Szöul – Washington

Az eredmény 53-46, a mi javunkra

Magyarország és a szomszédos Románia is egyike volt annak a 7 új résztvevőnek, akik e héten hétfőn és kedden (március 26-27) részt vettek a nukleáris biztonsággal foglalkozó csúcstalálkozón Szöulban, ahol 53 állam- és kormányfő tárgyalt együtt az ENSZ, az EU és az Interpol vezetőivel. A nemzetközi tudósítók kiemelik, fontos, hogy a 2010-es washingtoni találkozóhoz képest 7 új résztvevő aktivizálta magát. A sajtóban megjelent hírek a legáltalánosabb szinten maradnak, sőt kifejezetten protokolláris eseményként tudósítanak a találkozóról. Tisztelet persze a kivételnek, akik tartalmi kérdéseket is érintenek. A tanácskozás lényegi elemeit előre letárgyalták a résztvevő országok és világszervezetek szakemberei, ez nyilvánvaló. De lássuk be, fontos a protokoll, a formalitás, mert ez tesz pecsétet és aláírást a kötelezettség-vállalásokra. És ez adott volna lehetőséget a szélesebb körű tájékoztatásra.

Volt ellentüntetés is, ahogy ez már lenni szokott. Tiltakoztak az atomenergia-felhasználás, az atomerőművek építése, bővítése és fenntartása ellen.

Kiváló lehetőség lett volna, lenne, fejleményekről beszélni, azokról, amelyek a környezet és az ember védelmét segítik majd. Jómagam hiányolom a sajtóban azokat, a minket Magyarországon élőket érintő információt, amelyek mint a csúcstalálkozón új résztvevőket érintenek, és fura módon hiányolom a támogató tüntetést. Mert van mit támogatni! Egy dolgot emelnék ki. A szöuli csúcs – többek között – olyan konkrét megállapodást hozott, amely előírja a nemzeti nukleáris biztonság jogi szabályozásának és törvényi kereteinek felülvizsgálását és egy modellszabályozás kidolgozását, amely nemzetközi szinten harmonizálja a nukleáris biztonságra vonatkozó szabályozási kereteket. Magyarország és másik 17 ország támogatta azt a vállalást, amely egy „Hogyan alkalmazd a hazai nukleáris biztonságra vonatkozó jogszabályozást” tárgyú gyakorlati útmutatót, a National Legislation Implementation Kit on Nuclear Security csomagot kidolgozza. Ésszerű és praktikus vállalás, amely segíti a jog- és szabályozás-harmonizációt, valamint a jó gyakorlat elterjedését. Támogatandó támogatás!

Figyelmükbe ajánlom az egyre frissülő dokumentum-gyűjteményt, ahol a napokban további konkrét megállapodásokról és feladatokról olvashatnak, mint például a nukleáris terrorizmus veszélyének csökkentése érdekében vállaltakról, vagy a nukleáris biztonság tematikus képzés és tréningek fejlesztéséről. Ezek is támogatandó vállalások, véleményem szerint. Tessék választani!

2013-as és 2014-es határidőkről beszélünk: követhetők és a 2014-es Hollandiában megrendezésre kerülő következő csúcstalálkozón számon kérhetők. Ajánlom, a szokásos ellentüntetés helyett, megfontolásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három + tizenhat =