Zöld-e vagy sem? Olimpia: London

Keverednek és ellentmondóak a hírek arról, hogy a londoni olimpia mennyire zöld vagy nem zöld. Számos tudósítás, elsősorban a zöldportálok tudósításai egyenesen környezetszennyezőnek és veszélyesnek ítéli a rendezvényt, a fejlesztéseket, az elkészült és használatba adott épület és sport-komplexumokat.

Nézzünk néhány ellentmondást.

A greenfo.hu elemzője visszanyúl egészen a 60-as évek hulladéklerakóhelyeinek és a veszélyes, rádióaktív hulladékok lerakásának, illetve tárolásának, a lerakóhelyek lefedésének és a telepek hasznosításának problémáihoz. Riportja szerint 2007-ben, az olimpiai előkészületek, építkezések megkezdése során „7300 tonna sugárzó hulladékot tártak fel az építkezések alatt” és a „területen tórium, rádium, polónium és jelentős mennyiségű urán található”. Aggódik az elemző amiatt is, mert a londoni hivatalos álláspont szerint az eltemetett hulladék nem jelent veszélyt az olimpikonokra, viszont a további fejlesztések megbolygathatják a hulladéklerakót, amely így veszélyt jelent a környezetre. Egyes szakemberek szerint az eltemetett veszélyes hulladékot biztonságos helyre kellett volna szállítani, mert jelen pillanatban egy ketyegő bombán tartják a játékokat. – írta a greenfo a napokban.A greenfo.hu tudósítója ismételten utal „egyes szakemberek” véleményére, „egyes független szakértők” tiltakozására. Amikor arról ír, hogy milyen sugárzó anyagokat találtak egyes szakértők szerint: úgy fogalmaz, hogy „jelentős mennyiségű” sugárzó anyagot, így pl. urániumot találtak. Értem az aggodalmát, nem értem, miért fogalmaz így. Miért nem írja le, kinek a szakértői véleménye és milyen mértéket, azaz határértékeket meghaladó anyagot tártak fel, hogyan jártak el a feltárás során, és így tovább… Miért marad az elemző, tudósító a kritikus és veszélyt sejtető, mégis túl általánosan és legkevésbé sem konkrétan fogalmazó ismertetésnél? Mit is ismertet valójában? Ismerteti például J. Large független szakértő véleményét.

A londoni hivatalos tájékoztatások szerint az említett szakértőt J. Large-ot máskor is felkérték, csatlakozzon a hivatalosan összeállított szakemberek csapatához, de előbb utóbb valahogy kitért a szerződés és a konkrét, aktív részvétel elől. Például felkérte őt az Egyesült Királyság Nukleáris Felügyelője, működjön közre a tehnikai tanácsadó testületben a Fukushima Dai-ichi atomkataszrófa után. Ez a testület tett jelentést és javaslatokat az angol nukleáris szabályozások hivatalának. J. Large kifogásolt bizonyos szerződési kitételeket és nem dolgozott a panelben. Helyette a németországi és a franciaországi Greenpeace-szel kötött szerződést és készített kritikai elemzést az IAEA Fact Finding Mission azaz tényfeltáró munkájáról, 2011 májusában.

J. Large-ról szóló tudósítások alapján elmondható: nem a hivatalos keretek és az állam által finanszírozott elemzésben, hanem a Greenpeace által finanszírozott kritikai munkában akart/akar részt venni. Választott. Úgy tűnik, hogy eleve azt feltételezte, a hatósági vizsgálat nem lesz megfelelő. Megteheti, a vélemény szabad. A tények, viszont makacs dolgok. J Large a Greenpeace konkrét feladattal megbízott szakértője, kiváló lobbistája és média-szereplője. Ő nem „egyes szakértő” és nem is „független szakértő” – ha belegondolunk.

Ezzel szemben például a most július végén megjelent ’corporate watch’ összefoglalója egészen részletesen számba veszi a környezeti hatásokat, érintett területeket, ún. zöld-veszteségeket. A ’nuclear waste’ fejezetében beszámol az egyik olimpiai helyszínt érintő vonaton törénő szállítási ügyről: a Nuclear Trains Action Group (NTAG) kampányáról, akik a Stratford közeli vonatok menetrendjének megváltoztatása érdekében és a sugárzó hulladék szállítása ellen kampányoltak. J.Large itt valóban vehemensen megszólal és minden mérsékelt véleményt meghazudtolni igyekszik.

Az ODA szóvivője viszont elmondja: „A Környezetvédelmi Ügynökség szigorú előírásainak megfelelően, igen kis mennyiségű, szennyezett földet (amely nagyon alacsony sugárzó-tartalmú anyagot tartalmazott) és amelyet ráadásul ’kivétel’ kategóriában minősít az érvényben lévő környezetvédelmi törvény: valóban vissza-temettek, visszahelyeztek az építkezések során. Tették ezt biztonságos, ún. cellarendszerben az egyik feljáróhíd alatt. Minden oldalról és tetején is fedett, illetve csapdázottan zárt, bevált módzserrel. Ezt a Környezetvédelmi Ügynökség (Environmental Agency) jóváhagyta és ki kell jelenteni, hogy a London Development Agency (London Fejlesztési Ügynöksége) semmilyen formában és módon nem veszélyeztetné a munkatársak, a helyszínen dolgozók vagy a nagyközönség egészségét, sem most sem a jövőben.”

A Corporate Watch részletes összefoglalóját itt olvashatják:

Az ellentmondás marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − 17 =