Lignit

A Greenpeace megítélése szerint a hatalmas lignittartalékok legfeljebb 10 százalékát szabadna energetikai célokra használni, különben a káros anyag emisszió miatt az uniós erőfeszítések kudarcba fulladhatnak, azaz a tervezettnél lényegesen magasabb lehet a széndioxid kibocsátás, és nem sikerülne 2 Celsius fok alatt tartani a globális felmelegedést. A széndioxid kibocsátás növekedése miatti aggodalom azonban túlzó, mivel a megengedett kvóta az új üzemek üzembeállítása után sem változna. Szakértők véleménye szerint ugyanis “az emissziós cserekereskedelem részeként máshonnan vesznek majd kibocsátási kvótát, de a nettó kibocsátás nem emelkedhet.”

1

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szenes erőművek jobban megterhelik a környezetet, mint a gázos, a szél-, vagy naperőművek, de az új építésűek korántsem annyira, mint a régiek. Ma már nagyon sok pénzt költenek védelmi berendezésekre, filterekre, kénlekötő technológiákra, gépekre, amelyek radikálisan lecsökkentik a szénalapú létesítmények környezeti kockázatait.  Köztudott, hogy Európa nagyvárosaiban is találhatók ilyen, modernnek számító, tiszta szénerőművek. A régiek azonban valóban sok kárt okoztak. Elég, ha arra a kb. hatszáz amerikai szénerőműre gondolunk, amely az ország áramtermelésének 40%-át biztosítja, de amely egyben az összes CO2-kibocsátásának egyharmadáért is felelős.

Ráadásul a lignit felszíni bányászata holdbéli tájjá teszi a területet. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a bányatulajdonosnak a kitermelés végeztével kötelessége a bánya területét rendbe tenni, rekultiválni, és ezt meg is teszik.

2

A lakosság viszont többnyire nem támogatja az ilyen erőművek építését, és nem csak a látvány miatt. Azt gondolják, az új építésűek is éppen olyanok, mint a régiek: füstöt okádnak, pernyét szórnak, betegséget okoznak. A többség nem fogadja el, akkor sem, ha magánvállalat, és akkor sem, ha az állam építené meg azokat. Egy magyarországi közvélemény-kutatás adatai szerint  a lakosság háromnegyede  nemet mondott arra a kérdésre, hogy egyetért-e azzal, hogy állami/vállalati részvétellel újabb szénerőmű blokk épüljön Magyarországon, és mindössze 5%-a értett egyet teljes mértékben (erről bővebben itt).

Persze nem mindenhol van így. Skóciában éppen az ellen tüntettek, mert be akartak zárni néhány szénerőművet, Lengyelországban pedig a lignitbányászok zavarták el az engedély nélkül, magánterületre tolakodó grínpíszes aktivistákat.

A lakosságnak van még egy keményebb szempontja is, ez pedig az ár. Még a gazdagnak számító németek körében is megnőtt azoknak az aránya, akik az energia tisztasága helyett annak árát tekintik elsődlegesnek. Magyarországon pedig még inkább ez a helyzet. A TNS Hoffmann tavalyi felvételéből kiderült, hogy a megújuló energiaforrások népszerűsége pusztán elvi szintű, mivel „a lakosság jelentős többsége, 69 százaléka meghatározó szempontként említette az energia árát. A lakosság nagyobb része nem lenne hajlandó többet fizetni a villamos energiáért, ha azt drágább energiaforrásokból állítanák elő – még ha az megújuló is.”

3

A Greenpeace tiltakozásának időzítése semmiképpen nem nevezhető szerencsésnek. Éppen most, az ukrán válság és a németországi atompark lecserélésének idején. Az orosz szállítások bizonytalanná váltak, a németországi atomreaktorok helyébe pedig olcsóbb üzemű szénerőműveket állítottak be. Állítólag csak átmeneti jelleggel, amíg az óriási szubvenciókkal támogatott alternatív (nap- és szélenergián nyugvó) rendszer teljesen ki nem épül. Meglátjuk.  Azt is, mit fognak szólni a német polgárok, hogy az átállás költségeit velük akarják megfizettetni. És mit szólnának a magyar fogyasztók, ha velük is ugyanezt tennék?

Akkor hol is áll a mérleg nyelve? A legjobban talán egy, a németországi helyzetet elemző írás mutat rá a lényegre. Az átállás (az atomerőművek helyett megújuló energiaforrások beállítása) miatt „nem hogy csökkent, hanem inkább nőtt a széndioxid kibocsájtás. Ez azért alakult így, mert a megújulókkal van egy nagy baj: ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél, akkor nincs áram. Ha meg sokat süt, és sokat fúj, akkor nagyon sok van. Ezért olyan erőművek kellenek támogatásul, amelyeket könnyen lehet fel- és lecsavarni. Ebben a kategóriában pedig a legolcsóbbak a szénerőművek jelenleg. Vagyis egyelőre minél nagyobb a megújulók aránya a német piacon, annál fontosabbak lettek a szénerőművek, amelyek képesek kiegyenlíteni a nagy ingadozásokat.”

Méregzöld támadás a Lego ellen

Már a világ egyik legismertebb gyerekjátékokat forgalmazó cégét, a Legót sem kerülik el a Greenpeace támadásai. A méregzöld környezetvédő szervezet agytrösztje azért ostorozza a játékgyártót, mert véleményük szerint, már gyermekeink gondolkodását is manipulálni kívánja a játékokon keresztül.

Mikor először láttam a meghatónak szánt videót (alább), azt hittem, hogy ez csak valami Greenpeace-paródia, azonban miután megtaláltam a kisfilmhez tartozó petíciót és a kampányoldalt, akkor eszméltem, hogy itt szó sincs komédiáról. Inkább tragikomédia. A videó tanulsága szerint a Shell a Lego segítségével akarja „lemosni nevéről a mocskos olajszennyezést”. A petíciót aláírni szándékozók pedig a Legónak szögezett kérdést is olvashatják: „Lego, hogyan fogjátok újjáépíteni, amit a Shell lerombol?”

