastagságú táblákat készítenek, amelyek szilárdsága annyira jó, hogy dupla méretben a puskagolyót is képes megfogni. Egy gép naponta 80 tonna hulladékból 2,2 tonnányi készterméket képes előállítani, amely felhasználható ideiglenes lakóházak építésére és a gátak (!) megerősítéséhez. Hacsak a sárga kabátos vad környezetvédők ezt meg nem fúrják, hiszen az építőanyag hulladékból készül, ugyanúgy, mint az almásfüzitői megszilárdult vörösiszap takarórétege. Széleskörű alkalmazása elé az is komoly gátat emel, hogy egyelőre nehéz minősíteni a hulladékból készült termékeket.

Tüzelőanyag hulladékból

Két magyar egyetemista új eljárást dolgozott ki a parkokban, kertekben keletkező hulladék feldolgozására. Ők is pelletet állítanak elő, mint mások, de másképpen. A pellet az általános eljárás szerint a következőképpen készül: fűrészporból és/vagy szárított, majd finommá őrölt növényi hulladékból masszát állítanak elő, amelyet egy mosógépszerű berendezésbe adagolnak, és a végén préseléssel formázott, kis, brikettszerű darabok jelentik a végterméket. A pelletet tüzelőanyagként használják közvetlenül elégetve, vagy elgázosítva. A pelletfűtés azért környezetbarátabb a fafűtésnél, mert újrahasznosított alapanyagot használ. A pellet nedvességtartalma 10%-nyi a fa 40%-ával szemben. Ezért hatásfoka jobb a tűzifánál. A szabályozott égés miatt a károsanyag kibocsátása is alacsonyabb.

A fiatalok újítása abban áll, hogy kamionplatóra helyezik el a mobil biomasszaüzemet, amellyel így a zöldhulladék keletkezési helyére tudnak menni, és a helyszínen végzik el a feldolgozást. Az általuk előállított termék versenyképesebb a hagyományos, fűrészporral készített pellethez képest, mert amíg utóbbihoz célirányosan termelik a fákat, vagy az energianövényeket, és így drága, addig az ő pelletjük alapanyagát az állandó és természetes parkgondozás során keletkező hulladék adja.

Arzénszűrő törekből

Egy korábbi bejegyzésünkben már szóltunk róla, de kiemelkedő hasznosíthatósága, fontossága miatt röviden ebben az összeállításban is meg kell említenünk. Közismert, hogy Magyarország egyes régióiban magas a vezetékes ivóvíz arzénszennyezettsége. A probléma megoldása eddig a túl drága műszaki megoldások miatt feneklett meg. Egy magyar szabadalmon alapuló, hazai fejlesztésű berendezés (ASR-10) azonban áttöréssel kecsegtet. A találmány lényege: az ivóvízben nagyobb koncentrációban előforduló veszélyes anyagokat (arzén, vas, mangán, ammónia) egy malomipari hulladékon, a töreken átszűrve jelentős mértékben le lehet csökkenteni. Az arzén esetében például 90 százalékkal. Mivel egy magyar állami konzorcium komoly üzleti lehetőséget látott a találmányban, megvásárolta a szabadalmat, ami után elvileg nincs akadálya a széleskörű alkalmazásnak. Annál is inkább, mivel a berendezés sorozatgyártásra érett, a vízmű irányítási rendszerébe könnyen integrálható, konténeres formája a világ bármely pontján gyorsan telepíthető.

Arzénmentes víz – költséghatékonyan

Szenzációs környezetvédelmi találmányról adott hírt a sajtó. A találmány lényege: az ivóvízben nagyobb koncentrációban előforduló veszélyes anyagokat (arzén, vas, mangán, ammónia) egy malomipari mellékterméken, a töreken átszűrve jelentős mértékben le lehet csökkenteni. Az arzén esetében például 90 százalékkal. Ez nagyon jó hír annak a 475 településen élő másfél millió embernek, akik jelenleg kénytelenek arzénnal szennyezett vizet inni.

