A tél kerti virágai – szavazzon a legszebbre!

Az alábbiakban bemutatunk néhány télen is virágzó növényt. Aki játszani akar velünk, a Facebook oldalunkon tud szavazni a képekre! A szavazók között 6 db karácsonyi termoszt sorsolunk ki.

  1. Közönséges csarab (Calluna vulgaris)

Télálló törpecserje, gyógynövény, Norvégia nemzeti virága. Virágbimbói már késő ősszel is megjelennek, enyhe teleken pedig akár halottak napja körül is virágoznak.

teli_virag_csarab

  1. Havasi erika (Erica carnea)

Hosszan virágzik, általában az újév elején, januártól kezdve, egészen áprilisig. Alpesi hangának is hívják.

teli_virag_havasi

  1. Rózsás bangita (Viburnum farreri)

Virágai fehérek, rózsaszín színezettel, illatosak, január végétől kora tavaszig nyílnak.

teli_virag_rozsas

  1. Kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense)

Enyhe teleken januártól márciusig virágzik. Illatos, fürtökben álló virága bimbóban sötét rózsaszín, kinyílva világos rózsaszínű.

teli_virag_kikeleti_bangita

  1. Téli jázmin (Jasminum nudiflorum)

Kínából származó, igénytelen kúszónövény. Csillag alakú élénk, üde sárga virágai sokszor már decemberben is nyílnak.

teli_virag_jazmin

  1. Ezüst akácia (Acacia dealbata)

Az Ausztráliából származó, örökzöld fa, Magyarországon mimóza néven ismert. Gazdagon termő virágai aprók, illatosak, élénksárga színűek. Januártól márciusig virágzik.

teli_virag_ezust

  1.  Fekete hunyor (Helleborus niger)

Neve megtévesztő, nem a virága, hanem a szára fekete színű. Van, ahol már decemberben virágzik, talán emiatt hívják karácsonyi rózsának is. Fejét magasan tartja, így jól látszanak aranysárga porzói.

teli_virag_fekete_hunyor

  1. Téltemető (Eranthis hyemalis)

Időjárástól függően már február végén is virágzik, emiatt télikének is nevezik. Magassága 10-15 cm. Virágai élénksárgák, 2-3 cm-esek, amelyek borús időben, és alkonyatkor becsukódnak. Védett növény.

teli_virag_teltemeto

Az év rovara

A Magyar Rovartani Társaság a 2016-os évre is meghirdette az ÉV Rovara „versenyt”. Ezzel a hatodik alkalommal indított kampánnyal az a célja, hogy felhívja a társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ami, valljuk be, ránk is fér, mert ugyan látjuk, halljuk őket, de igazából keveset tudunk ezekről a kis élőlényekről. Jövőre három „versenyző” küzd a megtisztelő címért: a nagy szarvasbogár, a mezei tücsök és a kisasszony szitakötő. Lássuk, röviden mit érdemes tudni róluk a rovartanban nem járatos hétköznapi embereknek.

Nagy szarvasbogár

Mókás és harcias élőlény. Aki már látott (hím) szarvasbogarat repülni, egyetért velem, hogy nagyon mulatságos. Nőstényt keresve, esténként szinte teljesen függőleges testhelyzetben repül, kész csoda, ha a madarak nem kapják el. Szarva, amely csak a hímnek van, elérheti a test méretének a felét is, de zsákmányszerzésre nem, csak harcra, védekezésre alkalmas. Ha ugyanis egy nőstényre több hím is ráakad, látványos küzdelemre kerül sor közöttük, melynek célja, hogy a fogóként használt szarvakkal megragadják, és a hátára fordítsák az ellenfelet – vagy ledobják egy faágról. A vesztes fél ezután pár perc múlva életét is veszíti.

rovar_1Mezei tücsök

A mezei tücsök egy apró, zömök, mindössze 20-26 milliméter nagyságú, ám ehhez képest meglehetősen nagyhangú rovar. Ciripelő hangját nem a szájszervével (amely  csak ásásra és táplálkozásra alkalmas), hanem a szárnyain levő fésűs barázdák összedörzsölésével adja. Főként este, éjszaka aktív, növényi anyagokkal táplálkozik, de kisebb rovarokat is fogyaszt. Zenéjüket májustól augusztus elejéig hallhatjuk.

