Viczián cáfolati cikk – Szakértő szemmel az almásfüzitői vörösiszap-tározókról

A korábbi blogbejegyzéseinknek köszönhetően megkeresett minket Sajgó Zsolt, akinek az almásfüzitői vörösiszap-tározók kapcsán írt anyagát változtatás nélkül közzétesszük .

Az almásfüzitői vörösiszap-zagytározók környezetgeomorfológiai viszonyai” és „Az ember környezetformáló tevékenységének történeti változásai a Komárom-Esztergomi síkság és a Nyugati-Gerecse területén” továbbá Az ember környezetformáló tevékenységének történeti változásai a Komárom-Esztergomi-síkság és a Nyugat-Gerecse területén PhD értekezés című anyagok témájában kialakult viták lezárására, készítette: Sajgó Zsolt

Az immár két éve történt kolontári eseményeket követően rengeteg írás látott napvilágot. Politikai és civil szerveződések egyaránt véleményt nyilvánítottak az ügyben. Szinte azonnal fókuszba kerültek azok a létesítmények, ahol a média bármilyen kapcsolódást vélt felfedezni. Így kerültek reflektorfénybe az egykori Almásfüzitői timföldgyár vörösiszap-tározói is. Az írott és elektronikus médiát azonnal elöntötték almásfüzitői tározókkal kapcsolatos vélt, vagy valós igazságokat, féligazságokat tartalmazó megjelenések. Ezekből a szerzők szinte minden esetben próbáltak messzemenő következtetéseket levonni, úgy hogy vélhetően nem rendelkeztek autentikus információkkal.

Nem is rendelkezhettek, hiszen ha valaki veszi a fáradságot, és próbálja a világhálón felkutatni a korábban keletkezett és publikált, vagy hozzáférhető anyagokat, akkor igen keveset talál.

Tulajdonképpen hozzáférhetően egyetlen szerzőtől származnak a 2010-es évet megelőzően a timföldgyár tározóira vonatkozóan írások. Ez az anyag ifj. Viczián István „Az almásfüzitői vörösiszap-zagytározók környezetgeomorfológiai viszonyai” című, a Földrajzi értesítőben publikált tanulmánya. A később megjelent írások zöme erre, illetve ennek az evolúciójából származó írásokra utal, vagyis a legtöbb esetben körbehivatkozásokkal találkozni. Ezen igazából kevés csodálkoznivaló van, hiszen ilyen jellegű műszaki létesítmények kevés embert érdekelnek olyan szinten, hogy érdemben foglalkozzanak vele. Persze mindez csak addig van így, ameddig nem történik valamilyen a kolontárihoz hasonló, sajnálatos, szomorú esemény.

Az almásfüzitői létesítmény kapcsán még 2010 októberében megjelentek olyan írások, melyek a kolontárinál nagyobb káreseményt, súlyosabb környezetkárosodást jövendöltek. Kijelentéseiket a nevezett forrásanyagra hivatkozva tették, teszik. Nem mindegy tehát, hogy az idézett anyag megállapításai, azoknak műszakisága, megalapozottsága mennyire helytálló.

Mivel szakmai pályafutásom során többek között létesítménytervezéssel, környezeti állapot-felvételezéssel, hidrogeológiával, sőt vörösiszap-kármentesítéssel is foglalkoztam, felkeltette érdeklődésemet a publikáció. Az anyagot áttanulmányozva, a forrásoknak utánajárva, azokat megismerve, továbbá saját és a fellelhető, elérhető műszaki információs források, dokumentációk, szakanyagok alapján az alább részletesen kibontott észrevételek fogalmazódtak meg bennem.

A Viczián István publikációja címében hivatkozott érdekes anyagok geomorfológiai kutatások és vizsgálatok alárendelten foglalkoznak az almásfüzitői timföldgyár és a timföldgyár által korábban (1950-97) tározókban elhelyezett vörösiszap környezeti hatásaival, és annak megszüntetésére, csökkentésére végzett rekultivációs tevékenységgel. Az általam megfogalmazottak elsősorban csak az utóbbi értékelések véleményezésével foglalkoznak.

Előzetesen meg kell állapítanom, hogy egy ekkora léptékű műszaki beavatkozás, mint a vörösiszap-elhelyezés és rekultiváció igen sokféle szakma, így többek között a geológia, geomorfológia, geotechnika, hidrológia, vegyészet, hulladékgazdálkodás, szennyezésterjedés, környezet-egészségügy együttes tevékenységét igényli. A szakszerű értékelés egyes területek részanyagainak szintetizálásával, jelentős szakmai múlt után feltételezhető.

