Atom helyett újra szén?

03

Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

2011-ben, Németországban, a fukusimai atomkatasztrófa után 17 atomerőmű leállításáról döntöttek. Nyolcat a döntés után azonnal kivették a rendszerből, a fennmaradó kilenc működését pedig 2022-ig szüntetik meg. Szakértők már akkor figyelmeztettek, hogy az atomerőművek kiiktatása jelentősen növelni fogja az árakat. Amire azonban akkor még nem gondoltak, az az, hogy a pótlásukra beállított alternatív megoldások (víz-, szél-, naperőművek) nem tudják majd az igényeket kielégíteni, ezért a korábban már „halálra ítélt” széntüzelésű erőműveket kellett reaktiválni. Ehhez pedig meg kellett nyitni a bányákat, illetve újabb szénmezőket kellett művelés alá vonni. Ennek folyamán kirívó esetek történtek. Ahogyan arról a Wasinghton Post, a Daily Mail és a Breibart is beszámolt, Immerathot, egy 1200 lelkes nyugat-németországi kis falvat, Kölntől nem messze – a Greenpeace tiltakozása ellenére – a teljesen elbontottak, kórházastól, temetőstől, templomostól, mert azok a lignitbányászat útjában álltak. A lignit könnyebb és olcsóbb hozzáférést biztosít, mint más fajták, ám ez az egyik legmocskosabb fosszilis üzemanyag. Adódik a kérdés, megérte-e az atomenergiát szénre váltani, mivel növekedett a széndioxid kibocsátás, és települések tűntek el a föld színéről. Ez bizony súlyos probléma, még akkor is, ha újat építettek helyettük.

05

Forrás: https://www.huffingtonpost.com/entry/19th-century-german-church-is-demolished-to-make-way-for-coal-mining_us_5a54fce3e4b01e1a4b1a2d89