Avarégetés

Manapság, elsősorban a hobbikertek vidékein, kisebb-nagyobb füstoszlopok jelzik, megkezdődött az avarégetési szezon. Sokan nem is tudják, hogy ezzel apró élőlényeket pusztítanak el és komolyan veszélyeztetik maguk és mások egészségét. Az égetés során ugyanis szénmonoxid, szénhidrogének, nitrogén-oxidok szabadulnak fel, főként, ha a levelek, ágak nedvesek, amelyek belélegzése komoly betegséget idézhet elő. Nagyobb városok önkormányzatai lakott területeken nem is engedélyezik az égetést, helyette zsákos avargyűjtést szerveznek. Ezzel viszont az a baj, hogy a gyűjtés, szállítás során megsérült zsákok további felhasználásra alkalmatlanná válnak, tovább gyarapítva a nehezen lebomló hulladékok amúgy is hatalmas mennyiségét.

avaregetes

Meggyőződésem tehát, hogy ez sem jó megoldás. Sokkal hasznosabb lenne, ha a lakosságot inkább a komposztálásban segítenék. Tájékoztató akciókkal, ismeretterjesztő brosúrákkal, buzdítással, és főként komposztáló eszközökkel. Ez egy olyan üzlet, amivel mindenki jól jár. Az önkormányzat azért, mert kevesebb energiát és pénzt kell költenie a kerti hulladékok begyűjtésére, szállítására, feldolgozására, a kertes lakásokban élők, kiskerttulajdonosok pedig azért, mert az ingyen kapott komposztáló révén növényi tápanyaghoz, humuszhoz jutnak, amelyet felhasználhatnak a kertben, vagy akár a szobanövények nevelgetéséhez. A komposztáláshoz egyébként nem kell sok minden, csak néhány eszköz és egy kevés ismeret. Egy erre alkalmas szellőző gyűjtőláda, amelybe a zöld hulladékot lehetőleg aprítva berakjuk, időnként megforgatjuk és néha egy-egy vödör vízzel meglocsoljuk. Aki még nem tette, próbálja ki. Egyáltalán nem jelent megterhelést, viszont jó érzést szül, tettünk valamit a környezetünkért.

A környezettudatosság szintje

Egy friss közvélemény-kutatásra hívnám fel a figyelmet, amely a környezetvédelmi beállítottságot, környezeti tudatosságot vizsgálta Magyarország nyugati vidékén.

 

 

Aki már járt arra, tapasztalhatta, a települések, a porták tiszták, rendezettek, de azt nem tudhatja, legfeljebb sejtheti, hogyan gondolkodnak erről az itt élők.

A kutatás adatai szerint a lakosság túlnyomó többsége szelektíven gyűjti a hulladékot, tudatosan vásárol, de nem nagyon komposztál, és a veszélyes hulladékokkal sem tud mit kezdeni. Nézzük kicsit részletesebben!

A szelektív gyűjtés széles körben elterjedt ezen a vidéken, a válaszadók több mint kétharmada állította, lakásának környékén van szelektív gyűjtő, amit rendszeresen (67,8%), vagy alkalmanként (16%) használni is szokott. De miért jó ez nekik, amikor semmi hasznuk sincs belőle? Azt mondják, azért, mert a szemétből értékes anyagokat lehet kinyerni, amiket újra fel lehet használni, ezen kívül könnyebben lehet szállítani, és higiénikusabban kezelni. Akik nem gyűjtenek, azoknak sincs elvi kifogásuk ellene, csak a konténerek távolsága és a keletkezett hulladék mennyisége akadályozza őket ebben.

