Kemény kritikát fogalmazott meg július elején tíz nagyobb zöldszervezet az Európai Bizottsággal és José Manuel Barrosoval szemben. Nem elég zöldek! – szól az ítélet.
A Green10 a világ magát legnagyobb zöldszervezetének tartó társaság közös platformja, amely elsősorban monitorozással, helyzetértékeléssel és lobbizással foglalkozik. Tagjai között van a Greenpeace, a Föld Barátai szervezet, a BirdLife és a WWF is. Elnevezésük, gondolom, a G8-ak elnevezéstől igyekszik erőt és hatalmat kölcsönözni. Rendszeresen készít vagy készíttet értékelő jelentéseket a környezettudatos politika hatékonyságáról, eredményességéről. Híresen sajtótudatosak, nem meglepő módon.
A mostani, brüsszeli jelentésüket is nem kevés feltűnést keltő performance-al mutatták be.
Az EB biztosainak álarcát viselve jelentek meg és tornagyakorlatokat csináltak, bemelegítettek. Majd szó szerint megbuktatták az Európai Bizottság szinte minden egyes biztosát. A román iskolarendszerben is honos, 10-ig terjedő osztályozási skálát használták. És szinte mindenkinek 4-est, azaz ’megbukott’ vagy 4-esnél kisebb osztályzatot adtak. Janez Potocnik környezetvédelmi biztost 4-es, míg Dacian Cioloş mezőgazdasági biztost például 3,5-ös osztályzattal sújtották. Fő kritikai megállapításuk az volt, hogy a biztosok megengedték, hogy a tagállamok ’felvizezzék’ a 2020-as stratégiákat.
Az energiaügyi biztost Günther Oettingert kiszámíthatatlannak és engedményeket adónak minősítették, annak ellenére, hogy a biztos keményen fellépett a megújuló energiák kapcsán a tagállamok lobbizási kísérleteivel szemben. Ő épp csak, hogy nem bukott meg: 4,5-öst kapott az értékelt két és féléves időszakban végzett munkájára.
Az egyetlen, akivel kapcsolatosan valamennyire elismerő megállapítások is elhangzottak, az Connie Hedegaard klímavédelmi biztos, aki 5,5-ös osztályzatával lett osztályelső a Barroso csapatban.
A nagy-zöldek vezetői szerint azzal, hogy csak rövid távú megoldásokat keresnek, és ha nem változtatnak radikálisan az EU politikáján, akkor „évente ezermilliárd eurós kárt okoznak Európának a talaj-, a víz- és a légszennyezés, valamint a károsanyag-kibocsátás útján”.
Engem személy szerint meglepett az, hogy ennyire alacsony osztályzást kaptak a biztosok, és ilyen mérhetetlenül magas, összegszerű károk okozásával vádolja őket a Green10. Azt gondolom, hogy teljesítményük nem kiváló, de belepillantgatva a stratégiai célszámok és eredmények összesítőjébe, közepest azért érdemelnének néhányan. Ráadásul a tagállamok a legkisebb számban igyekeznek a drasztikus környezetvédelmi politikát elősegíteni, valamennyien a kisebb lépések hívei közismert gazdaságpolitikai megfontolások miatt.
Egyszóval, a Green10-ek szerint az Európai Bizottságunk és biztosaink gyengék, megalkuvók, kapkodnak tehát maximum zöldfülűek, de nem zöldek. E kritikájukra jelentős reflexiót, elmélyült válaszokat a biztosok részéről nem találtam, de keresem.
————————————————————————————
A Green10-ről tájékozódhatnak a http://www.green10.org/ oldalain. A jelentésüket pedig teljes terjedelemben itt olvashatják: www.green10.org/docs/2012commissionreview.pdf