De hogyan is kerül a Shell márkajelzés a játékokra? Nem egy új keletű dologról van szó. Évtizedes hagyomány, hogy a Lego „bevállal” olyan márkákat, ami illeszkedik tematikus kínálatához. (Pl. Danone, McDonald’s, Coca Cola, Mercedes, Volkswagen, Ferrari…) Fura lenne, ha egy városépítő játékban a benzinkutakat jegesmedvék és kedves kis pingvinek képei díszítenék.

Komolyan gondolja bárki a Greenpeace-nél, hogy a gyerekek tudatát ennyire befolyásolja, ha a benzinkútra az egyik legismertebb brand logója kerül? Vagy azt hiszik, hogy aki a Shellnél tankol, az következésképpen olajban úszva akarja látni a sarkvidékeket? Én nem vagyok ennyire pesszimista, és az ilyen világméretű összeesküvésekben sem hiszek, amikor is a nagy multinacionális cégek összefognak, hogy romba döntsék bolygónkat.

24102838_sTermészetesen környezetvédőként én is elítélek mindenfajta olyan cselekményt, ami szándékosan, esetleg folytatólagosan rontja környezetünk állapotát. Az ipari fejlődést azonban racionális okokból nem utasíthatjuk el. Arról nem is beszélve, hogy a most harcos Greenpeace aktivisták a civilizációs vívmányok használatával szintén megrendelői a környezet szennyezésének! Ők is termelnek szemetet; igénylik, használják az energiát: fűtenek, világítanak, járművel utaznak; tárgyakat vásárolnak, a felelősséget mégis egyoldalúan a kínálati oldalra hárítják. Ez képmutatás, a zöld gondolat lejáratása: bulvár-környezetvédelem.

Sokat gondolkoztam róla, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést? Tudom, hogy a negatív reklám is reklám, így csak hírverést csapok a Greenpeace-nek. Mégis fontosnak éreztem, hogy megtegyem, mert így újra rávilágíthattam arra a különbségre, ami a harcos, paramilitáris környezetvédők (méregzöldek) és a halványzöldek szemlélete között húzódik.

A Greenpeace hangzatos céljainak egy részével, egy bizonyos fokig egyet lehet érteni. Azonban módszereik, eszközeik minden felelős, zöld gondolkodású ember számára vállalhatatlanok. Ebben az esetben kizárólag azért vették elő a Lego csoportot, hogy a “nagy és gonosz” Shellt átkozhassák. Nem hiszek a Machiavelli által tökélyre fejlesztett gondolatrendszerben, hogy a „cél szentesíti az eszközt”. Remélem, hogy ezt egyszer a méregzöldek is belátják és a bulvárakciók helyett valóban a fenntartható fejlődés mellett kötelezik el magukat.

A Greenpeace és a világvége

Biztos, hogy az árvíz a legalkalmasabb kommunikációs felület vélt igazunk megjelenítéséhez? Biztos, hogy félelmet is lehet kelteni a kívánt hatás elérése érdekében

Régóta figyelem a Greenpeace és a Tatai Környezetvédő Zrt. konfliktusát az almásfüzitői vörösiszap-tározók miatt. A vita lényege: jelent-e valós veszélyt a – szocializmus éveiben – a Duna partjára telepített tározó, vagy sem? A vita ugyan időnként elmérgesedik, de voltaképpen mindkét fél szerepének megfelelően viselkedik: a radikális zöld szervezet a tőle megszokott, érzelmi telítettségű attraktív akciókkal támad, a vállalat pedig érvényes hatósági engedélyekkel és tudományos érvekkel hárít. A vita az utóbbi időben elcsendesedett, de aztán jött az árvíz, és a Greenpeace úgy vélte, kihasználja a fokozott figyelmet, és ismét színre lép. És ez baj. Baj, mert nem a segítségét ajánlotta fel, nem önkénteseket toborzott, hanem vészjósló híreket dobott be az amúgy is megrémült lakosságnak.

Először azzal riogatott, hogy az árvíz beborítja a Dunába a tározót, ha nem most, majd később. Aztán persze kiderült, hogy ez fizikai képtelenség, ilyesmi nem fordulhat elő még egy sohasem látott árvíz esetén sem, mivel a megkeményedett millió tonnányi vörösiszap mozdíthatatlan. Ekkor elővettek egy másik panelt, a bemosódás veszélyét. Azt állítván, hogy nem a gátak magasságával van a baj, hanem a szivárgással. Ami bármikor bekövetkezhet. Ez ugyanúgy hangzik, mint a világvége ígérete. Az is bekövetkezik, bekövetkezhet egyszer. Persze a GP okosabb a világvégeváróknál, mert nem határoz meg időpontokat. Majd, valamikor, bármikor, hosszú távon.

Semmi kifogásom nincs, ha a környezetvédők fellépnek az általuk veszélyesnek tartott jelenségek ellen, még akkor sem, ha ezt harsányan teszik, és akkor sem, ha nyilvánvalóan nincs igazuk. De az kifejezetten káros, amikor a katasztrófahelyzetben a félelmet tovább gerjesztik, az árvízveszélyt még egy vörösiszap-veszéllyel is megfejelik, csak azért, hogy a figyelmet magukra vonják. Ez így nem tisztességes, és egyáltalán nem jellemző az igazi környezetvédőkre!