De vajon mennyire veszélyes az emberi szervezetre az arzén? A kérdés felvetése azért is jogos, mert ugyanez az arzénes víz kiválóan alkalmas bizonyos betegségek (reuma, krónikus bőrgyulladás) kezelésére is. Egészségügyi szakemberek szerint az arzén vegyületek mérgezési fokát a vízben való oldódása adja, „vagyis minél jobban oldódik vízben, annál jobban képes felszívódni a gyomor-bélrendszerben, és így, a szervezetbe jutva – bizonyos enzimekhez kötődve – képesek befolyásolni a sejtekben zajló anyagcsere folyamatokat. Az arzén a sejtekben nem bomlik tovább, főként a szaruképletekben (köröm, hajszál), illetve a májban és csontban halmozódik fel nagyobb mennyiségben. Hosszan tartó arzén bevitel esetén olyan mértékű sejtkárosító hatás alakulhat ki, amely mutációkhoz, daganatok kialakulásához vezethetnek.”

Az aréznes víz fogyasztása vajon ide vezet-e? Korrekt egészségügyi statisztikák szerint nem feltétlenül. A mélyfúrású kutak elterjedése óta (XIX század) a területen élők ilyen vizet isznak, és az arzénnak tulajdonítható betegségek száma ezeken a településeken sem nagyobbak, mint máshol. Ahol pedig igen, ott más, interferáló okok is lehetnek. (Pl. a szegénység, életmód.) A tömeges megbetegedések elmaradásában közrejátszott, hogy a hetvenes évektől kezdődően, különböző mentesítő technológiákkal sikerült az arzén koncentrációját 50 mikrogramm/liter határérték alá szorítani. Akkor mi a probléma? A fő gond az, hogy a jelenlegi határérték ötszöröse az EU által megengedettnek. Az EU szakemberei szerint az ivóvíz arzéntartalmát 10 mikrogramm/literre kell csökkenteni, ráadásul 2015-ig! Ennek az értéknek a biztosítását jelenleg csak „méregdrága” külföldi technológiákkal, berendezésekkel lehetne biztosítani. Amelyek forrásigényét drasztikusan, 120-150 százalékos mértékben megemelt vízdíj formájában lehetne csak biztosítani. Az új magyar eljárással viszont az emelés mértéke mindössze 3 százalék lenne.

Összefoglalva a találmány előnyeit: egészséges ivóvíz, uniós határérték alatti koncentráció, olcsó, meglevő víztisztító létesítményekhez is csatlakoztatható, piacképes technológia. Persze, ha valóban beváltja a reményeket és nem jut oly sok magyar találmány sorsára. A feledésre.

A térkép forrása

Manipuláló környezetvédők

A HÍR

Egy héttel ezelőtt a Greenpeace szakértői talajmintát vettek az almásfüzitői hetes vörösiszap-tározó Duna felöli oldalán. Az akkreditált laboratóriumban végzett mérések alapján kijelenthetjük, a tározóból kijutnak a szennyező anyagok. A tározó melletti partfalból vett talajmintában többek között a határértéket sokszorosan meghaladja az arzén, a molibdén és a bróm mennyisége. A toxikus arzén koncentrációja a megengedett 15 mg/kg helyett 324 mg/kg volt a part menti talajban.

A mintákat a korábbi timföldgyártól a legtávolabbi pontban a vörösiszap-tározó észak-keleti sarkánál vettük, így nem állja meg a helyét a hetes tározón tevékenykedő Tatai Zrt. azon állítása, hogy az egykori timföldgyár okozta a szennyezést.

Simon Gergely, a Greenpeace kelet-közép-európai vegyianyag-szakértője leszögezte: „A minták újabb megkérdőjelezhetetlen bizonyítékai annak, hogy a tározó szigeteletlen és szivárog. Innentől kezdve az ügyészség nem halogathatja tovább a veszélyes hulladékok tározójának bezárását. Az sem lehet tovább kétséges, hogy az almásfüzitői tározó a Budapest ivóvízbázisát is jelentő Dunát veszélyezteti mérgező anyagaival.”