A fentiek alapján szerző(k)nek nem felróható, ha korlátozott lehetőségeikből adódóan a környezetvédelmi értékelésekbe tévedések kerültek, amelyek helyreigazítása, és a valós állapot rövid összefoglalója szükséges. Szükséges, mert sajnos a szakmai közvélemény határán, vagy inkább azon kívül, ezen tévedések nagyobb súlyt kaptak a kelleténél, és az írás egyes megállapításaival visszaéltek. Fontos a helyreigazítás különösen azért is, hogy a nem megalapozott állítások feleslegesen ne riogassák a lakosságot, és ne kényszerüljön az ország túlzott mértékű és drága beavatkozásokra. (lásd USA-Superfund: Az USA-ban a felhagyott szennyezett területek kármentesítését célzó programot törvénybe iktatták (Superfund Program). A kármentesítés egyik fontos kérdése a szennyezett területek minősítése, a kármentesítési prioritások meghatározása, ezekhez a minősítési és prioritási kritériumok kiválasztása. Ezen a téren is eltérőek a vélemények. A két szélső esetet az ún. „Holland jegyzék” és az „USA-megközelítés” képviseli. Az első a szennyezőanyag-koncentráció szabványosított határértékeire támaszkodó szemlélet. Ennek alapján határozzák meg a kármentesítés (beavatkozás) szükségességét, s a tisztítás mértékét is a határérték (célérték) alapján jelölik ki. A kockázatelemzést a beavatkozás sürgősségének meghatározásához, ill. a későbbi munkafázisokban a tisztítási technológia kiválasztásához használják fel (Hollandia). Az USA-szemlélet ezzel szemben az egyedi megközelítést képviseli, amennyiben minden egyes vizsgált területen egyedi kockázatfelmérések segítségével és az egyedik kármentesítési célok figyelembevételével történik a prioritások meghatározása.)

A legfontosabb észrevételeimet megpróbáltam tematizáltan, röviden blokkokba foglalni, amely természetesen nem teljes körű, csak néhány fontosabb elemet emel ki. Törekedtem a közérthető, de műszakilag korrekt megállapításokra.

 

  1. Elhelyezkedés, geológia, hidrológia

Almásfüzitőn a timföldgyártás során keletkezett 15 millió tonna vörösiszapot a Duna mentén árvédelmi töltéssel védett, jelenleg mentett oldali, volt árterületen, hét tározóban (I-VII kazetta) helyezték el. A tározók összterülete mintegy 200 hektár. A fő védvonal az elmúlt 50 évben feladatát megfelelően teljesítette, gátszakadás nem volt.

A hulladéktározók a Duna teraszán létesültek. Az üledék összlet változóan 10-20 m vastagságú, döntően felfelé fokozatosan finomodó, homokos kavics, amelyet általában 2,5-5,0 m öntésiszap zár le, ezen üledéksorokat kiegészíti egy alluviális (üledékes eredetű) agyag, homokos agyag betelepülés. A Duna árvizei a part mentén a lerakott finom üledékből természetes gátat képeztek, amely mögött a vízkiöntés visszamaradt és mocsaras területek alakultak ki (lásd korábbi részletes talajszelvényeket). E folyamat a Duna mentén általános.

A hordalékkúpjába bevágódott Duna kis és közepes vízállás esetén megcsapolja a talajvizet, míg tartós nagyvíz esetén a laza, üledékes víztartóba benyomul, és megemeli a talajvíz szintjét. Így kétféle jellemző talajvízmozgás alakulhat ki. Az év jelentős részében a D-felől szivárgó talajvíz a Duna mentén É-K-i irányban éri el a Duna medrét, míg tartós nagyvíz esetén átmenetileg a Dunával párhuzamosan szivárog K-i irányban, és a homokos kavics összletben tározódik.

Kijelenthető, hogy a talajvízforgalom döntően a homokos kavicsban zajlik le (szivárgási sebesség, vízmennyiség). Magas Duna-vízállás esetén sem alakul ki jelentősebb összefüggő talajvíz eredetű belvíz. Így az forrásanyagban leírt belvíz eredetű összefüggő vízfelületek nem jöhetnek létre, szigetekként kiálló tározókkal. A VII. kazetta K-i vége körül magas Duna-vízállás esetén a nem gátazott, nem zsilipezett Szőny-Fűzítői-csatornán beáramló víz önti el a VII. gáttest határoló részeit.

