Lábunk nyomába se

Ne hagyj magad után mást, csak a lábnyomodat! – tanít a cserkészek erdőjáró szabálya. Ökológiai lábnyomunk mégis inkább előttünk jár, mint mögöttünk. A Föld készleteinek felhasználására és fenntartható fejlődés figyelemmel kísérésére kialakított mérési rendszer mégsem tökéletes – bár az eddigi legjobb.

Az ökológiai lábnyom mérőszáma – nagyon hivatalosan – azt mutatja meg, mekkora föld- és vízterületre van szüksége adott technológiai fejlettség mellett egy társadalomnak ahhoz, hogy életben maradjon és a szemetének is legyen helye. Minthogy területről beszélünk, a mértékegysége a hektár – vagyis tízezer négyzetméter. Azt sem árt tudni, hogy a mai számítások szerint átlagosan – minden földlakónak – 2,2 hektár a lábnyoma. Magyarország polgárainak átlag 3,7. Ezzel szemben a bolygón – a mostani lakosságszám mellett – mindössze 1,8 hektárnyi hely jut mindenkinek. Kicsit túlnyújtózkodtuk ezt a lábnyom alakú takarót.

Természetesen a cél, hogy mindenki – persze elsősorban a legfejlettebb államok polgárainak inge ez – igyekezzen, akár komoly áldozatok árán is csökkenteni ökológiai lábnyomát. Az egyszerű polgároknak ehhez egyszerű trükköket tanítanak: csökkentsd a húsfogyasztásodat (a vágóállatok táplálásához szükséges legelők pusztítják leginkább az őserdőket); használd a tömegközlekedést (hogy a fajlagos energia-szükségéletedet minimalizáld); használj megújuló energiaforrásokat mindenütt, ahol csak lehet. És így tovább. Nem rossz tanácsok ám! Köztük személyes kedvencünk: vásárolj a lakóhelyed közelében termelt nyersanyagból.
Könnyű belátni ez utóbbi figyelmeztetés okosságát. Elvégre a messzi földről hozott exportárura szállítási költség, jelentős környezeti terhelés rakódik, miközben a hazai vásárlásával mégiscsak jó lokálpatrióta módjára a nemzeti gazdaság szekerét toljuk. Mindezzel vitatkozni nem lehet – nem is akarunk. Egy apróságot azonban gyakorta kifelejtenek a lábnyomszámításból. Mégpedig azt, hogy a haza termény/termék az esetek legnagyobb részében jelentősen drágább, mint a behozott áru. Kétszeresen is. A második, láthatatlan rész ugyanis az agrár-támogatási rendszerben megjelenő szubvenció – amit mi másból, mint adóforintból fizetnek ki. Tehát mielőtt a magyar árut bepakolnánk a kosárba, már fizettünk érte, nem is keveset. Utóbb pedig többet is adunk ki érte, mint a konkurens külföldiért. Márpedig a drágább termékért többet dolgoztunk, jelentősen növelve ökológiai lábnyomunkat.
Mindezzel senkit nem bíztatunk a hazai termékek bojkottjára, sőt! E példa inkább arra hívná fel a figyelmet, hogy rengeteg szereplős, komplex rendszerek esetében a legegyszerűbbnek feltüntetett megoldási mechanizmusok nem biztos, hogy elérik a kívánt célt. Takarékoskodva, lehetőségeinket az erőforrásainkhoz igazítva kell élnünk és nem visszaélnünk bolygónk vendégszeretetével. Ehhez pedig együttgondolkodásra van szükség, nem pedig sötétzöld diktátumokra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 5 =