rovar_2Kisasszony szitakötő

Ez a rovar egyáltalán nem kisasszonyos. Először is ragadozó, másodszor pedig nem csak a barnás árnyalatú nőstényeket, hanem a fémes kék színű hímeket is így nevezik. Lárváik az oxigénben gazdag, gyorsan áramló vizet kedvelik, a víz alatti kövek alatt, a parti zóna vízinövényei között vagy a fennakadt gallyak és vízbe hullott falevelek között vadásznak kisebb gerinctelenekre. A kifejlett példányok olykor messzebbre is elrepülnek a patakoktól, de nem kedvelik a zárt erdőségeket. Inkább az utak, tisztások napsütötte helyein láthatók. Szintén ragadozók, repülő rovarokat fognak.

rovar_3Bővebb információk és szavazás itt!

Az év madara a haris

A rejtőzködő tyúkok versenyéből (amelyek közül igazából csak a fürj tyúk alakú) a haris került ki győztesen, ez a szárnyas lett 2016 madara. Azért kellett a szavazást már most, 2015 nyarán megrendezni, hogy elegendő idő legyen a kampányanyagok januári elkészítéséig. A haris egyébként 1524 szavazattal nyert, nem sokkal, de megelőzte az ugartyúkot (1291) és a fürjet (1251).

Mit kell tudni a győztes harisról? Testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter, és testtömege 135–200 gramm. Felső tollazata feketés, világosbarna szélekkel, ezért kissé pikkelyesnek tűnik. Hasalja fakóbarna, vörösesbarna csíkozással. Mellkasa, torka és feje oldalt galambszürke. Csőre rövid és erős, hogy fel tudja csipegetni a vetőmagokat és a gabonát. Európában sebezhető fajként tartják nyilván, Magyarországon fokozottan veszélyeztetett, eszmei értéke 500 000 Ft.

haris_1

Mit kell tudni erről a különös „versenyről”? Az MME 1979-ben indította az Év madara programját, amelynek deklarált célja olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe lehet. A 2016 év madara lakossági szavazásra ajánlott három madárfajjal hazánk legértékesebb nyílt, elsősorban sík vidéki élőhelyei védelmének fontosságára akarták a figyelmet felkelteni.

Talán nem érdektelen, ha felidézzük a korábbi évek győztes madarait is.

2015. Búbos banka (Upupa epops)

haris_2

2014. Túzok  (Otis tarda)

haris_3

2013. Gyurgyalag (Merops apiaster)

haris_4

A Föld napja

„Hány néma csonk az erdők helyén,
s hány mérgezett folyó
még megbocsát, s új életre kél,
de több esély
nem kapható.” (A Föld dala)

Összeszámolta már valaki, hogy az ünnepeinken (karácsony, húsvét, március 15., november 23. stb.) kívül hány jeles napot, világnapot tartunk egy évben? Én 314-et számoltam össze, köztük a Föld napját. Azt a napot, amelyet 1970 óta április 22-én ünneplünk. Mi magyarok cselekvő módon, mert sok településen ekkorra szervezik a nagy tavaszi nagytakarítást, szemétszedéssel, faültetéssel, utcai növények kihelyezésével.

A nap alkalmas figyelemfelkeltő rendezvények, ismeretterjesztő előadások megtartására, cikkek megjelentetésére, villámcsődületek szervezésére. Mellékszál, de meg lehet említeni, hogy a Föld napjában rejlő népszerűségnövelő lehetőséget már a bulvár hírességei is felfedezték. Kim Kardashian például egy erdei poszter előtt, bikiniben pózolva hívta fel a figyelmet erre a napra.

Talán nem szerénytelenség, ha megemlítem, hogy ezen a blogon, mi egész évben azért küzdünk, amit a Föld napjának szervezői célul tűztek: felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Csak néhány példa, arról, hogyan értelmeztük a Föld Napjának jelmondatát (Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?)

