Útszéli szemetek

A környezetszennyezés egyik legbosszantóbb formája a szemetelés. Amikor a gyerek elejti a csokoládéspapírt, és a vele levő szülő nem szól rá, amikor az autókból műanyag palackot dobnak ki, amikor erdőkbe, árkokba, parkoló autók közé rakják le a háztartási hulladékot. Amit aztán az állatok marcangolnak, mi pedig napokig „élvezhetjük” a szétszóródott hulladék látványát, szagát. Az elhagyatottabb helyeken az illegálisan lerakott szeméthalmaz gyorsan nő, egyre többen gondolják úgy, szabad a gazda, ide bármit le lehet rakni, hiszen már valaki ezt előttük is megtette.

szemét_03

Így kezdődik.

szemét_02Ilyen, vagy még ennél is nagyobb lesz.

Azért különösen bosszantók ezek az esetek, mert van megoldás, ha nem is tökéletes, de a hulladék gyűjtése és szállítása nálunk elég jól szervezett rendszerben történik. Vannak utcai szemétgyűjtők (ha éppen nem törték le, nem gyújtották fel vandálok), a lakás elől elviszik a kukákba gyűjtött szemetet, vannak szelektív konténerek, hulladékudvarok, speciális hulladékot gyűjtő akciók, lomtalanítás stb. Sokan mégsem ezeket választják, mert ehhez erőfeszítést kellene tenni. Sajnos a szemetelés kockázata kicsi, én még nem hallottam, hogy valakit ezért megbüntettek volna. Nem úgy, mint az észak-amerikai országokban, vagy Angliában, ahol már a parkokban, vagy az autóból kidobott papírdarab miatt is szigorúan büntetnek.

Újabban az illegális lerakás helyszínei közé a szelektív konténerek is felsorakoztak. Egyesek nemes egyszerűséggel helyezik a gyűjtők mellé háztartási hulladékukat, különböző göngyölegeket, veszélyes anyagokat, bútorokat (!), bármit, ami otthon feleslegessé vált.

szemét_01Rövidesen ez a halmaz is gyarapodni fog.

Jóérzésű emberek tesznek ez ellen, időnként eltakarítják mások szemetét, figyelmeztető táblákat helyeznek el, mint Nagymaroson az egyik szelektív gyűjtőnél. Érdemes ennek szövegét megörökíteni az utókor számára, mert – ahogy ez korábban minden esetben megtörtént – ezt a táblát is le fogják tépni. A szégyenkező szemetelők, már, ha vannak ilyenek.

Tisztelt Hölgyek/Urak!

Ez itt egy szelektív hulladékgyűjtő, nem pedig kommunális konténer.

A konyhai és egyéb szemetet a saját, vagy az arra kijelölt szeméttárolóba szíveskedjenek elhelyezni. Szégyen, hogy Magyarország egyik legszebb helye úgy néz ki, mint egy szeméttelep. Önök mit szólnának, ha saját házuk mellett egy ilyen „látványosság” éktelenkedne.

Ha Ön szelektív hulladékot hozott, kérjük, válogassa is szét és ne tegye zacskóstul valamelyik tároló tetejére. Megértésüket és segítségüket köszönjük: a környék lakói

Egy illegális hulladéklerakó keletkezéstörténete

Az illegális lerakás problémáiról már volt szó ezen a blogon, most a genezist szeretném bemutatni egy megtörtént eset kapcsán. Egy gyönyörű, panorámás, hegyi telket vásároltam még a 80-as évek végén a Dunakanyarban. A terület nadrágszíjparcelláin korábban szőlőt, málnát, ribizlit termesztettek a helyben lakó sváb családok, ezeket a kerteket adták el városi népeknek, akik üdülőhellyé alakították azokat. Az üdülő, kertészkedő telektulajdonosokkal együtt viszont megjelent a szemét is, aminek elhelyezésével a helyi önkormányzat akkor még egyáltalán nem foglalkozott. Így aztán mindenki úgy oldotta meg, ahogyan tudta: volt, aki hazavitte lakóhelyére, volt, aki elásta, elégette, és sajnos olyan is, aki nemes egyszerűséggel bedobta az erdőbe. Így vált egy idő után szemetessé a környék, amit évente ugyan közös munkával megtisztítottunk, de rövidesen ismét kezdhettük elölről. Más megoldást kellett találnunk.