 

Reklámmedvék

Kép forrása: http://mypinoy.tv/

Világéletemben utáltam, amikor állatokat ruhába öltöztettek. Cirkuszinak, megalázónak érezem, és többnyire én szégyellem magam mások helyett is. Legalább ennyire ostoba, amikor emberi tulajdonsággal ruházzák fel őket, vagy fordítva, embereket öltöztetnek be állatnak. Mint ahogyan azt tették a Greenpeace jegesmedve kampányában. Nem akarom felmelegíteni a témát, csak annyit mondani azoknak, akik nem hallottak róla, vagy már elfelejtették, hogy egy jegesmedvének öltözött alak, Bódy Szilvivel tolja annak luxusautóját egy Shell kút előtt, így tiltakozván a vállalat északi sarki környezetszennyezése ellen. Mellesleg a playmate autója lézerblokkolóval volt ellátva, ami önmaga karikatúrájává tette a környezetvédők szándékait. (A Zöld színe blogon megjelent korábbi bejegyzés a témában, itt olvasható. itt található)

Vannak, akik ennél továbbmentek, egyenesen a jegesmedvét tették meg reklámvédjegyüknek. A Coca-Cola már több évtizede alkalmazza őket reklámfilmjeiben, eleinte feltehetően csak az állatok iránti fokozott figyelem (állat és gyermek a színpadon, mindig siker), és nyilvánvaló asszociációs lehetőségei (sarkvidék-hideg-hűtött kóla), később a környezetvédelemmel rokonítható hatása miatt.

A filmek ostobák, de népszerűek, ebből a szempontból érthető, hogy a cég antropomorfizált jegesmedvékkel kínálgatta eladásra termékeit. Ezzel azonban az egészségvédők nemtetszését is kiváltották, leginkább az amerikai egészségügyi hatóságokét, akik, éppen ezekkel a „kólamedvékkel” vágtak vissza.  Az általuk szponzorált Real Bears című filmben például azt láthatjuk, hogy a mértéktelen kólafogyasztás miatt a jegesmedvék elhíznak, impotensek lesznek, kihullnak fogaik, s egyiküknek – a cukorbetegség következményeként – még a lábát is amputálni is kell.  A film nagyon népszerű, csak a Youtube-on több mint 2 millió látogatója volt 2012 októbere óta.

Talán ennek az antireklámnak is köszönhető, hogy januárban, egy közös program erejéig, a Coca-Cola összeállt a WWF nemzetközi környezetvédő szervezettel. Az Arctic Home nevű kampányuk célja a sarki jégtakaró, a jegesmedvék élőhelyének megőrzése, egyedülálló élővilágának megóvása és a figyelem felhívása a klímaváltozás veszélyeire. A WWF törekvéseit a vállalat kommunikációs erejével és erőforrásaival támogatja, emellett felkéri a kólamárka kedvelőit, hogy felajánlásokkal járuljanak hozzá a kampány sikeréhez. Ezt szolgálja a Coca-Cola Zero (tehát cukormentes) új dizájnos doboza, amelyet erre a célra fejlesztettek ki. A dobozban levő kód segítségével, sms-ben lehet egy dollárnyi összeget adományozni a WWF-nek.

Ebben a kampányban mindkét szervezetnek megvan a maga haszna. A Coca Cola hiteles partnere segítségével javíthatja imidzsét, környezetbarát színben tüntetheti fel magát, új lendületet adhat reklámtevékenységének, visszamenőleg is értelmet adhat jegesmedvéi szerepeltetésének, és nem utolsó sorban ösztönözheti, növelheti eladásait is. A WWF pedig forrásokhoz és ismertséghez jut, nem is kevéshez. A Coca-Cola a kampány keretein belül évente 1 millió euróval támogatja a WWF sarkvidéki munkáját, beleértve a tudományos kutatásokat is. Ezen kívül a kólásdobozos adományokból is szép summa gyűlhet össze, és nem mellékesen a szervezet ismertsége is növekedhet. A WWF neve, tevékenysége így olyan célcsoportokhoz is eljuthat, amelyek elérésére egyébként esélye sem lenne.

Jó vagy rossz ez a „házasság”? Nekem többnyire nincs kifogásom, ha egy támogatott környezetvédő akcióból a támogató is hasznot húz, de itt, mintha túlmennének az elfogadható mértéken. Persze nem szeretném a véleményemet senkire sem ráerőltetni, döntse el mindenki maga, hol húzható határ a kölcsönös előnyöket ígérő üzlet és az őszinte együttműködésen alapuló környezetvédelem között?

Az atomkorszak vége?

Élt 39 évet – ez állhat majd a legrégibb franciaországi atomerőmű képzeletbeli síremlékén. A fessenheimi, 900 megawattos létesítményt 2016 végén adják át az ipartörténelemnek. És ez csak a kezdet lesz, hisz kormányzati cél, hogy 2025-re a jelenlegi 75 százalékról 50 százalék alá csökkentsék a nukleáris üzemek áramtermelésben elfoglalt kapacitását.