  1. A vörösiszap jellemzői, elhelyezésének körülményei

A vörösiszap a timföldgyártás hulladéka. Nátronlúgos folyadékfázisban került kihelyezésre. Nehézfémtartalma általában kismértékben meghaladja a természetes talajokét, együttes tömegarányuk a vörösiszapban 0,15%. A nehézfémek közül a Cr, Co, Ni feldúsulása említhető mértékű.

Az egyértelműen nem rögzített „nehézfémek” fogalmat környezeti szempontból használva, a vörösiszapokra vonatkozó legfrissebb adatok az alábbiak szerint összegezhetők:

Kémiai elem Vörösiszap jellemző koncentráció tartomány mg/kg (MÁFI, Bálint Anal, MTA KK AKI) Talaj Magyarországon szokásos tartománya mg/kg (MÁFI)
As 27-176 <2,5-230
Cd <0,2-2,4 <0,5-12,8
Cr 74-721 2,7-473
Co 63 1,5-18
Cu 60 4-400
Hg <0,2-2,8 0,02-1,1
Ni 26-322 5-58
Pb 7-177 4-286
Zn 35-155 12-2166

Az összeállításból látható, hogy a nehézfém-koncentrációk mind a vörösiszapban, mind a talajban széles tartományban ingadoznak. Az azonban megállapítható, hogy az egyes fémekre vonatkozóan a vörösiszapban mért koncentrációk általában a hazai talajokra jellemző tartományon belül maradnak. Ez alól kivétel a Cr, Co, Hg, Ni, de a túllépés ezek esetében sem jelez olyan szélsőséges dúsulást, ami környezet-egészségügyi kockázattal járna.

Megállapítható tehát, hogy a vörösiszap talajokhoz viszonyított hétszeres nehézfém-dúsulására vonatkozó általánosított megállapítás módszertanilag és értékét tekintve sem megalapozott.

A szerző szerint a vörösiszap „víztartalmát hosszú idő után sem veszti el.”

Közismert a gélek öregedési folyamata, amely a víztartalom, illetve a vízmegtartó képesség csökkenését is eredményezheti. A folyamat rendkívül lassú, de a vízutánpótlás megakadályozása, vagy csökkentése a jelenséget gyorsítja. Ez tapasztalható Almásfüzitőn, ahol a zagy (szuszpenzió) → gél állapotok után a rendszer a szilárdulás irányában fejlődik tovább. A folyamatban szerepet játszanak a betöményedő pórusoldatban lejátszódó kémiai átalakulások is (pl. karbonátosodás). A rekultivációval elősegített kedvező szilárdulási folyamatok révén az almásfüzitői tározók esetében a kolontári katasztrófa zagyár-mechanizmusától nem kell tartani. (Egyébként a publikáció idézett állításával a közvetlenül azt követő mondat is ellentmond:„Térfogata magas víztartalma miatt a hőmérséklet és csapadékviszonyoktól függően változó.”)

A publikált anyag alapján „A vörösiszap erősen lúgos kémhatása és a nehézfémek magas koncentrációja miatt II. veszélyességi kategóriába tartozó veszélyes hulladéknak minősül …” (86. old.)

Ennek az állításnak csak az első fele helytálló. Az egyes nehézfémek koncentrációja, illetve ezek összes mennyisége alapján azonban a vörösiszap nem meríti ki a Hulladékgazdálkodási törvényben (2000./XLIII.), illetve a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII. 18.) Korm. rendelet és a veszélyes hulladékokról szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet jogszabályokban rögzített kritériumait. (Különben a hulladékok veszélyességi osztálykategóriákba sorolására vonatkozó jogszabály már a publikáció megjelenésekor sem volt hatályban, így ezzel a hulladék eleve nem jellemezhető.)

A tározók körgátjai helyi öntéstalajból készültek, az eltávolított humusz alól a finomszemcsés iszapréteget építették be a gátba. Az építésről fellelhetőek a létesítési felmérések és tervek. Az adottságoknak megfelelően az alluviális agyag beépítése prioritást élvezett. Az I-VI. kazettáknál csak a finomszemcsés talajból képzett gátak és az öntéstalaj finomszemcsés rétege biztosít védelmet, míg a VII. kazettánál fóliát is beépítettek a tározó szigetelésére.

A terület fent említett földtani felépítése jelentősen eltér a kolontári sérült tározó földtani felépítésétől. Így a „mocsárra” való építés vádja és annak vélt következményei megalapozatlanok és pánikkeltőek egyes média megjelenésekben.