Megkeresésünkre az önkormányzat végre hajlandó volt segíteni, a hegyre menő utak bejáratánál hulladékkonténereket helyezett el, amit hetente egyszer el is szállított. Azt hittük megoldódott a probléma, de nem, csak a régi helyett új keletkezett. A környező települések lakói rájöttek, hogy itt ingyen is lerakhatják a szemetet, sőt, rövidesen a kisvállalkozók is használni kezdték, autóval hordták ide csomagolóanyagokkal, pet-palackokkal teletömött zsákjaikat. A konténer pillanatok alatt megtelt, a hegylakóknak így nem maradt más, mint hulladékos zsákjaikat a tároló mellé rakni.

A környék arculata drámai módon megváltozott, szeméthegyek képződtek, a szél széthordott minden könnyű anyagot, a fákon, bokrokon műanyag bevásárlótáskák lógtak, az utak mentén papírdarabok, pet palackok hevertek. Ha már így alakult, sokan azt gondolták, ez egy hulladéklerakó, tehát ide lehet hozni elhasznált bútoraikat, veszélyes hulladékokat, sittet, gumiabroncsokat.

Az önkormányzat ismét lépett, megszüntette a konténeres gyűjtést, és új, zsákos hulladékszállítási rendszert vezetett be: megadott helyen és időben lehet – az 500 forintért vásárolható – 120 literes zsákokat átadni. Ez a rendszer sem vált be. A telektulajdonosok (és a korábban már odaszokott városlakók) egy része úgy gondolta, minek fizessenek ezért, egyszerűbb a hulladékot saját zsákokba csomagolni, és az egykori konténer helyére lerakni. Pedig volt ott egy tiltó tábla is, amelyik komoly büntetést helyezett kilátásba. Teljesen hatástalanul, hiszen nem volt, aki a tiltásnak érvényt szerzett volna, sőt, egy idő után a táblát is ellopták.

Az üdülők annyira elkényelmesedtek, hogy ha szóvá tesszük, felháborodva kérdeznek vissza, miért, hova tegyük a szemetet? Pedig van rá mód, legálisan is. A már említett zsákos gyűjtésen kívül (igaz, pénzbe kerül, bár nem sokba) van a közelben hulladékudvar (igaz, oda el is kell szállítani), vannak szelektív gyűjtőszigetek, és mindenkinek módja van komposztálásra is.

Kipróbáltam, tehát tudom, mit beszélek. A papírhulladékot, üveget, fémet és pet-palackokat vihetem a szelektív gyűjtőkbe, a szerves hulladékot pedig a kerti komposztálóba. A keletkezett hulladék mennyiségét így legalább 60 százalékkal tudom csökkenteni. Egy hét alatt legfeljebb egy 20 literes zsák telik meg, amit – ha nem akarom a „drága” önkormányzati zsákba helyezni – könnyedén el tudom vinni az otthoni szemeteskukába. Akár gyalog, a hátizsákomban is. Csak azt nem értem, hogy ezeket a nyilvánvaló lehetőségeket mások miért nem használják ki? Miért jobb a környékből hulladéktelepet létrehozni, majd arról panaszkodni, mivé vált ez az egykori gyönyörű hely? Nyilvánvaló, hogy az önkormányzatnak a helyi üdülőegyesülettel összefogva kellene a telektulajdonosokat tájékoztatni. Több alkalommal, több módon (levél, plakát, tiltó tábla, szóbeli tájékoztatás) kell a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tennivalókat megüzenni, mert, mi magyarok az egyszeri felszólításra nem igazán reagálunk. (Erről szól a Kossuth nóta is: Ha még egyszer, azt üzeni…) Ezután már tényleg nem marad más, mint a renitensek megbüntetése, mert az olyan tiltás, amelynek soha, semmilyen következménye sincs, egyenlő a normaszegésre való bátorítással.

