Egyél hódot!

Én, az ökotudatos fiatal, bizony soha ki nem mennék a Sziget Fesztiválra. Persze sátram, az van, abban ülök naphosszat, hogy egyáltalán ne is hagyjak ökológiai lábnyomot, és védem a fákat, ezért aztán hódot eszem.


A Sziget maga a fertő – és ebben semmi ultranacionalista, fajmagyar felhang nincs, csupán ténymegállapítás. De kezdjük az elején: a Hajógyári szigetet Természet anyánk nem dübörgő ricsajozásra teremtette, hisz ha így lenne, akác helyett hangszórófa nőne a földből. A talajtakaró százféle vadvirág, fűféle és bokor, nem pedig pogózó lábak. A sátrakban – vagy mellettük – elhevert emberek letapossák, sőt, egyenesen kiirtják a buja vegetációt. A színpadoknak helyet csináló munkagépek pedig sebesre tépik a földet. De ez még semmi. Rengeteg a külföldi, amivel nem etnikai jellegű a gond, sokkal inkább az, hogy messziről jönnek. Kocsival, repülővel, alig néhányan vonattal – mind, mind növeli a bolyongókra mért emberi csapás számát. Persze jön magyar is, ám azoknak rengeteget kell fáradniuk, hogy összekaparják a drága jegy árát, tovább menetelve az ökokatasztrófa felé.
És akkor még nem is beszéltünk a szemetelésről. Ahol kihullik a kezükből, ott is hagyják mindazt a remek másodlagos nyersanyagot. Pazarlás a köbön. De nem csak hulladékkal szemetelnek, a hangorkán is terheli a környezetet. Ki ne látott volna megzavarodott denevéreket bolyongani az alkonyi félhomályban céltalanul, miközben ősi otthonukat elbitorolta a popzene. És az a rengeteg, veszendőbe menő energia, a milliónyi megawatt, ami öncélúan ömlik ki a hangszórókból. Hát pfuj!
Az igazság azonban az, hogy sem nem vagyok nagyon fiatal, sem pedig haragos sötétzöld. A fenti eszmefuttatást nemrég volt szerencsém – talán csak a hódos rész kivételével – meghallgatni egy hiperaktivistától. Bármit mondtam is, meggyőzhetetlen volt, így hamart véget is ért a meddő disputa. Meséltem neki GDP-ről, a Sziget szelektív kukáiról és a direkt hulladékgyűjtésre alkalmazott személyzetről, a kibocsátás-csökkentésért tett erőfeszítésekről, mindhiába. Persze nem is ő fog hiányozni a Fesztiválról.
Nem tisztem védeni egy olyan rendezvényt, ahova magam jószántából aligha látogatnék ki. Azonban nem tudok elmenni a forradalmár mélyzöld logika, sőt, még inkább a világgal és a benne élőkkel szemben támasztott elvárás mellett. Amellett, hogy összekeverik a céltudatos gondolkozást a korlátoltsággal, a megújító lendületet a rombolással. Miközben a hódot majszolják, figyelmükbe ajánlanám, hogy a világot mindig a kompromisszumok tették komfortosabbá, a jó kompromisszum pedig onnan ismerhető fel, hogy egyik fél sem érzi győztesnek magát tőle. Jó étvágyat kívánunk és azt, hogy ezt a békát nyeljék le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

tizenkilenc − tizenhat =