Városvidámító szobrok

Pál utcai fiúk

01A szoborcsoport Molnár Ferenc regénynek azt a jelenetét ábrázolja, amikor a Pál utcai fiúk (Nemecsek, Weisz és Kolnay) üveggolyókkal játszanak, de egyikük aggódva szemléli a kissé távolabb álló, zsákmányolásra (einstandolásra) mindig kész vörösingeseket. A könnyebb értelmezhetőség kedvéért a szoborcsoport fölötti táblára fel is került a megfelelő regényrészlet. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. „Mondom a Kolnaynak: Te, ezeknek tetszik a mi golyónk – és még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz”. Szanyi Péter, az öt alakos szobor alkotója úgy nyilatkozott, hogy archaizálni akart a golyózó fiúk által hanyagul a földre dobott, bőrövvel átkötött tankönyvekkel, Nemecsek kiskalapjával, gombos cipőjével, társa matrózruhájával és a girardi kalappal, de kortalanná is kívánta tenni az alkotást a Pásztor fivérek által viselt térdnadrággal, bő farmerrel és a hosszú ujjúra rávett rövid ujjú pólóval.

Puskás Öcsi dekázik

02

A műalkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor az öltönyös Puskás Öcsi gyerekeket tanít dekázni. A „száguldó őrnagyként” is emlegetett balösszekötő, s vele az Aranycsapat, az ötvenes évek kilátástalanságában, a nemzet nagyságát és sikerét szimbolizálta. A futballista szobrát Pauer Gyula mintázta meg, a gyerekek figuráját pedig Tóth Dávid alkotta. A műalkotásnak van valóságos alapja, egy korabeli madridi fotón látható ez a jelenet. Az viszont nagy kérdés, hogy a kispesti illetőségű Puskás madridi zsonglőrködése miért került éppen ide? Talán azért, mert Puskást gyakran emlegették a nagy csapattárssal, Hidegkútival, aki Óbudán született, ám ez nem igazán meggyőző magyarázat. Valószínűbb, hogy az óbudaiaknak jutott eszébe, hogy a világon először Puskásnak egész alakos szobrot kellene állíttatni. A helybelieket persze a valódi indok egyáltalán nem érdekli, elfogadták úgy, ahogy van, örülnek neki, sőt a szobor felállítása óta a Bécsi út e kiszélesedett részét el is nevezték “Puskás Öcsi tér”-nek.

Kati néni, a fertályos asszony

03

Forrás: wikipedia

Székesfehérváron közismert, és népszerű piacozó volt Kati néni, a fertályos asszony. Nevét onnan kapta, hogy az általa nevelt, sparheltben sütött libákat négyfelé vágta, és így, „libafertályonként” árulta. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy még évek múltán is emlékeznek rá. A szoborállítás története is érdekes. Helybéli vállalkozók, önkormányzati képviselők és magánszemélyek dobták össze a szoborkészítés költségeit, majd amikor elkészült, ki szerették volna állítani jelenlegi helyére, annak ellenére, hogy ezt a szakhatóságok többször is elutasították. A Városszépítő és -védő Egyesület – dacolva a szakhatóságok büntetésével, mégis kihelyezte ide a Kocsis Balázs által készített szobrot. Székesfehérvárott minden november 25-én Kati néni szobránál szokták megünnepelni a Katalin-napot. A városban elterjedt hiedelem, hogy aki megfogja Kati néni szobrának orrát, annak szerencséje lesz.

Colombo és az ő lusta kutyája

04

A hazánkban is rendkívül népszerű amerikai színésznek, Peter Falknak állítottak szobrot a Falk Miska utca körúti részénél, a Kieselbach Galéria előtt. A helyválasztást – az a később városi legendának bizonyult – feltételezés adhatta, hogy Peter Falk az utca névadójának leszármazottja. Csiffáry Gabriella főlevéltáros erről így ír. „(…) közel egy éve kutatok Peter Falk magyar gyökerei után, s bizony csak az anyai ágon találtam némi nyomra. Falk Miksával való rokonsági kapcsolatot nem is tudom, hogy honnan vették. Minden egyes leszármazottjának megnéztem az anyakönyvi bejegyzését, s bizony nem találtam semmiféle bizonyítékot.” Akárhogy is van, nekünk mégis kedves ez a figura, a tévénézők milliói emlékezhetnek Colombo hadnagy jellegzetes mozdulataira, lusta kutyájára, és megidézett, de soha meg nem jelenített feleségére.

Lúdcsalád a járdán

05

Gárdony város önkormányzata évről-évre szeretné megjeleníteni a Velencei-tó egy-egy jellegzetes madarát a város parkjaiban, forgalmas terein. A program első alkotása a Velencei-tó partjának májusi-júniusi jellegzetességét, a nyári lúd családot örökíti meg. A mű megalkotására, a lúdcsalád szoborkompozíciójának elkészítésére Kontur András szobrászművészt kérte fel a város. Az új látványosság megtekinthető a Balatoni út 60-nál, a tópartra vivő sétány és a főút sarkán.

 

A hazai példák mellett nézzünk néhány érdekes külföldi zsánerszobrot. Már csak azért is, hogy lássuk, milyen irányokat vesz a köztéri szobrászat.

https://www.youtube.com/watch?v=PntRDB1LI3E

https://www.youtube.com/watch?v=M03YfRacrIM

https://www.youtube.com/watch?v=FTxq1Bvt-WI