Helyi lakosok jelezték, hogy az alacsony vízállás miatt felszínre kerülő Duna-mederben kellemetlen szagú vörös foltokat láttak. A Greenpeace megvizsgálta a Duna-parti kavicságyban lévő vöröses elszíneződéseket is, azok azonban – szemben a part oldalfalával – nem tartalmaztak határérték fölötti toxikus anyagokat. Forrás: Infovilág

A VÉLEMÉNY

Kulcskérdés, hogy akkreditált módon vettek-e mintát

A Greenpeace szakértői talajmintát vettek, amit akkreditált laborban (Bálint Analitika Kft.) vizsgáltattak be. Simon Gergely elismerte: a mintát maguk, s nem akkreditált módon vették, ám dokumentálták, és felelősséget vállalnak.

Ha valóban így történt, ez kevés, mert nem csak a laborvizsgálatot, hanem a mintavételt is akkreditált szervezetnek kell elvégezni. Nem elég dokumentálni és felelősséget vállalni, a hiteles mintavétel ennél azért komolyabb! Ennek oka érthető, hiszen minden a mintavételen múlik. Nem megfelelő (mennyiség, hely, szennyezettség stb.) mintákkal könnyen lehet téves következtetésekre jutni.

A mintavételnek szigorú szabályai vannak, a mintavételt végző szervezetnek szigorú feltételeknek kell megfelelni.

  • A mintavégzést végző szervezetnek rendelkezniük kell a mintavételhez szükséges személyi, szakmai és technikai (tárgyi) feltételekkel. Plusz meg kell felelniük különböző szabványoknak.
  • A mintavételt végző szervezetnek rendelkeznie kell a mintavételi szakmai területéhez tartozó szabványos mintavételi módszerekkel, vagy az együttműködő vizsgálólaboratóriummal együttesen kialakított olyan egyedi mintavételi módszerekkel, amelyek szerint a konkrét mintavételi feladatát ellátja. Az egyedi mintavételi módszereket olyan részletességgel kell leírni, hogy annak minden lépése ellenőrizhető és nyomon követhető legyen.
  • A mintavételt végző szervezetnek rendelkeznie kell a mintavételi feladat ellátásához szükséges, a vonatkozó szabványok vagy egyedi módszerek szerinti mintavételi berendezésekkel (fúró szerkezetek, szivattyúk, mintavételi edények stb.)

Szakanyag a mintavétel követelményeiről, hibáiról

Ha mindezekkel rendelkeznek, mea culpa, de a híradások nem erről szóltak, és a GP is csak a mérési eredmények táblázatát mutatta be a honlapján. Mivel azonban kiemelték, hogy a mintát a GP szakértői vették, kicsi a valószínűsége, hogy akkreditált szervezetről lenne szó!

Összekeverik a Tatai Zrt. tervékenységét és a vörösiszapot egykor lerakó Timföldgyár felelősségét

“Nem állja meg a helyét a hetes tározón tevékenykedő Tatai Zrt. azon állítása, hogy az egykori timföldgyár okozta a szennyezést.”

Ha nem a Timfödgyár okozta a szennyezést, akkor ki? Ki hordta a VII-es tározóba a vörösiszapot? Vagy a vörösiszap mégsem szennyez, hanem csak a takaróréteg? Akkor viszont magyarázatra szorul, hogy a tízemeletnyi magasban levő másfél méteres takarórétegből hogyan juthat át rövid idő alatt bármilyen anyag? Amennyiben viszont mégis a vöröiszap szivárog, miét varrják ezt a Tatai Zrt. nyakába?

Pánikkeltésre is alkalmas fogalmazás

„Az sem lehet tovább kétséges, hogy az almásfüzitői tározó a Budapest ivóvízbázisát is jelentő Dunát veszélyezteti mérgező anyagaival.”

Ezt vajon mivel lehetne igazolni? Feltételezve, de meg nem engedve, ilyen anyagok kerülnek a Dunába, nem mindegy, milyen mennyiségben (1 deci vagy 100 köbméter/s)? A Duna átlagos vízhozama Bécsnél 1900 m³/s, Budapestnél 2350 m³/s. A Duna vízhozama Budapestnél kisvízkor 500-600, középvízkor 2200, magasvízkor 6000-8000 m3/s.

Ekkora hatalmas víztömeg „fertőzéséhez”, az ivóbázis veszélyeztetéséhez vajon milyen mennyiség lenne szükséges?!