Az antibiotikumos csirke

Az egészséges ételekre áhítozók egyre népesebb táborában pillanatok alatt leértékelődnek azok a termékek, amelyekről kiderül, tele vannak vegyszerrel, gyógyszerrel, nem természetes alapanyaggal. A leértékelődést felháborodás, botrány követi és komoly presztízsveszteséggel is járhat. Így járt a Kentucky Fried Chicken (KFC) Kínában, akiről kiderült, hogy olyan farmerektől vásárolt csirkehúst, akik hormonkeverékkel dúsították és tucatnyi antibiotikummal tömték az egészségtelen körülmények között tartott, éjjel-nappal etetett állatokat.

Ne higgyük, hogy ilyesmi csak Kínában fordulhat elő. Johannes Remmel, a németországi fogyasztóvédelmi hivatal szakértője szerint a németországi csirkeállomány 96 százalékát kezelik a tenyésztők antibiotikummal. Az erős gyógyszert eddig preventív jelleggel adagolták, hogy megelőzzék az állatállomány megbetegedését. Az antibiotikumok hatására azonban az állatok természetes immunrendszere meggyengült, gyakori, hogy a felnőtt egyedek már a lábukra sem tudnak állni. http://manna.ro/porta/antibiotikummal-fertozott-csirkehus-2011-11-24.html

Könnyű belátni, hogy aki ezt az ügyet megpendíti, és magát anti-antibiotikus termelőnek, forgalmazónak tünteti fel, könnyen versenyelőnyre tehet szert. Ez lehetett a kiindulópontja Panera Bread nevű pékségeket, kávézókat, éttermeket stb. fenntartó amerikai cégnek, amikor reklámjaiban az antibiotikumokat használó farmereket lustáknak titulálta, magát pedig olyannak, aki a nehezebb, de egészségesebb utat választotta. Az egyik reklámgrafikáján látható gyógyszerkapszula formát öltő állatka így bölcselkedik: “A kemény munka végül megtérül. De a lustaság hamarabb kifizetődik.” 

A farmerek persze ekkora sértés hallatán felkapták a vizet. Egyik szószólójuk szerint ostobaság azt mondani, hogy a csirkék felnevelése megfelelő gyógyszerekkel (időnként szükséges antibiotikummal) lustaság. Vagyis a gazdálkodók, akik törődnek az állataikkal, nem lusták!  A Panerának most nincs könnyű helyzete, nem győz elnézést kérni:”Soha nem állt szándékunkban megsérteni senkit a reklámokkal, főleg nem a gazdákat. Őszintén nagyra értékeljük a kemény munkájukat!

De a nehéz kő elrepült, kérdés, mi lesz a hatása. Két lenyomat maradhatott a fogyasztókban. Az egyik, hogy a cég általánosításával megsértette a tisztességesen dolgozó farmereket, a másik hogy a Panera Bead az antibiotikum-mentes termelés élharcosa, termékei forgalmazója. Azt hiszem ez utóbbi erősebb és főként jövedelmezőbb. Talán az ilyen hangvételű reklámok is hozzájárulhattak a cég látványos sikereihez. A Panera Bread 2012-ben 28 százalékos növekedést ért el, egy alapvetően lassuló piacon (Hvg)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − 8 =