Buzdítottunk a vízzel, élelmiszerekkel való takarékosságra. Tiltakoztunk a lég-, talaj-, víz-, zajszennyezés, és a szemét minden formája ellen. Kiálltunk a játszóterek, utcák, aluljárók tisztaságáért, pozitív példák ismertetésével serkentettük olvasóinkat településük szépítéséért. Ellenvéleményt fogalmaztunk meg a palagáz és lignit kitermelése, felhasználása ellen. Felhívtuk a figyelmet az állatok (madarak, békák, kutyák) védelmére, Megmértük olvasóink ökológiai lábnyomát, beszálltunk az Év fája versenyébe, támogattuk a szelektív gyűjtést, a környezettudatos nevelést, és népszerűsítettük a környezetbarát megoldásokat (házi praktikák, biciklis ötletek, használt ruhák cseréje). Akit komolyan érdekel a téma, annak érdemes körülnézni régebbi anyagaink között is.

zoldszine

A madarak és békák védelmében

Közeledik a tavasz, s ilyenkor lelkes állatbarátok közreműködésével, az ország több pontján is kezdetét veszi a másfél hónapon át tartó békamentési akció. Erre azért van szükség, mert a békák ebben az időszakban hatalmas tömegben vonulnak vermelőhelyükről szaporodó helyükre, a közeli mocsarakba, tavakba, de útjukat keresztezik az országúton közlekedő járművek. A békamentők fóliacsíkokkal, kerítéssel, alkalmi gyűjtőedényekbe terelik a békákat, majd egyszerűen átviszik őket az út túloldalára. Egy-egy ilyen mentőponton alkalmanként több ezer kétéltűt mentenek meg a biztos pusztulástól. Újabban már békaalagutakat, mesterséges átkelőket is építenek számukra.

Megítélésük vegyes: vannak, akiknek tetszik, és vannak, akik szerint ez már túlzás, inkább másra kellene költeni az uniós forrásokat, nem a békákra. Döntse el ki-ki, hogy szerinte hol van az igazság. Mi a békák pártján állunk!

1

Egy jellemző kommentváltás a témában:

“Nem vagyok állat ellenes, de ez azért már kezd vicces lenni. Megcsinálták az Alföldön is több helyen, olyan utakon, ahol csak gödrök vannak az aszfalton. Nem hiszem el, hogy terelni lehet őket. Viszont mi autósok nem győzzük kerülgetni a lyukakat az úton. Miért nem erre pályáznak inkább az Uniótól?” (V.M, hozzászóló)

“Az ember elveszi az állatok természetes élőhelyét, a ti kedvetekért is minden be lett betonozva, és sajnos a békák és más élőlények nem tudnak megfelelően élni. Most, hogy ezen változtatni szeretnének, már egyből a fikázás megy, és a saját kényelmetek az egyetlen, ami érdekel titeket. Hát engem meg nem érdekel, hogy ki kell kerülnötök néhány kátyút, számomra az állatok élete fontosabb. Ugyanannyi joguk van élni, mint nektek az utakon közlekedni.” (D.G, hozzászóló)

2

A madarak is számtalan, civilizáció okozta veszélynek vannak kitéve. Őket is fenyegeti a közúti, még inkább a légi közlekedés, a magasfeszültségű hálózat, a meggondolatlanul kiszórt, vagy permetezett méreg. A tavalyi pocokinvázió sok gazdát, kiskerttulajdonost késztetett arra, hogy – a tiltás ellenére – mérgekkel pusztítsa el a kártevőket, de sajnálatos módon ennek sok ragadozó madár is áldozatul esett. Szerencsére egyre többen vannak, akik másként gondolkodnak, és főként tenni is hajlandók a madarak védelmében. Az autópályák mentén ma már olyan védőfalakat emelnek, amelyek a madarak röppályáját emelik az út fölé, aminek köszönhetően a madarak elkerülik a járművekkel való ütközést. A repülőtér közelében költő madarakat pedig veszélytelenebb területekre (pl. Hortobágyra) telepítik át, illetve betanított vándorsólyommal, vagy egy-egy madárfaj saját, veszélyre figyelmeztető hangjával tartják távol. Az ütközés és áramütés elkerülésére az áramszolgáltatók többféle védelmi megoldást is alkalmaznak. Burkolt vagy szigetelt szabadvezetéket használnak; az oszlopok fejszerkezeteit madárvédelmi szempontból alakítják át, gólyafészek-tartókat helyeznek ki; az ütközés szempontjából veszélyes szakaszok vezetéksodronyait a madarak figyelmét felhívó „madáreltérítőkkel” látják el; kiülőket létesítenek, költőládákat raknak ki.

Valamilyen megoldást találni kellene a szél- és naperőművekre is, mert paradox módon, ezek a környezetkímélő célzattal épített berendezések is veszély jelentenek a madarak számára. (Erről írtunk is már korábban.)