Fotó: flickr.com

Fukusima után mi sem könnyebb, mint az atomenergia ellen érvelni: emberi tényezők és a környezeti hatások kedvezőtlen összjátéka tragikus eredményekhez vezethet. Persze igaz ez majdnem minden esetben – elegendő talán csak a légi közlekedésre gondolni –, azonban egy nukleáris üzemben bekövetkezett katasztrófa következményei, környezeti hatásai mellett majdhogynem eltörpül bármilyen hasonló ipari baleset. Ez elegendő ok lehet a maghasadáson alapuló energiatermelés száműzésére? (A franciák persze komoly hátránnyal indulnak a nukleáris pályán: a múltszázad második felében végrehajtott víz alatti és fölötti kísérleti robbantásaik nyoma évezredekre megváltoztatta a világ képét. Az igazságosság kedvéért azonban tegyük hozzá: Párizs az egyik legelkötelezettebb EU-s tagállam a várhatóan 2030 táján felépülő magfúziós erőmű ügyében.)
Haragoszöld szervezetek üdvözölték a francia kormány szándékát, de azonnal találtak rajta gyenge pontot is: miért ilyen távoli a dátum, miért kell az atomerőművek visszaszorítására még tucatnyi évet várni? Ezzel együtt örömüknek adtak hangot, hogy a kabinet nem engedélyezi a palagáz-fúrásokat sem. (Utóbbi egy viszonylag fiatal technológia, amely a függőleges mélyfúrások után vízszintes járatok kialakításával és azokba víz fecskendezésével repeszti meg a kőzeteket, kisajtolva belőlük a fellelhető földgáz és olaj tartalékokat.)
Az időpontra vonatkozó kérdés persze akár jogos is lehet. Miért nem kapcsoljuk le azonnal a reaktorokat? És a válasz sem késlekedik sokáig: mivel pótolnánk a kieső energiakapacitást? Szél-, nap- és vízenergiával? Mert azt gondoljuk, hogy a megújulónak nevezett energiaforrások kiaknázása semmiféle környezeti terheléssel nem jár? A vízerőművek kézenfekvő és viszonylag olcsó megoldások: de csak kérdezzék meg a magyar és szlovák környezetvédő kollégákat a franciák, mennyire örültek a bős-nagymarosi vízlépcsőnek? Márpedig sem a Szajna, sem a Duna nem ad önmagától áramot. Napelemek és kollektorok ma még egy kis háztartás ellátására sem alkalmasak, naperőművek (ilyen is van ám) építéséhez pedig komoly környezeti adottságok szükségeltetnek. Ugyanez a helyzet a szélkerekekkel is, így például Magyarország domborzati viszonyai nem teszik lehetővé a szélerőművek széles körben való elterjedését.
Ha nem akarunk lemondani szórakoztató-elektronikai eszközeinkről, hűtőszekrényünkről, villanyborotvánkról, vagy a hiperzöld elektromos autóinkról, bizony áramra van szükségünk. A nukleáris erőművek üzemórára lebontott meghibásodási mutatói (a világ összes reaktorának működéssel eltöltött idejét figyelembe véve) jobbak, mint a közúti- vagy légi közlekedés biztonságosságára vonatkozó adatok. Pedig a kocsizást vagy a repülőgépet még a Greenpeace sem akarná betiltani. Nincs maximális biztonság, csak maximális törekvés a hibák elkerülésére.
A legzöldebb energia a fúziós erőmű lenne. A folyamat leegyszerűsített lényege: Hidrogén izotópok egyesülésekor (fúziója pillanatában) Hélium keletkezik, amely semleges, nem sugárzó, a légkörben így is jelen lévő gáz. A folyamathoz a jelenlegi energiaszint tartásához kb. 1 millió évre elegendő tüzelőanyag áll a rendelkezésünkre. Azonban a reaktor megépítése, a fúzióban részt vevő elemek 15 millió fokra felfűtése, közben az elektromágnesek abszolút nulla (-273) fok körül tartása több bevitt energiát emészt fel jelenleg, mint amennyit ki tudunk venni az egyesülésből. Azt azonban pontosan tudjuk, hogy az elmélet működik, elég Teller Edére gondolni, vagy felnézni a Napra.
Minden nukleáris erőmű, minden nukleáris kutatás, amellett, hogy mindennapi életünket szolgálja, újabb és újabb technológiai és tudományos adalékkal szolgál az energia-nyereséges fúziós erőmű felépítéséhez. Ha képesek vagyunk a jelen pillanatnál csak egy kicsivel is, de előrébb tekinteni, megfontoltabb és teljesíthetőbb követelésekkel szolgálhatjuk a Föld jelenlegi ökológiai rendszerének fennmaradását.

A Greenpeace szentesíti az eszközt

Eszünkben sincs elvenni Drugics kolléga kenyerét, avagy legutóbbi írása farvizén (ha egyáltalán létezik ilyesmi) evickélni, sem autótologatásban kifáradt jegesmedvékbe rugdosni, mégsem hagyhatjuk szó nélkül a Greenpeace legújabb akcióját. A radikális zöldek ezúttal – ugyancsak az északi-sarki élővilágért aggódva – sátortáborrá változtatták a Gasprom egyik építés alatt álló olajfúró platformját.