Szemét ügyek

Nejlonzacskó a fán, gumiabroncsok az erdőben, festékdobozok a parkoló autók között, kutyagumi a járdán, szétszórt szemét az utcákon, hulladékhegyek a szelektív gyűjtők környékén, rongyok, dobozok a telefonfülkékben, műanyag flakonok, sörös dobozok a tóban, alkoholos üvegek, csikkek a parkokban. Annak ellenére, hogy abban a budapesti kerületben, ahol élek, vannak utcai szemétgyűjtők, szelektív konténerek, van hulladékudvar, és még a veszélyes hulladékok elhelyezésére (elektronikai hulladék, akkumulátor, elhasználódott háztartási gép stb.) is kínálnak megoldást. Önkormányzati és magánkezdeményezésre gyűjtöttek szemetet iskolások, kerületi polgárok, lakók és politikusok; hétvégeken, illetve nagyobb ünnepek előtt pedig még az utcaseprők is rendbe teszik a területet. A szemetelési kedv azonban nem lankad. Mit lehet ez ellen tenni? A leginkább kézenfekvő megoldás a büntetés szigorítása. Sokan gondolják ezt a civilek közül és a hivatalos berkekben is. Nézzünk néhány „kreatív ötletet”.

  • Iszonyúan meg kellene büntetni az illegális szemétlerakást. Aki nem tud fizetni, mehet börtönbe. De csak a minimális életkörülményeket kell biztosítani, nehogy még jól érezze ott magát.
  • Aki szemetel, 100 óra közmunka!
  • A lakásába öntenék be egy kukásautónyi szemetet!
  • A szemetelőket 1 hét napi 8 óra utcasöpréssel büntetném, “szemeteltem, takarítok” feliratú mellényben.
  • Aki szemetel, azt azzal büntetném, hogy egy erdőben egyéb helyen lévő, nagyobb szemétkupacot is össze kell szednie és megfelelő helyre elszállítania!
  • Pórázra raknám, es 1 km-es körzetben az összes szemetet összeszedetném.
  • A szemetelőket nyilvánosan megszégyeníteném, ahogy külföldön is teszik.

Úgy tűnik, a büntetés szigorításának igénye találkozik a törvényalkotók szándékával. Az április 15-étől – parlamenti elfogadás esetén – bevezetésre kerülő szabálysértési törvény szigorúbban fogja büntetetni az illegális hulladéklerakást és a közterületen való szemetelést. Olyan mértékű lesz a bírság, amely arányos, ugyanakkor érezhető terhelést jelent az érintetteknek, és visszatartó ereje van. Szabálysértésért 5 ezertől 50 ezer forintig, ismétlésnél pedig 70 ezer forintig büntetnének. A közérdekű munka a jövőben önálló büntetésként is alkalmazható lesz.

Biztos, hogy megérett az idő a szigorításra, ugyanis a statisztikai adatok tanúsága szerint a korábbi – és jelenleg még érvényben levő – büntetési tételeknek eddig nem volt semmilyen visszatartó hatása. Két ével ezelőtt Budapesten mindössze 13.000 Ft volt a büntetés áltagos mértéke, ráadásul a kirótt összegeknek is csak a 43 százalékát tudták behajtani.

A kérdés persze, hogy a büntetési tételek emelésével meg lehet-e fékezni a „szemetelési kedvet”?  Önmagában biztosan nem, mert nem elég szigorúbb rendeleteket hozni, azokat be is kellene valakiknek tartatni. Ennek eddig nem sok nyomát láthattuk. A fenti adatbázisból az is kitűnik, hogy egy évben a fővárosban mindössze 948 köztisztasági szabálysértést derítettek fel, és ezekből csak 191 esetben szabtak ki bírságot. Egy szemét problémától egyáltalán nem mentes világvárosban!

Továbbá meglehetősen hatástalan a büntetés, ha a szemetelés tiltását, a tiszta lakókörnyezet kulturális igényének kialakulását nem támogatja a család, az iskola, a helyi közösség, ha nem támogatják hatásos és széles körű felvilágosító, szemléletformáló kampányok. Pozitív példák, jó kezdeményezések persze már vannak, de ezek többnyire esetlegesek, ad-hoc jellegűek. Valahogy nem állnak össze egy egésszé, nem válnak elfogadott és követendő értékké. Tudom, a kultúra, az attitűdök megváltoztatása hosszabb folyamat. A javulás felé tartó út talán hosszabb is, mint a lepusztításé. Én mégis reménykedem, hogy a javulás felé azért előbb-utóbb csak elindulunk.