A harcsa lett az év hala

harcsa

Mióta a vizák eltűntek a Tiszából, Magyarország legnagyobb hala a harcsa, amely szálkamentes, ízletes húsa miatt az ország egyik legkedveltebb étkezési hala is. A harcsa hosszú életű, és folyamatosan növekszik. Bár másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak, napjainkban már a 100 kilogramm fölötti példány is ritkaság. Teste a többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszszála van. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú és teste pikkelytelen.

harcsa01

Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak.

paduc vagy másképpen, vésettajkú paduc rajhal, rendszerint a fenék közelében, a gyengén elöntött kavicszátonyok felett tartózkodik; csak télen húzódik a folyó mélyebb részeibe. Teste hosszú és hengeres, oldalról kissé lapos. Tömpe orra messzire előrenyúlik. Szája alsó állású haránthasíték; szarunemű alsó ajkának szegélye éles. Lárvákkal, férgekkel, apróbb rákokkal és algákkal táplálkozik. Legfeljebb 15 évig él. A magyarországi folyókban gyakori.

paduc02

Fotó: Digitális Tankönyvtár

halványfoltú küllő  rajban élő fenékhal; leginkább a kavicsos medrű hegyi patakokban, a nagyobb folyók felső szakaszán a forrásvidékig fordul elő, de megél az állóvizekben is. A hal testhossza 8-10 centiméter, maximum 15 centiméter. A feje kúpos, orra lekerekített, a szemei nagyok és fölfelé tekintenek. Alsó állású szája szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Tápláléka fenéklakó állatok és algák, de növényi anyagot és szerves törmeléket is fogyaszt.

kullo

Fotó: tiszatoelovilaga.hu

Forrás: MTI, wikipedia

Az év versenyének győztesei

Különös versengés kezdődik minden évben néhány lelkes természetvédő, szakmai szervezet jóvoltából. Mi emberek szavazással eldönthetjük, melyik legyen az év fája, madara, hala, gombája? Most, hogy néhány verseny véget ért, külön-külön is bemutatjuk a győzteseket.

Az év rovara győztese a mezei tücsöktucsok

A versengésre a Magyar Rovartani Társaság három rovart nevezett: a harcias és mókásan repülő nagy szarvasbogarat, a gyönyörűen zenélő mezei tücsköt és a szépséges kisasszony szitakötőt. A szavazás eredménye: első a mezei tücsök (45%), második a nagy szarvasbogár (35,2%) és harmadik a kisasszony szitakötő (19,8 %). Mit érdemes tudni a győztesről? A mezei tücsök egy apró, zömök, mindössze 20-26 milliméter nagyságú, ám ehhez képest meglehetősen nagyhangú rovar. Ciripelését nem a szájszervével (amely  csak ásásra és táplálkozásra alkalmas), hanem a szárnyain levő fésűs barázdák összedörzsölésével adja. Főként este, éjszaka aktív, növényi anyagokkal táplálkozik, de kisebb rovarokat is fogyaszt. Zenéjüket májustól augusztus elejéig hallhatjuk.

Az év hala verseny győztese a compó

compo

A Magyar Haltani Társaság a márnát, a selymes durbincsot és a compót nevezte be a 2016-os versenybe. Közülük a compó került ki győztesen, mégpedig óriási fölénnyel (58%). Érthető, mert a compó minden vonatkozásban szerethető hal.

A compó zömök, mérsékelten magas és oldalról enyhén lapított testét apró pikkelyek fedik. Feje aránylag nagy, orra hosszú, szeme viszont kicsi. Csúcsba nyíló száj, húsos ajak és a szájszegletben található két bajusz jellemzi. Színezete változatos, az irizáló zöldtől az óaranyon át a majdnem feketéig változó, úszói nagyok, lekerekítettek. Testét síkos nyálkaréteg borítja, ami a népi hiedelem szerint gyógyító hatású. A sérült halak sebei állítólag gyorsabban gyógyulnak, ha hozzádörgölődznek, emiatt ragadt rá a “haldoktor” elnevezés. Húsa kissé szálkás, de kitűnő ízű.

Az év madara verseny győztesen a haris

haris_5

Magyar Madártani Egyesület kiírásában három „láthatatlan tyúk”, a fürj, a haris és az ugartyúk közül lehetett választani. Közülük tette első helyre a harist a szavazók 37 százaléka, mindössze egy csőrhosszal megelőzve a fürjet (31%) és az ugartyúkot (32%). Ha már így döntöttek, ismerkedjünk meg mi is ezzel a recsegő hangú, fürge, rejtőzködő madárral.