„Amikor aktivista társaimmal felmásztam erre a rozsdás olajfúró toronyra, az Északi-sarkvidék megmentéséért küzdő mozgalomhoz két hónap alatt csatlakozott egymillió ember.. Az ő nevükben vagyunk itt.” – nyilatkozta Kumi Naidoo, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója, miután társaival felmászott és a lehetőségekhez képest kényelmesen elhelyezkedett a Gazprom északi-sarki, még épülő platformján, a Prirazolmnaján. Biztosított mindenkit, hogy elegendő élelmet vittek magukkal a hívatlan vendégségbe, így napokig kitartanak. Majd megjegyezte: „Az egyetlen lehetőség ennek az érzékeny természeti környezetnek a megvédésre az olajfúrások betiltása”.
Nem lehet ritkaságnak nevezni azokat a pillanatokat, amikor teljes szívvel vagyunk hajlamosak támogatni a GP céljait. Az Északi-sarkot, csak úgy, mint a Délit és úgy általában a világ összes sarkát, szélét, közepét és oldalát védeni kell, megvédeni az „érzékeny természeti környezetet”. Bár a célok közösek, az alapelv mégsem – furcsa helyzet. Azzal ugyanis – bármennyire népszerű és jogos is az elérni kívánt helyzet – nem tudunk egyet érteni, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Senki nem szeretne egy napon arra ébredni, hogy ismeretlenek sátortáborrá változtatták a nappaliját, mert nem vitte el a veszélyeshulladék-lerakóba az AA-s elemét. Ahogy arra sem, miként idegenek ülnek az autójában – lehetetlenné téve a vezetést -, mert fogmosás közben folyatta a csapot.
Magánszemélyek a globális környezetkárosítás mérséklésére épp ilyeneket tehetnek: takarékoskodnak a vízzel, szelektíven gyűjtik a hulladékot. Aki ezt elmulasztja, sőt, szabotálja, saját lehetőségeinek maximumát adva rongálja a bolygót. Mégis túlzásnak éreznénk ezekért a bűnökért a magántulajdonhoz és a magánélet sérthetetlenségéhez kapcsolódó jogaink ily mértékű csorbítását. Mi talán igen, a GP azonban nem.
Újra: nem kérdőjelezzük meg az Északi-sark megmentésének fontosságát! Miként az állampolgárok biztonsághoz és nyugalomhoz való jogát sem. Mégis felháborodott a világ, amikor szembesül azzal, hogy az utóbbi célokra hivatkozva bírósági tárgyalás és konkrét vádak nélkül vetnek embereket börtönbe bőrszínük vagy nyelvük miatt; korlátozás és felhatalmazás nélkül hallgatják le bárki telefonját és elektronikus levelezését, és ha „rossz” szót használ, könnyen rács mögött találhatja magát. Mindezt nemes cél elérése és a veszélyes ellenség legyőzése érdekében, emberek százmillióinak elvi támogatásával. Azonban a civilizált emberiség-rész mégis nemet mondott erre, a világ vezető hatalmának fel kellett számolnia Guantánamót, az USA meghátrált.
Úgy tűnik a zsidó-keresztény etika és a római jog adta fundamentum is kevés a Greenpeace megfékezéséhez. Nem létezik, mert nem létezhet egyetlen – még oly nemes – cél sem, amelynek eléréséhez nemtelen, jogsértő lépések vezetnek. Ahol mégis, azt diktatúrának hívják, legyen az fekete, barna, vörös vagy zöld színű.

P.S.: Az olajkitermelés globális leállása után furcsa világ köszöntene ránk. A benzint és társaikat talán felváltaná az elektromos áram (bár a sötétzöldek az atomenergiát is betiltanák), a közlekedéssel sok gond nem lenne, bár nagyon megdrágulna. De egy csak egy pillanatra képzeljük el az életünket műanyag nélkül. Nem csak a bevásárlószatyrok tűnnének el, de a számítógépek, a ruháink jelentős része, mindennapi eszközeink, orvosi műszereink sokasága. Gyűlölködni lehet, de nem ártana néha gondolkodni is.

A Greenpeace esete a lézerblokkolóval

Mindegy mit, csak írjanak rólunk az újságok. (Gábor Zsazsa)

Gábor Zsazsa bonmot-ja akár a Greenpeace Magyarország jelmondata is lehetne, legalábbis legutóbbi akciójuk alapján. A radikális megmozdulásairól elhíresült környezetvédő szervezet aktivistái a Shell központjánál – műanyag jegesmedve jelmezben – azt szerették volna elérni, hogy a Shell maradjon távol a sérülékeny Északi-sarkvidéktől. Ne kezdje meg a tervezett olajfúrásokat a területen, amely rendkívüli kockázatokkal jár.

Az akció része volt egy vírusvideó, amelyben az ismert magyar playmate, Bódi Sylvi és egy jegesmedve-imitátor volt a főszereplő.  Sylvi azt tudatja velünk, hogy ő még akkor sem tankol a Shellnél, ha kifogy a benzinje és emiatt tolnia kell az autót. Amit aztán meg is tesz a műmaci segítségével, és jutalomképpen megpaskolja „tolótársa” fenekét. Tulajdonképpen ezzel a filmmel sem lenne semmi gond – bár szokatlan, hogy egy magát környezetvédőnek tartó szervezet celebbel és bugyuta történettel reklámozza magát – ha Sylvi autóját kihagyták volna az egészből. Ez az autó ugyanis egy 645i BMW, mindenféle extrákkal, többek között lézerblokkolókkal felszerelve. 645i BMW-ről pedig sok minden jót el lehet mondani, csak azt nem, hogy környezetbarát etalon lenne, „11,73 litert eszik százon átlagos használatban, de a V8-as benzinmotor városban nemigen áll meg 16 alatt”- írja a vezess.hu német forrásra hivatkozva. Így aztán a playmate és autója, valamint a feldolgozás módja együttesen hiteltelenítik a GP kommunikációs célját. Leginkább ezt vetették a GP szemére a témával foglalkozó blogok (handras.hu, vezess.hu, mandiner.hu) írói, kommentelői, köztük még a GP blogjának látogatói is. Néhány bejegyzés kifejezetten tanulságos abból a szempontból, hogy egy ilyen felfogású film, milyen asszociációkat tud kelteni a nézőkben.

A kép forrása: vezess.hu

„Megannyi kérdés merül fel bennem! Kinek áll érdekében ilyen videót csinálni? A MOL-nál tankolhatok? Az OMV-nél? Az arab országokban kitermelt olajból tankolhatok? A lézerblokkoló legális? Miért paskolja Szylvi a jegesmaci fenekét? A 645 CI környezetbarát autó?” (handras.hu)

„de akkor miért egy dög BMW-vel reklámozzák a környezetvédelmet? Hiteles ez így? Nem.” (duri)

„Tényleg azt gondoljátok, hogy a bulvármédiából ismert, ingyenélő, ostoba libák fogják hitelesen tolmácsolni az üzenetet? (payskin)

„14 liter átlagfogyasztású autóval a környezetvédelemért kampányolni nem túl hiteles:) Akkor már legalább kérték volna kölcsön valamelyik elektromos autót 10 percre…” (Mimes)

„Rettentő érdekes a greenpeace… nem azt kell nézni, kit támadnak, hanem hogy kit nem? nehéz elhinni, hogy nem megrendelésre dolgoznak, a shellnek folyton nekimennek, a bp-re egy szót nem szóltak, pedig “kiöntöttek” pár millió hordó olajat.” (JamesTKirk)