Az először 50 évvel ezelőtt és utoljára 15 évvel ezelőtt elhelyezett iszap a kihelyezést követően a szállító folyadék tartalmát jórészt elvesztette. A határoló felületen a vörösiszap fokozatosan átkarbonátosodik, szilárd kérget képez. A vörösiszap hulladéktest belső tömege mintegy 30-40% víztartalmú sűrű iszapszerű kolloid tartományú géles anyag, amely ha nem volna védőgát sem mozogna nagyobb mértékben oldalirányban, és semmiképpen nem okozhatna egy gáttörés a kolontárihoz hasonló katasztrófát, sőt a Dunát sem veszélyeztetné.

Ezért a gát jelenleg már elsősorban nem a vörösiszap hulladék visszatartását kell, hogy biztosítsa, hanem a felszíni vizeket (csapadék) tartja távol, illetve vissza a gáttal biztosított térben.

A vörösiszap felszíne a kihelyezést követően kiszáradt, és a környezetet (települések, növényzet) folyamatosan szennyezte, és nem a jelenleg Kolontáron kifogásolt mértékben, hanem a térség „fuldoklott” a vörösiszap portól.

E helyzet megszüntetésére kezdődött el a tározók rekultivációja, amely az I-VI kazettáknál (124 ha) teljesen befejeződött és a VII. kazettánál (76ha) 70%-os. A maradék 30% döntően folyamatosan lepelszerűen vízzel borított a kiporzás megelőzésére.

A körgátak állapota a fellelhető adatok és a bányakapitányság által hozott határozat alapján, a többszöri geotechnikai felülvizsgálat szerint megfelelő. Nincsen a gátak funkcióját veszélyeztető károsodás (gátelcsúszás, szakadás). Ennek geológiai és tárolt anyag (földnyomása) szempontjából nem adottak a feltételei.

  1. Rekultivációs tevékenység

A rekultiváció elsődleges célja a kiporzás megszüntetése, továbbá a felszínközeli zóna talajvízháztartása egyensúlyi állapotának kialakítása és a biológiai élettér létrehozása volt.

A megoldás hosszas helyszíni kísérletek (talaj, hidrológia, növényzet stb.) után egy kb. 1,5m vastag kvázi talajréteg kialakítása volt, amely a vörös iszap felett biztosítja az önálló talajvízháztartást minimális függőleges vízforgalommal, a növényzet telepítéséhez a szükséges talajszerkezetet és tápanyagot. A rekultiváció kezdeti szakaszában többszöri módosítás után alakult ki a jelenlegi, „beállt” technológia.

A növénytelepítésnél elsődleges szempont volt a tájazonos élővilág létrehozása.

Az I-VI kazettáknál a rekultiváció befejezése után a növényzet gondozása, után-telepítése folyamatosan történt. A természetes növény és állatvilág döntően visszaállt.

A hulladék lefedését biztosító kvázi talajréteg kialakítása – a hatóságok engedélyei szerinti – komposztálási eljárással történik. Hangsúlyozni kell, hogy nem magas szervesanyag-tartalmú hulladékokból (trágya stb.) komposztálással állítanak elő komposztot, hanem talaj vázképző anyagok és szervesanyag-tartalmú anyagokból keveréssel, lassú komposztálással alakul ki a fedőréteg anyaga. A felhasznált anyagok döntően különféle hulladékok, amelyek így hasznosulnak.

A térségben 550-650 mm az éves csapadékmennyiség, a kiugróan szélsőséges 2010. évben a 900 mm-t is meghaladta. A vizsgálatok szerint a tágabb környezetben az evaporáció kb. 350mm, amelyhez járul még a növényzet transpirációja, vízfelhasználása, amely nagyobb vízigényű növények esetén teljesen, illetve döntő mértékben felhasználja a maradék csapadékot.

A 1,5 méteres kvázi talajréteg alatt tömör, karbonátosodott rossz vízelvezető vörösiszap zóna található, ezért a felső talaj önálló vízháztartásával számolhatunk, csekély és időszakos függőleges vízforgalommal.

  1. Szennyező hatások, monitoring

Ebben a pontban alapvetően két szempontból véltem ellentmondásokat felfedezni.

A talajvízáramlás témájában a legfontosabb észrevételt a cikkben véleményem szerint az alábbi megállapításokat tartalmazza:

„Minden kazetta alatt megfigyelhetünk alacsonyártéri szinteket, a magas ártéri terasz testében futó, mély fekvésű, élő és elhagyott folyó és patakmedreket. Ezek ma is a kitüntetett zónái a talajvíz áramlásának, Az eltemetett medrek jelen állapotukban is összegyűjtik és vezetik vízgyűjtő területük felszíni és felszín alatti vizeit, így a zagytérben lévő szennyezett vizeket is.”