Az elkötelezett környezetvédők azt mondják a szelektív gyűjtés nem igazán jó megoldás, helyette inkább a hulladékképződés megelőzését ajánlják. (Zéró hulladék.)  Ennek számos technikája ismert, amit elég jól, és elég gyakran használnak a Sopron környéki települések lakói. Nagyon sokan nem dobják ki használt ruháikat, inkább továbbadják másoknak (81,3%); vásárlásaikhoz papírból, szövetből készített táskát, a kosarat (65,8%), vagy otthoni műanyag szatyrot (32,8%) visznek; meghibásodott tárgyaikat, háztartási eszközeiket sem dobják ki, inkább megjavíttatják (42,5%); és előnyben részesítik a tartós termékeket (46,5%). Ugyancsak sokan állítják, bár ezeket némi fenntartással kell fogadnunk, hogy inkább környezetbarát (43,3%) vagy újrahasznosított anyagból készült termékeket, például újrapapírt vásárolnak (34,7%). Nagyon kevesen jelzik viszont postaládájukon, hogy nem kérek hirdetési újságokat, szórólapokat (10,5%).

Kevesen, alig több mint egyharmaduk állítja, hogy szokott komposztálni. A többiek nem, köztük szép számmal olyanok is, akiknek erre egyébként lenne módja, mert kertes, kertkapcsolatos házban laknak. Komposztálás helyett sokan inkább elássák, elégetik a „zöld javakat”, vagy nemes egyszerűséggel belerakják a kukába.

A veszélyes hulladékoknak is csak egy része kerül megfelelő helyre. A gyógyszerek 45,7 százaléka a gyógyszertárakba, a festékek 9,5 százaléka, az elektronikai hulladékok 23,5 százaléka a hulladékudvarokba, a háztartási sütőolajok 12,3 százaléka az átvevőhelyekre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok háztartásban valóban nem keletkezik ilyen hulladék, mert nem szednek gyógyszert, a festők elviszi a megmaradt anyagokat, a sütőolajat feletetik az állatokkal stb.

Veszélyes hulladékok veszélyes elhelyezése

 

Kiönti (kukába, lefolyóba, csatornába

Elássa, elégeti

Nem képződik ilyen hulladék

gyógyszer

16,7%

1,2%

29,7

festékek, hígítók

14,2%

1,3%

46,7

háztartási sütőolaj

38,5%

20,3%

1,5

elektronikai hulladék

13,8%

0,3%

6,0

A szelektív gyűjtésben való részvétellel és a tudatos vásárlói magatartás arányaival akár elégedettek lehetünk, bár van még hova fejlődni, de a komposztálási hajlandósággal és a veszélyes hulladékok elhelyezésével egyáltalán nem. Az mindenesetre ígéretes, hogy az új, házhoz menő és a zöld hulladékokat is külön kezelő rendszer bevezetése után az eddigieknél is többen lesznek hajlandók szelektíven gyűjteni, komposztálni és a veszélyes hulladékot megfelelően elhelyezni. Bízunk benne, hogy valóban így lesz!

Egy illegális hulladéklerakó keletkezéstörténete

Az illegális lerakás problémáiról már volt szó ezen a blogon, most a genezist szeretném bemutatni egy megtörtént eset kapcsán. Egy gyönyörű, panorámás, hegyi telket vásároltam még a 80-as évek végén a Dunakanyarban. A terület nadrágszíjparcelláin korábban szőlőt, málnát, ribizlit termesztettek a helyben lakó sváb családok, ezeket a kerteket adták el városi népeknek, akik üdülőhellyé alakították azokat. Az üdülő, kertészkedő telektulajdonosokkal együtt viszont megjelent a szemét is, aminek elhelyezésével a helyi önkormányzat akkor még egyáltalán nem foglalkozott. Így aztán mindenki úgy oldotta meg, ahogyan tudta: volt, aki hazavitte lakóhelyére, volt, aki elásta, elégette, és sajnos olyan is, aki nemes egyszerűséggel bedobta az erdőbe. Így vált egy idő után szemetessé a környék, amit évente ugyan közös munkával megtisztítottunk, de rövidesen ismét kezdhettük elölről. Más megoldást kellett találnunk.