„Szilvi: lézerblokkolóval a törvények felett autózni legalább olyan stílustalan dolog, mint döglött jegesmacik bundájából facsart benzint tankolni!” (vezess.hu)

„1. Nem kell egy városban 10-15 l-t zabáló autóval járni, mint ami a hölgy feneke mögött áll. Pl. tömegközlekedés, robogó, kerékpár, netán kisautó.2. Az összes többi társaság is szennyez. 3. Nézni kell az ü.anyagszintjelző műszert és máris nem is akkora a rizikó.4. A GP-től eddig csak azt hallottam, hogy mit nem akarnak, azt viszont nem hallottam, hogy mit igen. Mert valahogy át kell menni a mostani mocsokáradatból a fenntartható energiatermelésbe” (kisvas)

Persze van, aki védelmébe veszi a produktumot. Például tibi kommentelő, aki szerint a vírusvideó tökéletesen teljesítette küldetését, hiszen mindenki vette az üzenetet, erről beszél és kéretlenül is terjeszti azt ismerősei körében. Szerinte tehát mindegy, milyen az eszköz, ha az a célt szolgálja. Ha fogják az üzenetet, ha beszélnek róla, akkor működik, a többi pedig nem számít. De valóban így van?

Megítélésem szerint nem. Először is az érdeklődés egyáltalán nem a veszélyeztetett jegesmedvéknek, hanem a sztárnak szól. A sztárok szerepeltetéséről viszont a reklámszakma klasszikusának, Ogilvynek az volt a véleménye – amit aztán felmérések is igazoltak –, hogy azok nem ráirányítják, hanem inkább elvonják a figyelmet a problémáról. Milyen lenyomatok maradhatnak meg erről a filmről a nézők emlékezetében? Tippem: a nemzet – beszédhibás – bombázója tolja az autóját valamelyik benzinkút előtt egy medvével, vagy valamilyen állattal, de már nem is tudni miért. Talán még egy érzés is maradhat bennük (ami szintén lehet cél), ennek előjele azonban Sylvi esetében kétesélyes. Másodszor a „rossz reklám is reklám” szószólói nem számolnak a hirdetőre tapadó negatív képzetekkel. Vajon ezzel a rossz reklámmal milyen üzenetet küldött magáról a GP? A környezetért aggódó, érte tenni is hajlandó zöld alakulatét? Aligha. Inkább egy gátlástalan, a cél érdekében bármilyen eszközt bevető, vizet prédikáló, de bort fogyasztó társaságét. Ami mondjuk Gábor Zsazsa esetében elment, hisz az ő célja a felé irányuló figyelem mindenáron való fenntartása volt, ám egy magát komolynak tekintő zöld szervezetnek semmiképpen, hiszen az ő erejük hitelességükben, hitelességük fenntartásában van. Amit nem érdemes félresikeredett ötletekért eljátszani!

Zöld-e vagy sem? Olimpia: London

Keverednek és ellentmondóak a hírek arról, hogy a londoni olimpia mennyire zöld vagy nem zöld. Számos tudósítás, elsősorban a zöldportálok tudósításai egyenesen környezetszennyezőnek és veszélyesnek ítéli a rendezvényt, a fejlesztéseket, az elkészült és használatba adott épület és sport-komplexumokat.

Nézzünk néhány ellentmondást.

A greenfo.hu elemzője visszanyúl egészen a 60-as évek hulladéklerakóhelyeinek és a veszélyes, rádióaktív hulladékok lerakásának, illetve tárolásának, a lerakóhelyek lefedésének és a telepek hasznosításának problémáihoz. Riportja szerint 2007-ben, az olimpiai előkészületek, építkezések megkezdése során „7300 tonna sugárzó hulladékot tártak fel az építkezések alatt” és a „területen tórium, rádium, polónium és jelentős mennyiségű urán található”. Aggódik az elemző amiatt is, mert a londoni hivatalos álláspont szerint az eltemetett hulladék nem jelent veszélyt az olimpikonokra, viszont a további fejlesztések megbolygathatják a hulladéklerakót, amely így veszélyt jelent a környezetre. Egyes szakemberek szerint az eltemetett veszélyes hulladékot biztonságos helyre kellett volna szállítani, mert jelen pillanatban egy ketyegő bombán tartják a játékokat. – írta a greenfo a napokban.A greenfo.hu tudósítója ismételten utal „egyes szakemberek” véleményére, „egyes független szakértők” tiltakozására. Amikor arról ír, hogy milyen sugárzó anyagokat találtak egyes szakértők szerint: úgy fogalmaz, hogy „jelentős mennyiségű” sugárzó anyagot, így pl. urániumot találtak. Értem az aggodalmát, nem értem, miért fogalmaz így. Miért nem írja le, kinek a szakértői véleménye és milyen mértéket, azaz határértékeket meghaladó anyagot tártak fel, hogyan jártak el a feltárás során, és így tovább… Miért marad az elemző, tudósító a kritikus és veszélyt sejtető, mégis túl általánosan és legkevésbé sem konkrétan fogalmazó ismertetésnél? Mit is ismertet valójában? Ismerteti például J. Large független szakértő véleményét.

A londoni hivatalos tájékoztatások szerint az említett szakértőt J. Large-ot máskor is felkérték, csatlakozzon a hivatalosan összeállított szakemberek csapatához, de előbb utóbb valahogy kitért a szerződés és a konkrét, aktív részvétel elől. Például felkérte őt az Egyesült Királyság Nukleáris Felügyelője, működjön közre a tehnikai tanácsadó testületben a Fukushima Dai-ichi atomkataszrófa után. Ez a testület tett jelentést és javaslatokat az angol nukleáris szabályozások hivatalának. J. Large kifogásolt bizonyos szerződési kitételeket és nem dolgozott a panelben. Helyette a németországi és a franciaországi Greenpeace-szel kötött szerződést és készített kritikai elemzést az IAEA Fact Finding Mission azaz tényfeltáró munkájáról, 2011 májusában.