3

A környezetvédők – tanulmányokra hivatkozva – ezt tagadják, illetve bagatellizálják, azt állítván, hogy a szélkerekek okozta elhullás minimális. A madarakra ennél sokkal veszélyesebbek az épületek üvegfelületei, az adótornyok, a mérgek. A tanulmányok egyértelmű bizonyítékként szolgálnak arra, hogy: a madarak halálozása alacsony a szélerőművek területén, körülbelül 1-2 madár per turbina per év vagy kevesebb ennél. Bár a madarak halálozása sohasem kívánt jelenség, ezek a számok nagyon alacsonyak azokhoz viszonyítva, melyek az egyéb emberi beavatkozások madarakra gyakorolt káros hatását mutatják. (Forrás: magasbakony.hu) Vicces, de az ellenkező véleményen levő állatvédők is felméréseket hoznak fel annak bizonyítására, hogy bizony a szélerőművek veszélyesek. A felmérések szerint minden évben denevérek tízezrei pusztulnak el azért, mert nekirepülnek a forgó lapátoknak, illetve a turbina más részeinek.” (forrás)

A környezetvédők és természetvédők között kialakult vitában nem szeretnénk, és korrekt felmérések hiányában, nem is tudnánk állást foglalni. Legfeljebb arra biztatjuk őket, közösen keressék a megoldást, még akkor is, ha igaz, hogy csak „1-2 madár per turbina” az elhullási arány. A helyes viszonyulás, akár a békák, akár a madarak esetében az lehet, mint ebben a sokszor idézett bibliai történetben:

egy nap a bölcs (máshol gazdag üzletember) sétált a tengerparton. Arra lett figyelmes, hogy egy fiatalember (máshol kisgyerek, gyönyörű kislány) a partra vetett tengeri csillagokat (máshol kagylókat) egymás után dobálja vissza a tengerbe. Megkérdezte tőle, miért csinálja, hiszen ennek semmi értelme, úgyis csak néhányat tud megmenteni. „Annak a néhánynak viszont számít”, hangzott a válasz. Azt hiszem, hogy ezzel maradéktalanul egyetérthetünk.

4

6

5

Örüljünk az aranysakáloknak?

Az utóbbi időben több országos médium beszámolt már az aranysakál újbóli elszaporodásáról hazánkban. Megoszlanak a vélemények ennek következményeiről, természetesen az ügyben érintettek saját érdekeik szerint interpretálják a tényt.

Az aranysakál, vagy, ahogy egyes régiókban nevezik, nádi farkas, toportyán, csikasz őshonos volt Magyarországon, de a 20. században teljesen kihalt. A ’70-es, ’80-as években találkoztak vele újra, az igazi „bumm” azonban a ’90-es évek elején kezdődött. Az éghajlatváltozás miatt vándoroltak északra, elsősorban a Dráva vidékén vannak jelen. 20 év alatt 4-5000-es populációt hoztak létre. Vannak, akik túlzónak tartják ezt, de egyelőre elég keveset tudunk ezekről az állatokról, így pontos számot mondani, szinte lehetetlen. A szaporulatot illetően az is sokat mondó tény, hogy Baranya megyében időnként már a városok konténerei körül is feltűnnek. Az aranysakál a rókánál valamivel nagyobb méretű, 10-12 kg tömegű.

26078499_s

A vadászok kimondottan dühösek a nagy szaporulat miatt, mert véleményük szerint az őzeket, a szarvasokat és a vaddisznókat is pusztítja. A vadásztársaságok így jelentős bevételi forrástól eshetnek el, ami létezésüket is veszélyezteti. Annyi szabadságuk azért van, hogy a csikasz egész évben korlátlanul vadászható.

Vannak olyan szakértők, akik kimondottan örülnek a túlszaporodott vadállomány megnyirbálásának, hiszen a patás állatok jelentős károkat okoznak a mezőgazdasági termelésben. Azt állítják, hogy a sakál ezekre az állatokra nézve minimális veszélyt jelent, hiszen legfeljebb a fiatal, sérült egyedeket képes elejteni (az aranysakál csak 10-12 kg tömegű). Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy sokkal inkább kisméretű emlősök jelentik a fő táplálékot a nádi farkasnak.