A haris testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter és testtömege 135–200 gramm. Felső tollazata feketés, világosbarna szélekkel, ezért kissé pikkelyesnek tűnik. Hasalja fakóbarna, vörösesbarna csíkozással. Mellkasa, torka és feje oldalt galambszürke. Csőre rövid és erős, hogy fel tudja csipegetni a vetőmagokat és a gabonát. Európában sebezhető fajként tartják nyilván, Magyarországon fokozottan veszélyeztetett, eszmei értéke 500 000 Ft.

Kíváncsian várjuk még az év emlőse versenyt is, de ezt még meg sem hirdették, tehát szavazni sem tudunk rájuk. (A gombák versenyében a lilatönkű pereszke, az év fája versenyben pedig a mezei szil lett a győztes, róluk majd legközelebb.)

Halak

Manapság már minden valamirevaló település rendez valamilyen fesztivált, amelyeknek vagy van hagyománya az adott közösségben, vagy nincs. A Tatai Öreg-tavi Nagy Halászat az első kategória elitjéhez tartozik, ugyanis itt a lehalászást az 1900-as évek elejétől végzik. A hálóvetés idővel társasági eseménnyé, népünnepéllyé vált. A Tatai Mezőgazdasági Zrt. erre építve indította el azt a rendezvénysorozatot 2001-ben, amely ma már sokakat vonz, és nem csak a városból és annak szűkebb környékéről. Az esemény fő attrakciója a 400 méteres húzóhálóval történő bekerítés, de a látványos lehalászás mellett kirakodó és halvásár, halétel-bemutató várja az érdeklődőket, és számtalan egyéb program, különböző zenekarok fellépése, hagyományőrző néptáncegyüttesek, gyerekprogramok színesítik a három napos rendezvényt.

halak_1

Igazi foglalkozásnépszerűsítő és gasztronómiai fesztivál ez, amelynek még egészségügyi missziója is van: érzéki élvezetek révén segít a halfogyasztás pozitív hatásainak megismertetésében. Ösztönzi a látogatókat: építsék be napi étrendjükbe valamilyen formában a halat. Amire a tények szerint bizony nagy szükségünk lenne. Mi magyarok ugyanis, annak ellenére, hogy országunk vízrajzi és klimatikus adottságai kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, alig eszünk halat. Az uniós országok átlagának alig több mint a tizedét. Amíg mi 2,8 kilogramm halat fogyasztunk fejenként évente, az uniós országokban 22 kilót. Pedig a halak húsában kevés a koleszterin, viszont sok a vitamin (A, D, B2, B6 és B12), az omega-3 zsírsav és számtalan fontos ásványi anyagot (foszfor, jód, fluor, szelén, vas, kálium és kalcium) is tartalmaznak. Ezt persze sokan tudják is, ám arról már kevesebbeknek van ismerete, hogy gyakori fogyasztásuk segít megelőzni a stroke-ot, a különböző szembetegségeket, és még a reumára, az idegekre is jótékony hatást gyakorol. A nagy halfogyasztó országokban kevesebb a mellrákban szenvedők és a szívbetegek száma is. Aki tehát teheti, látogasson el október 16-18. között Tatára, és érzékei útján hagyja magát meggyőzni a halfogyasztás nagyszerűségéről.

halak_2

És ide kívánkozik egy másik halas hír, az év hala versenyének meghirdetése, amelynek keretében három halfajra szavazhatunk. A Magyar Haltani Társaság 2016-ra (előzetes közönségszavazás alapján) a márnát, a compót és a selymes durbincsot jelölte. A Társaság honlapján ezt írják róluk. „Az óarany színű compó kis oxigénigényű halunk, amelynek egykor igen népes állományai éltek nagy kiterjedésű mocsarainkban. Újabban a Tisza-tóban talál kedvező létfeltételekre, ahol szaporodóban van. A márna a folyók sóderes medrű, aránylag gyors folyású szakaszait kedveli. Kitűnő horgászhal, amely túlnyomórészt kisebb-nagyobb gerinctelen állatokból álló táplálékát a fenéken keresi. Az oldalán három hosszanti csíkkal díszített selymes durbincs bennszülött halunk. Olyan természeti érték, amely gyakorlatilag csak a Dunában és mellékfolyói vízrendszerében él. Védettségét szűk elterjedési területe és fogyatkozóban lévő állományai indokolják.” A versenyben álló halak fotói és a szavazás itt találhatók.