A Bécsi Egyetem az Environmental Pollution című tudományos folyóiratban adta közre kutatási eredményeit a Duna műanyagszennyezéséről, amely az eredmények szerint sokkal nagyobb, mint ahogyan azt korábban gondolni lehetett. A kutatók a környező népességszám és a helyi vízhozam alapján úgy számolnak, hogy a Duna naponta mintegy 4,2 tonna műanyaghulladékot juttat a Fekete-tengerbe. Pedig veszélyezteti a halakat a vízben lebegő plasztikhulladék, mert lenyelve akár halállal járó belső elzáródást is okozhatnak. De más problémát is okozhatnak: a műanyagdarabokhoz ugyanis káros vegyi anyagok tapadhatnak, amelyek a halak elfogyasztásán keresztül az emberi szervezetbe is bejuthatnak. Mit tehetünk ez ellen? Többet, mint gondolnánk. Azon túl, hogy újra és újra szóvá tesszük minden zöld médiafelületen; iskolákkal, önkormányzatokkal, horgászokkal stb. közösen figyelemfelkeltő akciókat is szervezhetünk, sőt időnként csatlakozhatunk nemzetközi kezdeményezésekhez. Például a Sea Shepherd Conservation Society (SSCS) nemzetközi nonprofit szervezet Pollutoys kampányához, amelyet kifejezetten gyermekek részére, oktatási céllal indítottak. Innovatív játékuk segítségével korán kialakítható a gyermekekben az elköteleződés, hogy tiszteletben tartsák a nagy vizek és a bolygó élővilágát. Kedves tengeri kampányfiguráik megmutatják a szomorú valóságot. Gyomruk tele van szeméttel: műanyagzsák, palack, pohár, evőeszközök, léggömb stb. Ha nem állítjuk meg a folyamatot, 2050-re több lesz a műanyag, mint a hal az óceánban – egyéb hasznos információk mellett ez is olvasható felvilágosító oldalukon.
De van a magyarországi kezdeményezés is, például a Mikrolin, a TKV, a HUKE, és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Waste Free Danube, azaz a ‘hulladékmentes Dunát’ projektje. A neszmélyi kikötőben felállított palackgyűjtő hálóval néhány óra alatt (!) 1 köbméter hulladékot, többségében műanyag palackot fogtak fel. Természetesen tudjuk, hogy ezek a kampányok, akciók önmagukban nem oldják meg a vizek műanyagszennyezésének a problémáját, de arra mindenképpen jók, hogy felhívják a figyelmet és másokat is cselekvésre serkentsenek.