Megkeresésünkre az önkormányzat végre hajlandó volt segíteni, a hegyre menő utak bejáratánál hulladékkonténereket helyezett el, amit hetente egyszer el is szállított. Azt hittük megoldódott a probléma, de nem, csak a régi helyett új keletkezett. A környező települések lakói rájöttek, hogy itt ingyen is lerakhatják a szemetet, sőt, rövidesen a kisvállalkozók is használni kezdték, autóval hordták ide csomagolóanyagokkal, pet-palackokkal teletömött zsákjaikat. A konténer pillanatok alatt megtelt, a hegylakóknak így nem maradt más, mint hulladékos zsákjaikat a tároló mellé rakni.

A környék arculata drámai módon megváltozott, szeméthegyek képződtek, a szél széthordott minden könnyű anyagot, a fákon, bokrokon műanyag bevásárlótáskák lógtak, az utak mentén papírdarabok, pet palackok hevertek. Ha már így alakult, sokan azt gondolták, ez egy hulladéklerakó, tehát ide lehet hozni elhasznált bútoraikat, veszélyes hulladékokat, sittet, gumiabroncsokat.

Az önkormányzat ismét lépett, megszüntette a konténeres gyűjtést, és új, zsákos hulladékszállítási rendszert vezetett be: megadott helyen és időben lehet – az 500 forintért vásárolható – 120 literes zsákokat átadni. Ez a rendszer sem vált be. A telektulajdonosok (és a korábban már odaszokott városlakók) egy része úgy gondolta, minek fizessenek ezért, egyszerűbb a hulladékot saját zsákokba csomagolni, és az egykori konténer helyére lerakni. Pedig volt ott egy tiltó tábla is, amelyik komoly büntetést helyezett kilátásba. Teljesen hatástalanul, hiszen nem volt, aki a tiltásnak érvényt szerzett volna, sőt, egy idő után a táblát is ellopták.

Az üdülők annyira elkényelmesedtek, hogy ha szóvá tesszük, felháborodva kérdeznek vissza, miért, hova tegyük a szemetet? Pedig van rá mód, legálisan is. A már említett zsákos gyűjtésen kívül (igaz, pénzbe kerül, bár nem sokba) van a közelben hulladékudvar (igaz, oda el is kell szállítani), vannak szelektív gyűjtőszigetek, és mindenkinek módja van komposztálásra is.

Kipróbáltam, tehát tudom, mit beszélek. A papírhulladékot, üveget, fémet és pet-palackokat vihetem a szelektív gyűjtőkbe, a szerves hulladékot pedig a kerti komposztálóba. A keletkezett hulladék mennyiségét így legalább 60 százalékkal tudom csökkenteni. Egy hét alatt legfeljebb egy 20 literes zsák telik meg, amit – ha nem akarom a „drága” önkormányzati zsákba helyezni – könnyedén el tudom vinni az otthoni szemeteskukába. Akár gyalog, a hátizsákomban is. Csak azt nem értem, hogy ezeket a nyilvánvaló lehetőségeket mások miért nem használják ki? Miért jobb a környékből hulladéktelepet létrehozni, majd arról panaszkodni, mivé vált ez az egykori gyönyörű hely? Nyilvánvaló, hogy az önkormányzatnak a helyi üdülőegyesülettel összefogva kellene a telektulajdonosokat tájékoztatni. Több alkalommal, több módon (levél, plakát, tiltó tábla, szóbeli tájékoztatás) kell a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tennivalókat megüzenni, mert, mi magyarok az egyszeri felszólításra nem igazán reagálunk. (Erről szól a Kossuth nóta is: Ha még egyszer, azt üzeni…) Ezután már tényleg nem marad más, mint a renitensek megbüntetése, mert az olyan tiltás, amelynek soha, semmilyen következménye sincs, egyenlő a normaszegésre való bátorítással.