Egy kilométer alatt eltüzelni egy liter üzemanyagot, nos, egy kicsit magas fogyasztásnak tűnik, főleg ha összehasonlítjuk az évente megrendezett – németországi – versennyel, amelynek épp az a tétje, mekkora távot tudnak a versenyzők megtenni 10 deci benzinnel. Utóbbi eredményei már a 2000, nem tévedés, kétezer kilométeres határt közelítik.

Vegyesek az érzéseink: kétségtelen, hogy a Formula 1-es versenyeknél kevés környezetszennyezőbb szórakoztatási forma létezik. A kocsik az átlagosan 300 km-es távokra hozzávetőleg 200 kilónyi üzemanyaggal indulnak és a rajt előtt senki nem kéri a sofőröktől a zöldkártyát. A motorok és kasznik fejlesztése évenként összesen dollár százmilliókat emészt fel – s mindez csupán azért, hogy a világ egy része évente 20 alkalommal, kéthetente másfél órát izgulhasson. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a folyamatos fejlesztések 3-5 éves csúszással megjelennek a „polgári” autózásban is, abban viszont egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy a nagy autógyárak e megméretés nélkül egyáltalán nem fejlesztenének.
A Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA jó ideje érzi a nyomást és presszionálja a versenyben induló csapatokat is: folyamatosan változtatják, csökkentik a használható motorok űrtartalmát, felépítését, a meghajtások és kopó alkatrészek élettartamát igyekeznek minél jobban kitolni. Mindez azonban csak szépségtapasz, hisz a verseny futamonként így is akkora ökológiai lábnyomot hagy, mint egy nagyobb afrikai ország egy egész évben.
A FIA istenei, élükön Jean Todt már évek óta készül a nagy lépésre: lecserélni a pöfögő robbanómotorokat az F 1-ben elektronikus meghajtásra. Várhatóan 2014-ben rajtol az E-Formula 1, csupa néma és környezetbarát járgánnyal. (A 300-as varázsszám itt is megmarad: ekkora lehet ugyanis majd maximum a kocsik akkumulátorának súlya.) Őszinte izgalommal várjuk a versenyeket. Az ugyanis egyértelmű, hogy ezzel a lépéssel a legzöldebb elképzelés nyer teret egy végtelenül környezetszennyező iparágban – az autós szórakoztatásban. Az azonban kérdéses, megmarad-e a szórakoztatás? Látunk-e majd a maiakhoz hasonló előzéseket, párharcokat, kigyulladó autókat és tömegkarambolokat? Avagy, mint a korábban említett németországi versenyen, halk döcögést és kínlódást a versenytáv megtételéért? Előbbiben reménykedünk, utóbbitól – talán reálisan – tartunk.
És újra: a cél nemes, jelzi: a FIA istenei nem pénzéhes üzletemberek, meghallják a kor szavát, adekvátan reagálnak az új kihívásokra. (E mondatban kevesebb volt a cinizmus, mint az joggal elvárható lenne.) Azt is tudjuk, egy ilyen verseny újabb lökést adna az elektromos motorizáció fejlesztésének. (Persze e nélkül is ebbe az irányba tolódott mostanában az autók fejlesztése.) Csak azt nem tudjuk: mindent alá kell-e vetnünk az ökotudatosság elvének. Tehetünk vajon kivételt? És ha igen, akkor az a szórakoztatóipar egyik szegmense legyen-e vagy a légiközlekedés, esetleg az életmentés vagy az atomenergia? Áldozatokat kell hoznunk a jövőért, de ez nagyon nehéz, ha arra gondolunk, a mai lemondásokkal olyan holnapot alkotunk, amelyben vajmi kevés kedvünk lesz élni.