2014. december elején lényegében egész erdőségeket tett tönkre az ónos eső, amely leginkább a 400 méter feletti területeken, főként a középkorú (40-50 éves) lombos fák „körében” pusztított. Ennek oka nagy koronaátmérőjük, illetve ehhez viszonyítva vékonyabb törzsük volt, amely nem bírta el az odafagyott csapadék hatalmas súlyát. Szakemberek szerint ilyen méretű pusztítás csak 100-200 évenként fordul elő, de ez ne vigasztaljon bennünket, mert kisebb méretekben minden keményebb és csapadékos télen előfordulhat. Sajnos akár ezen a télen is.

Viszont mondhatnánk, a fagykárok mellett azért pozitív hatásai is vannak a brutális hidegnek, mert ilyenkor elpusztulnak a kártevők is. Sajnos ez nem, vagy nem teljes mértékben igaz. Mínusz 15 fokig a kifejlett bogarak nem pusztulnak el, de azon felül sem feltétlenül, mert védettebb helyekre bújnak. Petéik pedig akár mínusz 50 fokot is kibírnak. „Minden állat igyekszik elbújni télire. Amelyek pedig nem az embereknél telelnek, a talajba vonulnak. Bizonyos mélység alatt ugyanis már egyáltalán nincs fagy a talajban, és mindig marad annyi állat, hogy az egész populáció újraéledjen a következő évben”- vázolta a helyzetet a Magyar Természettudományi Múzeum szakértője.

Mindezek fényében nyilvánvaló, hogy önmagában a hidegben bízni nem lehet. Továbbra is szükség van a fák védelmére, bár jó lenne, ha ez nem csak a gyakori permetezésből állna. A védelem ennél sokkal több és összetettebb. Ez egészséges (vírus-, sérülés- és fagymentes) csemete vásárlásával kezdődik, és elfelejtett, vagy „korszerűtlennek” tartott módokkal folytatódik. Például azzal, hogy megsemmisítjük a fertőzött részeket, bemeszeljük a fák törzsét (ez a fagy ellen is hatásos), csapdákat állítunk, emberre, állatra veszélytelen permetezőszereket használunk, vagy egyszerűen hajnalban lerázzuk a dermedt kártevőket.