És persze jönnek a rémhírek is: az Index egyenesen sakálapokalipszisról számolt be körképében. A helyi kocsmában történt tájékozódás során olyan (hihetetlennek tűnő) információkat is gyűjtöttek, amik arról szólnak, hogy a csapatostul járőröző állatok (ez igaz) egy farkaskutyát is széttéptek és állandó kárt okoznak a háztáji gazdaságban. Utóbbiak azért is tűnnek nehezen elképzelhetőnek, mert a nádi farkas igen óvatos állat, ha csak lehet, kerüli az embereket.

Golden_Jackal_sa02

2013-ban a Szent István Egyetem már tartott egy konferenciát. Bende Zsolt Az aranysakál kártétele – tények és hiedelmek című előadásában kifejtette, hogy „az elejtett egyedek gyomrát 80 százalékban átvizsgálják, és a következőket állapították meg: átlagosan 10-12 pocok kerül elő egy sakál gyomrából, inkább a döghúst fogyasztja, mint a frisset, azt csak akkor eszi, ha a téli táplálékhiányos időszakban rászorul a tényleges vadászatra.” A másik nézőpont képviselői azonban azt állítják, hogy a sakálok életmódja megváltozott és mind több nagyvadat ejtenek el.

Mi azt gondoljuk, hogy a megoldás valahol mégiscsak a két álláspont között van. Felelős „világoszöldként” nem támogathatjuk, hogy tudatlanságból elpusztítsunk egy őshonos állatfajt. Arra lenne szükség, hogy az érdekelt felek közösen dolgozzanak ki egy olyan stratégiát, ami megoldást kínál a problémára. Nem hagyhatjuk persze, hogy a csikasz jelenléte nemzetgazdaságilag is mérhető kárt okozzon, de meg kell őriznünk a régió biodiverzitását is. (Arról nem is beszélve, hogy bár nem kételkedünk Toldi Miklós erejében, de egyesek szerint „Toldi farkasai” is aranysakálok voltak.)

Csodafalvak (1)

A városi emberek többségében él egy romantikus kép a falvakról, ahol kiegyensúlyozattan, összhangban a természettel élnek az emberek, ahol csend, béke honol. Persze a valóságban ez egyáltalán nincs így, a falvak többségében már kora reggel dübörögnek a hatalmas mezőgazdasági munkagépek, autójukkal munkába indulnak az emberek, hangos kertművelő eszközeikkel füvet nyírnak, permeteznek, szántanak, zenélő, csilingelő autókból kenyeret, tejet, napos csibét, mikor mit, árulnak élelmes kereskedők. Mégis, vannak olyan falvak, amelyek rászolgálnak a csodás jelzőre, különösen azok, amelyek valamilyen természeti, társadalmi pluszt adnak az ott élőknek. Számomra első helyen a lettországi édenkert, Amatciems szerepel.  A lenyűgöző környezetbe illesztett összkomfortos – vízzel, villannyal, csatornahálózattal, internettel, környezetbarrát fűtési rendszerrel ellátott – lakóházak csak természetes anyagból készülhetnek, nincsenek aszfaltozott utak, kerítések, távvezetékek, szabadon élnek a környező erdők állatai. A házak nem épülhetnek túl közel egymáshoz, tavak, ligetek, patakok teszik barátságossá, széppé a környezetet.

csodafalvak

Forrás: www.amatciems.lv

Jó lehet itt élni! Jó lehet itt élni? Valószínű igen, de nem mindenkinek. Ez egy fizikai valóságában és társadalmi összetételében is tervezett falu, amelyben felső középosztály tagjaiból szerveződő nemzetközi közösség él. Egy ház átlagos ára telekkel együtt 100 millió forint, ami a Rózsadombon vagy a Gellért-hegyen nem, de falusi viszonylatban méregdrágának számít. Kérdés még, hol dolgoznak, mit csinálnak az itt élők? Alvófalu, ahova csak üdülni, kikapcsolódni járnak időnként a zömükben külföldi tulajdonosok, vagy aktív, „élő” település, ahol mindenki megtalálja a hasznos, értelmes élet lehetőségeit? Vagy zömükben nyugdíjasok lakják, mint Miami térségében?

csodafalvak2

http: www.amatciems.lv

 A tervező, szervező építészzsenik szándékai szerint itt pezsgő, de a szomszédok és a természet tiszteletére épülő  közösségi életnek kellene zajlani. A házakban és környezetükben nem lehet akármit csinálni, tilos a zajkeltés, beleértve a hangos piknikeket, bulikat, tűzijátékokat; a telkeket tisztán kell tartani; biztosítani kell a panorámát, óvni a fákat, növényeket, állatokat. Ez mindenképpen szimpatikus, követésre méltó, persze csak azoknak, akik számára fontos a harmonikus, természetközeli életmód.