J. Large-ról szóló tudósítások alapján elmondható: nem a hivatalos keretek és az állam által finanszírozott elemzésben, hanem a Greenpeace által finanszírozott kritikai munkában akart/akar részt venni. Választott. Úgy tűnik, hogy eleve azt feltételezte, a hatósági vizsgálat nem lesz megfelelő. Megteheti, a vélemény szabad. A tények, viszont makacs dolgok. J Large a Greenpeace konkrét feladattal megbízott szakértője, kiváló lobbistája és média-szereplője. Ő nem „egyes szakértő” és nem is „független szakértő” – ha belegondolunk.

Ezzel szemben például a most július végén megjelent ’corporate watch’ összefoglalója egészen részletesen számba veszi a környezeti hatásokat, érintett területeket, ún. zöld-veszteségeket. A ’nuclear waste’ fejezetében beszámol az egyik olimpiai helyszínt érintő vonaton törénő szállítási ügyről: a Nuclear Trains Action Group (NTAG) kampányáról, akik a Stratford közeli vonatok menetrendjének megváltoztatása érdekében és a sugárzó hulladék szállítása ellen kampányoltak. J.Large itt valóban vehemensen megszólal és minden mérsékelt véleményt meghazudtolni igyekszik.

Az ODA szóvivője viszont elmondja: „A Környezetvédelmi Ügynökség szigorú előírásainak megfelelően, igen kis mennyiségű, szennyezett földet (amely nagyon alacsony sugárzó-tartalmú anyagot tartalmazott) és amelyet ráadásul ’kivétel’ kategóriában minősít az érvényben lévő környezetvédelmi törvény: valóban vissza-temettek, visszahelyeztek az építkezések során. Tették ezt biztonságos, ún. cellarendszerben az egyik feljáróhíd alatt. Minden oldalról és tetején is fedett, illetve csapdázottan zárt, bevált módzserrel. Ezt a Környezetvédelmi Ügynökség (Environmental Agency) jóváhagyta és ki kell jelenteni, hogy a London Development Agency (London Fejlesztési Ügynöksége) semmilyen formában és módon nem veszélyeztetné a munkatársak, a helyszínen dolgozók vagy a nagyközönség egészségét, sem most sem a jövőben.”

A Corporate Watch részletes összefoglalóját itt olvashatják:

Az ellentmondás marad.

Barroso és az Európai Bizottság sem elég zöld

Kemény kritikát fogalmazott meg július elején tíz nagyobb zöldszervezet az Európai Bizottsággal és José Manuel Barrosoval szemben. Nem elég zöldek! – szól az ítélet.

A Green10 a világ magát legnagyobb zöldszervezetének tartó társaság közös platformja, amely elsősorban monitorozással, helyzetértékeléssel és lobbizással foglalkozik. Tagjai között van a Greenpeace, a Föld Barátai szervezet, a BirdLife és a WWF is. Elnevezésük, gondolom, a G8-ak elnevezéstől igyekszik erőt és hatalmat kölcsönözni. Rendszeresen készít vagy készíttet értékelő jelentéseket a környezettudatos politika hatékonyságáról, eredményességéről. Híresen sajtótudatosak, nem meglepő módon.

A mostani, brüsszeli jelentésüket is nem kevés feltűnést keltő performance-al mutatták be.

 Az EB biztosainak álarcát viselve jelentek meg és tornagyakorlatokat csináltak, bemelegítettek. Majd szó szerint megbuktatták az Európai Bizottság szinte minden egyes biztosát. A román iskolarendszerben is honos, 10-ig terjedő osztályozási skálát használták. És szinte mindenkinek 4-est, azaz ’megbukott’ vagy 4-esnél kisebb osztályzatot adtak. Janez Potocnik környezetvédelmi biztost 4-es, míg Dacian Cioloş mezőgazdasági biztost például 3,5-ös osztályzattal sújtották. Fő kritikai megállapításuk az volt, hogy a biztosok megengedték, hogy a tagállamok ’felvizezzék’ a 2020-as stratégiákat.

 Az energiaügyi biztost Günther Oettingert kiszámíthatatlannak és engedményeket adónak minősítették, annak ellenére, hogy a biztos keményen fellépett a megújuló energiák kapcsán a tagállamok lobbizási kísérleteivel szemben. Ő épp csak, hogy nem bukott meg: 4,5-öst kapott az értékelt két és féléves időszakban végzett munkájára.

 Az egyetlen, akivel kapcsolatosan valamennyire elismerő megállapítások is elhangzottak, az Connie Hedegaard klímavédelmi biztos, aki 5,5-ös osztályzatával lett osztályelső a Barroso csapatban.

 A nagy-zöldek vezetői szerint azzal, hogy csak rövid távú megoldásokat keresnek, és ha nem változtatnak radikálisan az EU politikáján, akkor „évente ezermilliárd eurós kárt okoznak Európának a talaj-, a víz- és a légszennyezés, valamint a károsanyag-kibocsátás útján”.

Engem személy szerint meglepett az, hogy ennyire alacsony osztályzást kaptak a biztosok, és ilyen mérhetetlenül magas, összegszerű károk okozásával vádolja őket a Green10. Azt gondolom, hogy teljesítményük nem kiváló, de belepillantgatva a stratégiai célszámok és eredmények összesítőjébe, közepest azért érdemelnének néhányan.  Ráadásul a tagállamok a legkisebb számban igyekeznek a drasztikus környezetvédelmi politikát elősegíteni, valamennyien a kisebb lépések hívei közismert gazdaságpolitikai megfontolások miatt.