Fontos leszögezni, hogy a felszín felé csökken a vízszivárgás sebessége a víztároló rétegben. Minél durvább a szemcseméret, a vízáramlás annál kisebb ellenállásba ütközik. A durvaszemcsés üledékbe mélyült korábbi medrek, lefűződések, mellékvízfolyások elhagyott medrei az eredeti rétegsornál finomabb üledékkészlettel rendelkeznek, vagyis ezekben akadályozottabb a vízáramlás, így itt lényegesen korlátozottabb, mint az eredeti üledék rétegsorban.

Fentiekhez kapcsolódik a másik fontos megállapítás:

„Nem tartom szerencsésnek, hogy a talajvízfigyelő-kutak(at) nem a talajvíz áramlásának kitüntetett zónáiban – vagyis nem a Duna felöli oldalon ……..alakították ki…..”

Valójában, a cikk állításával szemben, a Duna felőli oldalon is vannak vízmonitoring pontok. Kétségtelen, hogy a kazetták D-i oldalán számuk lényegesen nagyobb. A monitoring rendszerek tervét azonban a szakértők a jelen publikáció vizsgálódási körén túl, sokkal szélesebb szakmai összefüggések alapján alakították ki. A kazetták É-i oldalán a gát rézsűlába és a Duna partvonala közötti sáv oly szűk, hogy ott kút telepítésére és üzemeltetésére alkalmas helyet kijelölni nehéz. Ettől függetlenül, ebben a zónában a Duna hordalékában mintázható víz oly mértékben a folyam hatása alatt áll, hogy abban erősen érvényesülnek a parttal párhuzamos áramlási összetevők is. Ennek következtében a Duna-víz bekeveredése – a vízállástól is függően – erősen maszkírozza a tározók felől érkező áramlási összetevő vízkémiai jellemzőit, ami így ebben a parti sávban meglehetősen egységes, átlagosított képet kell, hogy mutasson. Ezzel szemben a tározók D-i oldala mentén, magas vízállás idején a talajvíz D-i áramlását lassú folyamatok jellemzik, ezért a felszín alatti víz összetételét gyors keveredési jelenségek nem átlagosítják, azt a víztartóval, és az abban szerepet játszó szilárd fázisokkal kialakuló oldhatósági és szorpciós-deszorpciós egyensúlyok, tehát a helyi adottságok határozzák meg. Ennek megfelelően a védendő mezőgazdasági, ipari és lakóterületi ingatlanok felé kazettánként szükséges a megfigyelést biztosítani.

A tározók lefedésével a kiporzás miatti levegőszennyezés megszűnt. A felszín alatti (talajvíz) és közvetetten a Duna szennyezésének vizsgálatára monitoring kutak létesültek, D-i irányban 11 db, míg a Duna felől 3 db kút.

A monitoring kutak helyének kijelölésénél a jellemző talajvízmozgás nyomon követése volt az elsődleges szempont, ezért a tározók határán a D-felől érkező, volt kisvízfolyások elfedett medrébe is kerültek figyelőkutak.

A rekultivációs időszak alatt a figyelőkutak folyamatosan üzemeltek, azaz rendszeres mintavételezés, vizsgálat volt. A vízminőségi idősorok egyértelműen szennyezéscsökkenést jeleznek. A szennyezés elsősorban magas Na koncentrációban, magas fajlagos vezetőképességben, lugos pH értékben mutatkozott. A toxikus fémek értékei, különösen korábban, rövid időn belül is erősen változtak.

A talajvíz oldott fémtartalma legtöbb esetben a szennyezettségi határ alatt volt, néhány esetben azonban a határértéket meghaladta.

A vízminőség-vizsgálatok adatsorainak értékelése egyértelműen azt mutatja, hogy a rekultivációnál felhasznált kvázi talaj hulladék komponenseinek nincs talajvízszennyező hatása. Célszerűnek látszik a monitoring hálózat bővítése.

Fentieket a valós helyzet tisztázása végett kívántam kibontani, és érthetőbbé tenni az olvasók számára, elkerülendő, hogy a forrásanyagból hibás információt, vagy hibás környezetből kiemelt információt rosszhiszeműen, esetleg eltorzítva pánikkeltésre használjanak a későbbiekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × öt =