Mi a helyzet Magyarországon? Nálunk is vannak ilyen települések, egyáltalán milyenek azok a települések, amelyeket csodálatra méltónak tekintünk. Utánanéztem, találtam is néhányat, de ezekről a következő bejegyzésben fogok írni.

A gallyszedés joga

Furcsa hír járta be nemrég a sajtót: vádemelési javaslattal fordul a szlovák ügyészség a bírósághoz két egykori környezetvédelmi miniszter (Miklós László és Jaroslav Izák) ellen, ugyanis a 2004-es magas-tátrai vihar urán nem engedélyezték a fakitermelést a letarolt területen.

Fotó: flickr.com

Ha emlékszünk még rá: nyolc évvel ezelőtt orkánszerű vihar csapott le a Magas-Tátrára, hihetetlen károkat okozva a fenyő-állományban. Mi sem tűnt természetesebbnek, hogy a szél kicsavarta faóriásokat az erdőgazdaságok hasznosítják, eltávolítják a területről – helyet adva a természetnek a regenerálódásra – miközben a fafeldolgozók is jól járnak. Mégpedig extra jól, ugyanis a szabályok szerint a kidőlt fák után nem, csak a kivágottak helyére kell új csemetét ültetni. A szigorú miniszterek azonban beintettek és megtiltották, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló területről bárki is elvigyen akár csak egy gallyacskát is.
Miközben az ügyészség szerint ezzel 9,39 millió eurós gazdasági, valamint 2,9 milliós környezeti kárt okoztak. Azt nem tudjuk pontosan, miként jött ki a második szám, hiszen az elmúlt közel egy évtized alatt a vidék lassan magához tért a természeti csapásból.
Hasonló, ha nem is vádemelésig menő vádak érik a hazai erdőgazdaságokat, természetvédelmi hivatalokat is. Menetrendszerűen a hideg idő beköszöntével felhangzik a kórus: még a király erdejében is engedélyezett volt a rőzsegyűjtés, ma pedig szigorú büntetést kap, aki az egyre dráguló tüzelőt ki akarja egészíteni néhány lehullott gallyal. (Szigorúan a gallyszedésről beszélünk, nem az illegális fakitermelésről, ami egészen egyszerűen lopás és természetrombolás.) A gazdálkodókat ridegnek és szociálisan érzéketlennek állítják be ilyenkor és nincs az a hangos haragoszöld, aki felemelné érte a szavát.
Pedig miként szlovák kollegáiknak, a magyar erdővédőknek is igazuk van. Tekintsünk egy pillanatra a természetvédelmi körzetekre egységes energia-blokként. Az erdőnek – a természetnek – befektetett energiájába kerül felnevelni egy fát, rügyet hajtatni az ágaira, levelet növesztetnie majd az avart elbontani. Utóbbi nem más, mint a befektetett energia visszanyerésének módja. Ugyan ez történik hosszabb periódusban a korhadó, elöregedett, majd kidőlő fákkal is – miként az elpusztult állatokkal. A természet jelentős energiát raktároz ezekbe, amelyek felszabadítására, átcsoportosítására, újrafelhasználására – új fákban, növényekben és állatokban – igen fontos folyamat. Ha ezek az „energia-puffereket” a szociális gondoskodás jegyében kivonjuk az erdőkből, állandó energia-veszteséget idézünk elő, amelyet vagy pótlunk saját tartalékainkból, vagy hagyjuk zsugorodni, még inkább teret veszteni az érintetlen vadont.
A környezetvédelem sok esetben vezet ilyen ellentmondáshoz: szociális- vagy gazdasági előnyök kontra a természet önmagért valónak látszó védelme, érintetlenségének fenntartása. Minden helyzet más, ezért nincs egységes válasz – akármennyire is ezt akarják elhitetni a sötétzöldek, minden esetben a természet javára szóló döntéseikkel. Már az is nagy eredmény lenne, ha megtanulnánk minden ilyen helyzetben gondolkozni, mérlegelni mindkét fél érveit. A jó kompromisszumtól mindenki egy kicsit rosszul érzi magát, de az eredmény tartós és fenntartható.