Egyszóval, a Green10-ek szerint az Európai Bizottságunk és biztosaink gyengék, megalkuvók, kapkodnak tehát maximum zöldfülűek, de nem zöldek. E kritikájukra jelentős reflexiót, elmélyült válaszokat a biztosok részéről nem találtam, de keresem.

 

————————————————————————————

A Green10-ről tájékozódhatnak a http://www.green10.org/ oldalain. A jelentésüket pedig teljes terjedelemben itt olvashatják: www.green10.org/docs/2012commissionreview.pdf

Propaganda

A propaganda célja az emberek véleményének befolyásolása, meggyőzése. Lehet használni egy-egy gondolat, termék, vagy felfogás népszerűsítésére, de lejáratásra, hangulatteremtésre is. A propaganda technikája: speciális szavak használata vagy éppen bizonyos szavak elkerülése, mellyel az ellenség által (általában) el nem követett bűnöket tudatosítja az emberekben, és egyúttal félelmet kelt, általában mozgósítja őket a cselekvésre.”

Általában a zöldek szokták ezzel vádolni az ipari vállalatokat, de azért a környezetvédő mozgalmároktól sem áll távol. Ékes bizonyítékát adja ennek egy minapi blogbejegyzés, amely az almásfüzitői vörösiszap elszállításáról elmélkedik, mindenféle tárgyi tudás, vagy ami még rosszabb, annak bármiféle igénye nélkül. Írtam is egy rövid kommentet a poszthoz, amit most kiegészítenék néhány gondolattal.

Már többen, több helyen is megpendítették (legújabban éppen az említett blogon), hogy az Almásfüzitőn tárolt vörösiszapot kiporzás-mentesítő lefedés helyett inkább el kellene szállítani, ez lenne az „egyetlen normális megoldás”, kerül, amibe kerül, az emberélet mégiscsak fontosabb. Merthogy, ha ott hagyják, ahova közel 50 éven át, még a szocializmusban tették, akkor tönkreteszik az ott élők egészségét, életkörülményeit. Ilyenkor mindig elmerengek azon, vajon belegondoltak-e abba, mivel járna több mint 12 millió tonna megszilárdult vörösiszap kibányászása és elszállítása? Pénzben, de főként környezetszennyezésben? Hány tonna port kellene az ott élőknek lenyelni és hány kamion kipufogógázát kellene a lakosságnak beszívni? És ez milyen egészségi kockázatokkal járna? Meg aztán hova vinnék? „Melyik európai ország látná szívesen? Vagy ha a magyar példán felbuzdul minden olyan ország, ahol gyártottak ilyet, hová lehetne vinni? Ázsiába, Afrikába? Ott is biztosan örülnének neki. Én nem tudom, ki kivel van, de szerintem az mondja, hogy el kell innen vinni, akinek valamilyen érdeke fűződik hozzá. Tudtok ilyen szálat az ügyben?”- teszi fel a kérdést nagyistvanlista kommentelő. Valóban, a különböző független szervezetek, akikre név nélkül hivatkozik a bejegyzés szerzője, úgy oldanák meg a problémát, hogy arrébb rúgnák a dögöt. Not in my backyard. Azaz rakják, ahová akarják az iszapot, csak ne az én kertembe, udvaromba!

De nem csak ez az egyetlen gond az érvelésben. Ha nem emberi sorsokról lenne szó, még mulatságosnak is tartanám a rákos megbetegedésekre való hivatkozást. Merthogy azt állítják, hogy a vörösiszap-tározók közelében levő utcában „a rákos megbetegedések jóval az ország átlaga fölött vannak”. Hát ezt vajon hogy számolták ki? Kiszázalékolták az utca lakónépességre eső megbetegedések számát, majd összevetették az országos átlaggal? Egy ilyen kis utcában akár egy megbetegedés is összehoz 10-20 százalékot. Vagy bármi más. Például, ha egy atomfizikus, idegcsőelzáródásos csecsemő, álomkórós stb. él itt, garantáltan meg fogják haladni az országos átlagot. Statisztikára tehát csak az hivatkozzon, aki ért is hozzá. Különben úgy jár, mint az egyszeri statisztikus, aki az étteremben két szelet rántott húst evő gazdag ember, és az ablakból őt néző hajléktalan fogyasztásáról megállapította: ők fejenként, átlagosan egy szelet húst ettek.

Tekinthetnénk a fenti hibákat egyszerűen tudatlanságnak, de nem erről van szó. A rövid, negatív üzenetek megerősítéséhez ugyanis mellékelnek egy, a Greenpeace megbízásából készített propagandafilmet is, amelyben a megszólaltatott interjúalanyok a vörösiszap-tározót teszik felelőssé néhány megbetegedésért. A filmben a tározó közelében élő laikusokat kérdeztek, aki hallottak már ilyesmiről, feltételeznek bizonyos összefüggéseket, de érdekes módon orvost, ÁNTSZ-es munkatársat egyet sem. Konkrét egészségügyi adatok semmi, tények semmi! Csak a fent említett rosszul elvégzett összehasonlítás. Nem nehéz megjósolni, hogy Magyarországon bármelyik utcában felkutathatunk olyan, nyilatkozni is hajlandó embereket, akik már találkoztak olyanokkal, akik állítólag hallottak arról, hogy a környéken, talán éppen ipari tevékenység miatt, rákos megbetegedések voltak. Hát persze!

E nélkül még tekinthetnénk a posztot egy szokásos, hozzá nem értő, de véleményt alkotó internetes fontoskodásnak, de a film feltöltése tudatos hatáskeltésre, manipulációra utal. Emlékezzünk csak a propaganda meghatározására: az el nem követett bűnöket tudatosítja az emberekben, és egyúttal félelmet kelt, így akarván mozgósítani őket – a kommunikációt szervezők által kívánatosnak tartott – cselekvésre. Azt hiszem, a hivatkozott posztban pontosan erről van szó!