Az eljárás nem előzmény nélküli. A NASA már jó évtizede kifejlesztett egy olyan szerkezetet, amelynek segítségével az űrhajósok saját vizeletükből állíthattak elő fogyasztásra alkalmas vizet. Mivel a NASA produktumának minősége nem volt megfelelő (kicsit édesre sikeredett), egyetemek szakemberei tovább próbálkoztak, nem is eredménytelenül. A kísérletek a belga tudósok belépésével új fázisba került, ugyanis ők napelemmel működő technológiát alkalmaztak. Ez azért fontos, mert így olyan helyeken is alkalmazni lehet, ahol nincs gépek működtetésére alkalmas energiaforrás, vagy nem tudják azt megfizetni. Szegényebb országoknak valóságos kincs lehet ez a találmány, amelynek működési elve viszonylag egyszerű. Napenergiával felforralják a vizeletet, majd szűrők (membránok) segítségével leválasztják a benne levő – továbbhasznosítható – anyagokat: az ivóvízen kívül a műtrágya előállításához szükséges foszfort, nitrogént, káliumot. Mindezek együttesen hatalmas segítséget jelenthetnek a szegényebb országoknak az ivóvíz és műtrágya ellátottság tekintetében. Persze a hírt felkapó újságíróknak meglódult az agya, azonnal kapcsolatot kerestek és találtak a találmány és a belga sör között. Mivel a sörkészítéshez víz is szükséges, biztosak benne, hogy előbb-utóbb az így nyert vizet is felhasználják a gyártók. Így aztán mégis Baudelaire-nek lett igaza, aki ezt írta: a belga sör kétszer ivott sör voltaképpen” (Belgian beer is a twice drunk one).

Meghökkentő környezetvédelmi akcióra (Green urine) hívta fel a figyelmet egy hírlevél (itt találja) A holland vízügyi társaság Amszterdam egyik terén, önkéntes, férfi „donoroktól”, utcai mobil piszoárokban gyűjtik a vizeletet. Az akció célja nem egészségügyi, vagy köztisztasági, hanem környezetvédelmi, mert a begyűjtött anyagot egy hektár városi tetőkert tápanyaggal való ellátásához akarják felhasználni. Az emberi vizelet ugyanis tele van nitrogénnel, káliummal és foszforral, amely szükséges a növények fejlődéséhez, fő összetevői a modern műtrágyáknak. A téren egy laboratórium elő is állítja a műtrágyát, ebből egy dobozkával megajándékozzák a “közreműködőket”. Persze a konkrét, kertépítési célnál fontosabb a figyelem felkeltése a nyersanyagokkal való takarékosságra, a fenntartható fejlődés garantálását biztosító, újszerű eljárásokra. Amire annál is inkább szükség van, mert a foszforkészletek kimerülőben vannak. A ma még Kínában, Amerikában, Marokkóban és Tunéziában bányászható foszfátok, szakértők szerint azonban a készletek 50-100 év múlva elfogynak, amit valamilyen más módon pótolni kell.

Erre mutat példát az amszterdami kísérlet. Persze, ha ez az egész nyersanyaghiány nem igaz, vagy nem pontosan így igaz, miként más szakértők állítják, akkor is haszna van ezeknek a technológiáknak, mert takarékosságra, újabb és újabb megoldások keresésére sarkall, és stabilizálhatja az egyre dráguló műtrágyák árait is. Amsterdamban jövő szeptemberében nyílik meg az a szennyvíztisztító mű, amely – a tervek szerint – évente 1.000 tonna műtrágyára való anyagot tud kinyerni 1 millió ember által „termelt nyersanyagból”.