Környezetvédelmi világnap

Összeszámolta már valaki, hogy egy évben hány olyan napot tartunk, amelynek célja a környezet védelme? Szorosabban véve legalább hét ilyen alkalom van: a föld, a víz, a hulladékgyűjtő, a klímaváltozási, az energiatakarékossági, a sivatagosodás elleni és a környezetvédelmi nap, de ezeken kívül, részlegesen még másokat is ide sorolhatunk (pl. óceánok, biodiverzitás, ózon stb.) A világnapok célja, széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét.

Környezetvédelmi világnap_kep_1

Lehet, vannak, akik sokallják ezen alkalmak számát, de jó, ha tudják, hogy a pozitív változást, szemléletben és cselekvésben is, csak hosszabb ideig tartó, gyakran ismétlődő, következetes munkával lehet elérni. Már csak azért is, mert a pozitív hozzáállás ellenére tény, hogy a gyakorlat még messze áll az ideálistól. Például 90 százalékos arányban állítjuk magunkról, hogy szelektíven gyűjtjük otthon a szemetet, a valóságban azonban ez az arány legfeljebb 45-50 százalék.  A klímavédelmet és az energiatakarékosságot ugyancsak fontosnak tartjuk, ám közel kétharmados arányban használunk – lakásban, munkahelyen, autóban – klímát, noha tudjuk, hogy falja az energiát, és az egészségre is ártalmas.  A fogyasztók csaknem 90%-a szempontnak tartja a pozitív környezetvédelmi tulajdonságokat egy-egy árucikk vásárlása esetén, mégis, alig több mint felük lenne hajlandó többet is fizetni az ökológiailag megfelelő termékekért.

Környezetvédelmi világnap_kep_2

Az elmélet és a gyakorlat tehát elválik, már csak ezért is szükség van az összefüggések megvilágítására, és a helyes cselekvésre való buzdításra. Mit tehetünk mi, egyszerű állampolgárok, civilek – a környezetvédelmi világnap célkitűzései között is megfogalmazott – értékek védelméért, az elméletben már elfogadott normák megvalósításáért?  Amelyek ellen – valljuk be – hat a kényelem, a megszokás, és nem egyszer a környezetbarát megoldások plusz költsége is. Ezért most kedvcsinálónak bemutatunk 11 egyszerű, könnyen megvalósítható, pénztárcánkat is óvó ötletet azoknak, akikben megvan a kedv és az akarat tenni valamit környezetükért. Ennél persze sokkal több lehetőséget mutatnak be a környezetvédő szervezetek, például itt vagy itt.

  • Ha lakásunkat energiatakarékos fűtési, világítási, vízhasználati eszközökkel szereljük fel, sok energiát spórolunk meg, egyben csökkentjük a szén-dioxid kibocsátást és még kevesebbet is fizetünk érte.
  • Takarékoskodhatunk a sütéssel, főzéssel is. Csak akkor gyújtsunk alá az ételnek, amikor már nekiláttunk az étel készítéséhez; főzés közben fedjük le az edényeket; a gázláng ne érjen túl az edény szélén; a forráspont elérése után álljunk át takarékra.
  • A hűtőszekrény leghatékonyabban akkor működik, ha a belső hőmérsékletet + 7°C-ra állítjuk (+5°C-nál már 15%-kal nő a fogyasztása), a fagyasztóládában pedig -18 °C elegendő a tárolásra!
  • A rendkívül nagy fogyasztású légkondicionáló beépítése helyett használjunk árnyékolókat, redőnyöket, függönyöket. Ha mégis a légkondi mellett döntünk, vigyázzunk annak beállítására, karbantartására, tisztítására.
  • Szigeteljük a nyílászárókat, mert az ajtókon, ablakokon még a dupla üvegezés esetén is megszökhet a szobába vezetett hő egynegyede.
  • Inkább zuhanyozzunk fürdés helyett! Míg egy 4-5 perces tusolással 30-80 liter vizet használunk el, addig egy fürdéssel akár 150-200 liter is elfolyik.
  • Ha tehetjük, inkább mosogatógéppel mosogassunk. Több étkezés koszos edényeinek megtisztításához a gép mindössze 15 liter vizet használ. A kézi mosogatásnál viszont ennek a mennyiségnek akár 2-3-szorosa is elfogy.
  • Vásároljunk tudatosan. Részesítsük előnyben a tartós termékeket (ha, még van ilyen!), ne előrecsomagolt termékeket vegyünk, vigyünk magunkkal bevásárlótáskát, kosarat.
  • Használjuk a szelektív gyűjtőket. Alapanyagot adunk az újrahasznosított termékeknek, plusz kevesebb lesz a háztartási szemetünk is.
  • Az autózás költségeit jelentősen csökkenti az időben váltás, az egyenletes (és nem túl gyors) tempóban haladás, a megfelelő guminyomás beállítása.
  • Még az elektromos eszközök – használaton kívüli – áramtalanításával is spórolhatunk éves szinten 15 ezer forintot. Ami ugyan nem túl sok, de ahogy a közmondás tartja: „sok kicsi, sokra megy”.

Környezetvédelmi világnap_kep_4

 

Eszköz Bekapcsolt
állapot
Stand-by üzemmód Költség évente
Régi CRT tévé 56,3 W 4,1 W 1347 Ft
Hifi torony 33,2 W* 17,3 W 5683 Ft
Laptop 25 W 1,1 W 361 W
DVD-lejátszó 12 W 3 W 985 W
PC 250-500 W 6-25 W 1971-8212 Ft
Router 12 W 3942
Multifunkcionális nyomtató 15 W 2,6 W 854
Villanytűzhely 5000 W** 2,9 W

952

* Nulla hangerőn; ** Teljes főzőzóna teljesítmény