Filmpályázat a környezettudatosságért

OHU_filmpalyazat_uj_hatarido_1

 

Mint arról az OHÜ (Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség) hírt adott honlapján, 2014 augusztusában második alkalommal hirdették meg filmpályázatukat, melynek tárgya a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, a társadalmi szemléletformálás elősegítése volt. Jelentkezhetett bárki, korosztályos megkötés nem volt, azonban a pályaműveknek a fiatalokhoz kellett szólniuk.

Két kategóriában lehetett nevezni, az egyik OMG – Ezdedurva! illetve a LOL – Sírva nevettess!. A zsűri tagjai ugyanazok voltak, mint tavaly: Novák Péter, Pokornyi Lia, Vadon János és Dr. Wégner Krisztina az OHÜ ügyvezetője vizsgálta meg a beküldött pályaműveket. A zsűri mindkét kategóriában a legjobb három alkotást jutalmazta – közel 2 millió forint összértékben (első helyezett: 500.000 Ft, második helyezett: 250.000 Ft, harmadik helyezett 100.000 Ft) illetve egy különdíjat is odaítéltek (50.000 Ft), amely nem is filmes eszközeivel, hanem eredeti megoldásával érdemelte ki a zsűri figyelmét.

Érkeztek alkotások az ország minden pontjáról, de érkezett egy Londonból, és érkezett egy az erdélyi Szilágycseh településről is. Volt olyan alkotópáros is, aki nem egy, hanem négy kisfilmmel is pályázott. A legfiatalabb pályázó 12, a legidősebb pedig 48 éves volt. Pályáztak egyéni alkotók és filmműhelyek is. Összesen 83 alkotás érkezett be idén, ami jelentősen felülmúlja az első évi 18 kisfilmet. A 83 alkotás egy előzsűrizésen esett át, és végül nyolc-nyolc pályamű juthatott tovább a döntőbe, valamint még egy a YouTube videók nézettségi mutatója alapján.

Na, de jöjjenek a pályaművek!

Az OMG – Ezdedurva! kategória díjazottjai:

1. helyezett: Amíg lebomlik… Készítette: Filkor Gábor (Budapest)

 

2. helyezett: Palackposta. Készítette: Fonth Eszter (Páty)

 

3. helyezett: Farost. Készítette: Varga Máté (Debrecen)

 

A LOL – Sírvanevettess! kategória díjazottjai:

1. helyezett: Illegál. Készítette: Horváth Tímea (Budapest)

2. helyezett: A futás. Készítette: Kovács Zoltán Frigyes, Balla Gábor, Erlauer Balázs, Préda-Kovács Zsolt, Kapás Zsolt Zsombor, Pap Róbert, Jeddi Ágost (Szeged)


 

3. helyezett: sZEMÉT. Készítette: Futó László, Omódi Marianna (Pécs)

 

…és a különdíjas: Kukában a szemét. Készítette: Molnár Kristóf (Miskolc)

A végére pedig egy olyan mű, mely nem részesült díjazásban, de alapötlete és kivitelezése nagyon szellemes.